Játékok

The Last of Us Part I a Cyberpunk 2k77 nyomdokain

Fórumok

Ugyan itt most csak a PC kiadásról van szó, de ahogy ma látom pár nappal a PC megjelenés után, hogy ez a szintén régóta várt (legalábbis PC-re) legendás játék legalább akkora bugware zakó mint a Cyberpunk 2077 volt a megjelenése után. Sőt nagyobb! Csúcs konfig PC-men teljesítményproblémák vannak, ráadásul egyfolytában lefagy. Ilyen sok probléma még a Cyberpunk-kal sem volt. Mivel a Sony elég vastagon benne van a média világában, szemben a lengyel vörös CD-sekkel, az elkövetkező hetekben nyilván tömegesen fogják aktiválni az úgynevezett újságíró bértollnok hadsereget, hogy mentegessék a menthetetlent. 

Egyik tanulság szvsz: elmúlt a házon belüli saját game enginek kora. Ha nem egy fix konzol hardverre készül egy nagyszabású játék exkluzív címként akkor van három választás: Unreal engine, O3DE (ez az egykori Crytek féle Cryengine-ből forkolt Lumberyard Amazon által nyílt és free licenccel kiadott utóda, az Open 3D Engine), illetve Unity. 
Az utóbbi kicsit más kategória, viszont a unity-vel készült Rust, Subnautica vagy Kerbal Space Program eléggé meggyőzőek. 

Mi volt ez a játék?

Fórumok

Sziasztok!

Keresek egy régi játékot. Amire emlékezem belőle:

Talán valami golyók, buborékok pályáját, tartókonzoljait, tornyait, hidakat, kellett megépíteni, pókhálószerűen nyúló karokból, konzolokból, talán még lufik is segítettek az építéskor..

Ha hibáztunk, és a tartó eltörött, elszakadt, a golyók leestek, vagy elszálltak a "csontszerű" konzolok.

Tudom ez nem sok, de talán van aki még emlékszik rá.

Előre is köszönöm a válaszokat!

Január 18 után bezár a Stadia, az áramár itt is megvágja a "digitális jólétet"

Fórumok

2023 január 18-án megszűnik a Stadia online gaming szolgáltatása. A Google minden megvett játék árát visszatéríti, ennek módjáról emailt fognak küldeni. Köszönjük az ingyen játékot. Az alternatívák közül sajnos egyetlen olyan sincs, ahol havidíj nélkül korlátlan időkerettel lehet online game szolgáltatást igénybe venni. Stadián elég volt egyszer megvenni a játékot, amikre egyébként elég jó akciók voltak. A mai elszálló áramdíjak mellett ez egy remek áramtakarékos megoldás volt csúcsgrafikát igénylő játékokra. PC mellett mobilra, tabletre, tvre kényelmesen lehetett hordozni a játékokat. 

Nyáron még Stadia terveiről twittelt a Google. A többszörösére elszálló áramárak mellett túl szép volt már ez a szolgáltatás. Mivel a Stadia szervereknek az alacsony látencia biztosítása miatt közeli szerverparkokban kell lenniük nem opció az európai ügyfelek Amerikából történő kiszolgálása, ahol eddig még nem szálltak el a végtelenbe és tovább az áramárak mint például Európában. 

Kár érte! Újabb remek szolgáltatásból húzza ki a dugót a Google. Abban csak reménykedni lehet, hogy a kapcsolódó Linux gaming fejlesztések valaha kijutnak a Google szupermasszív fekete lyukból. A Stadia ugyanis Debian linux rendszert használt. Ez pedig meg sem látszott a többségében windowsos játékokon. Sőt voltak olyanok amelyek jobban teljesítettek a Stadia linuxos felhőjén mint windowson. Például a botrányos rajttal induló Cyberpunk2k77 Stadián produkálta a legkevesebb bugot. Más platformokkal szemben nem sokkal a rajt után Stadián játszható volt. Illetve olyan játékcímek is tökéletesen működtek, amiknek a Protondb minősítése nem éri el a Gold-ot. 

[MEGOLDVA][KERESEM] PC GURU 2014/02 száma The Incredible Adventures of Van Helsing útmutató

Fórumok

Sziasztok!

Keresem a PC GURU 2014 februári számát, pontosabban a benne lévő The Incredible Adventures of Van Helsing négy oldalas útmutatót.

Ha valakinek megvan megtenné nekem, hogy elküldi valamilyen formában.

Köszönöm.

Frissítés

Mindenkinek köszönöm aki segíteni próbált.

A retroujsag oldal tulaja tudott segíteni.

Quake 4 mai PC-ken

Fórumok

Az Id soft egy ideig kiadta a játékaik forráskódját. A Quake 4 is még ezekhez a forráskóddal kiadott játékaikhoz tartozik. Készült a Quake 4 forráskódjának felhasználásával egy mai pc technológiákat jobban támogató, kihasználó opensource kiadás? Ami leginkább hiányzik az a game controller támogatása, xbox360 controller. Egyébként megjelent Xbox 360 konzolra is a Quake 4 ezért a game controlleres támogatást már a kiadásánál megoldották, csak valamiért kimaradt a PC verzióból. Grafikus update jó ha van, de nem feltétel. Quake 3-hoz elég sok opensource alter verziót találtam, de Quake 4-hez nem. Steam-ről van meg, ami tartalmaz extra game controller támogatást, de azzal sem működött. Ezért jobb lenne olyan opensource alapú nem hivatalos változat ami alaból tud ilyet. 

Segítsetek játék kontrollert találni!

Fórumok

A gyerekeknek szeretnék valami játék kontrollert, amivel tudnak az Amazon Fire Stick-en futó minecrafttal játszani meg az én laptopomon illetve az anyjuk laptopján futó játékkal játszani.

Ez eddig három különböző eszköz, négy különböző rendszerrel (Android, Windows/Linux, MacOS). Nagyon nem szeretnék ehhez 2-3 különböző kontrollert venni. Ha ezeken felül andoridos telefonnal illetve iPaddel is működne, az jó lenne, de nem kötelező.

Vezeték nélküli kapcsolatot szeretnék (hogy ne essen senki hasra a kábelekben, ne rántsanak semmit le a játék hevében, stb. + a Fire Stick-en nincs USB port. És ezért az a megoldás nem jó, hogy a kontrollerhez adnak egy dongle-t és azt be kéne dugni, mert nincs hova.

A Google szerint a Fire Stick-hez simán Bluetooth-t támogató kontroller kellene. Na, gondoltam, az fasza lenne, mert BT az van a laptopokban is, meg a telefonokban is, akkor az bizonyára működik mindennel.

Találtam olyan cikkeket, ahol azt elemzik, hogy melyik kontrollerek jók a Fire Stick-hez, de a javasolt eszköz (Matricom g-pad) nem kapható.

Nem értek a témához, bizonyára van valami, amit figyelnem kellene. Amazonon próbáltam keresni, illetve rendelni, de eddig lukra futottam. Rákeresek arra, hogy game controller for amazon fire stick, jön egy csomó találat, de ugye az Amazonon híresen rosszul lehet keresni, és a találatok egy része (legalább az a része, amit meg is rendeltem + az összes vezetékes) egyáltalán nem felel meg.

Eddig rendeltem két Ninendo Switch kompatibilis eszközt. Ezekről ugyan azt írták, hogy bluetooth meg megy PC-vel is, az egyiknél Androidot is említettek, de valójában PC-vel úgy megy mindkettő, ha USB kábellel összekötöm, és hiába bluetooth, telefonnal, PC-vel keresve nem jelennek meg a listában (Fire stickkel nem próbáltam még egyiket se, először szeretném, ha legalább a PC-vel működne wireless). A Fire Stick-nél azt írják, hogy akkor tedd párosítás módba a kontrollert... na ezt eddig egyik kontroller leírása se említette, hogy hogyan lehetne.

Ma rendeltem 3 másikat, amikre azt írják, hogy bluetooth, PC, PS3, ... Egy érkezett meg még csak, de még az elméletileg legalapabb működést, hogy a PC-be bedugott USB dongle-lel wireless kommunikáljon, azt se sikerült elérni. De ha menne, valószínű akkor se lenne jó, mert dongle nélkül szinte biztos, hogy nem működne. A Nintendós kontrollerekhez és a Matricomhoz nincs dongle.

Eléggé elkeserítő ez így.

Keresgélés közben megakadt a szemem ezen: https://smile.amazon.co.uk/Controller-Gamepad-Computer-Windows-Android/…

Ez drótos, szóval helyből kiesik, viszont azt látom, hogy 4 állású üzemmód kapcsolója van, x input, analóg, digitális, android. Ahogy nézem, az x input az, ami a Windows-nak kell. A digital gondolom a régi microsoft-os d-mode, de akkor ezek szerint az Androidnak valami más kell? Ha tudnám a nevét, rá tudnék talán keresni (bár az Amazon úgyis ad majd egy halom irreleváns találatot, de mégis, akkor már tudnék szűrni, nem kellene folyton a postára járni visszaküldeni az összeset). És mi kell a Macbook-nak? A korábbi kontrollerek csak Windows-ról beszéltek, Mac-et nem említette egyik sem. Azért van ez, mert nem is működik vagy csak elfelejtették, ahogy a Linuxot is?

Valaki tudja, hogy mi az, ami nekem kell?

Köszi