watercooling newbie

Fórumok

Ahogy a címből látszik igen kevéssé értek a témához.

Azért pár dologgal tisztában vagyok:

 - Például, hogy k..a drága. Többször annyiba kerül mint egy minőségi léghűtés

 - Meg aztán, hogy nagyon jól néz ki, nem ad pluszt (na jó a robbanómotorokat se véletlen hűtjük vízzel, de az a hőmennyiség és ez két külön univerzum)

 - Illetve és igazából ez lep meg leginkább, nagyon nehezen beszerezhető magyar országon.

Na és ezért is írok. Aki tud olyan boltot ahol kimondottan nagy választék van és egy helyen tudok water block -ot (CPU, GPU) radiátort, ventilátort, fittingeket, csövet és még ráadásul folyadékot is venni az ne tartsa magában.

Azt látom, hogy kina ezt is jobban tudja gyártani, de azért jobb lenne a magyar kereskedőt támogatni (a pandémia épp eleget ártott a kereskedőknek).

Konkrétan a legtöbb bajom a CPU és GPU blockal van meg a vízpumpával (bakker mintha ford focus alkatrészt keresnék :D ) ezt alig találok.

 

Másik ami érdekelne, az a vízpumpa teljesítménye. Próbáltam számolni, de amit látok legelterjettebb vízpumpákat, azok épphogy tudják produkálni a minimális (általam számított) szállítási menyiséget. (Ergó nyilván túl pörögtem a kérdést)

 

Olyan is érdekelne, hogy mi a véleményetek a témáról, a "te nem vagy komplett, hogy ilyenre cseszed el a pénzed, add inkább a jehovistáknak" -tól, egész a "végre egy tökös gyerek aki szakítani mer a hagyománnyal" -ig.

Hozzászólások

Szerkesztve: 2021. 03. 22., h – 20:31

Egy tanács: Ne vágj bele :3

 Mármint, kivéve, ha arra építesz, hogy rettentően badass-ul nézzen ki a végeredmény, de akkor csak a merev akril csövezés, aki jól néz ki. 

 Ha vga-t is akarsz hűteni, akkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy a memóriának meg pár másnak akkor is kell a hűtés, tehát nem fogod megúszni a ventilátort, vagy beszerzel fullcover hűtőt a kártyádhoz (ha van. Ha van, akkor is legalább annyiba kerül, mint maga a kártya)

 Yah igen. igazából a desztillált víz pont olyan jó mint a bármi csodafolyadék. max nem olyan látványos :)

"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

:D

"Igen Róka jól látod és még esett is"

A VGA fullcover alap, és a bad ass look a cél.

A HUF/USD árfolyamnak/mélyrepülésnek köszönhetően igen ez olcsó tuti nem lesz. A grafkártya egy RTX 2060 ahhoz képest már nem akkora sokk egy 40 - 60kHUF a hűtő blokkért.

----
올드보이

Ebben az esetben viszont, azt tanácsolom, hogy csapj a lovak közé, és csináld :3
 Sajnos évekkel ezelőtt, az épített vízhűtések fénykorában is csak a külföldi rendelés volt mint lehetőség. (akkoriban kellett a elfűtött wattok miatt. Manapság szerintem egy, vagy két 280-as radiátor bőven elég egy teljes körre.)
 Pumpára amugy "bármilyen jó" mert a áramlási sebességtöl független hogy milyen hatékony a teljes hűtés, és mivel zárt rendszer, a emelési magasság sem számít igazából. 
hardverapron érdemes azért szétnézni, mert néha lehet használtan nagyon jó fogást csinálni. 

"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

Sajnos évekkel ezelőtt, az épített vízhűtések fénykorában is csak a külföldi rendelés volt mint lehetőség.

Hát lehet, hogy csak a magyarkodás hajt, de ez lenne a legutolsó. Aliexpress -en van minden (minden is) dögével, de hát érted ...

Vízpumpából valami ilyen: https://www.aliexpress.com/item/32804033705.html lenne a cél.

Az is felmerült bennem, hogy marógép van, meg a szakértelem is adott, amit lehet megcsinálok magam. de baromi sok minden van amit spec szerszámok (ne adj isten cnc) nélkül képtelenség kivitelezni.

