Végre lesz alkalmam ismét túrázni. Milyen furcsa az ember, mikor azt hittem, hogy egy elég durva dolog dönt le a lábamról - aztán kiderült, hogy hál'Isten csak riadalom - akkor első gondolatom az volt: basszus, hogyan fogok futni és tútázni? Idén még meg kell csinálnom egy Mátrabércet, egy Bükk-fennsík 50-et, a klasszikus Bükk 50km-est, 2 félmaratont és egy maratont valamint a 120-as BEAC maxiból az éjszakai 30-ast vagy 50-est. Ja, meg természetesen haverok, buli, maratonváltó és egy Kinizsi 100, ha fel tudom szívni magam. Ennyi volt mindenképpen betervezve idénre. Ezekre pedig készülni kell. A túrára még "emlékezetből" is el lehet menni, ha csak a célbaérkezés a cél, nem pedig 6 vagy 8km/h-ás vagy gyorsabb átlagok. De a félmaraton és a maraton sprint Persze nem lesz már olyan időm mint régen, a kis 12 kilométeres versenyeken már az 5 perces ezrekbl is ki fogok csúszni vagy pont hozom, de hát mit csináljak? Sok meló, nincs mit tenni. Illetve van, amit ismét elhatároztam. De az utóbbi három hétben le sem tudtam menni futni. Jól fog jönni a kis kikapcsolódás.
Más: Furcsa dolog ez a blog is. Miért is írjuk? Hogy valami nagy közösségi pszichológus megmondja a frankót? Hogy rossz dolgok/hírek esetén sajnáltassuk magunkat? Hogy megosszuk örömünket másokkal, hátha szebb napjuk lesz? Egyéb okok? Mindez együtt? Ezen is meditálni fogok, azt hiszem.