Bal szerencse....

Fórumok

Nem is tudom, ez Flame lenne, vagy mi, mindenesetre ide írtam, mert Ubuntu volt, amiért utoljára szenvedtem...

Mint sokan mások talán, én is azt gondoltam LINUX jó dolog, és próbáltam tanulni, közeledni hozzá, megszokni, alkalmazni, úgy kb. 10 éven keresztül kisebb nagyobb megszakításokkal... Próbáltam munkaasztalt is csinálni belőle, kisebb nagyobb sikerrel, de mindig nagyon gazdaságtalan volt az időráfordítás az eredményekkel szemben. A naivitásomban azt gondoltam, hogy jól beállítom, és utána minden úgy megy mint kellene. De sajnos ez sosem következett be... Mert azt szerettem volna, hogy ugyan akadálymentesen tudjak dolgozni, tevékenykedni a gépen. De mindig volt valami baj. Még anyagi kárt is okozott nekem... Quanta úgy lefogyott egyszer feltöltés közben, hogy miután letörölte az on-line lévő fájlt az ideiglenes fájlt még nem sikerült felrakni helyette. Az plusz egy nap munkát jelentett nekem. De szinte nem is számít a sok nap meg éjszaka, ami alatt valami eszközt, vagy megoldást próbáltam beállítani... Van-e, volt-e ennek valami értelme általános emberként, nem okostojásként, sem rendszergazdaként?... Azt hiszem nem sok :(
Mindig volt bennem egy bizonytalanság vele szemben, sosem tudtam teljesen szívvel befogadni, mert amellett, hogy hogy egy nyitott könyv volt az operációs rendszerek belső működésében, és rengeteget tudtam tanulni belőle, működésileg sajnos csupa rossz tapasztalatokat gyűjtöttem össze vele, és nem tudtam sem a munkámhoz, sem általános felhasználóként használni. Máig! Mert végleg eldöntöttem többet nem tudok feleslegesen időt áldozni olyan dolgokra amik már készen vannak és beváltan működnek több 10 millió számítógépen.
Azt gondoltam Ubuntu legfejlettebb ami a kezelését illeti, sőt annyira hittem benne, hogy tudatlan ismerősöknek is ajánlottam, sőt fel is raktam egynek, kettőnek. Az egyik kibírta egy hónapig! Dicséretes arra nézve, hogy olvasni is alig tud!
De mint a többi is ez is rengeteg bajjal járt. Régebben egyáltalán nem lehetett beállítani a hangkártyát a laptopon, utána adtak ki valami frissítést és már működött. A legújabb, ami miatt már elegem lett. a 8.04 meg 8.10...
Mondjuk kisebb kellemetlenség, hogy sehogy sem tudtam beállítani, sem gombokkal, sem config fájlban a nagy asztalt 2 monitorra, így azt gondoltam Catalyst megoldja. És tényleg! De csak félig, mert minden újraindításkor visszaáll...
De amikor anélkül, hogy bármit tettem volna vele (a rendszer teljesen alapértelmezett állapotban van, semmit nem állítottam át rajta azután, hogy feltelepítettem), az észlelt frissítéseket engedtem felrakni, már nem lehetett szót érteni vele. Főleg, hogy minden ablaknak a kikapcsol/lecsuk gombjai eltűntek. Azt hiszem ekkor lett elegem az egészből. Mint mondtam, amúgy sem rajongtam érte túlságosan, magával az eszmével meg pláne nem vagyok megbékélve. Inkább az a "mindent kifizet" típus vagyok. Sem nem gondolom az hogy a szoftver gyártók gonoszok, sem hogy Bill Gates egy szemét (sőt azt mondhatom a két század, amiben élt, meg él egyik legnagyobb elméje). Ha következetes kellene lennem ezzel kapcsolatban, akkor minden ember, aki valamit gyárt, teremt, termel pénzért gonosz, mert nem adja oda ingyen a szabad szellemben hívőknek?... Majd a családját eltartja az Jóisten. Nem hinném! És nem hiszek Istenben sem, az is kamusság! Tehát Ubuntu vagy bármi más nem kell, sem ennek a közösségnek a tagja nem akarok már lenni, sem a szellemiségét sem osztom többé! Nem is veszített sokat ez a közösség, mivel nem vettem részt túl buzgóan az itteni életben!
Talán nem lényeges, talán nem is kellett volna ezen törnöm a fejem, majd ide írnom, de azon kívül, hogy kevés problémámra kaptam itt választ, sokszor a hozzá nem értést cinikus, pökhendi, ironikus válaszokkal jutottátok hozzám! Valahogy mindig azt éreztem hülye vagyok, mert éjszakákon át olyannal próbálkozom és szenvedek miatta, ami más formában létezik és tökéletesen működik! Mintha a szenvedés lenne a lényeg, és nem a működés! Mintha azt kellett volna éreznem, hogy a rendszer jó, csak én vagyok hülye! Hát vannak rendszerek, mikhez nem vagyok az. Több tíz milliókkal egyetemben!
Természetesen voltak jó indulatú kedves emberek is, azoknak meg köszönöm a hozzászólásukat és a segítségüket!
Minden jót!

