Segítsetek játék kontrollert találni!

Fórumok

A gyerekeknek szeretnék valami játék kontrollert, amivel tudnak az Amazon Fire Stick-en futó minecrafttal játszani meg az én laptopomon illetve az anyjuk laptopján futó játékkal játszani.

Ez eddig három különböző eszköz, négy különböző rendszerrel (Android, Windows/Linux, MacOS). Nagyon nem szeretnék ehhez 2-3 különböző kontrollert venni. Ha ezeken felül andoridos telefonnal illetve iPaddel is működne, az jó lenne, de nem kötelező.

Vezeték nélküli kapcsolatot szeretnék (hogy ne essen senki hasra a kábelekben, ne rántsanak semmit le a játék hevében, stb. + a Fire Stick-en nincs USB port. És ezért az a megoldás nem jó, hogy a kontrollerhez adnak egy dongle-t és azt be kéne dugni, mert nincs hova.

A Google szerint a Fire Stick-hez simán Bluetooth-t támogató kontroller kellene. Na, gondoltam, az fasza lenne, mert BT az van a laptopokban is, meg a telefonokban is, akkor az bizonyára működik mindennel.

Találtam olyan cikkeket, ahol azt elemzik, hogy melyik kontrollerek jók a Fire Stick-hez, de a javasolt eszköz (Matricom g-pad) nem kapható.

Nem értek a témához, bizonyára van valami, amit figyelnem kellene. Amazonon próbáltam keresni, illetve rendelni, de eddig lukra futottam. Rákeresek arra, hogy game controller for amazon fire stick, jön egy csomó találat, de ugye az Amazonon híresen rosszul lehet keresni, és a találatok egy része (legalább az a része, amit meg is rendeltem + az összes vezetékes) egyáltalán nem felel meg.

Eddig rendeltem két Ninendo Switch kompatibilis eszközt. Ezekről ugyan azt írták, hogy bluetooth meg megy PC-vel is, az egyiknél Androidot is említettek, de valójában PC-vel úgy megy mindkettő, ha USB kábellel összekötöm, és hiába bluetooth, telefonnal, PC-vel keresve nem jelennek meg a listában (Fire stickkel nem próbáltam még egyiket se, először szeretném, ha legalább a PC-vel működne wireless). A Fire Stick-nél azt írják, hogy akkor tedd párosítás módba a kontrollert... na ezt eddig egyik kontroller leírása se említette, hogy hogyan lehetne.

Ma rendeltem 3 másikat, amikre azt írják, hogy bluetooth, PC, PS3, ... Egy érkezett meg még csak, de még az elméletileg legalapabb működést, hogy a PC-be bedugott USB dongle-lel wireless kommunikáljon, azt se sikerült elérni. De ha menne, valószínű akkor se lenne jó, mert dongle nélkül szinte biztos, hogy nem működne. A Nintendós kontrollerekhez és a Matricomhoz nincs dongle.

Eléggé elkeserítő ez így.

Keresgélés közben megakadt a szemem ezen: https://smile.amazon.co.uk/Controller-Gamepad-Computer-Windows-Android/…

Ez drótos, szóval helyből kiesik, viszont azt látom, hogy 4 állású üzemmód kapcsolója van, x input, analóg, digitális, android. Ahogy nézem, az x input az, ami a Windows-nak kell. A digital gondolom a régi microsoft-os d-mode, de akkor ezek szerint az Androidnak valami más kell? Ha tudnám a nevét, rá tudnék talán keresni (bár az Amazon úgyis ad majd egy halom irreleváns találatot, de mégis, akkor már tudnék szűrni, nem kellene folyton a postára járni visszaküldeni az összeset). És mi kell a Macbook-nak? A korábbi kontrollerek csak Windows-ról beszéltek, Mac-et nem említette egyik sem. Azért van ez, mert nem is működik vagy csak elfelejtették, ahogy a Linuxot is?

Valaki tudja, hogy mi az, ami nekem kell?

Köszi

Hozzászólások

Szerkesztve: 2022. 03. 05., szo – 20:43

nekem iPega-m van, nem rossz, bár minőségben nem egy xbox kontroller, szépen megy BT-n androiddal és windowsszal is. Az enyém ilyen telefonra rácsattintós (leginkább androidos telefonnal használom), szóval az pont fölösleges neked, de ha jól látom gyártanak standard alakú kontrollereket is, ott esetleg körülnéznék.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Szia!

Csak a sajat peldamat tudom elmondani. Bar nekem csak linuxhoz kellett, de a PS5 DualSense kontrollere alapbol bt wireless mukodik. Viszont vettem egy XboX kontrollert is, azt egyelore kabellel hasznalom, de ( igaz, csak dongle-lel ) mukodik wireless is.

https://github.com/medusalix/xone

Azt vettem eszre, hogy altalaban a box kontrollere jatek szempontjabol jobban tamogatott, de a ps hiba nelkul muxik. Amazon Stick-rol sajnos nincs tapasztalatom, de a masik harom eszkozzel kellene mukodnie.

U-dash

Glap Play P/1-et vettem először, az kábelesen megy win 10 alatt, és android vonalon olyan 80%-ban támogatott a játékok által.

Majd később XBox-ot vettem, annak a kontrollerét is jól tudtam használni win alatt, illetve Android telefonon Game Pass-al. Natívan nem próbáltam....

"A fejlesztők és a Jóisten versenyben vannak. Az előbbiek egyre hülyebiztosabb szerkezeteket csinálnak, a Jóisten meg egyre hülyébb embereket. És hát a Jóisten áll nyerésre." By:nalaca001 valahol máshol

Szerkesztve: 2022. 03. 06., v – 08:04

Xiaomi Mi Bluetooth Gamepad

Nekem egy ilyenem van Mi Box tv okosítóval tökéletesen működik.

Androidos telefonnal is kipróbáltam, párosítható, a menüt tudtam vele irányítani.

A Rocket League Sideswipe-ot próbáltam ki szépen lehetett irányítani.

Ennek a közepén a Mi gombot hosszan nyomva belép párosítási módba ilyenkor a gomb világítása villog, ha sikerült a párosítás akkor folyamatosan világít.

Van egy iPad mini 2-m 12.5.5-ös szoftverrel ez nem ismerte fel.

Window 10 alatt https://www.youtube.com/watch?v=h-Ek-jlMdvM ezen videó alapján telepítettem a Xiaomi Gamepad to Xbox 360 controller Mapper-t. https://github.com/irungentoo/Xiaomi_gamepad/releases.
A fájlt leellenőriztem a https://www.virustotal.com oldalon, nem talált semmi gyanúsat.

A SteamWorld Dig-el próbáltam ki, működött.

Manjaro-n Steam-ben feltelepítettem a Portal-t párosítottam a játékvezérlőt és tökéletesen működött.

Bár a felsorolt összes host eszközzel nincs tapasztalatom, de általánosságban elmondható, hogy az Xbox One kontrollerek a legjobban támogatottak. 
Arra figyelj, hogy a Xbox Series kontroller elvileg teljesen kompatibilis az Xbox One kontrollerrel, de gyakorlatilag sajnos lehetnek kompatibilitási problémák, így inkább One kontrollert vegyél.

Annyi kihívás van, hogy újonnan már nem nagyon kapni, a használtak jó része pedig nagyon leharcolt állapotban van.