Valószínűleg csak meg akarják kímélni az asszonyaikat, lányaikat a "nyugati fertőtől". Ami mint szándék még akár dicséretes is lehetne, ha a felvilágosult, feminista nők szabadságvágyának jelenlegi nyugati megvalósítási formáit nézzük és annak "jótékony" hatásait a mai társadalmakra.. - (Hogy a pokol is jó szándékkal van kikövezve, az más kérdés...)
A közösség megtartásának és fejlődésének motorja egy társadalomban az anyák, nők viselkedése.., az iszlám országaiban már "1000 éve" messze kerülik az individualizmus okozta társadalomrombolást. A közösség célja számít, az egyén nőként is alárendelődik ennek. A szabályok nekünk európai, "nyugatimádó-felvilágosult-hitehagyott" polgároknak, - főként a nőknek,- elfogadhatatlannak tűnnek, de soha nem éltünk életvitelszerűen iszlám országban, - sok könyvet olvastam erről, - ott is vannak nők, asszonyok, akik nem szenvednek azon körülmények között. Csak egyszerűen élik az életüket. Örömökben és gondok között. Mikor mi esik. (De vannak európai nők, asszonyok is, akik házasságkötés révén be tudtak illeszkedni a "rettenetes", "nőket jogfosztó" iszlám társadalomba is. - Az is igaz, a "jogfosztottság szempontjából" vannak jelentős különbségek az egyes, konkrét iszlám országok között.)
Egyébként Afganisztánban, a jelentősebb megmozdulások is amiatt vannak, mert a nyugati típusú "demokrácia export" uralma alatt, ott felnőtt egy női nemzedék, aki most nem érzi jól magát a visszatért, hagyományos iszlám berendezkedésű ország keretei között. Így lázonganak. (Gondolom, a nyugati titokszolgálatok lelkes-soros, bomlasztó támogatásával.)
Sőt, az ókorban általános volt a rabszolgatartás, a cyberbullying viszont nem létezett. Szóval egyértelmű, hogy az akkori állapotokhoz kellene visszatérnünk.
Ne haragudj, de ez egy katyvasz. A cikkíró csapong, nem fejez be dolgokat, stb. Olyan, mint amikor fordítja a cikket, csak amit nem ért angolul, azt nem írja le.
Reddit-en a múltkor volt egy olyan téma, hogy a csaj sérelmezte, hogy a futár miután átadta a csomagot, küldött neki egy SMS-t, hogy "csini vagy", vagy valami hasonló. Majd többen írták, hogy jelentsd fel, ez zaklatás...
Hát, lehet hogy én vagyok hímsoviniszta meg idióta, és értem hogy céges telefon, meg azt is, hogy nem azért adta meg a számát a csaj, hogy SMS-t küldjön neki a futár, meg dzsídípíár, de megba*ta az ég, ha ennyi "nem fér bele"...
Egyrészt a Redditen olvasottak igazságtartalma bármi lehet a 100% és a 0% között, másrészt a mai világban a futár -- aki ki tudja, honnan, milyen kultúrából származik -- nem szükségszerűen érti, hogy meddig "illik" menni az udvarlásban, és mi számít zaklatásnak. Ez nem feltétlenül a futár bűne, aki talán gyerekkora óta azt látta és tapasztalta, hogy ha két kecskével kopogtat a kiszemelt lány apjánál, rögtön jó esélyekkel indul, és talán modern vagányságnak gondolja, ha "menő módon" SMS-t küld.
De szerintem se fér bele, és tényleg zaklatás, amiről a futárcégnek tudomást kell szereznie, hogy az illető futárt a HR tájékoztassa az elvárt viselkedésről. Lehet, hogy meg fogja érteni, és ha nem kap visszajelzést, tulajdonképpen honnan is kellene kitalálnia, hogy mik az elvárások?
de, az o bune. elmegy egy masik kulturaba, akkor illik utana neznie, hogy megy ott az udvarlas, meddig "illik" menni: ha azonos kulturaju orszagbol szarmazik a csajjal, akkor akar mehet ket kecskevel a faterhoz. de ha meg olyan helyi kultura akkor belefer a "jo a segged, ko' kola?" sms is. :D
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
Az ilyen futárt valaki felvette. Valaki, aki jó ötletnek tartotta, hogy külföldről, idegen kultúrából importáljon futárt, valamint elintézte a szerinte szükséges technikai részleteket is, mint amilyenek mondjuk egészségügyi oltások, alkalmassági vizsgálat és effélék. Ergo, azok követtek el hibát, akik így engedik dolgozni az erre alkalmatlanokat.
a munkaero importalassal nincs gond, sokan csinaljak. egy futar cegnek meg nem feladata megkerdezni, hogy "te amugy kecskevel szoktal csajoni, vagy smsel?". szerinted hany gitegylet ugrana ra erre a kerdesre? :D

Fú hát ez rohadt messzire ment. Egy kurva szó nem volt idegen kultúráról... Mellesleg erről nem volt szó az eredeti redditben sem, és szerintem nem faji kérdés az, hogy egy pasi írhat egy nőnek olyat, hogy csini vagy.