Hozzászólások

"Quanta úgy lefogyott egyszer feltöltés közben, hogy miután letörölte az on-line lévő fájlt az ideiglenes fájlt még nem sikerült felrakni helyette."

Ugyanezt megkapod OSX-en is, ha a MacFUSE-t használod. Nulla méretű fájlokat tölt fel ha felül kéne írnia valamit...

"végleg eldöntöttem többet nem tudok feleslegesen időt áldozni olyan dolgokra amik már készen vannak és beváltan működnek több 10 millió számítógépen"

Engem ugyanilyen frusztrálttá tud tenni egy IE7 is... Csak nekem muszáj időt áldoznom rá.

Mi a munkahelyen öten használjuk két monitorra széthúzva a Linuxot gond nélkül. Egyszer kellett beállítani és azóta megy. Debian és ubuntu is.

Hát ez igazából balszerencse!

(:D)

--
trey @ gépház

igazából nem értem ennek a "blogodnak" a lényegét.
itt a hupon több ezer felhasználó van, köztük sokan unix szerű rendszerek üzemeltetéséből vagy fejlesztésből élnek. Ezek általában nem nagyon szoktak itt pökhendiskedni. Ha jó helyre és jól teszed fel a kérdést, akkor segítséget is kéne kapnod. És ha ilyen szintű gondjaid voltak, akkor ott van még az Ubuntu közössége és linux levelezési listák is (kezdő, haladó, stb.). Én ezekről a helyekről elég sok segítséget kaptam évekkel ezelőtt, amikor még tényleg sokat kellett reszelni ahhoz, hogy desktopként lehessen használni (szerveren meg bármelyik operációs rendszer esetében kell reszelni ahhoz, hogy azt kapd, amire vágysz).
Egyébként a helyedben először utánajárnék annak, hogy az ubuntu tényleg támogatott-e minden hardverelemet, mert ha kiderül, hogy nem, vagy a gépnek volt hardver hibája (pl. memóriahiba), akkor...

+1, nem értettem, hogy kapcsolódik az egészhez.

A másik az, hogyha szeret fizetni akkor vehet Suse-t, ahhoz meg kap terméktámogatást (telefon, mail etc.). Bár nem vagyok otthon a terméktámogatás témában.

@@
"You can hide a semi truck in 300 lines of C."
Debian Lenny 2.6.27.6
OpenSolaris 2008.05

Az ubuntu a win-hez képest elég új rendszernek számít, még nem támogat annyi hardvert, amennyit szeretnénk. Nekem eddig nem volt gondom vele, de több ismerősöm írt hasonlókat. Szerintem próbáld ki a következő kiadásokat is, hátha neked is gond nélkül fog futni valamelyik.
Az, hogy éjszakákon át próbálkoztál és szenvedtél, később még előnyödre is válhat. Természetesen nem a szenvedés a cél, hanem a működés, de ha valamit sikerül működésre bírnod, az szerintem elég jó érzés. :)

"még nem támogat annyi hardvert, amennyit szeretnénk"

Nem tudom, nálam mindig az van, hogy a Windows-hoz a gyártó oldaláról kell külön leszedni minden egyes alkatrészhez a (többnyire elavult) drivereket, Linux-ból meg még a Damn Small Linux alatt is működik minden alapból, még a hangkártya is.

Hello!

