A népvándorlás mérését számos tényező nehezíti – például a mérések során tapasztalható módszertani dilemmák –, ugyanakkor a népvándorlással kapcsolatos tendenciák azt mutatják, hogy 2020-ban is folytatódott a kivándorló magyar állampolgárok számának csökkenése.
[...]
2010 óta egyre jellemzőbbé vált a korábban elvándoroltak visszatérése is. Amíg 2010-ben 1500 Magyarországon született személy tért vissza hazánkba, 2018-tól már minden évben több mint 23 ezer fő dönt a hazatérés mellett. Szintén kedvező jelenség, hogy az elmúlt két évben több Magyarországon született állampolgár tért vissza, mint ahány elhagyta az országot (2019-ben több mint 1200 fővel, 2020-ban pedig majd 4000 fővel többen tértek haza, mint ahányan kivándoroltak).
[...]
Külföldre inkább a fiatal korosztály vándorol, a KSH 2020. évi adataiból ugyanis kiderül, hogy a kivándorló magyarok négytizede (42 százalék) nem érte el a 30 éves életkort, mintegy héttizedük (68 százalék) pedig még 40 év alatti. A visszavándorlók többsége is fiatal, hiszen a hazatérők hattizede (61 százaléka) 40 évesnél fiatalabb, illetve háromtizede (28 százaléka) 30 év alatti.
Link: https://index.hu/velemeny/2021/12/16/csokken-a-fiatalok-kivandorlasi-ke…
- 20 megtekintés