Talán kicsit off-topik, de ha már tanácsadást tartunk, hát inkább mondja el élőszóban, amikor találkozik a nővel, és esetleg úgy érzi, hogy abban a szituációban ez rendjén van. Egy utólagos SMS-sel egyrészt mitsem ér el, másrészt nem is tudhatja, hogy a féltékeny férj vagy a fanatikus muszlim apa olvassa el a nő helyett.
Hozzászólások
https://24.hu/belfold/2024/08/27/pte-pecsi-tudomanyegyetem-egeszsegtudo…
Ez például egy derék vallásos, konzervatív, hagyományőrző ország:
https://telex.hu/kulfold/2024/09/01/afganisztan-moralitas-miniszterium-…
Valószínűleg csak meg akarják kímélni az asszonyaikat, lányaikat a "nyugati fertőtől". Ami mint szándék még akár dicséretes is lehetne, ha a felvilágosult, feminista nők szabadságvágyának jelenlegi nyugati megvalósítási formáit nézzük és annak "jótékony" hatásait a mai társadalmakra.. - (Hogy a pokol is jó szándékkal van kikövezve, az más kérdés...)
A közösség megtartásának és fejlődésének motorja egy társadalomban az anyák, nők viselkedése.., az iszlám országaiban már "1000 éve" messze kerülik az individualizmus okozta társadalomrombolást. A közösség célja számít, az egyén nőként is alárendelődik ennek. A szabályok nekünk európai, "nyugatimádó-felvilágosult-hitehagyott" polgároknak, - főként a nőknek,- elfogadhatatlannak tűnnek, de soha nem éltünk életvitelszerűen iszlám országban, - sok könyvet olvastam erről, - ott is vannak nők, asszonyok, akik nem szenvednek azon körülmények között. Csak egyszerűen élik az életüket. Örömökben és gondok között. Mikor mi esik. (De vannak európai nők, asszonyok is, akik házasságkötés révén be tudtak illeszkedni a "rettenetes", "nőket jogfosztó" iszlám társadalomba is. - Az is igaz, a "jogfosztottság szempontjából" vannak jelentős különbségek az egyes, konkrét iszlám országok között.)
Egyébként Afganisztánban, a jelentősebb megmozdulások is amiatt vannak, mert a nyugati típusú "demokrácia export" uralma alatt, ott felnőtt egy női nemzedék, aki most nem érzi jól magát a visszatért, hagyományos iszlám berendezkedésű ország keretei között. Így lázonganak. (Gondolom, a nyugati titokszolgálatok lelkes-soros, bomlasztó támogatásával.)
Sőt, az ókorban általános volt a rabszolgatartás, a cyberbullying viszont nem létezett. Szóval egyértelmű, hogy az akkori állapotokhoz kellene visszatérnünk.
https://telex.hu/kulfold/2024/09/02/pedofilia-gyermekgondozo-buncselekm…
Na az ilyen gyerekekből lesznek a feminista picsogók.
https://index.hu/belfold/2024/09/19/altalanos-iskola-pedagogus-megszegy…
https://24.hu/szorakozas/2024/09/20/vetkoztetes-kamasz-lany-megalazas-r…
Mély nyomokat hagyott, persze. Szánalmas hiszti. A vámosnak ez a dolga ..
hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]
hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]
Mondjuk nokent egy ferfi elott annyira nem buli levetkozni…
Miért nem olvasod el a cikket, mielőtt faszságokat kommentelsz?
A masik cikket olvastam abban meg az volt, hogy egy ferfi elott kellett vetkoznie. De ne legyel agressziv nem a kutyad vagyok…
https://24.hu/belfold/2024/09/27/debrecen-szexualis-eroszak-tobb-kislan…
Némely ilyen kedves udvarló az interneten is aktív:
https://telex.hu/techtud/2024/08/15/gamergate-10-trollok-videojatekok-o…
Ne haragudj, de ez egy katyvasz. A cikkíró csapong, nem fejez be dolgokat, stb. Olyan, mint amikor fordítja a cikket, csak amit nem ért angolul, azt nem írja le.
hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]
hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]
Megcsókolt egy önkéntest, őrizetbe vették a lánya aranyát ünneplő apát
Minek állt oda?