Majd jussanak eszedbe ezek a gondolatok akkor is amikor elmész a boltba és jó sok pénzért megveszel egy vista ultimate förmedvényt.Hazamész telepíted a gépedre és hasonló nyűgökkel szembesülsz mint a linux használatakor kibővítve azzal az idegesítő érzéssel hogy minden baromságért vissza fog kérdezni ,hogy biztos akarod?Persze ezt be lehet állítani ,de hát ez is utána járást igényel ugye.Azon kívül majd nagyon kellemes lehet minden nap szélmalom harcokat vívni a vírusok spyware,malware és egyéb dolgokkal szemben.
A közösséggel kapcsolatban én semmiféle negatív hozzáállást és ellenszenvet nem tapasztaltam még. Ha az ember jól kérdez és pontosan leírja a problémáját szerintem nem fogják letorkolni.Olyan eset van hogy egy problémát kétszázan tesznek fel külön-külön topikba ,de ez szerintem normális ha az embert elhajtják ,mert nem keres mielőtt új témát nyit.
Magam részéről azért tértem át linuxra és használom a minden napokban mert egyrészt megnőtt a biztonság igényem,másrészt az állandó reinstall okozta streszt meg csökkenteni akartam,harmadrészzt meg tanulási vágy miatt. Valószínüleg te nem érezted azt az érzést amikor felmerült egy probléma és sikerül megoldani. Az mindegy hogy egyedül vagy segítséggel,de megoldod.Evvel sokat tanul az ember másrészt rengeteg sikerélményt is nyújt ami szerintem nem elhanyagolható.
Üdv.

minden nap szélmalom harcokat vívni a vírusok spyware,malware és egyéb dolgokkal szemben

Ezen is segít ám némi tanulás. És "Az mindegy hogy egyedül vagy segítséggel,de megoldod.Evvel sokat tanul az ember másrészt rengeteg sikerélményt is nyújt ami szerintem nem elhanyagolható." :)

:)

Ezzel sok cég is így volt, akinél kijáró rendszergazdálkodtam. Aztán amikor ez vagy az nem működött, leszedtük a nod32-őt, feltettük az avg-t, és lám, ott volt egy rakás vírus, amiket a nod nem látott, vagy az eset szerint "az nem vírus, mert az nem az és kész"...:)

Nekem negyedik nekifutásra sikerült használható Linux desktop rendszert összerakni, Uhu Linux alatt ismerkedtem meg elősször a Linux-al, majd Debian és Ubuntu alatt a használható alkalmazásokkal, időközben Gnome-ról Xfce-re váltottam, majd Xfce és Fluxbox-ra, legvégül Fluxbox-ra, ami az olyan alkalmazásokkal, mint a Thunar fájlkezelő teljesen használhatónak bizonyult.

Az Uhu Linux-ot szerettem a legjobban az említett disztribúciók közül, de nem volt mögötte a megfelelően aktív közösség, a Debian és az Ubuntu kompakt rendszerek, de sosem tetszett bennük a csomagkezelés, a Gentoo Linux a Slackware és az Arch Linux kipróbálása után ez utóbbi lett a kedvencem, főképp a közösség, a Pacman csomagkezelő és az AUR miatt, de azért is mert annak ellenére, hogy rolling release teljesen megbízható, én legalábbis lépésről-lépésre frissítem, tökéletesítem a rendszert, a legtöbb dolog működik, ami nem az később fog, ha valami korábban jól működött akkor azt használom az új helyett amíg lehet.

A Linux-al általában tényleg az szokott a probléma lenni, hogy heggeszteni kell (nekem még sose kellett igazán, majdnem minden megy elsőre, hardverfelismerés, alkalmazások stb.), de amit egyszer már sikerül összerakni azt is újra kell ha jön egy váratlan frissítés.
Windows-al meg az, hogy ha össze is rakod a rendszert a legváratlanabb pillanatokban omolhat össze, fertőződhet meg és sokkal nehezebb megtalálni a hiba okát, ha egyáltalán.

A témainditó: Ennyi ideje regisztrált felhasználó
5 év 5 hét
...

Amúgy nagy vonalakban sokmindenben teljesen egyetértek.
Időráforditásban sokkal kevesebbet hegesztettem Xp alól mint bármelyik linuxnál.OsX számomra még mindig nagyobb stabilitást ad ma is mint a Linux.Mégis ha választanom kell Desktop Osnek Xp marad.

más:
közeledik a karácsony?! nő a gyülölködés tipródás a világban.
próbáljunk meg most az egyszer ettől mentesülve kommentelni,és elfogadni mások véleményét higgadtan egyháztól,vallástól,disztribúciótol,os-től függetlenül.

"Időráforditásban sokkal kevesebbet hegesztettem Xp alól mint bármelyik linuxnál.Időráforditásban sokkal kevesebbet hegesztettem Xp alól mint bármelyik linuxnál."

Én nem, a mindennapi használat alatt sem, a rendszerek telepítésénél meg végképp nem, mire az XP-t rendesen feltelepítem és beállítom a szükséges alkalmazásokkal együtt az 2-4 óra aktív munka, letiltott hálózati kártya mellett, a Linux-ot sokkal kevesebb idő, az előre konfigurált (alkalmazások beállítófájlait, Xorg.conf-ot, Rc.conf-ot stb. Fluxbox konfigurációs fájlokat stb. is tartalmazó) Arch Linux telepítő CD-hez felhasználói beavatkozás sem szükséges, a teljes rendszer mindennel együtt használható.

