Újabb MS fogás a Vista népszerűsítésére :-)

A nagy Vista-átverés

A Vista operációs rendszert "divat" nem szeretni. A gyártó Microsoft most elmés kísérlettel bizonyította be, hogy a Vista-ellenesség alapvetően szubjektív: a programból készítettek egy "új" verziót - amely csak a nevében különbözik az eredetitől -, és az átkeresztelt operációs rendszert a nagyobb felhasználói csoportok reprezentánsaiból verbuvált tesztcsapat kedvezően fogadta.

A kutatásban 140 fő vett részt: őket az USA háztartásaiban átlagosnak mondható számítógép elé ültették. A gépeken a Vista névmódosításon átesett, de egyébként az eredetivel mindenben megegyező változata, a Mojave üzemelt. A tesztalanyok 90 százalékban pozitív benyomásokról számoltak be és az "új" operációs rendszert egy tízfokozatú skálán átlagosan 8,5-re értékelték, miközben a Vistának csak 4,4-es osztályzatot adtak.

A megkérdezettek szerint a Mojave számos hasznos tulajdonsággal és szolgáltatással rendelkezik: korszerű a grafikája, képes megakadályozni a programok lefagyását, maga az operációs rendszer is ritkán fagy le, nagymértékben testreszabható, beépített biztonsági elemeket tartalmaz - vagyis túlmutat az XP-n.

Szakértők szerint a Vista-ellenes közhangulat kialakulása egyrészt a szoftver túlságosan hosszúra nyúlt fejlesztésével (és a negatív sajtóhírekkel), másrészt az agresszív, "veszi, nem veszi, nem kap mást" jellegű marketinggel magyarázható. Az elemzők egyébként úgy vélik, hogy a mostani kísérlet már a szelídebb marketingstratégia része.

Ha többet akarsz tudni az "új operációs rendszerről": http://www.mojaveexperiment.com/

Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy ebből is látszik, hogy nagyon sokan anélkül kritizálnak dolgokat pletykákra alapozva, hogy egyáltalán kipróbálták volna.
Egyvalaki kitalálja az alapot, a többi meg színesíti egy kicsit és mindenki elhiszi és kézpénznek veszi, mert biztos úgy van ha xy azt mondja és utána már saját véleményként mondja tovább anélkül, hogy meggyőződne annak valóságalapjától.
Egy hülye százat csinál effektus.

Hozzászólások

ebbol is latszk, hogy el lehet ferditeni tenyeket, milyen aljas huzasai vannak a m$-nak, es hogy hogy terjesztik sokan ezt a szart, anelkul hogy tudnak, mik is a tenyeg
na EZ az egy hulye szazat csinal effektus...

azt elfelejtik kozolni, hogy minimalis ideig mutattak csak a usereknek az elmaszkirozott vistat, tenylegesen hasznalni gyak. nem volt alkalmuk
ebbol kifolyolag a vista valodi problemait (hw igeny, bugok, inkompatibilitas) nem lattak

vagyis az egesznek kb. annyi a hirerteke hogy "a felhasznalok nagy reszenek tetszik a vista megjelenese"

ezt meg eddig is tudtuk...

Bizony nagy ferdites ez az egessz. En szemely szerint nem hasznaltam Visztat de ket munkatarsam mar honapok ota "boldog" Vista sp1 felhasznalo es mindketten tul vannak a minimum 5 ik reinstallon. Az elhanyagolhato dolog hogy egy ip cim valtasnal rendszeresen csak a halozati interface ki be kapcsolasaval fogadja el a beallitasokat (egyes linux Network Managernek is vannak hasonlo problemai) de tegnap egy uress DVD tol eltunt a DVD device. Linuxon ugyanaz a DVD empty es ugyanez xp-n is. Na ez az ami felfoghatatlan szamomra. Es ennek mar nagyon urban legend meg flame szagja van es ha nem mellettem tortenik az egessz el sem hiszem, de megtortent. Ez a problema par honap hasznalat utan egy bizonyos (noname) lemez eseteben fordult elo. Biztos nem jon elo egy fel oras teszt alatt.
--
The worst or stupidest ideas are always the most popular.

