http://www.hwsw.hu/hirek/44964/warez-razzia-proart-lefoglalas-ncore-asv…
Leginkább a BitGate portált sajnálom. RIP :-(
- 12138 megtekintés
Hozzászólások
A BitGate-et én is. Egyrészt mert egyedi volt, sok ember munkája és szórakozása is egyaránt benne volt, sok olyan egyedi anyag került fel oda ami sehol máshol nem lelhető fel. A másik pedig a BitGate-en voltak szinte csak becsületes torrentezők.. Legalábbis én csak itt tapasztaltam azt, hogy több éves anyagoknál is van seed.. A Bitgate megszűnésével végleg oda lett minden. A torrentezés igazi mondanivalója, eszméje, elve. A bezárásnál az Asva-Bsa társaságok fenyegetésein kívül még egyéb sok más is hozzájárult. Például a hazai torrent oldalak állapota is. Tonnaszámra nyílnak az olyan trackerek akik nyereségvágyból, anyagi haszon reményében nyitják oldalaikat. Ez az oldal volt az egyetlen, ahol szinte minden példát mutatott..
Ezek után meg fogalmam sincs mi lesz a hazai torrentezőkkel. Reméljük a legjobbakat...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van egyáltalán hasonló sorozatokra koncentráló oldal?
Akár nem-becsületes sms-pénzszedő oldal?
Az a legnagyobb baj, hogy egy csomó sorozat ezzel talán végleg el fog tűnni, és a jövőben nem lesz elérhető.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En innen innen toltogetek.
Felirat meg kerul innen-onnan.
--
FeZo
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A semminél jobb, de sajnos szinkron nélkül nem az igazi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálam meg pont fordítva van. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Innen igen sok sorozat beszerezhető csekély összegért.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
JDownloaderrel akár ingyen is.
Bye Bye Nyuszifül
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A másik pedig a BitGate-en voltak szinte csak becsületes torrentezők.. Legalábbis én csak itt tapasztaltam azt, hogy több éves anyagoknál is van seed."
Kb. fél éve használok intenzíven torrentet, az idő alatt szinte csak hótrégi filmeket töltöttem hótrégi feltöltésekből - mindezt a bithumenről.
Az kétségtelen, hogy a vékony csövem által megengedett ~3-as szorzómmal is előkelő helyen voltam, de szinte mindennek volt szídere, ami megérdemli, hogy egyáltalán leszedje valaki.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt nem értem, a BitGate él és virul...
--
nTOMasz
"The hardest thing in this world is to live in it!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, péntekig.. :-(
17.-én közölték, hogy 1 hetet "töltünk még együtt" - Holnap jár le az egy hét..
"Az oldal 2005 novemberében indult a Stargate által ihletve.
2006-ban a vezetés némileg átalakult, ekkor az oldal fejlesztése jelentősen felgyorsult. Még ebben az évben új szerverre költöztünk.
2009-ben az oldal jelentősen megújult. Új arculat készült, az oldal kódja 90%-ban átírásra került.
2010 julius 23-án az oldal bezárt.
Az oldal lassan 5 éve állt a sorozatrajongók szolgálatában."
Szerk.: Pár másodperce nem elérhető az oldal, negyed órával éjfél után zártak be. :-(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tokjo hogy ezek csak olyan torrentoldalak, amikrol en meg nem is hallottam :D
Bithumen visszajohetne mar viszont...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A zárt torrentoldalakat egyáltalán nem tudom sajnálni, éppen a zártságuk okozza vesztüket. Egy szűk közösség cserélget egymás között, szorosan egymásra utalva.
Ha pl. bezárnák az isohunt.com-ot, lehet, hogy időre megakadnak a forgalmazás, de nyíltsága gyorsan bárki legyárthatná a torrenfájlt és mehetne tovább a móka.
--------------------------------------------------------------------------
"Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok" (Woody Allen)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
----------------
Lvl86 Troll
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a nyíltság és zártság sajátos, önellentmondásos keveréke a magyar torrentvilág.
a témához kacsolódóan érdemes elolvasni, Eben Moglen Diadalmas anarchizmus: szabad szoftver és a szerzõi jog halála írását.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tántorodjon is.
Ország-világ előtt kijelentem: LEHET TORRENT NÉLKÜL ÉLNI!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ami azt illeti, tévé, számítógép és internet nélkül is. Sőt, vezetékes víz és angolvécé nélkül is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehetni eppen lehet, de minek? Lehet zene es filmek nelkul tengodni, csak sok ertelme nincs ugy az eletnek..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A zenet meg filmeket becsuletesen meg lehet vasarolni, csak ahhoz penz kene, amit leginkabb munkaval lehet szerezni, az meg nektek nincs inyetekre. ;^)
----------------------
"ONE OF THESE DAYS I'M GOING TO CUT YOU INTO LITTLE PIECES!!!$E$%#$#%^*^"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
összeállítsunk neked egy (rohadthosszú) listát, hogy melyek azok a filmek, melyeket nem árulnak itthon/magyarul?
Ne gyere olyannal, hogy ebay meg amazon, mióta van dvd régiókód, azóta van szopoda is.
Ami meg csak bluray-en jelenik meg, az meg megérdemli, hogy senki se vegye...
Inkább járok moziba, de amekkora szabad rablás van Mo-n film és zeneügyben, azt várhatják, hogy itthon bármit megveszek, Prodigy cd meg postán, UK-ból olcsóbb, mint itthon bárhol.
--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most mér? Megnézheted a zertéleklubbon 3 év késéssel, hajnali háromkor pocsék szinkronnal sb-ban. Nem elég?
:)
>>: sys-admin.hu :<<
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
amit nem adnak végig, mert nincs nézettsége (mert hajnali háromkor nyilván senki sem nézi)?
--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az egy dolog, hogy megnézted. Én akkor akadtam ki és számoltam le a TV adókkal amikor az éppen megkedvelt sorozat a közepénél újrakezdődött már harmadszor de a hiányzó X részt vagy XY évadot sosem játszották le.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tegnap ertéelen hupikék törpikéket félig adták le, eccercsak csatt, és bele egy nyomi rajzfilm felébe. gyerek csak nézett.
--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mar bocs, de otthon a polcomon csucsulo tobb mint 500 eredeti DVD azt hirdeti hogy igenis aldozok penzt a filmekre, de attol fuggetlenul torrentezek is. Nagyon sok film nem beszerezheto itthon (de nemelyik meg kulfoldon sem). A masik meg hogy szeretek megnezni egy filmet mielott megveszem, bar volt mar ra precedens tobbszor hogy ugy vettem meg valamit hogy meg nem lattam. De mivel az idiota magyar nepbutitasi kozpont azt nyomatja hogy mindent muszaj szinkronizalni, ma mar alig lehet valamit megnezni moziban eredeti nyelven. Szinkronizaltan meg kosz de nem vagyok ra kivancsi.
Tudom ez mind egyeni szoc problema. Csak egy enyhen "pontatlannak" tartom ezen kijelentesed.
------------------
http://www.youtube.com/watch?v=Sf8cM7f6P2I
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig a magyar szinkronok híresen jók. Pl megnéztem a watchmen-t angolul, és magyarul, mit ne mondjak, a magyar egy nagyságrenddel cizelláltabb, érzelemdúsabban közölte a mondanivalóját mint az angol. Úgy vettem észre, hogy a magyar szinkronok a művészibb filmeknél sokkal sokkal ütősebb tud lenni. Na meg léteznek jó orosz filmek is. Azt eredeti oroszul kicsit húzós :).
------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igenm szerintem is jók a magyar szinkronok, persze itt nem a C kategóriás filmekre gondolok, amiket egy garázsban vettek fel, mert annak a szinkronjára sem adnak sokat.
---------------------------
Oszt jónapot!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hat speciel a Watchmen-t nem birtam vegignezni magyarul. Regen voltak jo magyar szinkronok. Manapsag mar igen-igen ritka.
Amugy nem csak az angol filmeket szeretem eredeti nyelven. Pl eleg sok skandinav meg koreai meg japan filmet nezek, es azokat is jobb szeretem erdeti nyelven felirattal.
Igazabol az bosszant a legjobban hogy sztem ezzel a sok szinkronnal tenyleg butitjak a nepet.
Europaban akarhol jartam eddig (Ausztria, nemetorszag, norvegia, hollandia) mindenhol talaltam egy csomo csatornat/musort amit eredeti nyelven adtak, csak alatettek egy feliratot. Ez azert is jo mert en mint kulfoldi is tudtam pl TV-zni ugy hogy pl nem tudok norvegul de angol volt a mosur. No meg imho nagyon sokat tud ez fejleszteni az emberek nyelvi erzeken/tudasan.
------------------
http://www.youtube.com/watch?v=Sf8cM7f6P2I
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Butításnak nem tartom, mert a feliratot pl egy 50-éves ember sem tudja már feltétlenül elolvasni, de valóban jó lenne ha pl dual hangcsatorna lenne, egy az eredeti nyelv egy pedig szinkron. Pl a feleségem szemüveges 30 éves, és hiába van jó nemrég készült szemüvege 1,5-2 métertől messzebről már nehezen olvassa a feliratokat. Aki akar tanuljon, aki akar az választhatja a kényelmesebbet. A dual csatorna most is megoldható lenne, a még aktuális analóg adásokkal, ha feladnánk a sztereo hangzást.
------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos csökken a színvonala annak is. Egyre többször tapasztalom, hogy egyszerűen képtelenek normális hangot találni egy-egy karakterhez.
my name is Earl megvolt angolul és magyarul is. Ha magyarul látom először 5 percnél tovább nem néztem volna, annyira silányak a hangok. :(
>>: sys-admin.hu :<<
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
korábban az volt a gyakorlat, hogy hivatásos színházi színészek szinkronizáltak. Arnold Schwarzenegger legjobb filmjei így Gáti Oszkár és Reviczky Gábor hangján jutottak el a magyar nézőkhöz. a minőség az rtl és tv2 megjelenésével kezdett csökkenni. az egykori tv3 megszűnésével pedig a folyamat felgyorsult. a híres Pannónia filmstúdió épületében működött a tv3 is, és így házon belül nekik dolgozott a Pannónia videovox szinkronstúdiója, kiváló szinkronokkal. a felvásárlás után az egész ment a levesbe, tojt a tulajdonossá vált tv2 arra, hogy továbbvigye a minőségi szinkront.
sorozatban követnek el a magyar filmforgalmazók is olyan nézők elleni bűncselekményeket, mint a Star Wars vagy a Vissza a Jövőbe újraszinkronizálása. Amerikában már azért tiltakozó levelek tömegét küldték Lucasnak, mert a felújított Jedi visszatér végén David Prowset lecserélték Hayden Christensenre. sőt még egy eredeti újrakiadást is kaptak a rajongók, a felújítás nélküli Star Warsból. Magyarországon hiába írsz levelet, le se szarnak.
az összecsapott szinkronnál már csak az odahányt magyar felirat a szánalmasabb, sokszor durva melléfordításokkal. sokszor az az érzésem, vagy be volt lőve a fordító, vagy még középfokúja sincs angolból.
így részemről semmilyen filmet sem vagyok hajlandó megvenni. amilyen a mosdó olyan a törölköző:)
csináltok épp elég normális feliratot, amiért nem kérek természetesen pénzt. cserébe letöltöm ami érdekel.
az országnak csak használok vele, nem rontom a külkereskedelmi mérleg hiányát:) a külföldi jogdíjakért fizetett pénz egy az egyben kiáramlik az országból. és természetesen a Terminator5 sorsa sem azon múlik, hogy Magyarországról menni jogdíjat tudnak beszedni utána:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez az egész hazai szinkron szapulása így nem állja meg a helyét. Én úgy mondanám inkább, hogy gagyi filmhez gagyi szinkront, minőségi filmhez meg minőségi szinkront gyártanak. A popcorn mozikat nem tudom hova sorolni, de nem is nézek nagyon olyat, mindenesetre az a pár popcorn mozi, amit az utóbbi időbe megnéztem, nagyon jó kis szinkronokkal jelentek meg. Mindenesetre akár az utóbbi öt évből is tudok tucatjával olyan filmet említeni, aminek kiváló szinkronja volt. A feliratokhoz meg annyit, hogy mondjuk egy szövegközpontú alkotásba, vagy mondjuk egy japán vagy más távol-keleti filmnél a kisf.szomnak van kedve olvasgatni, pláne, hogy az utóbbiak hadarnak ám rendesen, a fél filmről felirat mellet simán le lehet maradni. Ettől függetlenül a távol-keleti és az orosz filmek így is csak felirattal érhetőek el nálunk (meg a skandináv és dél-ameriakai alkotások is), állatába angolul, de egyre több a magyar felirat is, de szopok is velük eleget, amikor olvasás után tekerhetem vissza a filmet.
Szerk: A régi időket (érts 20-30 év) ne hasonlítsuk össze a mostaniakkal. 30 éve éves szinten 30 filmhez, meg 20 sorozathoz kellett szinkront csinálni, naná, hogy egyformán oda tudtak rá figyelni. Manapság a DVD forgalmazást, tévéket, kutyafaszát egybevéve több százas nagyságrendű film, és a jóég tudja, mennyi sorozatról van szó. Persze, hogy romlott a minőség, de nem mindegy, melyik szegmensben.
--------------------------
Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a nagy kérdés, hogy ki és mi minősít valamit gagyi illetve minőségi filmnek. Én pl. a TBBT-n dermedtem le - először feliratos formában találkozam vele. Imádtam. AZtán totál véletlenül ráakadam arra a nemtudommemlyik adóra, amelyiken megy szinkronosan. Ledermedten, és szinte 100%, hogy ha így találkozom először Sheldon Copperékkel, tuti nem nézem meg a sorozatot. Katasztrófa.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tegyük hozzá, néha a felirat sem tökéletes. Eléggé látszik, hogy olyan csinálja, aki nincs teljesen képben a "klasszikusokat" (ST, SW, ...) illetően.
De ezek az apró bakik legalább nem zavarnak, mert közben hallod angolul, a felirat csak mankó, hogy ne kelljen az agyadnak pörögnie minden apró szófordulaton.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gagyi film: pl. az Asylum és társainak az űber zs mozijai (http://www.theasylum.cc/). Tini horror, vígjáték, állatába az amcsi vígjátékok tömkelege, tucat akciók, horrorok, stb. Meg végeláthatatlan sorozatok. A popcorn mozit azért különítettem el, mert attól, hogy nem az én stílusom, biztos vannak köztük időtálló alkotások, csak nekem már nincs türelmem a legutolsó aktuális CGI fity-faszt végignézni, mert úgy a harmincadik percbe már beleunok. És ebbe nálam bőven beletartozott a tulhypeolt Avatar is. De a lényeg az, hogy lehet határozott kategóriákat szabni, még ha sérti is egyesek önérzetét (pl. ha rá kell döbbennie, mennyi fostalicska filmre pazarolta el a drága idejét.)
--------------------------
Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kivéve a ZSfilm rajongók:) ők direkt ezekre a filmekre vadásznak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az egyszerűség kedvéért vegyük csak a tvket. az egykori tv3 elég sok Magyarországon új sorozatot és filmet nyomott. átlagban többet is, mint ma egy rtl. mégis sikerült mindegyikhez jó minőségi szinkront csinálniuk, még a gagyi filmekhez is, mert a videovox egy profi csapat volt. a kereskedelmi tvzés előtt a vhs kazettákon is rengeteg film omlott be az országba. több, mint amit Hollywood egy évben megtermelt, mert az aktuális filmek mellett jöttek a korábbi évtizedek filmjei is, amik korábban nem jutottak át a vasfüggönyön. elég nagy részüket a videovox szinkronizálta, a név sem véletlen. persze voltak kalandor kiadók is, vacak szinkronnal rossz minőséggel, lásd vico.
szóval lehet nagy mennyiséget jó minőséggel is produkálni.
de az rtl egyszerűen sajnos szarik az egészre. az szinkronizál, aki lelkesebben szopja le a megfelelő faszt. de ez jellemző az egész csatornára, és a tv2 sem jobb. a fő poén az, amikor újraszinkronizálnak már normálisan leszinkronizált filmeket, a dilettáns bagázsukkal. ennek mi értelme?!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...a fő poén az, amikor újraszinkronizálnak már normálisan leszinkronizált filmeket, a dilettáns bagázsukkal. ennek mi értelme?!
Nem akarok nagyon vulgáris lenni, de ennek az a kibebaszott értelme, hogy megveszi sokkal olcsóbban külföldről az eredeti filmet és leszinkronizáltatja és még így is jobban jön ki mint ha itthonról megvenné a már egyszer szinkronizáltat.
Annak meg mi értelme van hogy az MTV1 minden évben leadja a Volt egyszer egy vadnyugat című filmet szinkronosan, de ha meg akarod venni DVD-n akkor csak feliratosan kapható!!!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért szinkronizálják újra, mert a régi szinkronok készítésekor, még nem működött az ORTT-nek nevezett dilettáns szervezet. Ha egy filmben elhangzik egy "bazd meg", akkor szarrá büntetik az adót. Gondolj bele, hogy pl. a 48 óra című filmben hányszor hangzik el a fent említett kifejezés. Percenként vagy 3-szor. A "a seggem vérzik érted", szintén 48 óra, kifejezésért egyenesen 2 órára felfüggesztenék a műsorszolgáltatást. Vagy pl. "eszem faszom megáll", Ford Fairlane, tán egy egész napra beszüntetnék és vagy tíz millióra büntetnék az adókat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez nem pont így van, egyszerűen a régi szinkronhangoknak járó jogdíjak megspórolása miatt (az újraszinkronizálással is olcsóbb a történet, mintha a réginek a jogait akarnák megvenni).
A vulgáris kifejezések szűrése vágással, az új szinkronban finomítással történik, de csak a korhatár besorolás betartása miatt (pl. egy dumásabb filmet ne kelljen 16-18-as karikával adásba adni, mert nem éri meg a késő esti sávba rakni emiatt, ahol kevesebb reklámot lehet eladni.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
Pl. az Eddie Murphy filmek tömegét kellett újraszinkronizálni a rengeteg káromkodás miatt. Csak hát ugye Dörner György még aktív, így fel sem tünt egyeseknek, hogy valami nem stimmel.
--------------------------
Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eddie Murphy nem a kedvencem. de a Vissza a jövőbe sorozatot jól ismerem. azt többnyire ugyanazok szinkronizálhatták újra, a szöveg is csak minimálisan változott. mégis zavaró számomra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ezt hívják ugye fogyasztók/filmnézők leszarásának.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert a klasszikus magyar szinkron csak mono, mivel annó a mozikba is feliratosan ment, csak az MTV szinkronizálta le. A jubileumi kiadásnak meg volt egy szerkesztői követelménye a szinkronokkal kapcsolatba, ráadásul nem is echte magyar kiadásról van szó, hanem egy egy időben megjelent nemzetközi forgalmazásról. Ebbe az esetbe meg nagyon nehéz keresztül verni
egy olyan kicsi piacnak, mint a mienk, a saját nyelvű audió sáv hozzárakását a lemezhez.
Szerk: Ez a volt egyszer egy vadnyugathoz írtam. Csak nem oda ment be, ahová szántam.
--------------------------
Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én elhiszem, hogy a magyar mono meg kicsi piac vagyunk, de akkor is kiadhatták volna... Mindegy. Vesztettek egy vásárlót, mert engem az "eredeti" MTV1-es szinkronnal érdekelne csak...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látod a torrent erre is jó. :) Nekem megvan eredeti szinkronos dvd-s. :))))
>>: sys-admin.hu :<<
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért még ennyire sem egyszerű a helyzet. Van jó filmhez jó szinkron és minden egyéb variációban. Sőt, a durva az, hogy nézek egy filmet angolul, utána szinkronizálva és a szereplők felének jó a hangja a felének meg nem. :(
De van olyan sorozat, hogy csak lesek a szinkronra, hogy ha ezt én így látom 10 percig se nézem, nem hogy a kedvencem. :S
A 30 évhez még az is hozzájön, hogy régen volt 2 hét a szinkronra, ma van 2 nap, meg a gázsi se ugyanaz szerintem.
>>: sys-admin.hu :<<
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
plánehogy pár éve azon botránykodtak, hogy Erdélybe kivitték a szinkronstúdiót, mert ott kevesebbet lehet fizetni ugyanazon szinkronszineszeknek ugyanazert a munkaert, raadasul Romania torvenyei szerint, ami ugye megint hatrany az egysegsugaru embernek... (mivel azt kevesbe ismered nem honos illetokent)
--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Star Wars-hoz csak annyit fűznék hozzá, hogy Magyarországon hivatalosan csak a harmadik részt lehet szinkronizálva megvenni DVD-n. A másik kettő feliratos. Kérdeztem is az Intercomot (akik itthon forgalmazzák), hogy mi az oka. A válaszuk: "Ennek az az oka, hogy a stúdió csak a nagyobb paicoknál engedélyezte a szinkron felhelyezését az I-II. részeknél, a többi ország felirattal kapta azt meg. A III. résznél, ami később lett bemutatva, már több ország - köztük Magyarország is- megkapta a lehetőséget a szinkronnal történő megjelenésre."
Erre csak annyit írtam, hogy "nehéz lesz úgy versenyezni az illegális letöltésekkel, hogy a felhasználók az internetről kényelmesebben (nem kell elmenni a boltba), és ingyen megszerezhetik a filmeket, ráadásul magyarul."
Pedig Ben Burtt, a film amerikai hangmérnöke szerint a magyar változat benne van az első három legjobban sikerült szinkronban.
Persze ez nem egy olyan nagy ügy, ezt csak arra fel írtam, hogy néha hiába veszi meg az ember, hiába próbál becsületes lenni, ha egyszer ingyen jobbat kap....
Szóval én megvettem, aztán lemásoltam a szinkronosat valakitől.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tovabbi vicces dolgok, hogy a szinkron gyakorlatilag kulon eletet el a filmtol. Anno kerdeztem valakit, hogy esetleg Babylon 5 Magyarorszagon angol-magyar hanggal, azt mondtak, ha lesz is, max ua. amit Amazonrol rendelhetnek, mert kizart dolog, hogy megveszik hozza a szinkronhangot. Asszem az "erdekes oldalon" terjesztett verzio is ugy nezett ki, hogy eredeti DVD-rip + magyar TV-s hang.
----------------
Lvl86 Troll
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a babylon5nél az eredeti alkotók is eléggé sok mindent eltoltak, bár ez itt off.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem az igénytelen hazai kiadások szokták kiverni a biztosítékot, amiért még van pofájuk a kiadónak pénzt is elkérni. Pl. kedvesem nagy kedvence, a Gilbert Grape egy ócska szemcsés, 4:3-as transzferű lemezen jelent meg. Viszont kiváló a szinkron, ezért egy torrentezett DVD alá pakoltam be a magyar hangot. És még sorolhatnám, hány filmnél van pofátlan minőségű hazai kiadás, a külföldihez képest.
Aztán vannak azok a filmek, amiket hiába szeretne megvenni az ember, már nem kapható, nem rendelhető. Többek között a fönt említett mozi is ilyen, de említhetném pl. Az elveszett jelentés két lemezes kiadását, amit végül is kéz alatt tudtam beszerezni.
--------------------------
Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig a magyar szinkronok híresen jók. Pl megnéztem a watchmen-t angolul, és magyarul, mit ne mondjak, a magyar egy nagyságrenddel cizelláltabb, érzelemdúsabban közölte a mondanivalóját mint az angol. Úgy vettem észre, hogy a magyar szinkronok a művészibb filmeknél sokkal sokkal ütősebb tud lenni. Na meg léteznek jó orosz filmek is. Azt eredeti oroszul kicsit húzós :).
Nem a magyar nyelvű szinkrón vagy a magyar nyelv adja a pluszt, hanem egyszerűen a másik nyelv nem ugyanolyan szintű ismerete okoz hiányos élményt befogadásnál.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak részben van igazad. Nézd meg eredeti angolban pl a gyaloggaloppot, és magyar szinkronnal. Ott a szent kézigránátos rész magyar nyelven zseniális. Angolul is jó, de magyarul szerintem sokkal sokkal jobb.
------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert magyar vagy.
Ha német lennél, pepitában azt állítanád, hogy a német bumzendurr rész mennyivel részletgazdagabb, ötletesebb mint az angol.
Ha spanyol, akkor meg spanyolról.
Kábé mint egy lelkes óvszerhasználó állítása, hogy óvszerrel mennyivel jobb, mert ö óvszerrel kezdte anno és úgy szokta meg.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ne gondold. a német ismerőseim szerint is szar és monoton a német szinkron. aki tudja és igényes, inkább angolul néz filmet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt nem értem. A világon csak szar szinkron létezik. Mondjuk a ratyi amcsi filmeket nem is éri meg jól szinkronizálni. Annyit kell belefektetni anyagilag amennyit minimálisan kell. Ha pedig eszik vacak szinkronnal is akkor........
------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nézd meg mondjuk a Ford Fairlane-t magyarul meg angolul. Két külön világ. Mindkettő jó, de Nagy Feró (és a szövegírók) adott hozzá annyit, hogy egészen más lett tőle a film.
Kijelenteni, hogy angolul jobb és kész elég erős, van amit angolul, van amit magyarul. Például a Shrek angolul szerintem hót gány.
----
Hülye pelikán
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Feró szövege csak addig jó (már akinek egyáltalán bejön a krákogó majomkodásos bazdmegolás), amíg egy magyar hallgatja.
Ha te csak magyarul érted meg teljesen, tudod élvezni valamit, attól még nem igaz az az állítás, hogy a magyar nyelv vagy a szinkrón ad valami pluszt az eredeti műhöz. Ez egyszerűen a befogadó fél "korlátjai" miatt alkalmazott mankó megoldás dicsőítése.
Valami olyasminek az állítása lényegében, hogy egy angolszász nyelv (vagy éppen más nyelv, aminek finomságai éppen nem jönnek át az állítónak) hordozója, ha megtanulna magyarul, ezek után csakis magyar szinkronnal nézne a filmeket, mert az annyival de annyival tolkienesebben elfesebb és elfiebb, hogy csak na...
Alkulturális primitivizmus...
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyon tudományosan akarod megfogalmazni, de ettől nem lesz igazabb. Nem értem mit akarsz mondani (de szerintem te sem). A MAGYAR szinkron nyílvánvalóan a magyar embereknek lehet csak jó/jobb.
Nem azt közöltem, hogy nem értem az angolt, hanem hogy van, ahol a szinkron jobb, mint az angol, pedig mindkettőt értem. Nem tudom miért abból indulsz ki, hogy mindenki hülye és kényszerből néz szinkronos filmeket...
----
Hülye pelikán
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
van egy olyan érzésem, hogy a kollégának személyes problémái vannak Feróval. nem személyes ismeretség okán, hanem a piszkos kultúrpolitika okán. ezért reflexszerűen heroldozza bárhol/bármikor ha szóba kerül a neve. egy eléggé jól körülhatárolható csoportra jellemző ez a mentalitás.
Ford Fairlane esetében teljesen igazad van, Feró szinkronja tette kultfilmmé magyar nyelvközegben, az eredeti nem olyan jó. pedig az angolt is ugyanúgy tudnám értékelni ha jó lenne, laktam ott évekig.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bizonyára te Shakespeare-t is csak reneszánsz angol nyelven olvasol.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, oroszul.
De nem állítom azt, hogy magyar vagy orosz fordításban mennyivel "mélyebb" értelmet kap maga a mű. Vagy hogy mennyire szegény az óangol/angol, mert bezzeg az orosz vagy a magyar nyelv mennyivel jobban adja át azt részt/jelenetet/filinget.
Maximum leíróm, hogy ezt meg azt egyáltalán nem értettem eredeti nyelvén, ezt meg amazt jobban értettem meg oroszul, valamit meg csak magyarul tudtam tejesen feldolgozni.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"valamit meg csak magyarul tudtam tejesen feldolgozni. "
- Ezzel pont magad cáfolod. Ford Fairlane pedig pont Nagy Feró szinkronjától lett kultfilm idehaza, önmagában egy zskat hulladék, de pont a szinkron tette hozzá azt a pluszt, amitől nézhető lett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha az ember japán, és csak japánul tud jól, magyarul meg nem, akkor egy japánnak pl az "Indul a bakterház" japán szinkronnal sokkal jobban adja át a "finomságokat", ui japán környezet nyelvi humorát használják fel, ami egy japánnak sokkal érthetőbb és közelebb áll mint a magyar nyelv, kultúra és a humora.
Gondolom, azon igenis fennakadna sok magyar, ha eme japán elkezdene állítani, hogy mennyivel jobb japán szinkronnal maga a mű, mert mennyivel cizelláltabb és teljesebb lett ezáltal.
Ez hangzott el ugyanis több részben, több hozzászólásban lefordítva magyarra.
Ford Fairlane maga idejében tetszett Feró "előadásában", újranézve viszont nem értettem, hogy anno mit ettem rajta annyira.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
persze, ez nézőpont kérdése, a magyarnak a magyar, a japánnak pedig a japán. viszont a szinkront is el lehet olyan szinten tolni, amivel már az adott mű eredeti mondanivalója, hangulata megváltozik, néha élvezhetetlen lesz (lásd. House magázódás/tegezés problémája, Kulka szinkronja, Lost háttéreffekteket tartalmazó hangsáv teljes hiánya és még sorolhatnám).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor azon a k. egyszerű tényen gondolkodj már egyszer el, hogy miért van az, hogy a Ford Fairlane itthon, a szinkronnal kultfilm lett köszönhetően a szinkronnak és Nagy Ferónak, még külföldön gyakorlatilag megbukott.
Senki nem mondja, hogy ez általános trend lenne, csak ez a film egy nagyon jó példa arra, hogy bizony vannak minden irányban kivételek, ezért a legjobb az, ha nem felülről a néző helyett van eldöntve, hogy mit szeretne, hanem a néző maga dönthetne.
Minőségi szinkronra amúgy lenne igény.
Anno a Jóbarátokat el sem tudtam képzelni, hogy angolul nézzem. Aztán mikor beértem a sorozatot, és ment a 10. évad, akkor jobb híján elkezdtem angolul nézni, és magam is meglepődtem, hogy hoppá ebben azért angolul is jól érthetők a poénok. De a szinkronstúdió is nagyon jól végezte a dolgát.
Shrek pl. dettó.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elgondolkodtam.
K. egyszerű tény hogy a magyarok k. nehezen tanulnak nyelveket (néha az anyanyelvük élsajátítása is nehézségekbe ütközik), emiatt szükségük van a k. szinkronra. Ennyi.
Szinkronra angolról angolra egy esetben van szükség. Lorenzo Lamas feltűnésekor.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ahahah, Lamas üt :)
kb mint Dobó Kata, akit rendszeresen orosz lány szerepébe raknak, mert akkora akcentusa van...
--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arnold Schwarzenegger filmjeit is szinkronizálni kellett kezdetben, annyira erős volt az akcentusa. most meg Kalifornia kormányzója.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
és az összes máddáfáká bráddának tekinti...
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És persze "szinkrón"-ban. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ha te csak magyarul érted meg teljesen, tudod élvezni valamit, attól még nem igaz az az állítás, hogy a magyar nyelv vagy a szinkrón ad valami pluszt az eredeti műhöz."
De nem is cáfolja. Viszont a Ford Fairlane szinkronja tényleg jobb mint az eredeti, "amerikai" szöveg. De ez természetesen a saját, szubjektív véleményem :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nemcsak a tied:) de hát más okok lehetnek itt a háttérben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
Ez pont az a film, ami a magyar szinkron miatt lett kultmozi hazánkba, egyébként piszok nagy bukta volt a film az amcsiknál is meg európába is.
--------------------------
Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bár nem vagyok egy nagy nacionalista, de engem örömmel tölt el ilyen mondatok olvasása, mint a követkedő idézetek, és akiktől valók, valljuk be nem keveset tettek le az asztalra.:
Íme. Biztosan létezik más nyelvre is egy rakat dícsérő szó, de azokra legyenek büszkék az adott anyanyelvű emberek. Ha már nyelvi kérdés lett a szinkronok minőségéből.
------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
köszi a linket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Semmiség. Érdekes olvasni az elejét is, és nem csak az idézeteket. Az én véleményem az, hogy csak szavakat veszünk át, és nyelvtani formalizmust kevésbé, de van realitása annak amit mond, de hordaléknyelvnek semmiként nem nevezném a magyart.
------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem akarom letörni a lelkesedéseteket, de az idézetek szinte biztosan kamuk.
Az Asimov félével találkoztam már régebben, így elkezdtem utána keresni, de csak magyar oldalakon megtalálható... (Sokféle angol fordítást próbáltam.)
A Fermi féle azt hiszem valós, de tudtommal ő arra mondta ezt, hogy a magyar matematikusok akik abban az időben Amerikában éltek képtelenek voltak levetkőzni a magyar akcentust...
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee." -- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valószínűleg, egy ugyan olyan magyarság tudat növelő dologról van szó, mint amit emailben kaptam, magyar találmányok felsorolásáról szól.
pl. a magyarok találták fel/ki a tündért és a hétfejű sárkányt, húst főzni, fűszerezni, villa és/vagy kanál használata, nadrág, zakó, sőt a fehérnemű, az öntözéses gazdálkodást és a vetésforgót. Új növény- és állatvilágot hoztunk magunkkal, meg az írásbeliség pionírjai is mi voltunk.
Hozzáteszem ez nem baj, mert hajlamosak vagyunk magunkat lenézni és kisebbnek látni, mint amilyenek valójában vagyunk, egészen addig, amig ezt politikai ambíciókkal megáldott emberek, csoportok, tényként nem kezdik el közölni, és a tanulatlan embereket maguk mellé állítva hatalmat szereznek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Asimov idézetet tényleg én is csak hazai lapokon találtam szintén próbáltam sok dolgot a keresésnél, de a svéd orvos-fordító az tényleg létezik (találomra választottam a másikat), a feleségem könyvtáros, kikereste :), és megtaláltam a neten a cikket is: Íme.
------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
erre en azt szoktam mondani, hogy tanulj meg angolul. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Ironman szinkronja annyira szánalmas, hogy le is töröltem azt az avit, amit véletlenül találtam a neten. Maradt az az avi, amin angol a hang, még ha a képe hitványabb is.
A Dr. House fej-fej mellett van, Szakácsi Sándor talán még jobb is volt mint Hugh Laurie, Kulka egy év után kezdett egész jó szinktont tolni. CSI, az angol szinkron a nyerő. Two and a half men, ott viszont a magyar szinkron(hangok) nekem jobban tetszenek, NCIS 1-1.
És akkor még nem volt szó arról, hogy milyen értelemzavaró (félre)fordításokat csinálnak a sorozatokhoz, filmekhez (legszebb példa talán a "The cell" - "A sejt").
Szóval van jó szinkron is (pl. Speier Dávid fordításai), de nagyon sok a "tömegtermék", jó lesz az úgy is felkiáltással.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> A Dr. House fej-fej mellett van
itt egy pillanatra megálltam az evésben
[ hupexpertize© || hupdiploma || harmatgyenge || hupmérnökinfo ]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kulka tök szar Houseként, szinkronnal korántsem nyújta az eredeti élményt a film.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
Kulka fele szinkron egy kalap szar.
Nekem addig van meg magyarul, amig o el nem kezdi szinkronizalni. Az egyik resz kozepe.
Valami hihetetlen fellengzos "leszarom a vilagot, mert mindenkinel okosabb vagyok" hangja van House-kent. Valami borzalom.
Eloszor amikor meghallottam, azt hittem vicc. De aztan olvastam a szomoru hirt, igy beletorodtem.
(Viccnek azert durva lett volna ...)
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ezen felrohogtem. a magyar szinkron szinte nezhetetlen szintre teszi 98% -ban a filmet.
egy kivetellel talalkoztam eddig, az a dexter :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Pedig a magyar szinkronok híresen jók."
Voltak. Regen :( Na jo ami moziban megy arra meg ugy-ahogy raszanjak az idot es penzt, de nezd meg a mostani TV-s szinkronokat. Akar a filmeket, akar a sorozatoket.
Pl. en konkretan sirni tudtam volna amikor a kedvenc sorozataim eloszor meghallottam magyarul. Szerencsere nem sokszor kell ugy neznem oket :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg valamit hozzatennek. Ami legjobban kiveri a biztositekot nalam. Utanaszamoltam es ha csak 1000 Ft-al szamolom a megvett DVD-imet (ami nyilvan eros sarkitas, mert nagy resze joval tobbe kerult) akkor is fel millat rakoltottem DVD-kre. Es szinte mindegyiken ott van a csodas atlephetetlen es tekerhetetlen reklamokat amik elmondjak mekkora egy otvar szemet lennek ha nem megvettem volna a filmeket hanem letoltottem volna. Na most mi a faszert engem irrital vele ha mar megvettem. Sztuk aki lemasolja es kitolja netre az nem fogja rola letakaritani?
No ez minden egyes filmnezes elejen felbassza az agyam, nem kicsit. Es neha eskuszom elgondolkodom rajta hogy eladom az osszes DVD-m es letoltom oket irritalo reklamok nelkul. Csak hat egyelore tul sznob vagyok ahhoz hogy megtegyem.
------------------
http://www.youtube.com/watch?v=Sf8cM7f6P2I
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azert ez ilyenforman tulzas, tortenetesen megtehetnem, hogy mindent megvegyek, amit torrentrol ingyen letoltok. Van ra eleg penzem. De annyit nem ernek. Mondjuk, ha inkabb itelkezel, ahelyett, hogy elfogadnad ahogy a dolgok mukodnek..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Van ra eleg penzem. De annyit nem ernek."
Abból a párszáz filmből, amit az elmúlt 6-8 évben vettem/kaptam (letöltve/kopizva)/letöltöttem, tán 3-4 tucat éri meg tényleg az árát, a többi a vásárló megtévesztése (lett volna).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt, amit letöltés közben elkezdtem nézni, majd a sávszélességet és az időt is sajnáltam tőle, így töröltem 10 perc nézés után.
Kicsit hasonló ez ahhoz, hogy egyre inkább divat, hogy nem adnak ki demót egy játékról, hanem - természetesen a kiadó által ügyesen megvágott - filmecskékkel adják el a terméket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Volt, amit letöltés közben elkezdtem nézni, majd a
> sávszélességet és az időt is sajnáltam tőle, így
> töröltem 10 perc nézés után.
Ez mennyire igaz...
Ha valamitol meg a savszelt is sajnalja az ember, azert nehogymar a markukat tartsak ...
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1, de nehogy valaki félreértse, és azt higgye, hogy te torrent letöltés közben kezdted el nézni a filmet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Némely kliensekkel nincs akadálya ;)
Bye Bye Nyuszifül
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aha, szóval van olyan kliens, ami szép sorban, 1-től 9823823-ig tölti le a darabkákat, nem pedig össze-vissza.
Melyik kliens is ez? Mert érdekelne!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vuze biztos, uTorrent talán
Lehet ütemezni a szeleteket, milyen sorrendben töltse, VLC-vel pedig belenézhetsz. Persze nem érdemes így, csak tényleg belepillantani jó.
|| "Software is like sex: it's better when it's free." Linus Torvalds || Visit Gorkhaan's Homepage
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi, Vuze-t megnézem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem úgy tünt fel, mintha csak a prioritást állítaná be csökkenő sorrendben, de nem bizots, meg tök mindegy :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha jol emlekszem, ut és vuze (de talan a tobbi is) a legelso szeletet szedi le eloszor, igy belenezhetsz a file legelejebe, etcetc. onnan meg mar mplayer, vlc, anyamkinja viszi.
--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az uTorrent 2.1 óta van streaming támogatás, bár még csak beta szálon, de a Vuze-al kapcsolatban is rémlik valami iylesmi.
Bye Bye Nyuszifül
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha tomoritetlen anyagot akarsz nezni, akkor rtorrenthez is van patch, delugehez is. utorrentnek meg vmi verzioja alapbol tudja. Van a javas swarmplayer is, aminek meg direkt ez a funkcioja.
Ha meg tomoritett filmeket akarsz letoltes kozben nezni, az sem bonyolultabb. Nagyon minimalis programozasi tudassal irhatsz magadnak ilyet.