Én már jópár éve elkészitem magamnak egy saját számíze szerinti telepitőmédiát(Silent office és egyéb nyalánkságok installja automatikusan).Backup van tehát nem gond ha valami maga alá csinál.
Vistáról/office 2007-ről már sokkal roszabb a véleményem felesleges pénzkidobás volt részemről mert szinte nem is használom a négymagos gépen.

Tök furcsa, én a fenti indokok miatt hagytam ott a Windowst. Lassú, heggeszteni kell, elfelejti a beállításokat stb, stb.

Mi a kerdes? :)

Ha nem tetszik, nem valt be es nem kotelezo ezzel dolgoznod, akkor ne hasznald! :) Nem fog senki megsertodni miatta, meg aztan neked is konnyebb lesz az eleted. Ilyen ez a szabad vilag. :)
--
HUP Firefox extension

Sajnálatos dolog. Bár végülis mindenkinek meg van a maga operációs rendszere odakint valahol. Ez kicsit olyan mint a párkeresés szerintem. Az elején nekem is rengeteg problémám volt a Linuxal.. de mára már összebarátkoztunk, és kevés olyan problémával találkozom a munkám során amit nem tudok megoldani. Megszenvedtem ugyan a digitalizáló táblámmal.. de már szépen megy egy ideje. Legutóbb Bluetoothon keresztüli mobil kezelés (SMS telefonkonyv, internet) volt a téma, és egész hamar ment az is. Igazából a rendszer számomra tökéletesen működik. Ha hegesztek is valamit... azt gyakran ötlet alapján a hegesztés kedvéért csinálom. (TV kártya, biztonságikamera) Azért, hogy ha egyszer kell akkor tudjam már. Nézve a Linux fejlődését már egy ideje, majd még nézegess vissza, hogy hátha fejlődőtt aza rész amit te szeretnél. Kellemes windowsreszelést kívánok.

### ()__))____________)~~~ ###
#"Ha én veletek, ki ellenetek?"
#ASUS eee 900 Ubuntu 8.10 // fluxbox //

A profilodból semmit nem lehet megtudni rólad, ez ne zavarjon, az adatbázisban meg elfér. A megoldás egyszerű: nem jelentkezel be többet :) (Vagy amit a többiek szoktak javasolni: változtasd meg a jelszavadat valami random karaktersorra, akkor tuti nem jelentkezel be többet :) )

Szerintem ne vedd ezt annyira a szívedre, aludj rá egyet-kettőt, és foglalkozz valami szívderítőbb dologgal. Bonne chance :)

Ha jobban belegondolok, ki nem szarja le hogy van egy brekeke nevű júzer egy HUP nevű portálon? Nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Ennyi erővel valami hasznosat is csinálhat az ember, trollkodhat, kritizálhat, blogbejegyzéseket írhat ökörségekről... Tényleg, nem tudja valaki hogy mi az az agyhalál reklám, amiben nyau nyau nyau nyau csengőhangról van szó?

Kár, hogy feladta.

Viszont jó választása volt, hogy a linuxra vetítette ki karácsonyi depresszióját, és nem emberekre.

Számítógépes karácsonyi depresszió
(De Sade márki rendezésében):
Az emberek különösen a téli, fényszegény időszakban hajlamosak a depresszióra. Az ünnepi időszak hangulati szempontból a legsötétebb időszaka az évnek, különösen azok számára, akik nem egyedül élnek, családi, anyagi gondjaik nincsenek, betegséggel, munkanélküliséggel ugyan nem, de a linux-szal már tíz éve küzdenek.

Szerintem az a legfontosabb, hogy az ember egyrészt egyszerre csak egy problémát akarjon megoldani, ne az összeset, és képes legyen kideríteni a megoldás egyes lépcsőit. Sikerélményhez csak így lehet jutni. Másrészt a megoldáskeresés közben nagyon pontosan be kell tudni lőni a saját tudásunkat, leginkább azt, hogy mi az, amit nem tudunk, sőt, hogy mi az, amit még a talált/kapott leírások alapján sem leszünk képesek - sokszor a mozaikkockákból - összerakni.

Idegrendszerileg, élettechnikailag ez abban nyilvánul persze meg, hogy érezni kell, hogy melyik probléma megoldását mikor és meddig kell pihentetni - a biztonságos munkavégzés fenntartásához. Pl. van az utánaolvasásnak egy szintje, ami már fölösleges: ti. amikor az összes adott türelmünk és időnk ráment és úgy érezzük, hogy egy cseppet sem jutottunk előbbre. Ha ilyenkor is folytatjuk, akkor csak hergeljük magunkat és az eredményességtől szépen, de biztosan eltávolodunk. De ebből nem az az értelmes következtetés szerintem, hogy feladom, hanem az, hogy jegelem a dolgot. A hiányzó információkat pedig előbb-utóbb úgyis megkapom, nem biztos, hogy a további tudatos kereséssel, vagy a szisztematikus próbálkozással.

Az egésznek a kulcsa az, hogy nem szabad hagyni, hogy kényszerhelyzetbe kerüljünk: éles rendszeren, határidős munka befejezése előtt, vizsgaidőszakban, főnöki nyomásra, stb. vaktában kísérletezni akkor sem szabad, ha tudható, hogy az aktuális probléma megoldásával sokkal könnyebb lenne számunkra a munkavégzés. Hiába szorítunk, hogy "jaj, csak a következő próbálkozásunk a megoldásra sikeres legyen!", ha nem tudjuk, hogy mit csinálunk - hazárdjátékos hozzáállással és fifty-fifty esélyekkel nem megy ez.

A rendszert persze meg is lehet vásárolni, de akkor is ugyanúgy lesznek hasonló küzdelmei a felhsználónak, azzal a kis különbséggel, hogy abban az esetben a megoldás maximumát a saját tudásán kívül még a gyártó is korlátozza majd.

Szóval, én nem búcsúzom dandan úrtól, jön még kutyára dér:

egy 40 feletti kezdő (sőt, bölcsész)

Ez mind semmi az én balszerencsémhez képest! Vettem egy elektromos gitárt. És nem tudok játszani rajta. Pedig mások olyan jól tudnak gitározni. Pedig egy könyvet is vettem hozzá. Igaz, nem gyakorlok napi két órát. Havi két órát sem. Nekem nem megy a gitározás. Szar a gitár. Most már biztos vagyok benne, hogy szar a gitár!
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal

Látod, ha nem használsz gitárgenerátort hozzá, ami automatikusan nyomja a legneccesebb barrés akkordokat is, bármilyen fekvésben? Azzal tudnál csak igazán villogni a haverok előtt. Kiválasztod a stílust, megnyomod a "Generate" gombot, és máris szól a muzsika. :D
Na, az kell neked hozzá, adjak linket, ahonnan letöltsed? :D :D Van krekk is hozzá! :D :D*

* A csillag ittlétét akkor magyarázom majd, ha jönnek a trollok. :D :D
--
Coding for fun. ;)

~Tíz éve szarozol linux-al, és szerinted semmi fejlődés? Tíz évvel ezelőtt egy hangkártya beizzítása is komoly problémát jelentett egy kezdőnek. Most szerintem 90 százalék fölött mennek out-of-the-box. Nem te fejlődtél visszafele? Egyébként sok jobb szerencsét!

"Még anyagi kárt is okozott nekem... Quanta úgy lefogyott egyszer feltöltés közben, hogy miután letörölte az on-line lévő fájlt az ideiglenes fájlt még nem sikerült felrakni helyette."

Ez nem a rendszer hibája. A munkádról mindig csinálj biztonsági mentést (legjobb a verziókezelőről) és soha ne dolgozz többet pár óránál verziókezelő kommit nélkül. Ezt mindenki megtanulja egy vagy több így járás után. Üdvözöllek a klubban :-). Amúgy ezzel kapcsolatosan egy másik tanulság, hogy másodszorra újraírva minden sokkal átgondoltabb és flottabb lesz. Már ezért a tapasztalatért is megéri egy nap pluszmunka. Legalábbis filozófikus alkatoknak :-)

[/kancsotrollozas]

"Az plusz egy nap munkát jelentett nekem. De szinte nem is számít a sok nap meg éjszaka, ami alatt valami eszközt, vagy megoldást próbáltam beállítani... Van-e, volt-e ennek valami értelme általános emberként, nem okostojásként, sem rendszergazdaként?... Azt hiszem nem sok :("

Figyu hardeningoltál nem pistikeesztettõcsdleszájtjáról való trój^Wsegédprogramokkal teli kaló^Wregisztrált/oem win{2k.*,xp} alá akárcsak egyetlen otthoni munkaállomást is? secpol.msc, firewall, registry turh^Hkálás kézzel könyékig a dzsuvában? Csináltál-e már bármelyik w.*ból otthoni routert úgy, hogy nem pirítottál a gépházon utána legyeket, és nem lett a villanyszámlád akkora, hogy kiemelt fogyasztóként kezel azóta az MVM?