Végigpörgettem a tesztelők képét. Nem akarok senkit megsérteni, de sztem 100% r1 user. A paint meg az msn meg a passziánsz tutkóra megy a vistán is. De az ment XP-n is. Amúgy sztem ezek az r1 emberkék se vistát nem akartak venni, se mojavét. Eszükbe se jutott, mert minek? Szóval \o/.

Akiket én ismerek és vistát vettek (többnyire ezt adták a géphez) szinte kivétel nélkül megjárták, mert számos funkciót nem tudtak használni (nyomtatás, internet, wireless). Nagy részüknek nem volt semmilyen információja és véleménye a vistáról, mielőtt megvásárolták. És nem azért vásárolták meg mert ilyet akrtak, hanem mert ez volt a boltban. Pénzükbe került, hogy szakember beállítsa a funkciókat, drivereket telepítsen, stb. 2 esetben notbeookot vittek vissza az üzletbe azzal, hogy wifi nem működik, ezt a boltban el is ismerték. (más operációs rendszerrel működött tehát nem hardverhiba)

Lehet, hogy ők hülyék mert nem értenek hozzá, de nem azért mert előítéleteik lettek volna.
Persze nem azt akarom mondani, hogy a Vista rossz lenne de tény, hogy azon ismerőseim akik úgy "döntöttek", hogy használni fogják kifejezetten rossz véleménnyel vannak róla.

- - - - -
And the man in the rain picked up his bag of secrets, and journeyed up the mountainside, far above the clouds, and nothing was ever heard from him again...

errol eszembe jut a hp6720s, amin nem ertettuk miert nem mukodik a halokartya (nem wifi, sima ethernet), pedig fent van a driver
azert mielott visszavittuk, kiprobaltuk egy Ubuntuval, es lass csodat, gond nelkul ment :D
kiderult, hogy windows alatt csak BIOS-frissites utan hasznalhato - no comment...

Hopp, erre nem is gondoltam...Ket ugyanolyan laptop, annyi kulonbseggel, hoyg az egyikben volt hely a SIM-kartyanak. Tokuj cuccok, mondtam a csokanak, hogy vigye a szervizbe/eladohoz es nezzek meg. Erre nem is gondoltam, hogy Vista alatt nem mukodik (merthogy a masik gepen ment, BIOS-bol nem volt letiltva, de a hardverkezelo sem latta)

Kérjenek fel innin 140 főt tesztelésre és azok véleményét publikálják.

az azért nem jó ötlet mert mindenki vinne legalább 4-5 live_cd-t (netán saját live cd-t!), és forogna a compizfusion kocka, pörögnének az ablakok a looking glass-ben, stb., míg mások a gépeken esetlegesen fellelhető hang- és képanyagokat tolnák fel a saját FTP szerverükre.
Egy alternatív csoport pedig eleve csavarhúzókkal felszerelkezve érkezne...

/mazursky

kedvencem az, ahol megmondjak a fickonak, hogy this is vista, erre o:
"but then, why is this faster than [vista]?"

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

q6600+2gb geil 4-4-4-12, sata2hdd, 8600gts. Erre tellett anno. Most szerinted akkor mi a nem lelakott PC? 8gb ram ? 2db 9800 SLI-ben? nem vagom a dolgot. (S igen, itt is kegyetlen lassu volt vele a munkavegzes. Az OS gyors volt miutan kiirtottam fel kilo service-t + minden extra funkciot, szolgaltatast. De programokat mar nem nagyon birt..)

Nekem egy T7100-es procival (1,8 GHz, Core 2 Duo), 1 GB RAM-mal, 20 GB-s partíción kényelmesen elvan. Home Premium-ot használok. Igaz, hogy kb 20 sec-kel lassabban bootol és kapcsol ki, de cserébe majd' fél órával tovább megy akksiról a laptop...
--
Én TUDOM, hogy igazam van. És ha nincs is, akkor is NEKEM van igazam, mert én vagyok az Admin. Ennyi!

