Linux Akadémia: végleges a program

Címkék

Sokan kérdezték, hogy mi lesz a végleges program a nyári konferencián. Örömmel tudatom, hogy összeállt. Húzós lett már megint. A kezdő tanfolyam mellett (ez minden nap délelőttjét elfoglalja a kezdőknek) párhuzamosan szinte minden nap 2 db emelt szintű képzés és 1-1 konferencia előadás délelőtt és délután.

Igyekeztünk azokat az előadásokat tenni délutánra, melyen nagyobb érdeklődést várunk: a délutáni az, ahova a kezdők is beülhetnek, ahol nincs más párhuzamos program. A délelőttiekből ember legyen a talpán aki választani tud. Egy biztos: akár a virtualizáció és cluster témát, akár a tűzfalas témát választja valaki, sok hasznosat fog hallani. Az előbbi két vonulat mellett lesz még pár "kísérő" gyakorlat is.

Talán a legnagyobb durranás a tűzfal lesz. Kezdünk Kadlecsik Józsi előadásával az IPSetről és az IPTablesről, ezt követi egy gyakorlat, amit szintén Józsi tart. Ezután a csomagszűrők világában kikupálódott hallgatók Höltz Péter előadását hallgathatják meg a naplózásról (syslog-ng OSE), amit szintén egy gyakorlat követ. A hab a tortán Szalay Attila előadása lesz a Zorp-GPL-ről, amit két napos gyakorlat zár. Az az érzésem, hogy ez egy igen durva hét lesz annak, akit a tűzfal érdekel :-)

Akit meg nem érdekel a tűzfal ismerkedhet a virtualizációval (Czakó Krisztián előadása és két napos gyakorlata) valamint a kisvállalati szerverek világával és a Drupal CMS telepítésével valamint beállításával.

Nem utolsó sorban ott lesz Farkas Szilveszter, aki a Djangoról beszél, előadást hallgathatunk a SuSE Studioról, VoIP telefonközpontról, Tomka Gergő bemutatja kedvenc hálózati "csibészségeit". A BSD kedvelők pedig megismerkedhetnek a Debian kFreeBSD-vel.

A részletes program és beosztások a http://linuxakademia.hu/nyarikepzes oldalon olvashatók el.

Azt hiszem unatkozni senki sem fog.

Hozzászólások

ez elég komoly... itt csak mindenféle szerverrel kapcsolatos dolgok vannak, vagy van annyira alap is benne mint "hogyan használjam otthon? (a linuxot)"?

Elkezdődött... Van ott valaki a HUP-ról? Várjuk a beszámolókat :)