Röviden: saját tapasznyalat, hogy pistikék ötenterháromkantzel utáni felvakart xp-i/fisztulái utáni (+bloatware-ek, virnyákok/férgek included) tûzoltás/szarakodás, vagy egy natúr xp _normális_ fölinstallálása minimum heteket vesz el egy embertõl. Csak egy építõt böfögnék ide a kedvecskédért:

bármelyik unix(like) howtot, man-t merd csak összehasonlítani az msdn-nel, vagy az emtallérdotkommal. Áttekinthetõség, szabványok korrekt kivitelezése és használata, rendszerszintû gondolkodásmód az egyiknél nem létezõ fogalom. Pölö hegessz be egy netet _biztonságosan_, hogy elérhesd az msdn-t... Csóka fogta ruka...

Magadat minõsítetted. Hacsak nem VMS-re, vagy FreeDOS-ra gondoltál, esetleg QNX-re, vagy ReactOS-re :P

[kancsotrollozas]

Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye!

ami át van húzva, azt teljesen fölösleges elolvasni. az olyan, mintha ott sem lenne

szerk: s/programok\>/kal teli/

Erre az írásra részemről személyeskedés lenne a válasz, úgyhogy fogom magam és kisípolom a hangom... síp.

A driver-telepítési gondjaid minden rendszeren megvannak. Debian-on nincsen semmiféle gondom, minden rögtön települ. Több mint 7 éve ezt használom. Nem rég kénytelen voltam xp-t telepíteni. Ha megpróbálsz xp-re hd-audio-drivert, ipw2200-drivert (thinkpad r51-hez), bluetooth-drivert telepíteni rájössz, hogy bizony olyan buta rendszer, hogy mellette a százas szög integrált áramkör...

:)))

gyári recovery cd <--> állatorvosi ló.
idézet"
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Állatorvosi lóhoz szokás hasonlítani egy jelenséget vagy intézményt, ha valaki egyoldalú módon annyi hibáját és negatívumát mutatja be, amennyi a valóságban egyszerre nem igazán lehet, mivel akkor az adott intézmény működésképtelen lenne. Ilyenkor mondják azt, hogy „olyan, mint az a bizonyos állatorvosi ló”.
"

Háát ez sajnálatos. A helyzet az, hogy (ez szigorúan magán véleményem) a linux is megkövetel egy szemléletet. Én úgy vettem észre magamon, (és a usereknél) hogy van egy zártabb wines szemlélet (be vagy zárva egy m$ dobozba, és max ott tudsz tobzódni, ahol a max a registry babrálás), és van a nyitottabb gondolkodás. (kb: az összes többi OS-re ez jellemző) Ez utóbbiak tipikus "hibája" az egyszeri user szerint, hogy
1. egy problémát többféle módon is meg tudsz oldani, szemben a wines "egy járható út, aztán vagy bejön vagy sem" szemlélettel
2. A megoldások, és a felhasználási módoknak tényleg csak a fantázia szab határt. (lsd: kinek jutna eszébe egy kv főzőn bsd-t zúzni. Egy elmebetegnek igen. És siketült is neki!!!)

Ez az egyszeri user esetében olyan érzés lehet, mint amikor egy plázacicát beviszel egy repülőgép hangárnyi méretű ékszerboltba délben, és közlöd vele, hogy 13:00-ig a neki legszebbet kell kiválasztani, különben nem veszed meg neki. Pánikba esik :)

Vannak, akik ezt a helyzetet nem képesek előre látni/ha bekövetkezik kezelni/vagy ne adj isten elsajátítani a megoldási módot.

Ha a szemlélet nem ragad meg, akkor jön a probléma megoldás rossz módja, ami gyorsan oda vezet, hogy a user végtelen ciklusba lép. Végül pedig üt egy crtl+c -t, ami a user esetében jellemzően az ilyen jellegű post-ot jelent.

Egyszerűen NEM való mindenkinek másik OS. Van akinek a win való, és pont. Ez nem megvetendő vagy ilyesmi, hanem tény. Ő azzal lesz boldog, azzal lesz kényelmes az élete, és kész. Nekem más. Én pl: el nem tudnám képzelni, hogy a játékon kívül másra is használjak wint :)))))))))))))) De ez én vagyok.
--
A linux felhasználóbarát. mindössze megválogatja a barátait...