----
올드보이

 Mondjuk, ez pont egy olyan pumpa, amit akkor sem vennék meg, ha még csinálnék vízhűtést, és lenne rá mérhetetlen mennyiségű pénzem. 
  Fölöslegesen sok a vízszállitása, a felvett teljesítménye (tehát esélyes, hogy hangosabb is) és főleg az akril "fedő" és az abba vágott menetek. Hajlamos arra, hogy megrepedjen, ha túl van húzva a fitting.  Plusz horizontális a tengelye, még egy rázkodási ok, amitöl hangosabb lehet. 
 Ha én vennék, akkor ilyesmit néznék
https://www.aliexpress.com/item/1005001506270259.html
 És nem azért, mert olcsóbb, hanem mert a vízszállítása okés, összességében halkabbnak tűnik, és van saját tartálya. Ami akkor is előny lehet, ha akarsz külön tartályt berakni. (meg nem akril. Jah, rossz tapasztalatom van vele.)
Néztem amugy, kinai barátaink eléggé gyöngyért dobálják már a eléggé menő vízhűtéses cuccokat, eléggé meg is lepett. 
 Mindenesetre, azt gondolom, hogy lehet, a kinai barátaink nem a barátaink, de magyar bolt nem forgalmaz (tudomásom szerint) épített vízhűtés alkatrészeket. :/ (jah, ez egy piaci rés :) )

"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

CPU-nal az a legnagyobb gond - felteve hogy intel desktoprol beszelunk - hogy mar a cpun belul is szar a hoatadas, szoval hiaba teszel barmilyen hutot a cpu fem burkolatara, mar oda se jut el eleg gyorsan a sziliciumbol.  persze vannak olyan hutok amihez decappelni kell a cpu-t elobb (lefeszegetni rola a femet) es kozvetlen a sziliciumra megy ra, az mondjuk allat, de eleg draga es necces ez a szetszerelosdi is

https://www.ekwb.com/

A ceg szloven, es eleg sok termekuk made in hungary. Igen, draga, igen, kiba jol nez ki, es szerintem az sem mellekes szempont, hogy a huto teljesitmenye jobb, es halkabb is. De teny, hogy igenyel rendszeres karbantartast. En is tervezem, rajta van a listamon, de egyelore van fontosabb is.

U-dash

en par honapja tervezgetem a vizhutesemet, itt all most a dolog:

  • O11 XL feherben megjott mar, itt van az asztalon
  • O11 XL-hez front panel distro pump (D5 van benne)
  • CPU hutubol a Heatkiller IV/TechN AM4 kozott dol el a dolog, szivesen hallgatok pro es kontrat, de az 5950X-et rendeltem, olyan huvosen akarom tartani, amilyen huvosen csak lehet
  • radiatorokbol a kovetkezon gondolkozom:
    • EK XL 360 alulra
    • EK PE 360 felulre
    • EK SE 360 oldalra - e helyett azt hallottam jobb lenne mas, mert az SE az gyatra lett (mig ekozben az XE az egyik legjobb 60mm-es...), de nem tudom mi legyen
  • GPU-bol most egy Sapphire 5700XT Nitro+ van, e helyett 3080/3090 vagy 6800XT/6900XT lenne, amint elerheto lesz (az ara kevesbe erdekel, mint hogy elerheto legyen, nyilvan 2xMSRP-t nem fizetnek erte)
  • fittingsekbol EK-t neztem, csobol meg EK ZMT

nem tudom, hogy egy darab D5 eleg lesz-e arra, hogy a 3x360-at meghajtsa, vagy ki kene cserelnem egy dupla D5-os szettre, de akkor meg nem tudom a distro platere konnyu-e azt raszerelni.

ami meg nincs kitalalva?

  • milyen ventik legyenek? jo lenne feherben, illetve jo lenne nagy SP-vel, hogy a 360-as 60mm-es XE-t is atvigye, PWM persze - Corsair LL 120?
  • ehhez kene valami szoftver, mindenki az aquaero 6 LT-t javasolja, hasznalja itt valaki?

A már szétszedett vízhütésesem ugy nézett ki, hogy egy 240-es és egy 380-as (slim mindkettö) radiátor, és ez böven 50C° alatt tartotta terhelés alatt a hd5970-et, és a Phenom II X4-et. (összeadott tdp >400w) (ráadásul ez még 8mm-es csővel volt, aminek lényegesen nagyobb a ellenállása mint a mostani +10-es csövezésnek. )
 A pumpa egy DC12-400 volt, 8V-on járatva. (az olyan ~300l/h)  Szóval, a 3 radiátor egy kissé overkill, és/de amugy egyetlen D5 bőven elég lesz a három radira, cpu+vga blokkra. 

"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

Azta azért vannak itt akik jártasabbak a témában nálam.

Az ekwb -s oldalért külön köszönet. Az akrilba csavart fittingtől amúgy én is tartok. Egész sok cikket, videót találtam megrepedezett disztró blokkokkal kapcsolatban.

@NagyZ a három 360 -as radiátor nem lesz kicsit overkill? Illetve az látszik, hogy nem kevés munka van eben, de úgy kb mik voltak a szempontok?

----
올드보이

az ekwb jo nagyon, de 210 EUR a quantum magnitude vs TechN ami 84 EUR, es jobb teljesitmenyt nyujt - mondom ezt ugy persze, hogy csak a distro plate 300 EUR amit nezek:))

a 3x360 mellett eleg halkabban jaratnom (kisebb rpmen) a ventiket *elvileg*, ezert szeretnem ezt, de az SE nem lesz jo oldalra, nezegetem mit lehetne helyette...

Ez: https://bit.ly/31g1jB6

és ez: https://bit.ly/3tPf8Cx

Na látod ez a ja az nem fér bele, amit szeretnék megvenni miatt "mondtam le" a PC házról.

Másik dolog amit még nem vetettem el, hogy saját tervezés lesz a ház, illetve inkább váz, lézervágással 3 - 5 mm -es alu lemezből

----
올드보이

Szerintem meg mindenkepp legyen valami haz. Nem is feltetlen a hutesre gyakorolt effektjei miatt, de a haz a fizikai behatasoktol is vedi az alkatreszeket, pl leesik az asztalrol akarmi, lerugod a papucsod es a winyok kozott kot ki, stb. Az azert egy nem utolso szempont.

Blog | @hron84

valahol egy üzemeltetőmaci most mérgesen toppant a lábával 

via @snq-

az SSD sokkal rosszabbul viseli, ha hirtelen es varatlanul elmulik a tapellatasa, mint a hdd. ugyanis az SSD-n sok minden cacheben van, foleg az a tabla ami tartalmazza hogy melyik adatblokk melyik fizikai chipben van...   kb mint a hardveres raid kartyak, csak azokra pont emiatt raknak elemet (BBU) is.

meg olyan is van (pl. samsung hires errol) ami folyamatosan ujrairja illetve atrendezgeti a blokkokat, kb mint ha defrag kozben lenne aramszuneted.

Hát figyu, az szerintem mindegy, hogy melyik országban van a support, ha az készséges, segítőkész.

Az is igaz, hogy 7 óra eltérés a helyi időben elég tetemes (EU <-> PRC), az sem egy utolsó szempont hogy egy helybéli kereskedőnél a jogi környezet is azonos. Mindezek miatt egy helyi beszerzésnél kisebb kockázatot vállalsz. A másik oldalon az (általában) alacsonyabb ár van, valamint az, hogy még a neves gyártók termékeit is jó eséllyel találod meg az alibaba -n, vagy a dhgate -en. És nem azért mert a kínaiak koppintanak, hanem azért mert ezek a nagy nevek (zömmel amerikaiak) ugyan úgy nem ellenségeik a saját pénzüknek mint te, vagy én.

Mindezt nem azért írom, mert ki akarom nyitni a "kínai gagyi" témakört. Végső soron, azt, hogy a hardware milyen minőségű, úgy is csak fél - egy évvel a megvásárlás után realizálod (ha mersz szembenézni azzal, hogy hideg fejjel megítéld a saját döntésed). Egy év alatt a PC hardware - ráadásul - jó eséllyel - erkölcsileg - elavul.

Viszont ami ki kristályosodott mostanra (és ezért köszönet mindenkinek):

  • a radiátorok és a fittingek kínából jönnek majd,
  • a blokkok itthonról, olyan formán, hogy a processor hűtőblokkját én magam csinálom, a VGA blok vásárlós,
  • mint ahogy a pumpa is (D5 klón),
  • a csövek polikarbonátból, hazai beszerzés (nem PC bolt, hanem műanyagos)
  • folyadék kínából
  • csőhajlító gumibigyó kínából
  • ventilátorok hazai beszerzés.
  • Szerszámok 99%-ban megvannak (hőlégfúvó, csővágó, sorjázó)

Tehát aminek a garizásával nem szeretnék kínlódni, az itthonról, minden más (a költség hatékonyság jegyében) kínáól

A "ház" első nyers változata: https://ibb.co/bjhnvcG

----
올드보이