Álmaim kéklő egén

A programok jellemzően egy problémákat oldanak meg.

Szerintem a programok szépsége abban rejlik, hogy a problémákat, amelyek megoldására vállalkoznak, hogyan oldják meg. A szép programok jellemzően elegánsak, a problémákat sokszor váratlan, nem triviális összefüggések mentén oldják meg. Sokszor meglepően kevés erőforrással tudnak összetett problémákat megoldani. Más szóval: a szép program kicsit mindig az írója/tervezője eszét dicséri.

Ahová pedig példákért mehetünk: Demoscene - a műszaki ügyesség, a váratlan fordulatok tárháza, ahol a legkevesebb erőforrásból/program kódból igyekeznek a legtöbbet kihozni. Elosztott nagyvállalati infrastruktúrák: ahol a magas szintű tervezés és absztrakció szépségeit lehet megfigyelni. (Persze mindkét kategóriában van rengeteg ijesztő hulladék is, de rengeteg elegáns megoldással lehet találkozni bennük)

Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn.

Nem tudom, hogy pontosan kiknek szeretnéd ezt elmagyarázni, de maga a kérdés filozofikus.

Ha a gyerekek szintjén akarod ezt megfogalmazni, akkor azt hiszem, hogy itt maga a varázslat a lényeg. Az, hogy fogsz egy editort, belemormolsz jó sok varázsigét, és a gép ezeket értelmezi és végrehajtja. Valami olyanra tanítod a gépet, amit előtte nem tudott. Amikor az ember megalkotta a számítógépet, valójában "életre" keltett egy kupacnyi élettelen anyagot, és azt "tudással" látta el. Ha gyereknek kell magyarázni a programozás szépségét, akkor én ebbe az irányba indulok. Ez a gondolat meg szokta fogni őket.

Egyébként ha már forráskód: a szép forráskódban van valami minimalizmus, valami nemes visszafogottság. Hogy vadulhatnék kódírás közben, de mégsem vadulok. A szép kód úgy viszonyul a csúnya kódhoz, mint egy letisztult művészi alkotás a giccshez. Amikor a giccsből kiszedsz mindent, ami fölösleges, akkor jutsz el a művészethez. Ha úgy általában kamaszoknak/felnőtteknek mondom el egy gyors válasz keretében, hogy mi a szép a programozásban, akkor ebbe az irányba szoktam elindulni. Ezt ugyanúgy nem értik, mintha függvényekről és programtervezési eljárásokról beszélnék nekik, de legalább megéreznek belőle valamit.

Egyébként amit szeret az ember, azt mindentől függetlenül képes szépnek látni. A forráskód nekem például olyan, mint egy vers. De nem csak a forráskód gyönyörű. Szép egy alaplap is, maga a processzor is, csak gondolj bele, hogy miféle komplex, láthatatlan élet zajlik ott belül! És a számítógép hálózatok, igen, a klaszterek is például. Hátborzongató az a komplexitás, amit ma egy számítógép, vagy akár sok számítógép ma művelni képes. Akár a hardver, akár a szoftver komponenseket nézem, milyen ember alkotta tárgy képes ezt a komplexitást felülmúlni?

Ilyesmit szoktam válaszolni, ha kamaszok teszik föl ezt a kérdést. Egyetemen, főiskolán vagy programozó szakközépben bele lehet menni a különféle algoritmusok, a kódoptimalizálás, a programozási nyelvek vagy a programtervezés szépségeibe. Például amikor bemutatsz egy algoritmust, egy mintát, egy tervet, ne csak azt mutasd meg, hogyan kéne ezt csinálni, hanem azt is, hogyan ne. Ez jó út szerintem a szépség részleteinek megértése felé. Bár alacsonyabb szinten a kevesebb "magyarázat" úgy vélem, többet ér.

Mondjuk egy általános tantervű gimiben mindegy mit mondasz nekik tulajdonképpen. Mert piszkosul nem az érdekli őket, hogy mit válaszolsz, megfelelő háttértudás híján úgyis két perc múlva elfelejtik. Sokkal inkább az fog rájuk hatni, hogy te magad szépnek látod-e, amiről beszélsz.

De hogy válaszoljak is: a szépséget ott látom például egy szoftver elkészítésében, hogy minden apró részletében egyszerűen és letisztultan kell megtervezned, megfogalmaznod valamit, ami végül egy komplex, szinte átláthatatlan kerek egészet fog adni eredményül. Vhoá! Ez elég jó érzés, hogy ezt tudjuk szépnek látni. Nem? :-)