Sose értettem, hogyan gondolták, hogy "hardverkövetelménye" lehet egy operációs rendszernek.
Nem azt mondom, hogy a pincéből előásott 486DX2-esen mennie kell full extrás gui-val egy mai oprendszernek, de azért én elvárnám, hogy a régi P-III 733MHz / 128RAM kombómon fusson egy új operációs rendszer is.
És hogy miért?
Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy 2 processzormag és 1 giga ram KELL pusztán azért, hogy az operációs rendszer kényes lelkivilága jól érezze magát. Az OS-nek és a hozzá kapcsolódó eszközrendszernek diszkréten, alapvető szolgáltatásként kell működnie a háttérben és igyekeznie kell a lehető legkisebb mértékben lefoglalni az erőforrásokat, hogy az ember tudja arra használni a gépét, amire akarja.
Tessék csak megnézni a Linux kernelt. Pár (tíz) mega az összes szolgáltatással / betöltött modullal együtt. Efelett még van egy X szerver, a maga megintcsak pár tíz megájával, plusz az ablakkezelő, ami rendkívül skálázható. Akármilyen vason elfut. Ehez képest itt van ez a böszmeség, ami bizonyos esetben még egy Core2 Duo-s gépen is reumás csiga. Ne mondja nekem senki, hogy ennek így kell lennie.

Mellesleg, ha megnézzük, akkor az elmúlt 5-6 évben 2 fajta szoftvertípus hardverigénye nőtt olyan mértékben, amiért az embereknek le kell cserélniük a régi gépeiket, ha lépést akarnak tartani a korral. Az egyik a játékok, a másik meg a Windows család tagjai. Mert se az mp3 lejátszó, se a szövegszerkesztő, se a fájlkezelő, képnézegető, de talán még a böngésző sem igényel évről évre több megahertz-et és MByte-ot. Csak a játékok meg az OS. Nem játszok. Akkor miért is vegyek új gépet? Jaa, hogy fusson rajta a Vista, amit vele adnak ugyan, de keményen be van építve az árába? Hát kösz, nem...

+1
Nevetséges, hogy egy ilyen fos csili-vili, magát operációs rendszernek nevező valaminek, ilyen magas a gépigénye legyen.
Komolyan, ez elsőre vicces volt aztán már szinte sértő, pofátlanság. Szomorú, de úgy látszik a XXI. század elején egy ilyen cég mint az M$ úgy játszik a felhasználókkal ahogy csak akar. Senki és semmi nem akadályozza meg ebben. Ha a Vista gépigénye a jelenlegi duplája lenne, még az sem zavarná az M$-t, és természetesen akkor is lenne nem kevés olyan elborult agyú felhasználó aki ezt természetesnek, az informatikai "haladás" jelének tekintené, és simán megvenné a vasat hozzá.
Elég szomorú, hogy ez a helyzet...

-----
HaNs

Valóban van egy ilyen vonal sajnos, de nem ennyire durván, viszont cserébe tényleg "seggkinyaló" szinten felhasználóbarát és automatizált rendszert kapsz, és ahogy mondtad, ingyen.
Remélhetőleg itt lesz mindig egy kritikus tömeg, ami nem engedi elmenni a fejlesztőket a "tegyen alá még ennyi vasat, ha használni akarja" irányba.

"az informatikai "haladás" jelének tekintenék"

Informatikai haladás bullshit, a mesterséges idegi háló meg a neuromorf információtechnológia az a haladás, ez csak egyre kifinomultabb gyártástechnológia melletti tömeggyártás, évtizedes, felépítésből fakadó problémák nagyobb sávszélességgel, sebességel való megkerülése csipetnyi párhuzamosításnak látszó szerencsétlenkedéssel, amit meg a szoftverek nem támogatnak megfelelő hatékonysággal vagy egyáltalán, ez utóbbit is csak azért kellett, mert már nem lehetett mindent egy processzormagba sűríteni (fizikai korlátok, hőmérséklet).