De ilyen sebessegu netek mellett nincs szukseg erre. Max screencap keszites miatt, de arra meg mindenki sajat klienst ir inkabb sztem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm szépen, az rtorrent patchnek utána nézek!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Swarmplayer az Pythonos tudtommal.
|| "Software is like sex: it's better when it's free." Linus Torvalds || Visit Gorkhaan's Homepage
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A VLC kiszedi a rar-ból a zokszigént.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom azt vagod, hogy a rar tomorites erdekessege miatt, az osszes rar file elso par100 kbjat le kell tolteni. (hgoy biztosra tudjuk mi hol kezdodik(kb 10bol 7 eseten mukodik csak elso raros dolog), mert elso rarbol hiaba van packed size es unpacked_size nem lehet minden esetben biztosan kiszamolni adatokat), hogy lehessen seekelni tartalmat. Es altalaban ezek a szuper stream supportos kliensek linearisan toltik anyagot. Ami nem teszi alkalmassa a vlct, hogy seekelni tudjon tartalomban.
Direkt megneztem meg sima avit sem lehet seekelni utorrent+vlcvel sem. Pedig egyszeruen megoldhato lenne. Igy rart sem fogsz mashogy lejatszani, csak szar unrar -inul p modon, akkor meg inkabb erdemesebb megvarni letoltest.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A zenet meg filmeket becsuletesen meg lehet vasarolni, csak ahhoz penz kene, amit leginkabb munkaval lehet szerezni, az meg nektek nincs inyetekre. ;^)"
Ínyemre volna, csak nem érek rá zenehallgatás és filmnézés közben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van olyan is, aki dolgozik, csak épp nem keres jól, vagy ha jól is keres, mondjuk eteti a 2 gyereket otthon, s arra megy el a pénz. Viszont a két gyerek szeretne mesét is nézni, nyaggatja aput, de mivel neki már nem marad 5000 Ft-ja egy DVD-re, hát letölti, mert a gyerek nem sírhat.
Tehát ne itélkezz elhamarkodottan!
Amúgy meg a hazai szabályok szerint a saját műélvezetre való letöltés nem számít bűncselekménynek (természetesen ettől függetlenül én sem mondom, hogy ez a irányvonal, de a fent jelzett esetekben bőven meg tudom érteni).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a félreértés elkerülése végett ez egy filmidézet, nem személyeskedés :-P
Ki ez a baromállat?
hát nem tudom - dolgozgat az ország olyan havi 3 - 400 euróért. Mondjuk megnézném mennyi dvd - t meg cd t adnának el a baromarcok hivatalosan. Torrent - ti. reklám nélkül. Meg a közönséges halandó követni sem tudná mit akar megvenni. Vagy feljácca a rádijóból a kis cd jére, amire megfizette a sápot? Vaze még lelövik a disznó másolóját.
Hrr..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:O Úúúúú! Oszt! Aláz!
(Lehet, hogy majd elmorzsolok egy könnycseppet, amikor az utolsó médiakiadó mogul is éhen hal a gonosz letöltők miatt)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Lehet zene es filmek nelkul tengodni, csak sok ertelme nincs ugy az eletnek..
Azé' anyánk és apánk, meg az ő szüleik, meg meg meg... is megéltek valahogy torrentről letölthető tartalom nélkül. Szóval így ez egy kicsit talán túlzás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tulzas, leven ok is hozzajutottak kulturahoz, konyvekhez, zenehez, filmekhez, csak ugye nem torrentrol szedtek le, ennyi. De mivel jelenleg adott a lehetoseg, igy ez pl. szamomra elvi kerdesse valt. Ha nem lesz torrent, majd lesz masik ingyenes megoldas a dolgok beszerzesere. Ha nem, na akkor nem fogok zenet hallgatni es filmet nezni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azé' elvi kérdésként tekinteni a letöltésre, szerintem túlzás. Pont te írtad: a felmenőink is hozzájuthattak zenéhez, filmhez. (Mondjuk úgy hallottam, a filmgyártás előtt és a könyvnyomtatás felfedezése előtt is éltek emberek, de lehet, hogy ez csak kitaláció.)
A vásárlási lehetőség ellenben ma is adott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tulzas, vagy sem, nem vagyunk egyformak, szamomra elvi kerdes, amig ennyibe kerulnek a filmek, zenek, es meg lehet ingyen is szerezni. Ugyanezt tudom mondani a vasarlas lehetosegere is - ilyen rohejes arak mellett maradok az ingyenes megoldasoknal, koszonom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+sok.. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor gondolom mind a ketten a legnagyobb lelki nyugalommal és elvi alapon ültök be más ember utcán várakozó BMW-jébe és hajtotok el vele. Az is kibaszott drága, mondhatni aránytalanul.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugye te is azok koze tartozol, akik a torrentezest "lopasnak" minositik? Ha igen, szivesen elmagyarazom mi a kulonbseg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a) nem tartom annak, ellenben a törvények mást mondanak. (*)
b) igen, lécci magyarázd el, hátha másnak más a véleménye
c) el kéne olvasni amit írtam: az "elvből torrentezek" kitétel verte ki a biztit.
(*) unom már a "magáncélú letöltés" faszságot, ugyanis a *fel*töltés ezzel szemben tiltott, így amennyiben torrentről beszélünk, két lehetőség van:
- vagy feltöltesz (illegális) - ekkor működik
- vagy csak szedegeted a dolgot (legális) - ekkor nem működik, de legalább még fasz is vagy a "közösséggel"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha letoltok vmit a torrentrol, azt maximum bevetelkiesesnek lehet hivni, hiszen az eredeti peldany a gyartonal marad, annak csak egy masolatat toltom le, es nem fizetek erte. Sot, akkor sem fizetnek erte, ha nem lehetne letolteni. Ellenben ha - hogy ilyen csunya peldaval eljek - kiveszek a tarcadbol 10e Ft-ot, na az lopas, mert az eredeti bankjegy nem marad nalad, hanem vegervenyesen atkerul az en birtokomba. Ugye erted a kulonbseget?
Eppen ezert a torrentezest lopasnak minositeni _nagyon_ durva ferdites, de sokan szeretnek ervelni vele - alaptalanul.
En nem lobogtatom a "magancelu letoltes legalis" zaszlot, nem erdekel az sem, ha nem az. A lenyeg, hogy van megoldas az ingyenes letoltesre. Sajnalom, ha az elvi megfontolasom kiverte nalad a biztositekot, de ahogy korabban is irtam, nem vagyunk egyformak, letagadni nem fogom, hogy ilyen vagyok. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sokaknál kiveri a biztit a dumád. Szimplán lopás ez a játék, ami a működési elvéből fakad, hiszen letölteni nem tudsz feltöltés nélkül...És a megosztás az, ami BTK kategória. A feltöltés az megosztás. Egyébként nagyon várod a kommunizmust? Ott lesz a te elved életképes...csak ott nem ilyen filmek készülnek majd. Tölts le pár 1960-1980 moszfilm cuccot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Leirtam a kulonbseget, tenyleg nem egyertelmu? Nem bantasbol kerdezem. Ha letoltok valamit, azzal bevetelkiesest okozok, nem lopok. Megjegyzem, az sem izgatna, ha az lenne. Mindig lesz olyan megoldas, amivel ingyen lehet letolteni. Sajnalom, ha nem tetszik, de ez van, nem fogok megvaltozni.
A kommunizmus cimszo alatt hirtelenjeben nem tudom mire gondolsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
de ha szoftvert warezolsz, az mar lopas? vagy az sem?
fene erti a ferde ertekrended.
ezerszer el lett mar mondva, semmi baj a torrentel, ugyesben ugy is mindig menni fog, igeny van ra
de az eg szerelmere ne probaljunk ideologiat gyartani kore, es legfokeppen NE LEGYUNK MAR RA BUSZKEK
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, termeszetesen az sem lopas!
Nem gyartok ideologiat kore, teny, hogy nem lopas, csak az ertelmezi igy, aki nem hajlando elfogadni, hogy nem az.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
remenytelen vagy
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha te mondod..Mondjuk szivesen meghallgatnam az ervelesed az ellentetes velemeny kapcsan. Mondd, miert lopas a letoltes?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Okay, legyen illetéktelen információ-, adathozzáférés és felhasználás.
Ennek az előállítása pénzbe került.
Értetlenkedéseim kalózkodásról, átállásról, életről és az emberek felfogásáról. Avagy mennyi az az annyi?
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erdekes volt a link, koszi, elolvastam. Ket dolog:
1. Nem mondtam, hogy egyes esetekben nincs karokozas
2. A legtobb esetben tenyleg nem venne meg az adott szemely a kerdeses dolgokat, akkor sem, ha nem tudna letolteni (l. en).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A 2. esetben akkor minek letölteni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kivancsisagbol, erdeklodesbol. Attol, hogy erdekel pl. egy film, meg nem jelenti azt, hogy szamomra megerne, hogy penzt adjak erte.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem...Ne próbálj meg szellemi munkából megélni, mert zokogni fogsz a klónjaidtól. ...és felkopik az állad miattuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, tehat menjek fizikai munkasnak? :) Koszonom szepen, most is jol megelek a szellemi tevekenysegembol. Es nem zokogok a klonok tamadasa miatt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...és nem érti...:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akarmennyire is nem gondolod, toketeletesen megertem, amit mondasz, mindossze egyaltalan nem ertek vele egyet. Sajnalom, nem vagyunk egyformak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem lopás természetesen, hanem szerzői jogsértés.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Figyelj cimbora, ha egy szellemi terméknél az az áru, hogy megnézed, elolvasod, meghallgatod, akkor lopás ezt fizetés nélkül tenni, akkor is, ha a mester kópiát fizikailag meg sem érinted...tényleg nem egyértelmű?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha csak megnezem, elolvasom, meghallgatom, akkor az vegkepp nem lopas. Szoval nem, ez kicsit sem egyertelmu.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erkölcsi/etikai kategóriában (és nem jogiban) beszélve arról van szó, hogy a film/zene jelentősen segít neked a saját munkaerőd újratermelésében, így ezen módon hasznot hajt számodra. Ennek megfelelően illik hozzájárulni az előállító erőfeszítéseihez, költségeihez, tehát szigorúan etikailag szemlélve filmet letölteni lopás.
Az más kérdés, hogy mindenki belátta, hogy egy komplett országot nem lehet börtönbe vágni, ezért egyéb úton-módon igyekeznek pénzt behajtani és kártalanítani a jogtulajdonosokat. Arról most ne nyissunk vitát, hogy ez milyen szinten sikerül és milyen szándékok vannak mögötte, szerintem mindenki sejti a helyzetet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A baj az ön készülékében van. Tudod a filmgyártás célja az anyagi haszonszerzés és nem az előhívott/rögzített film az érték, hanem a hordozott képi és hang információ...az az áru, azért kérik a pénzt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jah igy, ha moziba megyek azert fizetek.
Ha koncertre megyek, azert fizetek.
De pl. mi a loturoert fizessek amit a negy fal kozott nezek, es senki sose vesz rola tudomast, hogy en azt megneztem?
Miert fizessek a hatodik jogutodnak egy olyan zenesz zeneszamanak hallgatasaert, ahol:
1. felvetelt hallgatok
2. az eredeti zeneszerzo mar reg nem el.
Pl. miert kellene egy Nirvana szam hallgatasaert barkinek is fizetnem?
Majd ha Curt Cobain szemelyesen elenekli nekem, akkor fizetek. De ahhoz eloszor is fel kellene tamasztani.
Egyebkent is felvetelt hallgatni arra lenne jo, hogy kedved csinaljon az embernek, hogy elmenjen a koncertre. A zenesz meg abbol eljen meg, hogy koncertezik.
Aki meg csakis kizarolag csak a penzert zenel, semmifele elhivatottsag nelkul (vagy csak a testet adja a zenehez, de a hangja az mar nem az ove, a zenet nem o szerezte), az tenyleg a koncertekbol eljen meg. Vagy ha nem tud, akkor mindenkinek jobb lesz, hogyha nem gyotri vele a vilagot.
Regen is volt zene, es a zeneszek nem a CD-k/iStore eladasaik utan kaptak a jussukat. Hanem, hogy eloben felleptek es zeneltek.
Kifordult a vilag, es meg veditek is. Ez a baj...
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Pl. miert kellene egy Nirvana szam hallgatasaert barkinek is fizetnem?
> ...
> Kifordult a vilag
azigen
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért fizetsz a koncertért, mozijegyért?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hmm, valahol már hallottam ilyen fantasztikusan okos bináris "beszédet".
Jah, amikor a püs és jogász lelkesen magyarázta egymásnak, hogy nem értik , hogy egyáltalán mi a lópikulának kell amúgy hétköznap fizetni IT-nek valag pénzt, hiszen a gépeket úgyis a cég veszi meg, és idézem, "lófaszt nem dolgoznak és csak akkor mozdítják meg valagukat ha rugdossák őket gebasz közepette öt helyről, és akkor is órákon át kell baszogatni őket, hogy végre 'rend' legyen...".
Az emberek fantasztikusan meg tudják mondani, hogy másik, szerintük, miből is éljen meg, egészen addig, amíg rá nem döbbennek, hogy ezt visszafelé is lehet játszani.
Átlag ember meg van győződve arról, hogy az IT szakma is nyugodtan "koncertezésből" éljen meg, de azt is jobban csinálhatnának, hiszen ha probléma van, akkor úgyis valami időhúzó áltudományos "blablát" adnak elő és több napot kérnek megoldására, miközben bezzeg a szomszéd pistike ötszázé sokkal gyorsabban megoldja a gondot.