Reddit-en a múltkor volt egy olyan téma, hogy a csaj sérelmezte, hogy a futár miután átadta a csomagot, küldött neki egy SMS-t, hogy "csini vagy", vagy valami hasonló. Majd többen írták, hogy jelentsd fel, ez zaklatás...
Hát, lehet hogy én vagyok hímsoviniszta meg idióta, és értem hogy céges telefon, meg azt is, hogy nem azért adta meg a számát a csaj, hogy SMS-t küldjön neki a futár, meg dzsídípíár, de megba*ta az ég, ha ennyi "nem fér bele"...
"Sose a gép a hülye."
Egyrészt a Redditen olvasottak igazságtartalma bármi lehet a 100% és a 0% között, másrészt a mai világban a futár -- aki ki tudja, honnan, milyen kultúrából származik -- nem szükségszerűen érti, hogy meddig "illik" menni az udvarlásban, és mi számít zaklatásnak. Ez nem feltétlenül a futár bűne, aki talán gyerekkora óta azt látta és tapasztalta, hogy ha két kecskével kopogtat a kiszemelt lány apjánál, rögtön jó esélyekkel indul, és talán modern vagányságnak gondolja, ha "menő módon" SMS-t küld.
De szerintem se fér bele, és tényleg zaklatás, amiről a futárcégnek tudomást kell szereznie, hogy az illető futárt a HR tájékoztassa az elvárt viselkedésről. Lehet, hogy meg fogja érteni, és ha nem kap visszajelzést, tulajdonképpen honnan is kellene kitalálnia, hogy mik az elvárások?
de, az o bune. elmegy egy masik kulturaba, akkor illik utana neznie, hogy megy ott az udvarlas, meddig "illik" menni: ha azonos kulturaju orszagbol szarmazik a csajjal, akkor akar mehet ket kecskevel a faterhoz. de ha meg olyan helyi kultura akkor belefer a "jo a segged, ko' kola?" sms is. :D
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
Az ilyen futárt valaki felvette. Valaki, aki jó ötletnek tartotta, hogy külföldről, idegen kultúrából importáljon futárt, valamint elintézte a szerinte szükséges technikai részleteket is, mint amilyenek mondjuk egészségügyi oltások, alkalmassági vizsgálat és effélék. Ergo, azok követtek el hibát, akik így engedik dolgozni az erre alkalmatlanokat.
a munkaero importalassal nincs gond, sokan csinaljak. egy futar cegnek meg nem feladata megkerdezni, hogy "te amugy kecskevel szoktal csajoni, vagy smsel?". szerinted hany gitegylet ugrana ra erre a kerdesre? :D
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
Elbandi napi kontribúciója a HUP "szakmai" részéhez:
Bandi, Bandi ... :D
trey @ gépház
milyen hup szakmai??? mar regen nincs itt olyan \o/
ide mar csak szorakozni jarnak az emberek :D
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
Fú hát ez rohadt messzire ment. Egy kurva szó nem volt idegen kultúráról... Mellesleg erről nem volt szó az eredeti redditben sem, és szerintem nem faji kérdés az, hogy egy pasi írhat egy nőnek olyat, hogy csini vagy.
"Sose a gép a hülye."
Talán kicsit off-topik, de ha már tanácsadást tartunk, hát inkább mondja el élőszóban, amikor találkozik a nővel, és esetleg úgy érzi, hogy abban a szituációban ez rendjén van. Egy utólagos SMS-sel egyrészt mitsem ér el, másrészt nem is tudhatja, hogy a féltékeny férj vagy a fanatikus muszlim apa olvassa el a nő helyett.
Hát megdugta? Nem. Akkor tán az a baj. Igen. Akkor meg az.
De hol itt a zaklatás?
Én válaszoltam vón neki: Tudom.
(félre) Most csiniztem le egy rusnya luvnyát...
Mondjuk együtt, hangosan, szótagolva: ked-ves ud-var-lás volt
https://telex.hu/kulfold/2024/09/14/abbe-pierre-pap-szexualis-zaklatasi…
Mi lett a másik topikkal? Szerintem nem lenne szabad elvenni a lehetőséget a térdelőktől, hogy rontsák a sajátjaik választási eredményét.
:)
https://24.hu/belfold/2024/09/24/szerelmevel-uldozi-egy-no-az-eletet-me…
Esetleg ő is kedves udvarló, vagy erre már mondhatjuk, hogy zaklatás?
Feminista picsogók.
https://telex.hu/belfold/2024/09/26/thyssenkrupp-munkahelyi-zaklatas-no…
Azért ez elég kevés a Föld népességéhez képest, jó lenne belehúzni.
https://telex.hu/kulfold/2024/10/10/unicef-370-millio-lanyt-es-not-ert-…