" Sem nem gondolom az hogy a szoftver gyártók gonoszok, sem hogy Bill Gates egy szemét (sőt azt mondhatom a két század, amiben élt, meg él egyik legnagyobb elméje). Ha következetes kellene lennem ezzel kapcsolatban, akkor minden ember, aki valamit gyárt, teremt, termel pénzért gonosz, mert nem adja oda ingyen a szabad szellemben hívőknek?... Majd a családját eltartja az Jóisten. Nem hinném! És nem hiszek Istenben sem, az is kamusság!"

Hány éves vagy, 14?

Bill Gates az utóbbi két évszázad legnagyobb elméje. Muhaha. Neumann János. G.B.Shaw. Einstein. Churchill. Ghandi. Bill Gates. Muhhahhha!!!! :-)))))

Ingyenesség. Még nagyobb muhaha. Inkább olvasd el a Katedrális és Bazárt, akkor kb. lesznek alapfogalmaid arról, hogyan lehet felépíteni _bizonyos_ termékeket open-source kódra, amikor a cég üzleti modellje nem az egyébként is másolható szoftver eladására épül.

A legtöbbünk szemében az Ms-sel nem az a baj, hogy fizetős, hanem az, hogy sok esetben kényelmetlen és gyakran már a koncepcióban elavult termékeket erőltet a népre, és a nép ezt megeszi.

Hát igen, a linux/unix op.rendszernél kénytelenek vagyunk a saját kezünk istenét szidni. Itt szabad bármit megtennünk amire képesek vagyunk. Amire nem vagyunk képesek azzal persze mindjárt gond van.
Nekem például egy hétig sült le a bőr a képemről, mert a mentőcsónaknak szánt linuxot nem bírtam xp mőgé felrakni egy asus laptopra. Aztán eszembe jutott, hogy automata helyett vesa képernyőt kijelölve menni fog (ment is).

MS-nél kényelmes hivatkozni a megkötött kezünkre.

MAC-OSX meg jó drága, lehet vele lenézni a pórnépet, de sebezhetőségben utolérte a többieket:
http://hup.hu/cikkek/20080621/root_sebezhetoseg_a_mac_os_x-ben.

Látom eljött nálad a pillanat: "Tedd vagy ne tedd, de ne próbálkozz!"

Szerintem inkább rakj fel megbízható rendszeredre virtuálbox-ot, telepítsd a virtuális gépre ubi-t (ne feledd a vesa beállítást különben csodát látsz, nem linuxot).
Gondolom nem ez lesz az egyetlen játékprogramod amihez ész kell.

Szóval:

Kapd el a tökét, ne siránkozz
ne szisszenj minden kis szilánkhoz!

:-)

Az biztos nem az én "szám" volt.

Off
Akkor még zx-spectrumon vadásztam assemblyben megírt programhibáimra egy jo kis futtató-monitor programmal. Kedveltem, mert nagyon korrekt megállási feltételeket lehetett szabni, utána lépésről lépésre látszott a Z80 összes regisztere, plusz a stack (megadott mélységig).

Szerintem ez egy nagyon szép búcsúlevél.
Nem olyan, mint a héjanász az avaron.
De tényleg.
Megpróbálta és nem megy.
Ez így még nem baj.
Szerencsét kell próbálni máshol is. A szerencsét hangsúlyoznám...
Nem lett kevesebb ember, a pénztárca tartalma lesz kevesebb.
Ha visszaolvassátok a hozzászólásaimat és mindig azon a véleményen voltam, hogy a lényeg a választás szabadsága.
Máshogy választott.
Mindenkinek vannak horror sztorijai bármelyik rendszerrel. Ez így lesz mindörökké.
/Vicc on
Bár én kapnék egy jó állást az MS-nél, vagy Cisconál, vagy Sun-nál.
/vicc off

Neked is minden jót. Respect az 5 évért, amit "velünk" töltöttél. Mondom ezt én Neked, pedig egyetlen threadben se válaszoltunk egymásnak (vagy csak nem emlékszem olyan kevés ilyen alkalom volt).
Valahogy ez a topic jutott eszembe (a topic-indító gondolat miatt), és néhány személyes gondolat:

Nekem is vannak aktívabb időszakaim és akkor tolom a thread-eket, illetve van hogy hetekig nem írok egy sort se, csak olvasok. Vagy épp rám jön a monitor-undor és akkor tényleg igyekszek mással foglalkozni, mert ki kell szellőztetni a fejünket.

