- ricsip blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 762 megtekintés
Hozzászólások
Mázlid volt. Hatalmasat mulasztottál, hogy nem a szerződés szerint fizetted ki a vételárat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem is leesett miközben összeraktam a történetet. Csak már arra nem emlékszem mi volt az oka amiért anno így fizettünk. Apám rengeteg hasonló adásvételt látott már korábban, neki feltűnt volna ha ez ennyire nyilvánvaló, hiszen rengeteg mindenbe belekötött az eredeti adásvételi változatnál is arra emlékszem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom a cég lenyomta a "firnyákot". Bizalom már megvolt a vásárlással.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pár éve előszerződtem egy új építésű társasházi lakásra. Már akkor is feltűnt, hogy az előszerződés lehetőséget ad az építtetőnek, hogy vis major-ra hivatkozva felmondja és utána emelt áron újra kösse, de úgy gondoltam, hogy vállalom a kockázatokat. Az építkezés szépen haladt és már úgy tűnt, hogy nem jut a Haller 11 vagy a Hermina mező sorsára, amikor a második körös bejárás után látványosan leállt az építkezés. Már nem sok hiányzott pedig. Rendszeresen jártam arrafelé és egyszer belebotlottam egy leendő lakótársba, aki tájékoztatott, hogy néhány korán előszerződött ügyfelet már behívtak és felmondták nekik az előszerződést, hogy emelt négyzetméter áron újra szerződési lehetőséget ajánljanak. Úgy tűnt, hogy a nálam alkalmazott négyzetméter ár még nem érte el a küszöböt. Csak ekkor kerestem fel egy ingatlan jogász ismerőst. Ő hívta fel a figyelmemet egy dologra, ami nekem addig nem szúrt szemet. Az építtető külön céget hozott létre a projektre és egy óriás hitelt (5 milliárd) vett fel egy finanszírozó banktól. Ez rákerült a még osztatlan telek tulajdoni lapjára. A zálog bejegyzéseknek van egy sorrendje. Ez egyébként explicit benne is volt a szerződésben: hogy a legmagasabb prioritása az óriás hitel zálogjogának van. Elmondta az ismerős, hogy ezek alapján előfordulhat, hogy hiába fizetem ki a vételárat, ha valami gond adódik az óriás hitel levételével, akkor igazából még nem enyém a lakás. További komplikációk adódhatnak, hogy a szerződést meglátva nem fog akármelyik bank lakáshitelt adni nekem. Az a bank persze igen, aki az óriáshitelt adta az építtető cégének. Volt már rá példa, hogy egy ilyen óriáshitelt nyújtó bank utólag kiperelte egy újépítésű társasház lakói alól a lakásaikat. A leendő lakótárstól megtudtam, hogy pertársaság készülődik és bíróságon próbálják majd ütni az építtetőt. Ekkor kértem le egy tulajdoni lapot, amin látszott, hogy már akkor peres széljegy is volt az óriáshitel mellett a még albetétesítés előtt álló osztatlan telek tulajdoni lapján. Az első lakásom esetén a becsődölt építtető trükközései miatt a társasház évekig nem tudott megalakulni és kellett legalább 6-7 év és 4 közös képviselő, amíg sikerült gatyába rázni. Tudtam, hogy ehhez nincs még egyszer kedvem. És akkor érkezett meg a COVID. Egy vis major, amire szerintem az építtető sem gondolt. Kimenekültem az építkezésből, ugyanarra a klauzulára hivatkozva mondtam fel, amire hivatkozva az építtető is felmondogatta az előszerződéseket csak fordítva. Pedig már pont kezdték volna bekérni az utolsó részleteket. Mivel változtatásokat is kértem (pénzért), ezért akár még követelésük is lehetett volna felém. Viszont a szerződés szerinti bánatpénzt belengettem és érzékeltettem, hogy hajlandó vagyok a kompromisszumra, nem szeretnék pereskedni. Hamar megegyeztünk és nullszaldósan kiszálltam. Sajnos az eltelt két év alatt emelkedtek annyit a négyzetméter árak, hogy ne tudjak ugyanott, ugyanakkora lakást venni belőle. Átvittem egy másik helyre, aminek az elhelyezkedése bizonyos szempontból rosszabb, más szempontból viszont jobb. A szerződésben abban az esetben nem voltak olyasfajta aknák, mint ahonnan eljöttem. Aztán persze lehet, hogy a félelmeim nem bizonyosodnak be, de azt látom, hogy a korábbi helyen még mindig van eladó lakás, amit nem sikerült azóta sem értékesíteni. Az új helyen meg már tavaly átadták az ingatlant a tulajdoni lapja is rendben van. Utólag visszagondolva már az elején ki kellett volna kérnem ingatlanjogász szakvéleményét és akkor megspóroltam volna magamnak némi időt, pénzt és energiát. Meg nem álltam volna sorba az első hullámban a Keleti Pályaudvar Postán az ajánlott, tértivevényes hivatalos levelekkel, egymástól 1.5m-re, 100m-es sorban. 40 év felett is tanul az ember.
"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az építtető külön céget hozott létre a projektre és egy óriás hitelt (5 milliárd) vett fel egy finanszírozó banktól.
Tudtommal ez mindig igy van, mivel egy nagy kaliberu epittetonek egyszerre tobb projektje is fut parhuzamosan, es a hitelezo bank koveteli meg, hogy legyen dedikalt ceg egy epitkezeshez, ami fuggetlen a tobbi projekttol.
Nehez dolog azt megitelni/eldonteni, hogy egy edott epitkezes problemas lesz-e. Jobb adottsagu kis lakasok mar az elejen elkelnek (mielott alapoznanak), talan nagyobb lakasok eseteben lehet kivarni a szerkezetkesz allapotot. Akkor mar azert latszik, hogy halad-e az epitkezes, eladtak-e a lakasok tobbseget, stb. De elegge lutri ez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Családban is történt hasonló. Ott még a telek se volt az építtető nevén, még hónapok múltán sem. Persze mindig volt valami kifogás. Nekem már ott gyanús volt, hogy "ha most kifizetsz X millió forintot, akkor Y% kedvezmény", szóvá is tettem a rokonnak, hogy ez fura, a válasz, hogy biztos kell a pénz az ügyekre. Ja, meg az ügyvéd az építtető ügyvédje, az mondta, hogy már többször dolgoztak együtt, és megbízható a cég.
Az építkezés még most se kezdődött el (kb. két év), és ha minden igaz, még a telek se az építtetőé. Persze bíróság, szerencsére a pénz visszakerült, a céget talán már fel is számolták.
Akkor se értettem, és most se értem, hogy tényleg értelmes emberek hogy mennek bele ilyenbe, hogy gyakorlatilag semmi se történt, semmi sem látszik, de már pénzt adnak be (főleg ennyi pénzt). Meg persze azt se értem, hogy "tele" van a média hasonló történetekkel, és mégis (a megyében legalább 4-5 esetet tudnék mondani, amiről írtak, az utóbbi kb. 10 évből).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A sztoriban az a szép, hogy amíg nem adták át neked a lakást, de már fizettél egy csomó mindent, addig te is csak egy hitelezője vagy a cégnek, a banki is, a beszállítók és kivitelezők is. Ha túl hamar megy csődbe, az nem egy egyszerű dolog, hogy melyik hitelező mennyit kap vissza. Autókereskedőkről volt pár éve ilyen sztori a hírekben, amikor az ügyfélnek megjött az autója, utalt, majd ment átvenni, de a cég már bezárt addigra. Lakásról még nem hallottam (de olyanról igen, amikor a használatbavételi engedélyt nem adták meg, mert egy-két dolog nem készült el, pl. az előírt számú helyhez a mélygarázsba kellett egy autóforgató, de arra nem tett félre pénzt az eldobós cég, egy csomó új lakónak meg a támogatott lakáskassza miatt kissé határidős volt a dolog).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont ezert van az, hogy a projektfinanszirozo bank megkoveteli a jovendobeli tulajoktol, hogy kozvetlen az erre a celra letrehozott szamlara kell utani a vetalarreszleteket. Igy az epitteto nem tud lelepni vele.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az első és legfontosabb tapasztalat, hogy SOHA többé nem szabad ebben az országban olyan házat megvenni, ami még nem épült fel 100,0000 %-ban és csak 98,1% vagy 99% vagy 99,99% készültségnél jár, lásd a moslék Hermina bau sztorit.
Vagy még rosszabb, ha el se kezdték (0%-nál áll) és csak a kivitelező fantáziájában létezik. Aki ma 2022-ben ilyenbe beleugrik, és alá is írja a max. 1000Ft- os kivitelezői kötbéres de a vevői oldalról a teljes vételár 10-20%-a bánatpénzes vállalásokat, meg a körmönfont vis maior klauzákat, az bevállalósabb mintha valaki felkészülés és felszerelés nélkül vágna neki a Mount Everest-nek. Bele fog bukni.
Azt nem értem, a herminás ügyvezetőt (akinek nevét kínosan ügyelve homályban tartja a média) miért nem szúrta szíve közepébe 1 késsel még egy elkeseredett károsult sem 10 év alatt? Senkinek nem szakadt el a cérna annyira h. levadássza és megölje? Azóta is vidáman él, nem kapott letöltendőt, arrogánskodik tovább a károsultakkal a jelek szerint. Mikor kezdődik el az ingatlankárosultak összefogása önbíráskodásra végre, nagy országos méretben? Nem pertársulatba állás, meg ilyen láthatóan jólműködő törvényes baszakodás. Azokhoz bezzeg hirtelen már nem fog kelleni 10 év leültetni őket a hatóságnak.
ld. https://m.hvg.hu/ingatlan/20210826_hermina_magic_metropol_parkologeptru…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tavaly nyáron majdnem beszálltunk egy balatoni társasházi projektbe. A vételi szándéknyilatkozat aláírása és némi készpénz megfizetése után eltelt egy hónap, majd megkaptuk az előszerződés tervezetét. Azonnal ügyvédet fogadtunk annak véleményezésére, továbbá, mint vevő, egy, a kivitelezőtől független műszaki ellenőr bevonását is kezdeményeztem, saját költségen.
Mondanom sem kell, hogy az előszerződésre vonatkozó módosítási igényeink/javaslataink egyetlen pontját sem kívánták adaptálni, így végül nem történt meg a szerződéskötés. A vételi szándéknyilatkozat során kifizetett összeget is sikerült visszakapnunk egy kis ügyvédi közreműködéssel. Az eladót képviselő ügyvéd szerint, az általunk elvárt feltételekkel a büdös életben nem fogunk soha szerződést kötni senkivel. Így pontosan arra a következtetésre jutottunk, mint tenmagad.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Az első és legfontosabb tapasztalat, hogy SOHA többé nem szabad ebben az országban olyan házat megvenni, ami még nem épült fel 100,0000 %-ban"
+++
A büdös életben nem irnék alá egy olyan papirt, hogy megvettem egy makettházat. Legyen felhúzva, lógjon a kulcs az ajtóban, rendelkezzen minden szükséges bejegyzéssel, papirral, engedéllyel. Eladó oldal legyen tiszta. Stb.
Én mint vásárló nem vagyok hajlandó kockázati közösséget vállalni az épitőiparral.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ablakon kinézek, és szemben 10 méterre sem, van egy 2 lakásos társasház építkezés. 2020 márciusában kezdték el, pont a kovid kitörés hetében. 2020 nyár végéig szépen haladtak. Aztán 2020 őszén lelassult a munka. 2021 február óta (azaz 1 éve) nem láttam ott 1 ember sem dolgozni.
Az elején jöttek a nagy suv dömperek naponta többször is. Az egyik rendszeres fekete mercedes szerintem a kivitelező gazember lehetett. Aztán elmaradoztak a dömper suv-ok.
Emlékszem 2020 ősz elején matattam a ház előtt, amikor megállt 1 átlagos kocsi az építkezés mellett, kiszállt belőle egy középkorú nő. Odajött hozzám, és kérdezte h. láttam itt a napokban munkásokat? Mondtam neki h. látványosan eltűntek. Azzal visszament a kocsihoz, és elhajtott. Valószínűleg az egyik póruljárt vevő lehetett.
Kíváncsi vagyok hány évig kell majd nézni ezt a kopasz félkész épületet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kíváncsi vagyok hány évig kell majd nézni ezt a kopasz félkész épületet.
Addig, amíg ott laksz :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hálistennek 1 hónapja újult erővel folytatni kezdték. A másik oldali építési telekkel együtt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy év után már időszerű :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
3 éve hagyták félbe
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ah, bocs, nem olvastam újra a hozzászólást. Hát, 3 év az még időszerűbb :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Életem első lakása: 1999-ben vettük egy vidéki kistelepülésen, egy tiszta új társasházban. A társasház az eredeti tervek szerint két épületből állt volna, de a másodiknak csak az alapja épült meg, meg a garázsok. Azzal játszottak többször ilyen beszedjük az épülő lakásokra a pénzt, aztán eltűnünk a pénzzel. Ahogy néztem az ingatlanos weboldalakat, most is árulják az épülő lakásokat, most épp 2023-as beköltözéssel., igaz, azt nem említik, hogy az alapok már negyed évszázadosak. Amúgy az elkészült épület minősége is olyan volt, hogy gyakorlatilag mindent cserélni kellett benne az alatt az 5 év alatt, amíg ott laktunk. Mi már 18 éve elköltöztünk onnan, de azóta se haladt nagyon a második épület, gondolom minden körben akadt elég balek, aki befizette előre a beugrót.
Csaba
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet ilyen feltételekkel új lakást venni? Mondjuk használt, amit felújítasz, nem feltétlenül rosszabb. Vagy egy házat építeni nagy élmény lehet, egyszer kipróbálnám (csak túl sok olyan emberrel találkoztam, aki megépítette álmai házát, aztán felnőttek a gyerekek, és most eltéved a nagy üres házban, de eladni sajnálja, mert minden kis ficakra emlékszik, hogy azt miért tette oda, miért szereti, stb.).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahol lakom, szintén Zuglóban, ami köztudottan zöldövezet: Hermina Bau a 2000-es években rájött, hogy sok a beépítetlen zöldterület a házak között. Például a szomszéd ház kertje is tele van haszontalan fákkal.
Ki tudja hogyan (nekem vannak sejtéseim) kaptak építési engedélyt két társasházra a kertben, amiket az utcáról nem látni, csak a többi környező ház ablakából. Ja, elfelejtettem írni, hogy a két kisebb tház helyett egy mostrum lett. Ahogy mifelénk szokás, tetőtéri lakások és fölöttük pót-tetőtéri lakások, körben külső gang (egyben-erkély), hogy onnan bámulhassák a körülöttük már meglevő házakat és lakóikat. Az esztelen építkezési ámokfutásnak néhány ősfa is áldozatul esett. De ezt meg lehet váltani, ha Bp. határában elültetnek pár facsemetét.
Zugló vezetése folyton változik, mindig az aktuális kormánytöbbséggel ellenzéki oldalon. A családi házak közé odarondított lakóparkok meg egyre szaporodnak (pl. Levendula, ami még csak félkész, már most több száz lakásos, minimum duplája lesz, ha egyszer elkészül), közlekedési infrastruktúra, iskolák, üzletek nélkül. A főépítészek meg jönnek-mennek, a helyi építési szabályzat csak papíron létezik, az ingatlanfejlesztők zsebei meg egyre dagadnak. Hogy milyen a végtermék, arról is hallani: papírvékonyságú falak, a lakások feléhez nem épül még teremgarázs sem, stb. Ezért már a környező utcákban is nehéz parkolni, reggelente közlekedési dugók vannak.
Sajnos vadkapitalizmusban élünk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amúgy nem az van, hogy MO-n régebben nem volt visszabontás? Ha saját telkedre építettél szabálytalanul, az max pénzbünti? Ahol éppen eléggé elszálltak az árak, ott megérhette betervezni költségnek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tizensok éve kerestünk házat/lakást, addig albérletben laktunk. Esztergomban akkor kezdtek építeni jónéhány új társasházat a kályhagyár körül. Jól néztek ki papíron, jó áron is lett volna. Majdnem belementünk, de nagy volt a beugró rész, meg őszintén szólva más random lakókkal való közösködés sem tetszett nekem annyira.
Végül egy környékbeli kis faluban vettünk egy házat. Az érdekesség, hogy azóta ezek a társasházak mind felépültek, elkeltek, laknak benne. Kivéve azt az egyet, amit mi kinéztünk. Az az egy azóta is szerkezetkészen álldogál...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vigyázott rád az őrangyalod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni