xubuntu fekete képernyő

Fórumok

Üdv,

otthoni/fejlesztő/játék gépemen is Xubuntu van, már kerek 1 hónapja.

hardware+op:
AMD 2core/MSI alaplap/Ati radeon 1950pro agp videókártya/xubuntu 12.04

A következő probléma sorról keresnék infót/sorstársakat:
elinduláskor login helyett fekete képrnyő, ennek volt olyan verziója is, hogy a tty működik és lehet logot nézni, illetve olyan is, amikor teljesen lefagyott a gép.

Ez gyakorlatilag a 3.2.32-es linux kernellel, illetve e fölött jelent meg, és sehogy nem tudtam orvosolni, mint hogy 3.2.29-re downgradeltem vissza. Hosszú távon viszont szeretném követni a kernel fejlődését, és az újabbakat feltenni, tudtommal erre még nincs bugfix.

A másik probléma kb két napja jelentkezett, ezúttal logint követően jön a fekete képernyő. Ilyenkor mindig van tty, és működik a gép, a syslogban nem is látok semmi gyanúsat, csak nincs monitor jel. Ez egy ati driver-t érintő update-et követően jelent meg, arra gyanakszom, hogy ott fejlesztettek bele valami nem kívánatos dolgot.

A hiba véletlenszerűen jelenik meg, néhány újraindítás után jól indul el, de ma reggel a 2. próbálkozás is fekete képernyővel ért véget.

Használok randr-ot arra hogy legyen kiterjesszem két monitorra a képernyőt, és az login után megpróbál megfutni és beállítani magát, ott is lehet probléma.
*************************************************************************
ide írom inkább a nyitó alá, meglett mi a hiba oka,
3 napig bújtam az ubuntu package managementjét, és rakosgattam packageket mindenféle ppa-kból, illetve kisérleteztem a proprietary driverrel, ezekkel semmire nem mentem.

A probléma sokkal prózaibb volt. Tudni kell, hogy két monitor van a kártyára kötve. Azt tapasztaltam hogy teljesen véletlenszerűen néha elindul a gép, de abszolút nem értettem miért. A legutolsó alkalommal hogy elindult kimentettem minden témába vágó logfile-t, köztük az Xorg.0.log-ot. Később amikor elromlott, már volt két logom, amiket össze lehetett hasonlítani.

jó log:

[ 12.700] (II) RADEON(0): Modeline "720x400"x70.1 28.32 720 738 846 900 400 412 414 449 -hsync +vsync (31.5 kHz)
[ 12.700] (II) RADEON(0): Modeline "640x350"x70.1 25.18 640 656 752 800 350 357 359 449 +hsync -vsync (31.5 kHz)
[ 12.700] (II) RADEON(0): Output DVI-0 connected
[ 12.700] (II) RADEON(0): Output S-video disconnected
[ 12.700] (II) RADEON(0): Output DVI-1 connected
[ 12.700] (II) RADEON(0): Using exact sizes for initial modes
[ 12.700] (II) RADEON(0): Output DVI-0 using initial mode 1280x1024
[ 12.700] (II) RADEON(0): Output DVI-1 using initial mode 1280x1024
[ 12.700] (II) RADEON(0): Using default gamma of (1.0, 1.0, 1.0) unless otherwise stated.
[ 12.700] (II) RADEON(0): mem size init: gart size :fdff000 vram size: s:10000000 visible:fac0000
[ 12.700] (II) RADEON(0): EXA: Driver will allow EXA pixmaps in VRAM

rossz log:

[ 13.030] (II) RADEON(0): EDID for output DVI-1
[ 13.030] (II) RADEON(0): Printing probed modes for output DVI-1
[ 13.030] (II) RADEON(0): Modeline "1024x768"x60.0 65.00 1024 1048 1184 1344 768 771 777 806 -hsync -vsync (48.4 kHz)
[ 13.030] (II) RADEON(0): Modeline "800x600"x60.3 40.00 800 840 968 1056 600 601 605 628 +hsync +vsync (37.9 kHz)
[ 13.030] (II) RADEON(0): Modeline "800x600"x56.2 36.00 800 824 896 1024 600 601 603 625 +hsync +vsync (35.2 kHz)
[ 13.030] (II) RADEON(0): Modeline "848x480"x60.0 33.75 848 864 976 1088 480 486 494 517 +hsync +vsync (31.0 kHz)
[ 13.030] (II) RADEON(0): Modeline "640x480"x59.9 25.18 640 656 752 800 480 489 492 525 -hsync -vsync (31.5 kHz)
[ 13.030] (II) RADEON(0): Output DVI-0 connected
[ 13.030] (II) RADEON(0): Output S-video disconnected
[ 13.030] (II) RADEON(0): Output DVI-1 connected
[ 13.030] (II) RADEON(0): Using fuzzy aspect match for initial modes
[ 13.030] (II) RADEON(0): Output DVI-0 using initial mode 1024x768
[ 13.030] (II) RADEON(0): Output DVI-1 using initial mode 1024x768
[ 13.030] (II) RADEON(0): Using default gamma of (1.0, 1.0, 1.0) unless otherwise stated.

Az rögtön látszott, hogy a "using exact sizes" és a "using fuzzy aspect" a leglényegesebb difi, de miért?

Ami aztán szemet szúrt, hogy a rossz logban, az EDID DVI-1 alatti szakasz igencsak rövid, alig 5 vagy 6 felbontást tartalmaz a 2. számú monitoromra nézve, márpedig a két monitor felbontását mindig ugyanoda állítja, illetve a DVI-1 rovat első sorára. Utánnanéztem, miben térnek ezek még el egymástól, és azt látom hogy a rossz logban a DVI-1-ről a kártya gyakorlatilag nem kapott EDID információt. Ez hogy lehet? Hát úgy hogy ki volt kapcsolva az a monitor.

A kikapcsolt 2. számú monitor miatt, olyan felbontást próbált beállítani az 1. számú monitorra, aminek a hatására egy
[drm:drm_mode_getfb] *ERROR* invalid framebuffer id
hibaüzenet jelent meg a syslogban - én ez után nyomoztam hogy mi okozhatja, és a drm miatt a libdrm package alkatrészeire, illetve az xorg ati driverre gyanakodtam.

Természetesen a jelenség azért aligha tekinthető normálisnak, ebből lesz még bug a launchpad.net-en

Most ha login közben mindkét monitor be van kapcsolva elindul a desktop, ha 2. monitor ki van kacsolva, akkor mindkettő leáll a fenti hibával.
Az bekapcsolt monitorral az Xorg-ot kilőve el újra is indult az Xserver, és most erről írtam ezt a kiegészítést.

Hozzászólások

ha lehet átrakatnám ezt a topikot a megfelelő linux topikba, nem lapoztam eléggé lejjebb amikor elküldtem

közvetlen álláskeresés - http://www.jobkereso.com

Először is nem "3.2.32" hanem "3.2.0-32". Nem értettem hirtelen hogy változhat a verzió.

Azt nem értem mi a helyzet a 30,31-es kernelekkel.
Tegyük fel a 32-es a ludas:
https://launchpad.net/ubuntu/precise/+source/linux/3.2.0-32.51
Itt találsz egy changelog-ot. Rákeresel benne a "radeon" szóra, van 1-2 találat.

Utána kiadod a paracsot:
$ apport-bug linux
(ez információt gyűjt többek között a gépedben lévő hardware-ről)

Miután regisztráltál és sikeresen beléptél a launchpad-ra, leírsz mindent a hibajelentésbe, amit sikerült kiderítened. Praktikus már előre regisztrálni, mert az apport-bug kérni fogja hogy lépj be.

És van leírás is természetesen:
https://help.ubuntu.com/community/ReportingBugs

Én csak a lényeget emeltem ki.

Nekem a 12.10-nél volt olyan problémám (lehet, 12.04-gyel is csinálta volna), hogy telepítéskor feltett egy olyan csomagot is a telepítő, ami a leírása alapján szintén Ati eszközvezérlő, de semmi köze nem volt az Ati zárt kódú driveréhez. Miután eltávolítottam a csomagot, és a repóból újratelepítettem az Ati zárt kódú drivert, egy restart után minden ilyen problémám megszűnt.

ahogy utánaolvastam két ati driver van, egy open source, és egy zárt kódú, ezek gondolom nem lehetnek fenn egyszerre

de a hiba úgy jelentkezett, hogy néha elindult a gép a videóval, néha nem, aztán egy idő után a kernel-es bug már mindig jelentkezett, nem csak néha, akkor downgradeltem vissza

a mostani probléma is ott tart, hogy néha el tudom indítani néha nem

közvetlen álláskeresés - http://www.jobkereso.com

tegnap este megint ezzel kínlódtam, halál álmosan este 10 körül...
arra jöttem rá, hogy amit eddig csináltam az totál katyvasz

http://wiki.cchtml.com/index.php/Ubuntu_Precise_Installation_Guide#The_…

szóval, alapvetően kétféle driver van ati radeon kártyákhoz:
fglrx ez a proprietary ati/amd driver package-é alakított változata, ami nem supportált, de van hozzá ubuntu package

és van az xorg driver, ami open source, és ehhez is tartozik package.
Ez utóbbinak van két ppa változata, az egyik egy "Ubuntu-X" a másik "Xorg-edgers"
Az open source driver 2D hardvergyorsítást tud, a ppa módosulatok talán többet, nem próbáltam

a hiba létrejöttekor egyértelműen az xorg driver volt fent, illetve mivel nem fogtam fel hogy ez a két fajta driver vagy-vagy relációban van, egy darabig mindkét driver fenn volt, és nem is működött a cucc

ma reggel hirtelen ötlettől hajtva leszedtem az xorg drivert, és felraktam az fglrx-et
ez sem működik, megtaláltam a syslogban a hibaüzenetet, ez szimplán nem talál támogatott videókártyát

megtaláltam az xorg driver hibáját is, az "invalid framebuffer id" üzenetet dob, érdekes módon rögtön a driver telepítése után elindult 1x este, viszont a kiszemelt játék (stalker) már nem ment

a weboldalam: közvetlen állások