Kicsit sajnálom, hogy nem úgy alakultak a dolgaid a *NIX világában, ahogy szeretted volna. Talán egy kicsit elkapkodtad a leiratkozást a HUP-ról, és ezen kérlek gondolkozz el. Még ne most, hagyd hogy elteljen egy kis idő. Az életben nem szabad minden hidat felégetned magad után. A fontosak megmaradnak, a lényegtelent az idő mossa el.

/mazursky

Love your job but never love your company!
Because you never know when your company stops loving you!

"Ez gyönyörű! Mint a panoptikumban a nemi eltévelyedések..." :D
(Hrabal : Sörgyári Capriccio)

Nem gyenge B+ sem az írás, sem a szerzője...

---
Mézi 4Ever!

hátubuntu.én azóta használok vistát amióta egy kisfelbontású MPEG videó fullscreen-en szaggatott...fglrx fönt, ubuntu 810 jujdejó. erről ennyit. amúgy meg 4évig voltam Liuxos. szerintem mostanra már annyira elqródott ez az egész [ubunturól beszélek]. legjobb a 7.04 volt, az használható volt. ami utána jött az meg már csak szutyok hulladék. imho. tudom worksforme meg pebkac, nem érdekel kinél mi van, nálam nem jött be. ennyi. ja és nem csak ubuntun mentem én át. kb 10-15 distrot kipróbáltam már mindegyikről van valamennyi pozitív negatív tapasztalat. amondóvagyok: Linux? Akkor debian. kövezzetek meg ezt mondom. vista? éljen a lustaság :D 2 hét mire elviszem odaáig a lennyt hogy *MINDEN* benne legyen ami kell :)

Ubuntu != Linux (csak egy disztribúció)
Vista viszont a Windows. Nincs is vele semmi baj, eltekintve attól, hogy átlag 2 óránként lefagy, atomerőmű kell hozzá és természetesen az upgrade XP-ről kishíján ugyanannyiba kerül, mint egy vadiúj. Egyébként meg változatlanul az a javaslatom, hogy mindkét rendszertől várjuk el ugyanazt. Így pl. a könnyű kiegészíthetőséget, a könnyű biztonsági beállításokat, az alapből települő szolgáltatásokat stb.

Az a baj, hogy a Windows-on megszokták a "klatty-klatty készen van" megoldást - ha nem működik, reboot, legfeljebb nem használ. Akkor az rossz - pedig csak egy kicsit oda kellene figyelni. Vajon hányan állították be a Total Commander-t és nem default-tal megy (ami nem kifejezetten biztonságos). Arról meg ne ejtsünk szót, hogy jogos használata mennyibe kerül.

Linux alatt meg még egy ici-picit konfigurálni kellene, de az már "fáj".

Egyébként meg az a véleményem: ha valaki mindenáron Windows-t akar használni, tegye. De nem muszáj görcsösen a Linuxot szidni. Nem rosszabb...
----------
Registered Linux user #46079

+1
Sajnos amíg a user olvasás nélkül kattint az Ok-ra bármi okból is bukkanjon fel, addig tökmind1 milyen OS-t raksz elé, az "szar" lesz neki.

Ubuntun nekem nem sok gondom van (gyak 1 dolog idegesít, hogy ha a mobilnettel kapcsolódom a hálóra, akkor a firefox mindig(!) offline módban indul el. Ez állatira idegesit. ) más gondom egyelöre nincsen. Desktop-ra szerintem megfelelő.
Ha hekkelni akarsz, akkor kb: 400 disztróból válogathatsz. Mondhatnám a linux olyan játék, amelyben a nehézségi szintet 0-400 között tudod állítani :))))))))))))))))))

Van akinek a 0 kell, méghozzá görcsösen, mert nem tud/akar mást. Ezeknek a win való. (bár aki adminolt már sok wines géppel teli gépparkot az nagyon jól tudja, hogy a win nem egyszer sokkal nehezebb mint a linux, mert hiba esetén még csak esélyed sincsen belepiszkálni. Nem véletlen, hogy a jól tönkrevágott linux javítható, a jól tönkrevágott win, viszont csak reinstallal gyógyul. :) A wines játékot pedig az UT-hez tudom hasonlítani. Nem sok a health pack, és állandó a respawn....
--
A linux felhasználóbarát. mindössze megválogatja a barátait...

Olyan baromság ez. Nem junixvagylinugz júzer aztán már törölteti is magát? Én már legalább két éve vagyok tag, most éppen nem Linuxozok, mert lusta vagyok Debiant telepíteni, úgyhogy Vista home premium zörög a gépen. Ennyi. De attól én még ugyanúgy tag vagyok, ugyanúgy segítek, vkinek Linux témában ha tudok, uyganúgy érdekelnek a Linuxos hírek, stb. :)