Sőt, léteznek olyanok is, akik azt gondolják, mondják, hogyha a munkád nem fizikai vagy eredménye nem tapintható dolog, akkor lényegében ingyenélő vagy.
Mivel gyárban tevékenykedek, volt alkalmam ezt végighallgatni a dohányzóban.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogy jön ide az IT-szakma, megérteni nem tudom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
van egy festmeny. az alkoto mag reg meghalt. sokadik tulajdonosnal jar mar a kep, egyszer csak o is tul akar adni rajta.
lehet, hogy mar sokszor annyit er, mint amennyit az elso vevo meg a festonek fizetett.
akkor lopjuk el nyugodtan, hiszen az eredeti szerzo mar ugy se kapna a penzbol? :)
hogy baj van a vilaggal? demagog :P
eloado megirja/eloadja & terjeszto elerhetove teszi nagyobb kozonseg szamara, hogy eloado (vagy jogutod) extra bevetelhez jusson, cserebe kap nemi reszesedest, hogy o is megeljen, valamint lejon meg a terjesztesi koltseg.
az elektronikus terjesztessel a legutobbi csokkent kozel nullara (infrastruktura igy is penz)
csak azt nem veszik figyelembe, hogy mivel toredekere csokkentek a kiadasaik, es nagysagrendekkel tobb vasarlot erhetnek el
az interneten keresztul, az araiknak is nagysagrendekkel kene csokkenni (es meg mindig none a bevetel)
de - warning: captaion obvious speaking - az emberek telhetetlenek.
a vasarlok meg nem hulyek, marad a warez.
ettol meg a lopas akkor is lopas.
the world is fine. the people, are fucked
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Es meg en vagyok remenytelen..:) Na mind1.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a festményt ellopják, hiányozni fog az eredeti, hiányozni fog az értéke is a tulajdonosnak.
Ha egy művet elmásolnak, nem fog hiányozni az eredeti, az ugyanúgy ott marad a helyén.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha készítesz egy üzleti tervet/pályázatot és azt lemásolom, beadom, emiatt koppansz egyet, akkor is azt fogod mondani, hogy nem hiányzik az eredeti?
Hogy minden rendben van, hiszen az üzleti terved/pályzatod ott maradt a helyén?
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy letoltott film eseten azert ez jocskan kulonbozik, mert ha az adott szemely nem toltene le, akkor sem venne meg, igy valos kar nem keletkezik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kezedet adnád levágásra, hogy a millió torrentezőből ezt mindenkire áll?
Akár a kocsmába is bemehetsz és megkérdezheted, hogy vajon mennyibe kerül egy csepp tequila.
Utána szemtelenül csak elő kell venni egy vödröt "Tele kérem cseppenteni!" felkiáltással, hiszen egy csepp úgysem kerül semmibe...
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most lehet megleplek, de igen. Biztos vagyok benne, hogy a torrentezok 99%-a hasonlokeppen gondolkodik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Torrentezek, és nem gondolkodom úgy mint te. Nem hinném, hogy egyedül lennék a világon.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor te beleesel a _nagyon_ kis kisebbsegbe.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tévedsz.
Bár nagyon sokan nem értenek egyet a "jogvédők" cselekedeteikkel (túlzások miatt), de még többen ellene van a gyermekded őskommunizmus ellen.
Különben már rég kinn lenne a szavazóképes lakosság mindenhol a világon.
A többség elismeri, hogy az engedély nélküli letöltés ellentételezés nélkül nem helyes dolog.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A többség elismeri, hogy az engedély nélküli letöltés ellentételezés nélkül nem helyes dolog."
Meg ha elismernem, hogy igy van sem erdekelne tulzottan, hogy mennyire helyes.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnálatomra kénytelen vagyok kiszállni a diskurzusból, mert háromszáz feletti hozzászólásnál nem látom melyik hsz az új, ugyanis kétoldalas lesz a topik.
Manuálisan pedig nem fogok dátumozásra rákeresni.
Köszönöm a társaságot és a beszélgetést.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En is ezt mondom, de senki nem erti meg az ellenzok kozul..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én ezt már 100x elmondtam itt, de csak lefalmeltek mindig.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mar megbocsass, de _pontosan_ tudtam, hogy ezzel fog jonni valaki :D
te eddig legalabb azzal erveltel, hogy az artisjustos altalanydij jogosit fel korlatlan letoltesre.
ibenny mar kifejette, hogy semmilyen digitalis masolas nem szamit lopasnak, szoftvernel sem.
akkor megfogalmazom maskeppen: az eredeti peldany valoban megmarad, tehat _nem_ lopas.
csak, - foleg, ha nehany dollaros szoftverekrol van szo - szarragas :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De szoftvert másolni szerzői jogsértés, míg audiovizuális tartalmaz magáncélra ásolni pedig szabad.
Nem mondtam ellent magamnak.
A szoftvereket egyébként mindig megveszem, kinőttemmár abból, hogy krekket keresgéljek, megt frissítéskor megint krekket keresgéljek, stb.
Audiovizuális tartalmakat már ritkábban veszek, sokszor kihasználom a legális magáncélú másolás lehetőségét.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én sok kép másolatát láttam már albumokban, sőt, sok festmény képét láttam már a neten is. Esti kérdésem: Börtönbe kell-e mennem festménylopásért? Vagy elég lesz, ha csak kibököm a szemeimet?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elég felszedni az elgurult gyógyszereket.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
http://hodja.livejournal.com/6909.html
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a torrent feltöltés nem egyenrangú azzal, mint amikor valamit teljes terjedelmében tőled letöltenek. de ezen el lehet vitatkozni egy darabig, a lényeg hogy jogilag is volt már erre vonatkozóan ezt alátámasztó szakértői nyilatkozat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom neked sincs linked a szakértői nyilatkozatról szóló hivatalos hírre. Mindenki csak beszél róla, de senki nem tudja megmondani, hol található meg ez az információ. :-(
-----
"Fontosabb egy jó szomszéd, mint egy távoli rokon." (Árvízkárosult, 2010)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez csak afféle retorikai bunkósbot
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bár olvastam, de már nem tudom a forrás helyét...vedd úgy hogy nem mondtam semmit...
de gondolom forrás tekintetében te is hasonlóképpen állsz, úgyhogy ezt talán hagyhatjuk is...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem ez véletlenül? Utolsó szakasz.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem, konkrétan a p2p-hálózatokon történő fájlmegosztást taglaló szakvéleményre emlékszem, amely élesen elkülönítette az ftp-n/weboldalon történő fájlmegosztást a torrentezéstől.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is olvastam egy ilyet, de most linket én sem fogok nekiállni keresgélni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A törvény még mindig nem a töltés iránya alapján húzza meg a határt (ti: letölteni szabad, feltölteni nem), hanem az anyagi haszonszerzésnél (nincs haszon: magáncél, van haszon: tarkólövés).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tarkólövés:)
jaja, szó szerint:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jogi hátteret itt viszonylag jól körüljárták:
http://asva.info/razzia-kerdezz-felelek-2-resz-2010-06.html
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vajon miért kell minden topicban elmagyarázni, hogy a letöltés nem lopás? Azért nem lopás, mert a törvény nem a lopás kategóriába sorolja, hanem a szerzői és szomszédos jogok megsértése kategóriába.
Az egy másik kérdés, hogy ma Magyarországon a magáncélú felhasználásra szánt anyagok torrentezése legális. Itt most hangsúlyozottan nem az erkölcsi/etikai kategóriáról beszélek, hanem a törvény szövegéről, még inkább az értelmezéséről.
És igen, mielőtt 500-as althread indulna ezen hsz sorai között olvasható vagy nem olvasható dolgokról, hogy tiszta legyen: a feltöltés is legális mindaddig, amíg anyagi haszonszerzés célját közvetve sem szolgálja (zenére és filmre értve, mert a szoftverre más szabály vonatkozik).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azt ugye ismered, hogy
you wouldn't steal a handbag:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze, hogy ismerem, csak eppen a torrentrol letoltott anyagok nem esnek a lopas kategoriajaba, konkretan. Ugye te is tudod miert nem?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
engem nem kell győzködnöd:) egyébként Zahy hozzászólására válaszoltam azt. a "másolók" tulajdonképpen bekapcsolódnak a terjesztésbe. a BMW hasonlattal élve olyan, mintha két jó barát meglátna egy új BMW majd azt mondja az egyik a másiknak, "látod azt az autót? ugorjunk át a garázsomba és gyártsunk le egy ugyanolyat":)
lehet, hogy pénzt kellene követelniük a torrentezőknek az asvatól, a tartalom terjesztéséért:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Teljesen igaz. :) Jo a pelda, ravilagit, hogy a torrent miert nem tekintendo egyaltalan lopasnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyébként ritka primitív kampányokkal tud előállni az asva, artisjus és a többi jogvédő szervezet. nem is csoda, ha az ott dolgozók szellemi szintjét nézzük, a diploma ott gdf papírt szokott jelenteni:)
szóval volt régebben ez a kalózkodással fegyver és drogkereskedők pénztárcáját tömöd, és tönkreteszed a szórakozásod kampányuk. a vicc az, hogy pont a szerzői jogdíjak ilyetén való behajtása vezetett oda, hogy sok zenész a rászakadt töménytelen pénzzel nem tudott mit kezdeni és ez töménytelen drogfogyasztáshoz, majd korai halálukhoz vezetett. nem elszigetelt esetekről beszélhetünk, hanem iparági jelenségről, mert hát ipart faragtak az egykori művészetből.
így pont az artisjus érdekeltségek pénzelésével támogatod a drogbárókat!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Két hozzászólásom lenne, nem feltétlenül a te bejegyzésedhez, hanem úgy általánosságban.
1, nem lenne torrentezés, vagy nagyon minimális, ha nálunk is működne rendesen az internetes film bérléses dolog. USA-ban 15$ körül pénzért lehet egy hónapig bármit kölcsönözni az interneten keresztül, a filmek kb. fele hd minőségben van. Nyilván eszébe nem jutna senkinek filmet torrentezni, feliratot keresni, stb. egy ilyen árú szolgáltatás mellett.
2, a mozi szinte halott, egyrészt mert nagyon drága egy mozijegy a magyar fizetésekhez képest, másrészt mert iszonyat ótvar szar a legtöbb mozi minősége. (nagynak nagy, hangosnak hangos, de kb. ennyi)
3, az eladott lemezek/pen drive-ok/vinyók/stb. után befizetjük a védelmi pénzt az Artisjus-nak, így innentől kezdve nagyjából csöndbe lehet maradni, lehet kérni a részesedést tőlük
4, torrentelés előtt mi volt? a könyveket mindenki másolta, a játékokat mindenki másolta (pc klub), a zenét is, a filmeket is. Amióta vannak filmek, zenék, mindenki másol.
5, néha egy kicsit olyannak érzem a vitát, mint amikor a kínai mesében a sült hal illatáért kértek pénzt, erre a fickó meg a pénz csengésével fizetett.
6, ha a zenéről beszélünk, természetesen nagyon szívesen támogatom az előadókat, de nem vagyok hajlandó megvenni egy cd-t, amin 1 db jó szám van. (ki használ egyébként a 21. században cd-t, nem is értem ezt a dolgot...)
7, ugyancsak nem értek egyet a szerző halála után 70 évig (nem biztos, hogy 70, de iszonyat sok) még él a szerzői jog a könyvekre, mégis milyen alapon????
szóval szerintem nagyon is ráférne egy szép nagy gondolkozásbeli váltás az egész iparra.
És igen, én is szellemi termék előállításából élek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem támogatom sem a lopás, sem a szerzői jogsértést, de valahol a zenékre, filmekre rátelepedett pénzharács bandának sem látom sok értelmét... Mert még ha azt látnám, hogy a zenész kapja a sok lét, akkor más lenne a leányzó fekvése, de a jogvédők működéséből kiderül, hogy még kísérletet sem tesznek a tisztességes elszámolásra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"(ki használ egyébként a 21. században cd-t, nem is értem ezt a dolgot...)"
- Én pl. napi szinten vásárolok máig is, mert szeretek zenét hallgatni és azt lehetőleg jó minőségben. Van egy rakat SACD-m is, megfelelő berendezésem és azon az mp3 nagyon gyalázatos tud lenni. szeretem a lemezek bookletjeit nézegetni, szeretem ha a polcomon ott van a kedvencem, stbstb... úgyhogy aki hasonló cipőben jár, kénytelen megvenni a fizikai hordozót.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, de te bőven kisebbségben vagy :)
A viccet félretéve, szinte mindenkinek van vagy mp3 lejátszója, vagy a telefonja tud mp3-at
lejátszani, de ha otthon akarok zenét hallgatni, akkor sem vagyok hajlandó a cd gyűjteményemet
áttúrni egy adott számért, inkább rippelve pihenjen a vinyómon. Ha jó minőséget akarok, akkor
meg ott a FLAC. Nyilván az SACD jobban szól, de ez olyan ici-pici része a vevőkörnek,
hogy szinte semmi...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nekem még mindig az a véleményem hogy kereslet lenne az eredeti kiadványokra, csak a rendkívül túlárazott termékvonal mindenkinél kikúrja a biztit. A lemezipar saját maga tette tönkre a saját piacát azzal hogy egyrészt nem volt hajlandó igazodni a megváltozott vásárlói igényekhez, másrészt hogy a saját veszteségét csökkentse, jogvédői szervezetekbe tömörült, mondván hogy majd az érdekképviselet által sokkal több dohányt tud összelapátolni magának, úgy hogy kriminalizálja a letöltőket. A jogvédelem pedig olyan szinten drágítja meg az egész folyamatot és roncsolja a saját piacot a természetes reklámozási lehetőségek megszüntetésével (lásd: mindenki jogdíjat fizet, még az is, aki nagyban hozzájárulhatna adott zene promótálásához, így sokan inkább nem közvetítenek zenét), hogy lassan a kiadások nagyobbak lesznek, mint a bevételek. Most ugye az a trükközés hogy úgy csökkentenek árat hogy olcsósítják a kiadványok kinézetét. Papírtokos lemezek, kelet-európa számára szánt csökkentett beltartalmú (gyak. egylapos) bookletek, stbstb..
Ezzel megint csak azt érik el hogy a varázsát csökkentik az egésznek, igénytelen termékért még annyi pénzt se fog kiadni az ember, mint addig a megfelelő minőségűre...
Vannak egészséges kezdeményezések (asszem' az EMI), teljes leárazás, 2-3eFt közzé beárazott teljes termékvonallal, de azt gondolom, ez már elkésett, ennek a dolognak évek óta végérvényesen vége van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a zeneipar legkárosabb hatása a kultúrára az, hogy nem játszatod el szabadon mások műveit. itt a kortársakra és a nem ezer éve halottakra gondolok. a lemezipar azzal, hogy lehetővé tette a tömegeknek, hogy az eredeti szerzőktől hallhassák a zenét, ellehetetlenített minden más lehetőséget.
az eredetiségért a minőség romlásával kell fizetnünk.
így ma egy zenésznek kötelező egyben zeneszerzőnek is lennie, ha meg is szeretne élni a tevékenységéből a vadkapitalista zeneiparban. ha van hozzá kedve, tehetsége, ha nincs. később, ha jól megy az ipar, igénybe lehet venni bérkomponistákat, bérszövegírókat, akiknek a neve általában soha nem fog a művükhöz kapcsolódni. ha zenészünk felérve a csúcsra szétdrogozza az agyát, és szétfüvezi a hangját, akár bérelhet magának háttérzenészeket is, akik már az előadást is elvégzik helyette, neki elég csak ritmusosan tátognia.
ezért tart ott ma a zenevilág ahol. ipar lett a művészetből.
a klasszikus zene, ahol ezek az ipari elvek soha nem működtek igazán komoly károkat szenvedett az újfajta szabályok miatt. a komcsi rendszer talán egyetlen pozitívuma az volt, hogy fennállása alatt megóvta a zenei világát ettől az iparosított kapzsiságtól.
egyszer talán eljutunk oda, hogy illegális partikon Kodály zenéjét játsszák majd. a tizenévesek számára mindig édes az illegalitás:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akkoriban torrent helyett voltak szájhagyomány útján terjedő történeket, tiszti kaszinó, stb:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Beszélgetni ma is lehetne (ebbe akár történetmesélés is beleférhet), a tiszti kaszinók helyett pedig vannak diszkók, plázák, pubok, kocsmák, stb. Persze amikor a párocska mind a két tagjának a fülében van a fülhallgató, és kézenfogva andalognak egymásnak kb hátatfordítva, akkor azért elgondolkodom, hogy lassan ki kéne halnunk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
történeteket talán még lehet szabadon mesélni, de zenélni már nem zenélhetsz szabadon. nem mindegy mit zenélsz, mert megbüntethetnek érte abszurdisztánban.
régen a szamizdat irodalom ment illegalitásban, most meg majd a zene fog illegalitásba vonulni. az elsőnek politikai az utóbbinak egyszerű üzleti kicsinyesség és kapzsiság az oka. meg persze az elrontott törvények.
ez az elidegenedős, atomizálódós dolog talán még egy évtizede igaz volt. akkor a hagyományos média volt az oka, amit nagyon kevés ember közvetített nagyon sok passzív befogadónak. azóta az internetnek köszönhetően visszájára fordult a világ. állítólag ezeken a torrent oldalalakon is összejöttek párocskák.
persze sok a vargabetű, meg a hype is, de alapjában a web2nek nevezett valami imho jó irányba mozdította a társadalmakat. és ez az élet minden területén meglátszik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1, az ország minden tájáról ismerkedhetnek az emberek és pont abban a közösségben ami az érdeklődésükhöz passzol és nem kell igazodni ahhoz ami a környéken van. Ha úgy vesszük a web2 egyfajta lehetőség a személyeknek kitörni abból a körből ahol az internet nélkül ragadnának.
Szerintem az új, "közösségi" internet nem elidegenítette az embereket egymástól, csak átrendezte a szokásokat és a találkozás helyét, mikéntjét. Van aki WOW hordában éli közösségi életét, van aki egész nap IRC-en lóg, van aki körökre osztott stratégiában egy csoporthoz tartozik és még sorolhatnám. Ezzel együtt pedig megszűnik a szakadék az idősek és a fiatalok között.
Mindennek két oldala van, ez a szebbik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ehh
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akarsz velem jövedelmet cserélni?
A Tiedből lehet én is mindent meg tudnék venni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1.
Van 60 giga zeném, ha most az összes zenét megkellene vennem, szerintem Bill Gates vagyona se lenne elég... Meg sok olyan zene van, amit Magyarországon MEG SE lehet venni. Meg az ember honnan töltené le a friss House, South Park stb. részeket?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
beatport, ilyesmi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ácsi, elvileg kapitalizmusban élünk ahol úgy válogatjuk szét az embereket hogy mennyi pénzük van, és nem érdemeik szerint. Nem tetszik a rendszer?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
csaladommal vagyok inkabb; az nem illegalis (a kislanyom meg tobbet jelent nekem, mint több TB lovaspr0n); mas meg nem erdekel...:)
'lekene sslje'
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem üzemeltettem még torrent oldalt (így nem tudom azt sem, h egy trackernek milyen erőforrás-igénye van), de nehezen tudom elképzelni, hogy külföldi hostingba sokkal többe kerülne kivinni. Valószínűleg az ASVA nem rohangálna külföldi hostingba, a külföldi szerver pedig - gondolom - inkább a honos játékosokkal vannak elfoglalva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne gondold. Amerikában azonnal lekapcsolnák, jogsegély keretében. Oroszországban működhet a dolog, de ott kapcsolatok nélkül semmire se mész.
A legjobb hely egy torrent oldalnak most a Svéd Parlament épülete. A Svéd Kalózpárt onnan nyomja jelenleg a thepiratebay.org-ot. :-) Élnek a mentelmi jogukkal, ezért érintethetetlen jelenleg a szervert. Állítólag adnak helyet más hasonló torrent-társaságoknak is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így terjednek a hülyeségek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lefoglalások előtt Ncore havi forgalma 30+TB(minimum havi (150millio hit)) (és ez nem a tracker forgalma, hanem csak a web szerver /persze ez extra nagy, pl a bithumenhez képest, ahol a browse.php ~10kB, ncoreon pedig ~200+kB/)
Külföldön legtöbb helyen forgalom után fizet az ügyfél, tehát azért mondhatjuk, hogy külföldön sokkal többe kerül az egész.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Attól függ milyen hely, mekkora korlátokkal. Nem fog tönkremenni egyik oldal se, ettől ne félj. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor mutass nekem egy olcsó hostingot külföldön, ahol nem fogják első szóra lefoglalni/leállítani gépet.
20TB limittel néztem olyan helyet, ahol lehet kamu névvel intézni fizetést. Ez havonta 85k HUF. (Természetesen olyan hardverrel bérelve, ami bírja a terhelést, de nem méreteztem túl. Szóval tracker + frontend elmegy belőle normális kihasználtsággal.)
Ez a legnagyobb csomag az unlimited előtt. Utána már ugyan ez a config 250k HUF havonta.
Biztos vannak olyan helyek, ahol olcsóbb. Főleg, ha viszik a saját szervereiket is az emberek, de akkor személyesen meg kell jelenni és akkor ennyi erővel már Magyarországon is lehet.
A lényeg az, hogy nem olyan egyszerű egy átlag oldalnak kiköltözni külföldre.
Nem azért válaszoltam, mert féltem őket, hanem azért, mert a thread gazdájának állítása egyáltalán nem állja meg a helyét, hogy külföldi cucc nem kerülne sokkal többe.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megált az nCore? Nem. Van erre esély? Nincs.
Én elhiszem hogy tudsz ezt-azt, de ha leáll az oldal, utána érdemes csak ennyit körmölnöd hogy igazad volt. Egyelőre úgy látom még az én szavam áll, nem ált le. (Közel sincs a limithez, megsúgom.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Neked mi bajod van? :D
Senki nem beszélt oldal bezárásról. Arról sem, hogy nem lesz elég pénzük, mert iponnak ilyen jó
reklámja nincs másik és ők valószínűleg kifizetnek mindent.
Nem az ncore a lényeg, az csak egy véglet(nem azt kell kiemelned a hszből, az csak egy példa), mert a legtöbb felhasználó ott van. (+legszarabbul megírt cucc, méretben legnagyobb oldalaival, meg a nagyon sok szerverével)
(Újraindulás óta nem tudok róla semmit, így lehet ez mind megváltozott, akkor más példát kell felhozni)
Arról volt eddig szó, hogy külföldön drágább egy forgalmas oldal üzemeltetése.
Ez igaz? Igen. (persze a pistike torrent 2-3k felhasználójával nem lesz drágább külföldön sem)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez igaz? Nope.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rendben.
Mellesleg nem Chamea néven szoktál más fórumokba írogatni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nope.
(OW noes double negative? Mák hogy két posztban. :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ki kellene találni valami újat a torrent helyett, mert igazából az egyetlen támadási pont ellenük a szerver léte. A Cubit amiről hallottam, hogy valami hasonló dolog, de nem igazán terjed. Ti tudtok valamit ezen ügyben? Tudtommal ahhoz nem kell szerver.
------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
dht + peer exchange = "p4p"
---
> man woman
No manual entry for woman
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen elvileg a DHT segítségével már tracker sem kell a torrentezéshez. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De kell, de csak az elején :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor ugyanott vagyunk ahol voltunk, hogy kell.
------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elméletileg nem, a specifikáció megengedi teljesen tracker-mentes torrent fájlok készítéség.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Johjoh, azt nem fogom elhinni, hogy a kliens a semmiből kiszopkodja, hogy hol vannak a társai. Ha megvan az első társ, akkor onnan a DHT miatt
egyértelmű. De ha nincs meg, akkor oda is elkell valahogy jutni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
lehetne valami broadcast/mash jellegu hive-ot epiteni a kliensekbol, amik redundansan taroljak/teritik az informaciokat, es szavazassal vedekeznek a hibak/szandekos mergezesek ellen, blablabla.
de ha ezt megcsinalja valaki, akkor jobban jarna ha betorne a NoSQL piacra. :D
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Azureus-Vuze-nak biztosan nem kell. Lehet vele trackerless torrenteket is készíteni. Csak úgy baromi lassan találják meg egymást a felek. Tiszta e-donkey érzés, de utána már gyors.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet nem trackernek hívják, de valami kezdeti központ biztos van különben a teljes IPv4 tartományt végig kéne pásztázni.
Csak egy tipp, de szerintem ez a torrent készítője lesz, aki értesíti a csatlakozó új peert a többiekről és innentől mehet a DHT és a PEX.
Ez akkor különösen mókás, amikor a "szélessávú" internet "szolgáltatás" naponta min 20x ledob és új IP címet ad...
Ehelyett sokkal nyerőbb megoldás a nyílt trackerek használata. Nem torrent oldal, tracker. Pl: OpenBittorrent, ami lehet a napokban meg is halt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Azureus régebben (amikor még így hívták) azt csinálta, hogy bejelentkezett a saját magát terjesztő torrentre (az auto-update húzta le a hozzávaló torrent fájlt). Ezen mindig volt 8-10000 peer és onnan indította a DHT query-t arra a torrentre, amit ténylegesen le akart a user tölteni. Tehát az Azureus saját trackere volt a belépési pont.
---
Internet Memetikai Tanszék
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Cubit? Tudnál róla egy linket adni? Gugel nem segített ki, vagy lehet, rosszfele simogattam....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
http://www.cs.cornell.edu/~bwong/cubit/
Második találat a guglin :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már van helyette működő dolog. Vásárlásnak hívják. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kérek egy Star Wars II. A klónok támadása DVDt szinkronnal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kérek egy fantasztikus labirintus dvd-t eredeti szinkronnal!
(nem kicsit akadtam ki, amikor drága pénzért megvettem, és nem az volt a magyar szinkronja,
amit megszoktam...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van valakinek ncore meghívója?
A lexx-et már csak onnan tudnám beszerezni.
Cserébe bármi szóba jöhet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Éppen tegnap vettem fel új felhasználókat. Volt a kérelmek közt police.hu-s is. Szerintem tőlük majd tudsz kérni.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha tényleg van bent police.hu-s felhasználó szerintem az adminok nem sokáig fogják hagyni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valamit félreolvastál. Fuss neki még egyszer. Nem hosszú a szöveg.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
javaslom a "harmincöt+ötvenkettő" szövegértési tesztre cserélését :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagy mókamester vagy... de szerintem még mindig nem esett le neki, hogy mire gondolsz. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Természetesen nagy mókamesternek kell lennem, hiszen emberek ezreit szórakoztatom így vagy úgy immár egy évtizede minden nap. Igaz ez az internetre, a munkahelyemre a családomra.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
/o\
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kerelem, az edes keves!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bevallom fröcsögve röhögtem fel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hát ti _tényleg_ meg vagytok tántorodva! :O
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A HUP adminjaira (= 1 azaz egy szemely - trey) gondolsz?
