Szöveges értékelő...

Ismét égnek áll a hajam,
"mint egy őrült, ki letépte láncát"
zúzok a pszichológus felé.

Kezdődik a sztori azzal, hogy mielőtt "átvettem" volna a hatalmat
egy általános iskola IT cuccai felett, az informatika tanár annyi
sz*rságot vitt véghez, hogy öröm volt végignézni az eredményen.
ezt még megtámasztotta azzal, hogy a $title-ben szereplő programot
a tanáriban lévő gépen úgy 6 felé másolta, s így dolgoztak rajta
kollégái / kolléganői.
(hogy azt a #&@[Đ@Đ@#>###|đĐ[[äĐ^, értelmesebbet nem tudok mondani)

az i-re a pontot én raktam fel, mikoris voltam olyan fajböszme,
hogy engedtem ezen másolatok egy részét átrakni két laptopra, mivel
derága igazgató úr mondá: "így hatékonyabb és gyorsabb lesz a munka,
majd az okm a végén összerakja nekünk egy komplett adatbázisba."
napok óta azon gondolkodom, hogy ha egyszer nem drogozom, ritkán iszom
(lehet pont ez a bibi ?) akkor hogy voltam képes ebben együtt működni.

most érzem át mindezek lélekre gyakorolt hatását, s közben foggalmam
nincs, mihez kezdjek vele.
könyörgőre fogott e-mail-ben meséltem el néhány mondatot az okm-nek,
bízva a technikai támogatásban.

a sysadminday.hu-ról ugrott be egy kép: egy pali térdenállva, kezeit
imára kulcsolva támaszkodik egy rohadt nagy szekrénynek.
na hát én is kb ugyanez, csak nem szekrénynek.

egy kicsit még elmélkedek ezeken, közben megpörgetem a lammer-számlálót
is.

Hozzászólások

OKM nekem:

Tisztelt Uram!

A három különálló adatbázist nem tudják egyesíteni, úgy hogy az összes tanuló értékelése egyben legyen. Azt lehet megoldani, hogy a különálló adatbázisokat archiválják, majd az egyik adatbázisba a másik két adatbázisban szereplő osztály névsorát beimportálják. Ehhez a másik két adatbázisból az osztályok/névsor menüpont alatt található névsor mentése szöveges fájlba menüpont segítségével egy .txt fájlba kel elmenteni az osztálynévsort. Ezután a txt fájlokat megnyitva azok tartalmát kijelölve és másolva, egy excel táblázatba kell beilleszteni az adatokat. Ezeket az excel táblázatokat lehet beimportálni a hármadik adatbázisba. Így az osztályok egy adatbázisban lesznek.

Budapest, 2007. szeptember 19.

Tisztelettel:

XY
főosztályvezető-helyettes

________________________
Blog | Hogyan?

Szerintem ha egy program a saját maga által készített adatbázist nem képes importálni, az nem érdemli meg, hogy munkára fogják. Főleg nem olyan helyen, ahol sok múlik a működésén.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel