Elvilágosodás

Anno domini 2013. Az iskola megpályázta a hátrányos helyzetű tehetségek mentorálását. Nem pont ez a neve, inkább a kódját tudom, nem ez a lényeg. A pályázat szerint ez 2013. decemberében indult volna a mentorok kiválasztásával és kiképzésével. A város másik, hasonló jellegű iskolájában szépen el is indult a program. Főnök felszólt a KLIK-nek, hogy nálunk mi a helyzet, mert nem értesültünk sem nyerésről, sem vesztésről. Csönd. Újraérdeklődés. Csönd. Újraérdeklődés. Csönd. Érdeklődés az iránt, hogy az előzőek eljutottak-e valakinek a tudatáig. Csend.

Anno domini 2014. Februárban a KLIK szólt, hogy megnyertük a pályázatot, válogassunk mentorokat, márciusig szedjünk össze 50 tanulót, akiket mentorálunk, és végezzük el a tanfolyamokat. Első kettő megvolt, az oktatást végző cég is, csak éppen szerződés nem volt semerre. Illetve volt. Mi aláírtuk, a cég aláírta, a KLIK nem.

Márciusban sem.

Áprilisban sem.

Érettségi időszak jött, a projektmenedzser meg elveszett a részletekben. Közben megvolt a tájékoztató értekezlet a diákok és a szüleik felé, bár nem tudtunk semmiről semmit.

Májusban még mindig semmi. (Megjegyzem, mellékesen rendszeresen ment az érdeklődés, csak kicsit egyoldalúan.)

Júniusban a kérdéseinkre kaptunk választ: a vezetés nyaral, addig nem ír alá semmit, érdeklődjünk augusztus végén. Megvolt, a szokásos eredménnyel. Eljött a szeptember.

És majdnem el is ment, de egy héttel a vége előtt megjöttek az aláírt szerződések, valamint egy dádá, mert eddig semmilyen dokumentumot nem mutattunk fel arról, amit csinálunk.

Október. Szólt az oktatást végző cég, hogy megkapták a szerződést, csak kicsit csodálkoztak, mert egy nem létező szóbeli megállapodásra hivatkozva, fél év csúszással történt. Lázas kapkodás, őszi szünet a kiválasztottaknak stornó, helyette főtágítás. Két hét múlva megint, két hét múlva megint. Közben adjunk le az eddigi munkánkról dokumentumokat, különben a pályázati pénzt visszaveszik... Úgy komolyan, jól vannak ezek? Ide sem adták. Nem baj, végre van sejtésünk arról, hogy miről van szó. Eddig csináltunk programokat, amikre a pályázat alapján hivatkozni lehetett, érdekes módon azt a pénzt utalták. Minket meg utáltak a kollégák, bár érdekes módon amikor mentornak kellett jelentkezni, egy se mozdult. Mindegy.

A legutóbbi képzés mondjuk vicces volt, megtudtam, hogy kiemelkedően tehetséges vagyok. Mondjuk nem kizárt, csak miben?

Közben tovább tanulom azt is, ami éppen izgat. Sikeresen kikölcsönöztem az UML földi halandóknak kötetet. Szombathelyről. Drága könyvtáras néni csak a várható díjat felejtette el közölni, ennyiért már majdnem meg is veszem antikváriumban...

Nem baj, haszna mindenképpen lesz.

Visszatérve a KLIKre. Említettem a jó múltkorában, hogy nem adtak pénzt a tojásra. Rettegett is minden szakoktató, hogy nehogy a vizsgázó a kaszinótojást húzza. Sikeresen vették az akadályt, ezen a kedvencünk vérszemet kapott, idén elfelejtett szakmai hozzájárulást adni. (A helyben lévő iskola kapott. Érdekes.) Jelenleg elméleti formában folyik a gyakorlati oktatás. Szakácsoknál ez kifejezetten hasznos. Viszont sikerült kideríteni, hová lett a ménkű sok pénz: a KLIK mindet az általános iskoláknak adta. Nem sajnálom éns tőlük, félreértés ne essék, csak éppen a tanítás feltételei így megszűnni kezdenek az iskolában. Mindezt úgy, hogy a sokat nyáladzott szakoktatást csináljuk.

Ami még érdekes. Ez már teljesen más téma. Dolgozgatok a programommal, nekiláttam átszervezni, mert már kezdtem én sem átlátni. Csináltam hát egy programtörzset, aminek annyi a feladata, hogy létrehoz egy keresztrejtvényt, létrehozza a szerkesztő osztály egy példányát, ő megkapja a rejtvény referenciáját, a megjelenítő osztály egy példányát, a rejtvény egy referenciájával és a látható ablakot, amihez mindezt hozzácsatolom. Eddig nincs is probléma. Node. Csinálok egy menüt. Van benne a szokásos "Új" menüpont. Viszont bármit is csinálok, a régi rejtvényt szerkesztem tovább.

Szóval legyen a rejtvényem a keresztrejtvény osztály egy új példánya, a korábbiak nem frissülnek. Még akkor sem, hogy újra példányosítom őket. A notify metódus szerint meg a monitorjaik nem is ott vannak... Kicsit hedék faktor.

Slayer - Criminally Insane
Beatrice - Nem kell
Exploited - Beat the Bastards
Auróra - Előre kurvák, gengszterek
Dead Kennedys - Kill the Poor
Ramones - I Wanna Be Sedated
Radikális Amputáció - Bélféreg