----------------
Lvl86 Troll
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, az nCore adminokra gondoltam. Valószínű, hogy ha "valami@police.hu" címmel regelnél be rögtön ki is adnák az utad. Erre próbáltam kilyukadni. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valószínű hogy mindenki az emaileket nézegeti a staff közül. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valamint az is elég valószínű, hogy ha valaki spicli, és be akar épülni, akkor minden lehetséges módon, le akar majd bukni. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Há' persze. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát ja, se a rendőrös, se az adminok nem hülyék. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért mit csinálnának a rendőrök? Hivatalosan semmi értelme fent lenni, ez nem IWIW hogy adathalászkodjanak. Magánemberként meg 90% hogy fent vannak és letöltenek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor gondolom nekik is szar volt amikor a "kedvenc" oldaluk szerverét kellett elvinniük.. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elképzelhető hogy leheltek rá egy csókot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elvégre ez lenne a dolguk.. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem. Az lenne a dolguk, hogy a bűnözőket kapják el... Miközben a torrent oldalakat üldözik, addig az utcán nyugdíjasokat meg mindenkit - lassan már fényes nappal is - rabolnak ki.. Vagy ölnek meg egy telefonért, plusz pár ezer forintért. A cigánybűnözés visszaszorítása lenne a feladatuk.. A közbiztonság biztosítása. Ehelyett felesleges, értelmet akciókra pocsékolják a pénzt.. Meg persze az egész rendőrség bátrabb lenne, ha nem ugatta le volna a fidesz annak idején őket, hogy "rendőri tulkapás"...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De mi köze van a rendőröknek az oldalakhoz? Én úgy gondoltam hogy ha az ASVA/BSA/nemtudommármelyikjogvédőszervezet utasítja őket, tegyék a dolgukat. Nem kell itt a Fallout-os világképed leírni. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen a jogvédők érdekvédők feljelentése alapján lépnek akcióba a rendőrök.. Elvileg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"De mi köze van a rendőröknek az oldalakhoz?"
Van a rendőrőknek egy első oldala, egy hátsó, meg egy jobb és egy bal!1! De mindegy is, mer kitícsák a zadminok!1! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért tiltanák ki őket mikor lehet ők seedelnek a legtöbbet? :P
(Tudom .. muszáj volt, bocs. :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mer kiszúrja az admin a police.hu-s emailjét, és habzani kezd a szája!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Páersze. Bármilyen email címe lehet az embereknek, van pár kretén aki police.hu -sra írta át a sajátját. (Hátha próbálnak jelszó emlékeztetőt kérni. :D)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az ASVA/BSA/nemtudommármelyikjogvédőszervezet utasítja őket
Ezek a civil szervezetek a hatályos jogszabályok szerint nem _utasíthatnak_ senkit, különösen nem egy végrhajtó hatóságot. Megvan ennek a hivatalos útja, feljelentés, ügyészség, stb.
---
Internet Memetikai Tanszék
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jaj már Zoli1992. Ez nem úgy megy. Az erkölcsrendészet azzal foglalkozik, ami. A közlekedés rendészet meg megint mással. A lopási-rablási úgyszintén. Attól, hogy nem lennének lefoglalások, attól még nem lenne több zsaru az utcákon, nem lenne kevesebb erőszakos bűncselekmény. Mégis mit gondolsz, mekkora apparátussal dolgoznak a lefoglaló fiúk? Ezres nagyságrendbe? Szerinted mi köze lehet teszemfel, egy gazdasági bűncselekményekre szakosodott ügyosztálynak mondjuk K. István markecolóhoz?
--------------------------
Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pintér úr épp mostanában nyilatkozta, hogy túl sokan ülnek a testületnél irodákban, és a munkájuk eredménye khhm nem látszik. ezért ki lesznek hajtva újra az utcákra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont Pintér úr az, akinek a szavára finoman fogalmazva magasról teszek. Arról már nem is beszélve, hogy az az "irodista" nyomozó, aki ténylegesen munkát is végez, nehezen lesz kihajtható az utcára, Gizike, aki meg a kávét főzi pedig fölösleges lesz kitenni oda. De Pintér úr igazán megmutathatná, mire is gondol, oszt grasszáljon egy kicsit bruttó 150ezer HUF-ért pár hónapig a nyóckerbe, aztán majd eszmét cserélünk a továbbiakról.
--------------------------
Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
átadni nem tudom neki, mert nem tartozik az ismerőseim közé. mindössze idéztem, egy témába vágó nyilatkozatát. az, hogy lesz e belőle valami, vagy csak a szokásos szócséplés, majd kiderül. egyébként a szomáliai kalózok elleni óvintézkedések módszerei között szerepel matrózbábuk a fedélzet jól látható helyére pakolása, kezükben fegyverrel. állítólag van elrettentő hatása. pedig az Ádeni öböl imho sokkal rosszabb hely, mint a VIII. kerület.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Hát ja, se a rendőrös, se az adminok nem hülyék"
Ebből a kettőből egyikre se fogadnék nagyobb összegekkel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jo, akkor viszont tenyleg fuss neki megegyet trey kommentjenek.
----------------
Lvl86 Troll
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
heh :D
________________________________________________________
"I do not fear computers. I fear the lack of them."
/ Isaac Asimov /
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mondd meg nekünk trey, ki a fakabát vamzer? :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van. Bármi.. hmm.. 200k HUF, vagy egy lakás esetleg? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bitgate, meg emlekszem ra.
amikor eppen szabad reg.volt kerultem be, es tenyleg jo felhozatal volt sorozat ugyben, legfokeppen a SeaQuest DSV 1. evad dvd-ripje, dual eredeti/magyar vhs-rip audioval tetszett meg, sorban (eleg lassan) rakta fel a keszito, es sajnos csak az elso harom reszig jutottam el, amikor jott ket het nyaralas+harom het korhaz monoval :) es ez eleg volt, hogy inaktivitasert kirakjanak..
Azota se talalom ezt a SeaQuest dvd-ripet a neten, csak az elso evad, de utana mar amugy is szar :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
HÁT MI LESZ VELED ZOLTÁN?!! ÉLET EZ ÍGY ZOLTÁN!?
Eh, na lenyugodtam ;D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
LOL
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mit szívtál? Tuti jó anyag! Kaphatok én is? :D :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig teljesen jogos amit írt és én is elmosolyogtam rajt. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt én is értem, hogy mosolyogtál, de milyen rajt? Indul valami verseny?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ismerje meg nyelvünket Ön
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kétszer ment
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kisbetu reinkarnálódott \o/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Letöltött a torrentről egy kis ződet, egy police.hu-s email címmel regisztrált júzertől.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Környezetvédelem XD :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne ikszdézz. Ez nem csak nálam vágja ki a biztosítékot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó, de egyébként nem tudom mit kell parasztoskodni, én nem vagyok torrentfüggő. Vannak akik sokkal durvábban tolják a torrentet nálam, például 1Gbit-en a nap minden percében, úgyhogy aki szerint én torrentfüggő vagyok, az nem látott még elég embert! Már nem is torrentezem annyit, mint régebben, főleg miután a BitGate megszűnt, remélem azért visszajön, mert töltenék 1-2 sorozatot. De mostanság inkább az olvasás lett a fő elfoglaltságom, illetve az online játékok (Alien Swarm, HL2 DM), sőt a közeljövőben tervezem, hogy megveszem a Counter-Strike Source-ot, illetve még néhány játékot. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
^- leszarjuk -^
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát kábé én is..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem gondoltam volna ez már parasztkodás, de azonnal átlépte a tűrésküszöböt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Olyasmi, egyébként (abszolút rosszindulat nélkül), de nem tudom mi van Zaneck-el, elgurult a gyógyszere vagy tudja a franc, de minek kell csupa nagybetűvel írni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bazmeg, mostmár kicsit csajozzál is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne bántsd ennyire a nőket :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bántani igazán veled lehet őket...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
^- riposzt © zoltán
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem ez nem zavar Zoltán.
Én csak annyit mondok, hogy néhány év múlva - a mama szoknyája mögül kibújva - nagy eséllyel már több tapasztalattal leszel megáldva a világ dolgait illetően, mert ahogy és amit itt művelsz a fórumon az megmosolyogtató :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mindenesetre örülök, hogy jól szórakozol rajtam. Mármint a fórumos tevékenységeimen. További jó szórakozást. Kívánom, hogy ez legyen az egyetlen szórakozásod. Az előítéletedet, meg tartsd meg magadnak, mivel fogalmad sincs miken mentem keresztül, és ha rajtam múlik, nem is lesz. Nem olyan vagyok amilyennek képzelsz, és ezzel pontot is tennék a beszélgetés végére. Ha meg egyéb problémád van írj Pm-et, nem hinném, hogy a HUP többi tagja erre lenne kíváncsi.. Nem akarok veszekedni se, meg semmi ilyesmi. Haragba se akarok lenni másokkal, tehát szerintem zárjuk a dolgot.
További szép estét kívánok..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Es mennyire igaza van a sracnak! trollok: cat > /dev/troll
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne idegeskedjél Zoltán, te is így fogod látni idővel.
Addig meg több szerénység és don't worry, be happy! :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt a PM-es dolgot felejtsd el mert gbor véres szemmel nézi az ilyesmit és felkerülsz a napi listájára. (Nézd vissza blogpostokat mikor is valakinek elege lett abból hogy email hegyeket kap tőle ..)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne legyél ilyen hisztis kislány.
Fogalmunk sincs, hogy miken mentél keresztül? LOL! Tipikus kisfiú-duma.
Mindenki keresztülment már az életében nehéz dolgokon, pont hogy neked nincs fogalmad sem, hogy mi vár még rád.
Arcból vissza.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez pedig egy tipikus troll-os duma.. Ahogy már megszokhattuk.. De ha te ebben leled örömödet akkor folytasd csak, főleg miután megmondtam, amit megmondtam, és nem "arcoskodásból"... Azért egy jó tanács: ne az életkoruk alapján ítéld meg az embereket... Főleg miután nem ismersz, és én se ismerlek téged. Fogalmam sincs mi okozhat ekkora örömöt abban, hogy ismeretleneket szekírozol egy fórumon, de őszintén szólva nem is akarom tudni. Valószínű korodból adódóan rengeteg mindent tapasztaltál az életedben, nem is kérdőjelezem meg,(elhiszem, hogy sokkal, de sokkal idősebb vagy, mint én), de nem tudhatod, hogy más miken ment keresztül, és komolyan nem "arcoskodásból" mondom.. (Most internettől függetlenül: nálunk egyébként meg nem szoktak hisztizni, amennyiben nálatok igen, úgy társalogj a helybeliekkel, hátha ők jobban kedvelik a társaságod) De tudod mit? Nem "hisztizek" tovább.. Így legalább nem lesz kit baszogatni, és ezennel tényleg pont a dolog végére!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nézd Zoltán! Neked fogalmad sincs, kiken mentem én keresztül és ha rajtam múlik, nem is lesz! :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez az öcsém, gratulálok.. Gondolom a környék összes lakója megvolt..
Már attól függ hogyan értelmezzük a kijelentésed. Mert ha úgy akkor jó nagy gay lehetsz.. :P :P
Csak így tovább..
(Úgy látom sose jutunk dűlőre, kivéve ha én is átmegyek "troll"-ba)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor megpróbálom azt elmondani nyugisan amit a többiek szerettek volna:
- Nem minden kis piszkálódást kell komolyan venni, ezek olyan haveri cinkelések, de érdemes odafigyelni rájuk mert valójában felhívják a hibáidra a figyelmedet, egyféle bugreport.
- Több fórumtársunk akit esetleg tök hülyének nézel valójában inteligens ember, csak többet kell tőle olvasni és máris rájösz hogy lehet Te sokat megéltél, de lehet ő még többet.
- Cannibal nagyon érzékenyen reagál bizonyos dolgokra, jó érzékkel tapint rá a fájdalmas pontokra és kegyetlenül beszól. Sok helyen bosszantó és vérbeli troll tud lenni, de ha nem provokálják nem harap (nagyot).
- Az "XD"-re érzékenyek vagyunk egy páran, ahogyan a muszáj is j és nem ly.
- Igyekezz minél szerényebben hozzáálni a dolgokhoz.
- Több hsz-t olvastam tőled több témában. Értem hogy lelkes vagy és ezzel nincs is semmi baj, de itt igen vegyes a korosztály és sok a tapasztalt felhasználó. A teljesen nyilvános dolgokkal ne is töltsd az idődet, felesleges.
pl. Chain-Q vagy Arpi_esp feltesz egy programozási kérdést. Több mint valószínű ha nem vagy kétszámjegyű éve a pályán nem neked szól a kérdés, habár elsőre nyilvánvalónak tűnhet a megoldás.
- Mielőtt valakinek válaszolsz (vagy beszolsz) nem árt megnézni mióta is regisztrált felhasználó.
- .. és van akivel nem érdemes foglalkozni persze.
Félre értés ne essék, nem azt mondom hogy nem mondhatod el a véleményedet, nem szólhasz bele, mert pontosan ez a lényege az egész HUP-nak hogy véleményt cserélj másikkal, beszélgess egy jót, vagy csak nevess :). Csak azt mondom hogy vannak szabályok a közösségen belül amit illik betartani különben hasonló helyzetbe kerülsz mint most.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért az valahol a kockaság csúcsa, ha egy piszkálódást bugreportnak kellene felfogni:PPPP
Akkor a hup egy mantis?:P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nekem is egyből ez jutott eszembe
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Esetleg Redmine :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kemény riposzt volt, teljesen megtörtem lelkileg és amióta olvastam, néha feltörnek a könnyeim is...főleg ez az öcsém, ez fájt...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
[Sorry]
Figyelj, ez a geek állatfaj csak itt tudja kiereszteni a gőzt.