A Microsoft marketinggépezet nagyon találékony volt ezzel a Mojave dologgal, a jobb értékelés annak tudható be, hogy a felhasználókat leültették egy előre összeállított, beállított, finomhangolt konfiguráció elé (szintetikus környezet), azok meg rövid ideig tartó használat során rácsodálkoztak a dologra, így hogy: "Jé, nézd már ez működik, otthon ilyet mi soha nem tapasztaltunk". Mondhatni a Mojave egy szimuláció amiben nem vették figyelembe azt a sok százezer különböző hardvereszközt, szituációt, eltérő felhasználói tudást és a Vista ezekre adott reakciót.

Érdekes amikor laptopot vettem, készítenem kellett egy listát, melyik chipeket kerüljem, ha nem akarok elefánt[megfelelő testrész behelyettesítendő]t szopni linux telepítés esetén. Ennyit a hw igényről...
(igen, azt akarok rajt használni, olyat is vettem amin megy... pár kedvezőbb ajánlatot kapásból diszkvalifikálva. Ilyen az élet...)

leho --- Tökéletesen igazad van, az operációs rendszer nem azért van hogy ő villogjon hanem azért hogy a programok villoghassonak a segítségével és a felügyelete mellett. Az operációs rendszer egyfajta szürke eminenciás kellene hogy legyen. Persze gondolom azok más véleményen vannak akik képesek tízezerrel többet fizetni egy nyavalyás "számítógép kabátért" akkor ha annak az oldalán van egy plexiüveg ablak és belül kék fénnyel világít egy pár LED. Hmmm... én inkább a képernyőt nézem mert a lényeg ott látszik.

ez az egész arról szól, hogy milyen szar a Vista.
Valoban, bar eredetileg arrol szolna, hogy milyen szar ez a reklam.
Én leírtam, hogy nem, nem az, csak megfelelő gépen kell használni. Erre került elő, hogy az milyen drága... ki nem szarja le?
Az nem szarja le, aki megveszi a Vista a comptabile matricaval ellatott gepet meg a Vistat, ami vegul megsem valtja be a hozza fuzott remenyeket. O bizonyara sajnalja kicsit a penzet.
--
HUP Firefox extension

Sztem legelső Vista-s találkozásom alkalmával, ha éppen Mojave-nek hívták volna a laptopon futó oprendszert, úgyanúgy anyáztam volna, hogy nem tudok feltelepíteni egy nyüves hálózati nyomtatót (meg egyáltalán nem volt hajlandó felcsatlakozni a szerverre sem, ahová DOS/WIN98/XP kliens gépek tucatja csont nélkül fellépett. Gondoltam, fel kell rakni egy újabb gépet a hálóra, max 10 perc és ebben benne van az is ha van valami probléma... és ott evett a fene 1+ óra hosszat, meg még másnap is. (Már a funkciók megkeresése is gond volt, az meg a tök csúcs, hogy a hálózati nyomtató az nem hálózati nyomtató, hanem helyi! Persze ez is masszív netezés után derült ki.)

"Sajna" másik gépen lévő megosztott nyomtatóról volt szó. De köszi az infót! Az általad említett felállással még nem futottam össze, de a jövőben már tudni fogom a megoldást.

---
A legszebb az volt a dologban, hogy tudtam böngészni az összes hálózati (más gépeken ülő megosztott) nyomtatót, ki tudtam választani, stb. Arra már sajna nem emlékszem, hogy a telepítés 90%-nál vagy pedig sikeres telepítés után a tényleges nyomtatásnál dobta ki a hibaüzenetet.
Én jobban örültem volna, hogyha akár le is hülyéz rögtön a telepítés elején, hogy "Hé, alma user! Új szelek fújnak, ezért ezt a nyomtatót ne ebben az opcióban akard már felrakni, mert úgyse fog sikerülni, hanem próbálkozz máshol...", és az sem zavart volna, ha ezt egy többszörösen tükröződő, gyönyörű animált felületen tette volna meg, amin még az én bamba arcom is tükröződött volna, amit a beépített webkamerán keresztül "lopott" volna rá :)
De az akkor is nonszensz volt, hogy kézzel! kellett beírnom az elérési utat! A port kézi hozzáadásról nem is beszélve, az meg tényleg felhasználóbarát megoldás :) Gondolom a tesztalanyok mindegyike naponta csinál ilyesmit...

