A postás

Sógorom a múltkoriban megpróbált bemenni a kertkapun, de alig bírt benyitni. Elhatározta, hogy rendbehozatja. Ideje is volt, mert teljesen elvetemedett a kapufa. Kijöttek a melósok, lekapták a kapuszárnyat, kiemelték a faoszlopokat, betették a fémoszlopokat, lekenték. Most szárad a festék rajta. A szárnyat addig kitámasztották az oszlopok mellett, hogy egyszerűen ne lehessen bejutni. No, jött a postás, és bedobta a kapun lévő levelesládába a leveleket. Az egyetlen probléma, hogy a szárny döntve volt, a láda meg nyitva, mert ki gondolná, hogy beküzdi magát az istenbarma, hogy a leveleket kézbesítse... Szarrá ázott az összes számlakivonat, szerencsére fontos papír nem volt közte... Feleségem erre mit mondott: Hát ő csak a munkáját végezte - be kell dobni a laveleket a postaládába, hát bedobta.
Öt éve kénytelenek voltunk lecserélni a konyhaajtót, akkor még édesanyáméknál laktam. Négy éve kaptunk az ajtónyílás lefedésére nagyanyáméktól némi megmaradt lambériát. A héten három nap alatt feltettük. Nagyon fasza lett, bár asztalos még nem látta. Apropó, nem kell valakinek még lambériázni Balassagyarmat/Szécsény környékén? Olcsón megszámítjuk, bár számlát adni nem tudunk. :)
Frugalware kicsit furcsán viselkedik újabban. Néhány kernelmodult nem tud betölteni, de nem tudom, melyikeket, mert olyan gyorsan elrohan minden, és nem találom, hová logol. Illetve amit találtam, az számomra értelmezhetetlen formátumban van. :( Lecseréltem az LXDE-t. Egy idő után kicsit hiányosnak éreztem, úgy döntöttem, várok még vele. Van helyette XFCE. Eddig a leginkább bejövő környezet. De ez is kezdi a hülyéskedést: nem tudom, miért, a GStreamer nem talál hangszervert. :(
Micikének új hülyesége támadt. Más második éjjel, összesen negyedszer a két nap alatt meglép. Nem tudjuk hogyan, elég magas az akváriuma, és mindig éjjel, csak arra riadunk, hogy kidönti a magosdobozt, és csörög a tökmagos zacskókkal. De állat módjára, hogy minél hamarabb felébredjünk. Utána bambán tűri, hogy visszategyem. Cuncikának adtam újabb diót, hátha nem fog vele annyit zörögni. Rábasztam, mostmár kettővel veri az akvárium falát. :)
Manowar - Dark Avenger

Hozzászólások

XFCE mivel ad tobbet mint LXDE? Gnome VS LXDE vagy KDE VS lxde meg oke..de XFCE?.. Mi amivel tobb/masabb?

nem fossa magát össze (mostmár)?
nekem vagy 1 napig volt fenn lxde, mert screenshotok alapján barátságosnak tűnt (olyan windózos volt valahogy), de miután indításkor összeomlott, második indításkor már nem, de csak egy óráig, harmadikra már ment majdnem kitudjamennyit, de mikor másnap ránéztem, még a gépet is rebootolta, szóval repült.
xfceben nekembenne van minden ami kell.

----------------------------------
feel the beat - it's everywhere!

Nekem valahogy kézreállóbb. Az LXDE is jónak ígérkezik,de úgy látom, még várnom kell vele.
De például az XFCE tartozékai meg is csinálják azt, amire rendeltetve vannak. Legalábbis többé-kevésbé. Sajnos a másikról ezt még nem tudom elmondai. Jól indul, de még messze van a cél. Lehet, pár év múlva mellette teszem le a voksot, de most nem.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Fuggoleges.. mindig is azt szoktam hasznalni (szeretnem).

Igy ezek a panelok mennek:
LXpanel (kicsit vastag, de vekonyabb az atlagnal)
Fluxbox (ennek remek a panelja, alig foglal valamit)
KDE3.x (Itt kicsit nagy de remekul hasznalhato panel van)
KDE4.x (Itt mar tobb helyet eszik mint 3 eseteben)

kb ennyi. Gnome, XFCE katasztrofalis ilyen teren. (Probalgasd csak.. :))

Erről jut eszembe, hogy az ugrókódos kapu az, amelyik be van zárva, de olyan alacsony, hogy bármikor átugorható. :)