Ugyanis a lakásukból kilépve egyből kénytelenek átkapcsolni fület-farkat behúz üzemódba :F
Tipikus geek életforma... öhm inkább entitás [gonosz smiley]
Amúgy egy kicsit tényleg gyerekes a viselkedésed, de még mindig kevésbé vagyol, mint én :P
[/Sorry]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
geek entitás?
<!ENTITY geek.evil
'☠'>
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Öööö rossz szót használtam volna? :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> nem tudhatod, hogy más miken ment keresztül
ezt a hupérvelést felírom
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Zolika, kisfiam, nem az életkorod alapján ítéllek meg, hanem a tevékenységed alapján.
Egyébként nem vagyok sokkal-sokkal-sokkal idősebb, Zoltán Úr.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
cat > /dev/troll psc ;)
Trolltarto :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Haha.
De próbáld ki, hogy ez a parancs így mit csinál.
Mondjuk próbáld ki, hogy a cat > /psc.txt psc után a /psc.txt-nek mi lesz a tartalma.
Ha már savazni akarsz, akkor legalább tedd azt rendesen, mert most hülyeséget írtál be. ;))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:PPP
--
http://szolarenergia.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"... Már nem is torrentezem annyit, mint régebben, főleg miután a BitGate megszűnt, ..."
Mikor is szűnt meg a BitGate? El sem tudom képzelni hogyan bírtad ki ezt a hosszú időt.
-----
"Fontosabb egy jó szomszéd, mint egy távoli rokon." (Árvízkárosult, 2010)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D
Talán most pénteken szünt meg, ha jól tudom.
:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D Az rengeteg.. lásd Zoltánt. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, W. Zolika fórumtárs keményen pörög. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Péntek óta nincs bitgate, ma hajnalban vihar volt... Úristen mi jöhet még ;-]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerencsére az aktív kapcsolatok mennek tovább a leállt tracker nélkül is...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De mostanság inkább az olvasás lett a fő elfoglaltságom
hogy a plafon nem szakad le feletted, baszki... elolvasod életed nyolcadik könyvét is?! :D ne felejts majd el blogban arcoskodni ezzel a "teljesítménnyel"! :D
illetve az online játékok
:|
sőt a közeljövőben tervezem, hogy megveszem a Counter-Strike Source-ot, illetve még néhány játékot
:(
azért igen sivár lehet az életed... kapcsold ki a gépet, menjél csajozni, kirándulni, bulizni, sportolni, horgászni, könyvtárba, színházba, akárhova!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nyolcadik könyv: touchééééé rotfl:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dehát anyu, pisti két almát is lopott!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ehhez a "Megtántorodott a magyar torrentvilág"-hoz csak annyit. Sosem voltam semmilyen zárt torrent oldal tagja. Felfordult a gyomrom a torrentpenis lobogtatásától, ennyit töltöttem le, ennyit föl, ilyen-olyan fokozatú tag vagyok. Ettől függetlenül mindent meg lehet szerezni nyílt torrentekről is, max. tovább tart, meg létezik egy csomó link megosztó fórum is. Ilyenkor a google nagyon jó barátom tud lenni. Valószínűleg nagyon nagy veszteség a hazai nagy múltú torrent oldalak bezárása bizonyos szubkultúráknak, de kicsivel nagyobb energia befektetéssel ugyanúgy hozzá lehet jutni mindenhez. Ezzel a zártsággal csak maguk alatt vágták a fát, ha nem egy razzia miatt, akkor más okokból kifolyólag, de úgyis eltűntek volna a süllyesztőbe.
--------------------------
Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg kell tanulni angolul.
Engem az idegesít a magyar torrent oldalakban, hogy roppant igénytelenek - gyakran egy-egy egyszerű módosítást nem képesek az adminok normálisan létrehozni. Vannak ugye ilyen alap tracker oldalak (komolyabban nem néztem utána) - és ezeket szokták módosítgatni, csak éppen a magyar oldalakon ez gyakran nem sikerül értelmesen. Továbbá külföldi torrent oldalakon még sosem láttam hirdetést.. van egy paypal és kész.
Másrészről lehet hogy én vagyok elitebb külföldi site-okon (nincs kizárva), de amikor egy-egy magyar oldalon vagyok, úgy érzem magam mintha az emberek 90%-a retardált lenne, szó szerint. A feltöltött xp black editionöktől, a warezolt vírusírtóktól, a kegyetlen helyesírású kommentekből az tűnik ki, hogy az ott lévő emberek nagy része buta.
Ne értsetek félre, nem vagyok nagyképű.
Szerk.: Azon lehet vitatkozni, hogy a magyar szinkron jó-e vagy sem, szerintem változó. De abban biztos vagyok, hogy egyrészt ez okozza Magyarországon azt, hogy az itt lakók többsége képtelen idegen nyelven megszólalni. Másrészről egy film általában egy művészi alkotás, számomra az utóbbi időben a szinkron olyan, mintha hamisítványt néznék.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A "retardáltak" általában szimplán sok gépidővel rendelkező iskoláskorú hímneműek. :)
Angolszászéknál azért nem tűnnek fel, mert ott az alsóbb réteg gyermekeinek más (drágább) szórakozása van.
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ya, drogozás:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdekes lenne erről egy statisztikát nézni.. valószínűleg arányaiban igazad van (a heJesen írók többsége valószínűleg kamasz), de szerintem sokan idős korukra sem tanultak meg normálisan írni. Komolyan mondom, amennyire idegesítő néha itt a hup-on olvasni a hibákat, itt még nagyon-nagyon jó a helyzet!
Olyan torrent oldalon is tag vagyok, ahol csak a userek fele angol anyanyelvű, és néha fel is tűnik, ha valaki töri az angolt, de azokról látszik hogy idegen nyelvűek és más jellegű hibákat követnek el.
Egyébként milyen drágább szórakozásra gondoltál? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Játékkonzol, nem engedélyezett tömegpartik, narkó, pub - crawl & golf. Az utóbbi nem sport és nem autó. :)
--
http://opensolaris.org/os/project/indiana/
http://www.opera.com/browser/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"egyrészt ez okozza Magyarországon azt, hogy az itt lakók többsége képtelen idegen nyelven megszólalni"
korábban a magyarok arról volt ismertek, hogy hat, hét nyelvet beszélnek. csak aztán csúnyán és durván leszámolt a politika ezzel a sok nyelvet beszélő réteggel. ennek máig ható következményei vannak. imho sokkal nagyobb a szerepe ennek, mint a szinkronizált filmeknek. hatása természetesen mindennek, így a szinkronnak is van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez valóban nagyon szomorú.
Szerintem a tömeg nyelvtudása szempontjából viszont sokkal negatívabb hatása van a szinkronfilmeknek, mint egy párezres elit réteg eltörlésének.
Hogy az ország szempontjából melyik rosszabb, azon szerintem nem vitatkozunk, elég csak a politikai elitet megnézni.
Szerintem, nem vagyok annyira benne a témában :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
teljesen igaz, a legjobb negatív példa a politikai elit.
a korábbi felső réteg egyébként a pár tízezret is elérte, és mivel ők utaztak a nagyvilágban, külföldön velük azonosították a magyarokat. ha megúsztuk volna a történelem viharait, akkor ez a réteg szépen átadta volna a tudását, kultúráját, a teljes nemzetnek, és most széles körben tudnák a magyarok, hogyan tanítsák meg a gyerekeiket nyelvekre. így történt ez azokban a bizonyos történelmileg szerencsésebb fejlődésű országokban.
imho az átlag svéd sem tudott perfekt angolul úgy másfél évszázada.
hallottam arról korábban, hogy egy gyerek, az akkor még angol cartoon networkből tanult meg angolul. ilyen esetekben valóban szerencsétlen a szinkron a nyelvtanulási potenciálra nézve. de van olyan ismerősöm is, aki a kedvenc két nyelven letöltött sorozatát előbb magyarul majd angolul nézte végig, és azt állította sokat tanult belőle.
egy amcsi ismerősöm mondta meglepődve még sok évvel ezelőtt,
"ebben az országban kötelező volt a 8 általános így mindenki legalább 5 évet tanult oroszul. aki középiskolába is járt az még további 4 évet tanulta. a legtöbb magyar ismerősöm egyetemre/főiskolára is jár és legalább további 3évet tanulta a nyelvet. ez összesen 12 év orosz tanulás. de még nem találkoztam olyan magyarral aki beszélne is oroszul":)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hallottam arról korábban, hogy egy gyerek, az akkor még angol cartoon networkből tanult meg angolul
Ez nem legenda és nem egyetlen gyerekről van szó. Ez eléggé tömegjelenség volt az adott időben, többek között én is így voltam vele. (Akkoriban angol tanulmányi verseny országos fordulóban 5. voltam - ezt nem önfényezésként mondom, csak ilusztrálni próbálom a jelenséget). Más kérdés, hogy igazán akkor működött a dolog, ha mellette volt rendes angol tanítás is, de a tipikus nyelvi fordulatok, phrasal verb-ök erősen a rajzfilmekből ragadtak az emberre.
Ráadásul rengeteg olyan - igazából utóbb megnézve botrányosan rossz - rajzfilm volt, amiben amit látsz a képen, azt rögtön valamelyik szereplő mondja is, mintha muszáj volna. Eklatáns példa erre a Captain Planet, komolyan mondon tiszta angol nyelvlecke, már idegesítő szinten nyomják ezt benne folyamatosan csak a "listen and repeat" hiányzik. Utóbb belegondolva hihetetlen, hogy milyen szarokat képes voltam megnézni...
---
Internet Memetikai Tanszék
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valószínűleg egy negyed generációval fiatalabb vagyok, mert én a számítógép előtt tanultam meg angolul.
Nagyon sokat számít, ha az ember olyasmivel foglalkozik, ami érdekli, és mindezt angol nyelven teszi, legyen az rajzfilm vagy játék, vagy akármi más. De ebből nem következik, hogy a szinkron káros.
----
Hülye pelikán
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is a számítógép segítségével tanultam meg angolul, de azok más idők voltak :)
Akkoriban space quest, monkey island, full throttle és hasonlók voltak a menők (szerintem ezek mellett minden nyelvkönyv elbújik), most meg a magyarított akciójátékok magyar vindózon.. (gondolom).
Akkoriban nem derogált elővenni egy szótárat és szavanként átnézni egy szöveget egy kedvenc játékból.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem csak tanítottak, közben elvesztettem valahol a tízóraimat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
masik velemeny: http://asva.info/megtorpant-e-a-hazai-torrent-vilag-2010-07.html
____________________
http://asva.info | Vicces képek | LinkTömörítő | Android hírek, tippek
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
érdekes cikk. a következmények várhatóak voltak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nos "alólam" három trackert is "kirángattak"... ebből kettő már vissza is jött.
A harmadik, a BH. Rá, még várni kell. Egyáltalán nem roggyant meg a torrentvilág, csak a "informatikai evolúción" esik át.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arról, hogy mi motiválja a torrentezőt: http://asva.info/a-fajlcsere-lo-masik-oldalan-2010-06.html
--
Légy derűs, tégy mindent örömmel!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet a torrent miatt sírni és lehet örülni, mindenesetre érdemes átgondolni azt a tényt, hogy a rádió (akkoriban broadcast néven futott) miatt orbitális csetepaté volt, mert a lemezkiadók úgy gondolták, a rádiózás miatt az emberek nem fognak lemezt venni.
Az első rádióadást 1906-ban követték el. Lemezeket pedig még mindig árulnak, és érdekesmód a lemezkiadók megtalálták a módját, hogy pénzt kovácsoljanak a rádiózásból.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugyanolyan hisztéria folyt a magnókazetta, majd az írható CD megjelenésekor.
A kiadók számára a legjobb a viaszhenger volt, az egy kis napsütéstől is képes volt "megromlani". Egy fokkal rosszabb lett a szegény kiadók sorsa a bakelitlemezek megjelenésekor, mert az viszonylag tartós médium, de szerencsére azt se lehet akárhány alkalommal meghallgatni, és meglehetősen érzékeny minden fizikai hatásra, és még a porra is.
Amikor megjelent az audiokazetta, akkor a kiadók temették magukat, merthogy most már senki se fog hanglemezeket vásárolni. De a hangszalag és a közkézen forgó eszközök gyengeségei miatt a kazettákat se lehet végtelenszer másolni, szeretnek nyúlni és elég könnyen le lehet mágnesezni őket, és még könnyebben begyűri őket a koszos görgő.
A számtalan csapás után a végső, kivédhetetlennek látszó támadás, ami örök agóniába taszította a lemezipart, a viszonylag olcsó, írható CD-k és cdírók megjelenése mérte rájuk. Az mp3, flac, ogg megjelenése a már csak tengődő, kenyéren és vízen vegetáló, halott, gyakorlatilag már csak nonprofit módon működő, csak a zeneszeretete okán életben maradott kiadók hulláján élősködő kukacokhoz fogható, akik a mára már teljesen elszegényedett, kiürült zeneipar agóniáját súlyosbítják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
már a kottagyárosok is tiltakoztak a lemezkiadók miatt. voltak ők is célkeresztben, csak már nagyon régen:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De ugyanez elmondható a filmes berkek lázongásairól is a TV-vel kapcsolatban, és und so veiter und so fort.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni