Az irigység gazdaságpszichológiai elemzése - Irigység a posztszocialista társadalomban

-

( zaphodb v | 2019. 07. 27., szo – 17:20 )

Sajnos az a probléma, hogy a magyar lakosság jelentős része már nincs is a pályán.

á, miért csak igazgatókat kérdezett meg, miért nem a szénbányász nőket?

há minek maguknak az a csalitos? :)

( BehringerZoltan | 2019. 07. 27., szo – 23:27 )

De ki ez a Tóth László?
És mit vársz a fórumozóktól, hogy olvassák el és vegyenek fel opponensi pozíciót és kössenek bele?
Én elhiszem, hogy "remek dolgozatnak" tartod, csak az nem derül ki h miért? Mert zizegett benned valami ilyen érzés, és most erre rátalálva igazolva érzed magad?

Azért foglalkoztatott, mert sokszor találkoztam vele és érdekelt a megnyilvánulásai valamint mások véleménye. Azért volt jó olvasni, mert jobban megértettem a dinamikáját. Remek definíciókat kaptam. Ha valamit az ember jobban ért, akkor kezelni is jobban tudja.
Biztos vagyok benne, hogy hasznomra lesz ez a tudás.

"...a válaszadók többsége szerint a jövedelemkülönbségek többnyire nem a piacgazdaság és az abban alapvető szerepet
játszó verseny eredményeként álltak elő az utóbbi két évtizedben. Bár csak kevesen vállalkoztak arra, hogy egyértelmen kijelentsék azt, hogy a többség csalással jutott a vagyonához, az interjúkból mégis az a kép rajzolódik ki, hogy a válaszadók nehezen tudnak megnevezni olyan embereket, akik véleményük szerint saját erejükből, tehetségükből, megérdemelten halmozták fel vagyonukat. Viszont számos utalást találhatunk az interjúkban arra, hogy sokan csalással, trükkökkel, adó- és járulékelkerüléssel, a kapcsolati tőke etikailag kifogásolható módon való felhasználásával jutottak előbbre..."

Az elemzésnek itt a lényege.., Mert amikor egy fél évszázadon keresztül egy társadalmi rendszerben a keményen dolgozó munkavállalók nagy többsége nem jut "ötről-hatra", mert Magyarországon ismert közhellyel: "aki dolgozik nem ér rá pénzt keresni". Amikor a rendszer elvonásainak mértéke szinte az ázsiai termelési módra jellemző, önmagával beérő tulajdonságokat mutatja, azaz a össztársadalmi szinten akadályozza a lépésről-lépésre felhalmozott vagyonok kialakulását, ha egy időszakban mégis fellendülési szakaszba kerül legalább egy vonalon, akkor mindig van aki "lecsap rá" mert érzi az összegyűlt "pénz szagát", és "einstandolja" a polgárosodást, akkor a társadalom többségének egyedül az irigykedés tekintetében marad felhalmozni valója.

Nem véletlenül a vélemények szerint többségében csak azok gazdagodtak meg, akik a törvény, a régebben a társadalomban kiválóan működő paraszti etika szabályait semmibe véve "gazdálkodtak" a jogszabályi kiskapuk lehetőségeivel. Akik meg szabálykövető módon ragaszkodtak a régi tipusú "gerinc" fogalmához, azok inkább csak pórul jártak, sem mint gazdagodtak volna.)

Tehát, aki a "disznók közé keveredik az megeszik a korpákok." - lehet saccolni melyik fél kit is tart "disznóknak" és kit "korpákoknak". - bár szerintem tovább kell innen lépni, mert ez a helyzet nem mostanában fog változni. Lesz ennek itt még pár száz év kifutása.

A gazdagságot lehet "felemelt orral" előadni, ahogyan itt Közép-Európában mindig nagyon is divat volt, de lehetne ésszerű társadalmi marketinget is előadni, rámutatni a vagyonok hasznos működésére és a mögöttük álló szellemi centrumok, személyek őszinte átvilágításával elfogadóbbra hangolni a közvélekedést.

Amég azonban az "én 50 milliót költök autóra", mert nekem az mint gazdagnak kijár, és elfelejtem, hogy minden 50 millós autó az alkalmazottak kemény munkájának is betudhatóan érhető el, addig e téren reménytelen a gyors változás. A "tulajdonos együtt gazdagodik az alkalmazottaival" elv gyakorlása, - azaz nem baj, ha szerényebben választ autót mint a jobbak közülük, - sokkal szebben hangzana, és a szolidáris mintaadás tekintetében gyorsabban feloldhatná az "irigység"-nek nevezett és lassan egy évszázados és valóságalapokon nyugvó jelenséget. (És az 50 milliós autók gazdáinak a társadalom számára is elérhető "valamilyen" átvilágítása tisztába tehetné a "két tábor" viszonyát, és szinte biztos vagyok benne végül adna plusz munkát a bűnüldöző szerveknek is. (Tudom van nekik elég, nem nagyon vágynak rá. De lopni természetesen ilyen határozott külső jelek nélkül is lehet. Sajnos a mohóság rendszerint a tahósággal is összefügg, és a gondolkodással csak ritkán.)

Azt, hogy egy vagyon "munkával" vagy "csalással" keletkezett, nem is annyira könnyű megmondani. Aki mondjuk (pl. a rendszerváltás környékén), mikor a fülébe jutott ez-az, de nagyrészt vagy teljesen etikusan dolgozva, a másoknak egyébként nem vagy korlátozottan elérhető lehetőséget kihasználva halmozott fel kisebb vagyont, az csalt vagy nem?

Mi a helyzet azzal, aki nagy kockázatott vállalva üzletet nyitott egy olyan helyen, amit mindenki más józan ész és az aktuális piaci helyzet alapján tuti bukónak ítélt, de neki mégis sikerült?

És még lehetne határeset példákat hozni.

Ajánlom: Piketty: A tőke a 21. században

+1

Azt szoktam mondani, hogy még ha "megkérdőjelezhető módon szerezte is", ha meg tudta tartani az alkalmassá teszi őt a legtöbb esetben a vagyon újbóli megszerzésre is.

Volt aki megvette a gyárat a többiektől. 1000 tulajból lett 1.
Ekkor:
- Minek adták el a többiek?
- Ha nem adták volna el, akkor is ilyen sikeresen vezette volna mások cégét az aki sikerre vitte vagy ment volna az illető máshová?

Amikor az az egy fő felvásárolt, akkor lehetett volna versenyezni vele és drágábban felvásárolni az orra előtt. Utólag ugye mindenki okos, de amikor kockázatot kellett volna vállalni minden lúzer lapított, mint szar a fűben.

( Hiena v | 2019. 07. 28., v – 12:36 )

Erős túlegyszerűsítés, félig, rosszul értelmezett bullshiteléssel takarva.

A szocializmus és a psztszocialista társadalmakban azért erős az irígység és az irígység érzete, mert a szocialista rendszer rendkívül hibás szocializációs és kommunikációs hátteret adott az embereknek. A szocializmusban, a társadalmi kiemelkedés feltétele nem a teljesítményen, hanem a kiskapuk megtalálásán és kihasználásán alapult. Ezt felerősítette az azt következő szabadrablásos éra. És az sem segített, hogy utána főleg a bejövő multi cégek nyomására, nem alakult ki az átlátható teljesítmény/felelősség értékelési és ismereti háttér.
És ehhez hozzájön a társadalmi egyenlőtlenség szintje , a népesség gazdaságtudományi ismereti, tervezési, előrelátási képességek hiánya és a társadalmi nyomás és még a személyiségfejlődési háttér is.
Tömören, hogy ki mitől, miért lesz irígy az egy ecseszett n+1 dimenziós mátrix, amit nem lehet pár cégvezető inkonzisztens megkérdezésével felmérni és messzemenő következtetéseket levonni.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Az irigység szerintem abból a különbségből származik amiről az irigy fél úgy gondolja méltatlan/igazságtalan. Egy irigy, sohasem mondja: okosabb, szorgalmasabb, kitartóbb volt a másik. Keresni fog a "kudarcára" más magyarázatot. Magából a magyarázatból tudhatjuk, hogy az illető tényeket vesz figyelembe (több az állítmány) vagy csak véleményt alkot (több a jelző). Itt van két példa rá, ami lehet nem a legjobb, de valahogy igyekszem bemutatni:

1. Mészáros Lőrinc sikerének titka, hogy Orbán Viktor strómanja.
2. A főnököm szerencsés, mert az én munkámból gazdagodott meg, nélkülem sehol nem lenne.

Csak a másodiknál volt valós beleszólási lehetőségem. Miért nem én vagyok a főnök és a főnök miért nem alattam van? Ha én állítom elő az értéket (és mással nem tud helyettesíteni), akkor miért nem fizet meg, miért nem fizettetem meg magam?

Tehát:

1. bizonyítható tény, hogy valaki nem érdemei alapján (vagy esetleg {adó}csalással) gazdagodott meg
2. semmilyen tény/bizonyítás nincs, csak hit/frusztráció, hogy valaki nem érdemei alapján gazdagodott meg

Kérdéseim. Ez most azt jelenti, hogy az első pont esetén jogos kritikáról beszélünk és a második pont esetén beszélünk irigységről? Vagy mindkét esetben irigységről beszélünk? Azért kérdezem, mert ha az első pont esetén jogos kritikáról beszélünk akkor az a baj, hogy a "bizonyítható tény" az mindenki számára mást jelent. Mindenki csak azt tekinti ténynek ami számára szimpatikus vagy érdeke, emiatt az első pont szubjektív (a tények lényegtelenek tehát), a másodiknak (véletlen egybeesést leszámítva) meg eleve nincs valóságalapja.

Első esetben csak akkor beszélhetünk irigységről, ha a megállapítás nem tárgyilagos, hanem érzelmekkel fűtött. pl, haragszunk, gyűlölködünk, gúnyolódunk, dühöngünk, ironizálunk a megállapítás közben.

A második esetben pedig akkor, ha nem értettük meg, hogy mi miért van... valamint, ha valamilyen gátlótényező miatt nem kívánunk változtatni azon a helyzeten ami nem tetszik.

Ezzel van egy kis probléma.
Miért nem Mészáros Lőrinc iskoláját támogatja az állam? Nem sokkal több péntz kellene oda tenni mint a Corvinusba? Bizonyíthatóan jobb gazdasági szakembert nevelt. Ilyen kéne még vagy 1000, mit ezer tízezer, rögtön egy gazdag országban élnénk.

Melyik részét kéne bizonyítani?
Ha lenne az országban tízezer olyan gazdag ember mint Mészáros, nem élnénk jól? "amerikai álom"

Vagy nem ő a legjobb gazdasági szakember?
Amit sohasem értettem: Miért kellene elfogadnom, egy tőlem jelentősebben szegényebb ember tanácsát? Főleg, ha a szakmája a pénzügyi tanácsadást. Ha kevesebb pénze van mint nekem, akkor lehet mégsem akkora spíler.
Ő a legnagyobb spíler.

"Miért nem Mészáros Lőrinc iskoláját támogatja az állam?"
Ez ugye irónia.

"Nem sokkal több péntz kellene oda tenni mint a Corvinusba?"
Ez is.

"Bizonyíthatóan jobb gazdasági szakembert nevelt."
Ez vélemény. Semmi sem bizonyítja.

"Ilyen kéne még vagy 1000, mit ezer tízezer, rögtön egy gazdag országban élnénk."
Megint irónia.

Definíció szerint ez az irigység. Ezt bizonyítottad eddig is.

Tény hogy irónia.
De "Ez vélemény. Semmi sem bizonyítja." jelenleg ő a legnagyobb spíler. Máshol kifejtetted a papír önmagában semmit nem ér csak ha van mögötte teljesítmény. Hát neki van 10 év alatt, nem semmi. Akik hisznek benne, az ő edzőibe kéne tolják a pénzt. Mint a sportba ha bajnokot nevelsz kap az edző is. El kell ismerni a teljesítményét. Aki meg nem (hisz), annál jogos, hogy nem tolja oda a pénzt.

"Azt gondolom a társadalomnak is bele kell ebbe törődnie. A pénz növekedésével az opciók száma is növekszik. Ez van. A gazdagokat nem érdemes elzavarnia semelyik országnak a lakosságnak inkább jó példa lehetne a létezésük. Lásd amerikai álom"

Az amerikai álom is csak akkor ér valamit ha a gazdagok is befizetik az adót.
"Sok országban van közel 0% SZJA a munkajövedelemre. A céget eladod egy ilyen országban lévő cégnek mi lesz később az eladó, majd munkajövedelemként felveszed a vételárat. Ekkor a legtöbb ország esetén már itthon nem kell adóznod, amikor hazajössz."
Vagy ez lenne az amerikai álom?

Másik lehetőség az adóparadicsom(nagyon sok gazdag költözzön oda) de az nem minden országnak reális opció.
Próbálkoztunk Kötvényprogram más országok (nem adócsalóit/nem kis és közepes oligarcháit) gazdagjait idevonzani.

( zapverho v | 2019. 07. 28., v – 16:30 )

Oregon mester... van egy olyan érzésem, hogy Te kihagytad Szipál Marci (Martin S. Martin) bácsit... A YT-n van fenn pár mélyinterjú vele, akit esetleg érdekel az idős... ;-]
Miután hazatelepült Magyarországra L.A.-ből... többször is hangsúlyozta, hogy CSAK nagyon fiatal és CSAK nagyon idős barátai vannak... Kilencvenéves korában is vigyorogva szólította fel az ifjakat, hogy "tegezz, légy szíves..." :)
S a lényeg - Ő (is), kerekperec kijelentette, hogy aki a cucilizmusban szocializálódott és perszonalizálódott, avval nincs mit kezdjen, az az egyén végtelenül és visszafordíthatatlanul meg van rontva... :-\ Nem lehet vele kommunikálni se... :-/ Ehhez nem kellett neki 172 oldalnyi disszertációs stuff... :-|
Mindez, persze belülről nézve, nem fedezhető fel... :-|
Vagyis két volt elvti, a két puhapöcsű, gerinctelen volt komenista (sic!), aki kedveli, ha szaros a szája, amúgy ostoba tufa mind a kettő, nem fogja felismerni, hogy nem lesz belőlük sehogysem világsztár. Magyarországon.
EOF