Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország (Fiatalon depressziósan Amerikában) - részlet (2)

"Itt volt ez a depressziónak nevezett dolog, amely konkrét módon nem meghatározható (nagyobb, mint egy kekszesdoboz?
kisebb, mint egy szekrény? állat? növény? ásvány?), s amely belefészkelte magát az agyamba - mint egy érzéki csalódás,
vizió, hallucináció -, de onnan aztán ki is szivároghat, bele a hozzátartozóim életébe, és miközben engem rombolt,
őket is rombolta. Ha valami féreg lett volna, mint a konyvhánkban mászkáló csótányok, akkor kihívtuk volna a féregírtókat;
ha tűz lett volna, bekapcsoljuk a poroltó készüléket; vagy, édes Istenem, ha olyasmiről lett volna szó, hogy nem értem az
egyenletrendezést, hát akkor ott lettek volna a különtanárok, hogy korrepetáljanak velem, és rávezessenek, hogy ami az egyik
oldalon szorzás, abból a másik oldalon osztás lesz, vagy ami itt negatív, az amott pozitív. Csakhogy ez csupán őrület volt.
Úgy értem, nem voltam alkoholista, sem anorexiás, sem bulimiás, sem drogfüggő. A bajomat nem foghattuk rá a mértéktelen
ivásra vagy evésre, hányásra, soványságra, nem tekinthettük narkózás művének. A szüleim hajnalig veszekedtek azon, hogy
mitévők legyenek ezzel - ezzel a valamivel - kapcsolatban, csak éppen olyasvalamin marakodtak, ami mérhető fogalmak szerint
nem is létezett.

Azon vettem észre magam, hogy már azt szeretném, ha igazi bajom lenne, ha drogfüggű lennék, kokainista - annak rendje, és
módja szerint. Mert mennyivel egyszerűbb lenne a dolog, ha csak arról volna szó, hogy el kell hagynom egy rossz szokásomat."

[...]

"- Nézze, Elizabeth - szólt az orvosnő olyan hangon, amely azt fejezte ki, hogy a türelme végtelen és rendíthetetlen,
de azért mindennek van határa, úgyhogy igyekezzek odafigyelni és megérteni amit mond - a maga nemzedékére jellemző, hogy
mindenre gyógyszeres megoldást keres. Szép is volna, ha létezne egy boldogságtabletta, amit csak be kellene vennünk,
és minden bajunk megszűnik. Gyógyszeres kultúrában élünk, részint legális keretek között, részint pedig illegálisan.
De én nem fogom azt hazudni magának, hogy van olyan tabletta, amelyik meggyógyítja, amikor ilyen tabletta nem létezik.
Amit elmesélt nekem a szüleiről, különösképpen az apjáról, abból az derül ki, hogy az évek során maga védekező
mechanizmusként az elszigetelődést választotta.

Magának nem gyógyszerekre van szüksége, Elizabeth. Magának szoros, odaadó emberi kapcsolatokra van szüksége.
Arra van szüksége, hogy bízzon valakiben. Hogy hinni tudjon abban, hogy az emberek jók."

szinte magamról ír. :)