Talan 10 perc ismeret utan meg Win ME -nek sem sikerult megultatnia magat. Annyira szarra nehez megcsinalni valamit, foleg, hogy ha be van love es jol elprobalt dolgokat mutogatnak.

Ne haragudjatok mar de ilyen baromsagokat hogy a vistanak egy atom eromu kell meg dupla sli hanyagoljuk mar, en nem tudom komolyan venni ezeket.

c2d e4500, 2G ram, meg egy 7600 nv kari es az égvilágon minden pengéűl megy, lasd 3d renderelés, vagy illustrator cs3, ps, netbeans.
Jah es nem beszelve hogy egy 4 eves sata vinyo ketyeg ami mar elegge megvan kinozva.

Meg hogy a wifit nem tudta beloni meg a lant...hat komolyan OMG, ne csinaljatok mar, kijottek a driverek, szinte minden iszonyat jol megy anelkul hogy lekene tolteni valamit. És akkor ne hozzakodjunk fel most a linux hw suppjával mert tisztelem az opensource világot.

Szal öszintén szolva nem kéne mindent a földbe anyazni csak mert a kocka forgatás meg az eye candy compizzal mennyire fain. Amikor mindenki tudja hogy full felesleges dolgok, parasztvakitas, jo tudom vistaban is van, de meg ha arra gondolok hogy meik az agyoncsicsázottabb akkor sztem acompizos hulyesegek nyernek.

Komolyan nem akarok itt linux antichrist lenni meg minden, csak mar kicsit unom a szubjektiv hozzászolásokat, meg az anyázást.

Sziasztok

Bocs de az általad leírt gép egyáltalán nem jellemző :-)

Egyébként bedugtam tegnap egy bleutooth kulcsot és azt mondta, hogy sorry, keress drivert én nem találok. Köszi Vista :-)

--
Elméletileg nincs különbség elmélet és gyakorlat között. Gyakorlatilag van.

Igy van! Minden egyes ember aki eddig barmi hibat talalt benne / nem ment neki valami egy mocsok hazug allat. Uldozzuk oket.. Meg a vegen bevetel kieses eri az M$-t. :) En is Win-t hasznalok olykor mert ott megy amire szuksegem van. De hiaba, Vista-n egyszeruen nem tudtam normalisan munkalkodni. Pl. VMware. Ha volt vele tapasztalatod, 2gb -al XP-n, konnyen lehet vele dolgozni. Vista-n ..hat nem eppen. BSOD is szepen beficcent.. (Tudom cachel.. de nem ertem. Lemegy 0mb-ra a memoria, BSOD.. na most akkor ez mi? Halalra cacheli magat?)

Na jo mindegy, ezek csak nalam gondok, mkinel "worksforme". Ennyi. Hulyeseg is itt vitazni mert akik irjak hogy ez es ez a gondjuk volt, azoknak ugysem hisznek, aztan a masik tabor meg jon es "hat ez a legjobb". Ertelmetlen dolog.. ^^

Engem meg az zavar, hogy a compizt felesleges parasztvakításnak, használhatatlan eyecandynek nevezik.

Nem használom a kockát, mert szerintem sokkal hasznosabb a desktop wall, sokkal produktívabbnak érzem magam vele, mióta be van kapcsolva, és szépen látom melyik desktopról melyikre megyek (Ctrl+Alt+nyilak), sőt, akár mindet láthatom egyszerre az Expo pluginnel (Win+E).

Ha egy ablakot nem akarok használni, csak jó ha a látókörömben van, akkor össze tudom zsugorítani a Shelf pluginnel, így egy rakat albakot fel tudok pakolni kis helyre.

Ha két vagy több ablak között kell váltogatnom, például kód, browser és dokumentáció, akkor a Group and Tab Windows pluginnel "egymás hátára" ragasztom őket, így a Win+nyilak kombinációval csak az általam kiválasztott ablakok között vált, szépen forgatva őket, pontosan látom melyikről melyikre megyek (kis thumbnailek a titlebar alatt), merre van a visszaút.

Az animációkból tényleg nincs sok haszon, de pl. a Sidekick-el beugró menük kifejezetten tetszenek, a vizuálisan felgördülő ablak (Shade) is jó, a wobbly windows meg jó szórakozás ha épp unom magam, kicsit megrángatom az ablakokat.

Ja, és az egyik legfontosabbat kihagytam: Negative plugin. A szemem sokkal jobban viseli a fekete alapon világos betűket, de ugye a weblapok többsége pont fordítva használja (hup is), így egy gombnyomással invertálhatom az aktuális ablak színeit (Win+N), a hup is sokkal fancybb, sötétkék háttéren fehér betűkkel... :)

100 szónak is egy a vége: a compiz nem csak eyecandy, hanem nagyon sok hasznos, produktivitást és usabilityt segítő funckiója is van, ha hiszitek ha nem.

A Vistával nincs annyi tapasztalatom, hogy érdemben hozzá tudjak szólni, és nem is akarok. Használtam, de ha lehet akkor inkább XP (ha Windowsról van szó).

Osszahazasitanom nem sikerult a compiz cuccossal. Debian SID es az Ubunto site-rol szedtem le a hozzavalokat. Mar nem emlekszem, min bukott a mutatvany, de azt tudom, hoyg 1-2 nap szenvedes utan hagytam a fenebe.
(Arrol nem is beszelve, hoyg az osszes doksi Gnome-specifikus volt, kiterve a KDE-re, de arrol nem volt szo, ha en barmilyen mas ablakkezelot hasznalnak. Szoval zavart, hogy nem xorg volt a lenyeg, hanem a Gnome)

"Meg hogy a wifit nem tudta beloni meg a lant...hat komolyan OMG, ne csinaljatok mar, kijottek a driverek, szinte minden iszonyat jol megy anelkul hogy lekene tolteni valamit."

jah.navegre kijottek a driverek. amikor nagy derrel-durral meg ezmindentsupportal beharangozoval kijott a vista, feldobtam, de nem tudta a wifit meg a tvkartyamat. azota lehet kijottek a driverek, de _AKKOR_ nem volt. majd ha eccer megint kiserletezni tamad kedvem, meg idom is lesz ra, lehet kiprobalom az uj driverekkel. addig lekonyveltuk a hasznalhatatlan kategoriaba, sp2 utan talan adok neki eselyt ujra.

ui:
a winfanok is igy allnak a linuxhoz, 'eccer kiprobaltam' szar, tehat asszem nem tulzas ha hasonloan reagalom le a betlit.

Linux több hardvert támogat out-of-the-box, mint a Windows, másrészt mivel a legtöbb támogatott hardver linuxos meghajtója szabadon terjeszthető, a támogatott hardverek nagy részét külön szoftver telepítése nélkül támogatják a Linux disztribúciók. Tehát ha az ember olyan gépet vesz, amiben mindent támogat a Linux (márpedig ha Linuxot akar rá, és van esze, akkor olyat vesz), akkor jó eséllyel Linuxon kevesebb hardverhez kell külön megjajtót telepíteni, mintha ugyanarra a gépre Windowst tesz.

Vannak akik konkrét tapasztalatokról írnak és vannak akik egyszerűen ellentmondanak, mert éppen nekik a 2GB-os RAM-mal szerelt gépükön nincs gond, pont volt driver is mindenhez.

Nekem eleve 512MB RAM van a gépemben és webszervert is indítok rajta néha, meg Qemu-ban volt egy XPfundamental-om.
Most őszintén - nem lennék hülye, ha vistát akarnék rakni rá?
Inkább Visz(t)lát! :)

- - - - -
And the man in the rain picked up his bag of secrets, and journeyed up the mountainside, far above the clouds, and nothing was ever heard from him again...

már belinkelték van erről blog is.
Meg sem mutatják. ez tényleg röhejes.

Németh Ákos [sokahtemen] http://fedoralinux.hu/ --A magyar Fedora klub

Üdv Mindenkinek.

Hogy én is szóljak valamit, előzmény, kb. fél éve egy cégnél dolgozom és az iroda dög meleg és levegőtlen kicsi egyébként fenn van a Svábhegyen, rájöttem, hogy ki lehet ülni a kertbe mint a többiek és ott is ténykedhetnék mint adminisztrátor, de ehhez egy laptopra lenne szükségem, wifi van.

Szóval kell egy laptop, a lényeg, hogy megint jó szokásomhoz híven megtaláltam a "legkedvezőbb" ajánlatot AQUA-nál egy MSI Glare GX600PX-214HU Notebook-ot ami a köv. herdverekkel rendelkezik:
Processzor típusa : Intel Core2Duo T8100
Processzor órajele: 2.1 GHz
Képernyő méret : 15.4"
Képernyő típusa: Amazing Crystal Vision
Képernyő felbontása: 1280 x 800 (WXGA)
Memória mérete : 3 GB
Memória típusa: DDR2
Memória órajele: 667 MHz
Memória modulok: 1x2 GB + 1x1 GB
Merevlemez mérete : 250 GB
Merevlemez típusa: S-ATA
Merevlemez fordulatszáma: 5400 rpm
Optikai meghajtó : DVD Super Multi
Grafikus vezérlő : nVidia GeForce 8600M-GT 512MB
TV-Tuner : -
LAN: 10/100 LAN
Modem: 56K
Bluetooth : van
WLAN : van
Kártyaolvasó : 4 in 1 (SD/MMC/MS/MS PRO)
Web kamera : 1,3Mp
Operációs rendszer : Free DOS
Akkumulátor : Li-Ion akkumulátor
Akkumulátor cellaszám: 9 cellás

Szóval oprendszer nincs rajta és otthon XP-vel majd Server 2003-al próbálkoztam hát igen adtak hozzá egy DVD-t ami tele van driverekkel, de csak épp az XP driverek maradtak le, akkor jön a Server 2008 ez tökéletes is lett volna, mert sajna csak Vistás driverek vannak a hozzáadott DVD-n.

A Server 2008 relatíve gyors volt és tök jól ment a VMWARE amin egy XP fut, hogy tudjak dolgozni, a 2k8-on láss csodát minden driver felment, de viszont az sem járja, hogy a 180 ezres laptopon egy zenét (mert 2k8-ban nincs médialejátszó, külső progik hibát produkáltak) vagy filmet se lehessen megnézni, ezért feltelepítettem a vistát, most nem volt kedvem sp1.el összefésülni ezért az utólag jött rá, vista után egy-két progi és a 60 gigás particióbol már csak 28 giga van szabad hely és még kép sincs rajta amit feltettem, (mindkettő win eredeti).

Szóval a vista igaz gond nélkül megy egész nap a vmware alatta pedig az XP ami a munkámhoz kell, de azért a gépzabálása néha eszelős pedig már mindent letiltottam és amikor a vmware nem fut akkor is hajlandó több mint egy giga rammot enni, még szerencse, hogy 3 giga van a gépbe.

Egyébként jól műxik vistával is, de most nincs se időm se kedvem drivervadászatra az xp-hez, amint új progi lesz a munkahelyen akkor linuxot teszek rá, de várok még, hogy újabb kernel verziójú linux jelenjen meg.

Viszont az is szomorú, hogy a vistán egy demó játékot se volt hajlandó futtatni valami digitális aláírás vagy mi miatt.

Egyébként csak akkor szép a vista, ha nem teljesképeryős az ablak, mert ellen esetben kimondott randa, úgyhogy döntöttem, visszabutítom.

Szóval hiába van hátránya a vistának még.

Üdv

Vettél volna inkáb MAcbook -ot, vagy MacBook Pro -t.
Azon is tudnál vmware fusion -t futtatni, de lehet, hogy nem is lenne rá szükséged.
Távoli asztal kliens van, zenelejátszó, médialejátszó, stb.stb.stb. van, ssh kliens van, meg úgy a hiedelemmel ellentétben, ami szükséges, minden van.

Hát, úgy emlékeztem, hogy a Macbook kijö ennyiből, de most megnéztem, és nem.
A legkissebb (2,1Ghz Core2Duo 2GB RAM 120GB hdd combo drive,stb.) is bruttó 250ezer rúpia. Viszont minőségben, kijelzőben, használhatóségban, stb.stb -ben felette van az MSI -nek.
( http://xms.hu/apple.php?tk=macbook )
A MAcbook Pro majdnem a duplája, pedig nagyon jó gép.

Ebben igazad van, de most egyenlőre nincs időm vele elszórakozni, hogy mindent felismerjen.

Linuxra én is gondoltam és majd líve CD-el, ha lesz időm akkor tesztelni fogom és, ha minden megy akkor úgyis terveztem, hogy Linux lesz rajta, de attól félek, hogy nem ismer fel mindent, mivel még garis is legalább menjen winnel egy kis ideig és utána, ha minden jó akkor teszek rá Linuxot.

A wint én is csak egy tesztidőszakig gondoltam amíg esetleges hibák elő nem jönnek, valakinek tapasztalata van ilyen laptoppal Linux alatt pl. Bluetooth megy stb.

Kodekekkel nekem nem volt problémám openSUSE alatt (1 click install, Next*sok, felmegy). A hozzászólásokból nekem úgy tűnik, hogy az Ubuntu-nál talán ritkábban vannak problémák a telepítéssel, viszont openSUSE-nél könnyebben testre lehet szabni a dolgokat grafikus felületen is. (Én amúgy openSUSE-t használok megelégedéssel, az Ubunturól annyit tudok, amennyit az interneten olvastam róla.)

A nyaralas atka.. az ember kozben lemarad a legjobb poenokrol, es csak joval kesobb olvassa.
Sebaj, az ujszulottnek minden vicc uj.

----
I have a solaris box that does nothing.. its pretty good at it aswell. - besok, deviantart
honlapkészítés

Queen: Flash áááááááááááá!

Hát a második lombikbébi hosszas vajúdás után lett 100%-os
És életre kelt a PicLens klón.

lelki szemeim előtt látom, ahogy kiadják a vistát újra - windows 7 néven ;)
szerintem ez inkább ennek volt a tesztje

Nem akarok senki pártjára állni. Néhány tény:
Anno a nagy kedvenc win98 - xp átállásnál is volt temérdek probléma.
Most ez a vista annyiban más, hogy ennek sokkal nagyobb plusz hardver igénye van, új driverek kellenek, új vista kompatibilis programok. Ráadásként vannak ez az UAC cucc és társai.
Sajnos a laptopomhoz az xp-s drivereket és egyéb szoftvereket nem fejlesztik, nem javítják ki soha, mert már csak vistához csinálnak újat.
Én is részben divatból utáltam a vistát.
Feltelepítettem, utánna néztem fórumokon, hogy miket kell be vagy át állítani vagy kikapcsolni, ez fontos, mert van benne néhány sokak számára idegesítő cucc.
Jelenleg teljesen tökéletesen fut!

Laptopom: ACER 1,6Ghz CoreDuo, 3Gb DDR2, ati x1600, 120Gb 5400rpm HDD, Intel abg, Broadcom Gig eth, Bt, infra, webcam, ...

Remélem eljön majd az a nap, amikor visszagondolva a régi időkre, láthatjuk a könyvekben [ill. wikipedia-ban:)] az evolúciószerű fejlődést, amikor a szabad forráskódú/linux-os rendszerek egyre jobban kezdik meghódítani a desktop gépeket is, és már nem biztos, hogy mindenki fogja ismerni azt a szót az informatikában, hogy: vírus, spam, instabilitás, bsod, stb, és a szoftverek a közösségi fejlesztések által egyre csak tökéletesebbek lesznek, utat nyitva egy hatékonyabb/jobb világba mind az operációs rendszerek terén, mind az alkalmazásoknál, stb.
De 2008-ban még ilyen gyerekes csaták dúlnak, egy, a már rég eldöntött "háborúban". Szánalmas.

Az optimizmus erényem:)