Két év mérlege

2 év kellett ahhoz, hogy ha nincs brutális láberősítés az edzés elején, akkor - viszonylag - mély állásokkal már végig tudok csinálni egy edzést. A formagyakorlataimban néha már kezd megjelenni az erő és a gyorsaság, már nem csak lemozgom őket, mint egy robot (azt a kemény 4-etm amit ismerek :D).
Pár hete kérdezte tőlem az edzőm, hogy van-e kedvem idén tavasszal első szintvizsgára menni. Mondtam, hogy persze, hogy van, de nem fogok összetörni, ha nem sikerül, nekem már az is bőven elég, ha ő azt mondja, hogy valamit jól csinálok.
2 hete kaptam kézhez az egyesület éves programtervezetét. Szintvizsga: március 30. Nabazmeg, az május közepén szokott lenni, de az új időpontig már csak 6 hét van. Az erőnléti résszel pedig nagyon nem állok jól, már ami a fekvőtámaszokat és a lóállást illeti. Fekvőtámaszból első szintre 20 db-ot kell megcsinálni (szűk, egy váll széles, amikor a könyököd nem oldalra, hanem hátrafelé néz), lóállásból pedig két percet (két váll széles állás, a lábfejek előre néznek, és olyan, mintha leülnél egy kis sámlira: vízszintes combokkal, egyenes háttal. Próbáljátok csak ki, have fun ;) ). Fekvőtámaszból egy szusszra megy 7-8 db, lóállásból pedig 1 perc 30 másodperc, de alig bírok egyáltalán felállni belőle. Szal' most minden reggel fekvőtámaszozok, felülés, és lóállás, és este is erősítek.
Az étkezésemre is próbálok odafigyelni: próbálom kerülni a sok felesleges zsiradék és szénhidrát bevitelt, naponta 5-ször, de keveset enni, és 3-4 liter vizet meginni. Sajnos nem mindig sikerül figyelni, főleg mert én is, és Ági is kurva jól főzünk :D

A hétvégén pedig megvolt életem első kung-fu versenye, ahol nem csak szervezőként, de mint versenyzőként is jelen voltam. Vasárnap volt a Holdújév fesztivál, ahol egy kis létszámú kung-fu kupát tartott az egyesületünk. Az edzőm csütörtöki edzésen jelentette be, hogy 3 versenyszámban is indítani fog. Néztem is nagyot, de hát ez van, vita nincs!
Próbáltam nem elizgulni a dolgot, utólag belegondolva felesleges is volt akár egy pillanatra is gyötörni magam (vasárnap reggel még hányingerem is volt, ezt eddig csak az élettan szigorlatnak sikerült anno kihoznia belőlem :D). Amint ráléptem a pástra, és elkezdtem a formát, teljesen megszűnt a külvilág, a saját légzésemen és esetenkénti kiáltásaimon kívül nem is hallottam vagy érzékeltem semmi mást, az emberek pedig arctalan tömeggé változtak. Nagyon élveztem!

Az eredményeim "papírforma" szerint alakultak:

*dobpergés...

Egy arany, egy ezüst, és egy... helyezés :D

Nagy meglepetés senkit se ért, "papírforma" szerint alakultak a helyzéseim. Nagyon el se ronthattam a dolgot, mert mindkét számban, amiben érmet szereztem, ketten versenyeztünk csak :D (szóval nem kell nagyon hasra esni).

3 formagyakorlatban indultam, az első az ún. "Lian Huan quan" volt, ebben szereztem aranyat. Az egyik edzőtársammal versenyeztem. Nincs sok jelentősége a dolognak, és van is még mit javítani, bőven, tehát nem szállok el magamtól. Később visszanéztük videóról, és már jött is a kritika az egyik haladó edzőtársamtól, hogy "ezt az állást azért mélyebben kéne", stb...

A második formagyakorlatomtól nagyon féltem, nem is véletlenü: Kung-fu quan. Ez számomra még mindig megterhelő, nagyon el tudok fáradni a végére (értsd: alig bírok felállni, és majd' megfulladok, úgy kell szednem a levegőt). Ez azért is problémás, mert a Lian Huan quan-nal együtt ez a két forma alkotja az első szintvizsga anyagát.
Ebben a számban nem értem el dobogós helyezést, de ez se volt különösebben meglepetés, ugyanis itt többen is voltunk, olyanok is, akik 2-3 évvel korábban kezdték, mint én: ez az első komolyabb formagyakorlat, viszont elég egyszerű ahhoz, hogy népszerű legyen. Megtanulni viszonylag gyorsan meg lehet, de szépre csiszolni évek is kellenek hozzá.
Minden egész jól alakult, egészen a forma végéig. Sajnos az utolsó mozdulatokat túlságosan erőből akartam csinálni, és mert el is fáradtam, ezért teljesen szétcsúszott (meg is roggyantam az egyik állásban, egyszerűen a lendülettől elvesztettem az egyensúlyom). Pedig pont ezek az utolsó mozdulatok a leglényegesebbek.
Ha nem rontom el azt a részt, talán még egy harmadik hely is becsúszott volna, kicsit kevesebb több lett volna, "ha a nagyanyámank farka lett volna"...
Nem baj, élveztem.

Az ezüst meg úgy jött össze, hogy majdnem el se indulhattam, mert nem volt ellenfelem (Szerbiából jöttek volna erre a versenyszámra, de gondolom a havazás miatt mégse indultak útnak), de végül is beraktak egy másik srác mellé, akinek a formája kb. kétszer olyan hosszú volt, mint az enyém (gyűjtő versenyszám volt, "déli belső ököl", akármit is jelentsen ez :D), így nehezebb is volt, és több bizonyítási lehetősége is volt. Nem igazán értem, hogy az ilyet hogy lehet összehasonlítani, de ez van.
Az azért poén volt, amikor a srác edzője később odajött hozzám, hogy "bocs, hogy a tanítványom lett az első", mire én mondtam, hogy hát semmi baj, majdnem nem is indultam, ráadásul ez volt az első versenyem, mire a faszinak szó szerint leesett az álla, és azt mondta, hogy ahhoz képest viszont baromi jó volt :D

A világnézetem is sokat változott, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lettem, és talán egy kicsit kötelességtudóbb is. Ez sajnos nagyon rámfér, és érzem, minden tekintetben van még bőven hova fejlődnöm, legyen az a testem, vagy a jellemem.