Windows 8 a szeretet ünnepe előtt (2.nap)

Kicsit késve, de összesítem a második nap tapasztalatait. A használat alatt nekem az jött le, hogy erősen ajánlott a külsős programok telepítése (és ezt kaptam kritikában is az előző posztban). Gondoltam azonban, hogy az első napon még nézzük meg mi van alapból a rendszerben.

Semmi komoly összeomlást nem produkált átlag felhasználás mellett. A tanács, miszerint tanulni kell a rendszert erősen igaz. Elég sok blogot, fórumot kellett megsasolni, hogy menjenek a dolgok és furcsa ez windows-on, de kellenek azok a gyorsbillentyűk. Ezzel még nem is lenne gond, de az átlag felhasználó nem hiszem, hogy ennyi időt rááldozna. Ahhoz, hogy kényelmesen használjam kicsit sok kattintgatással sikerült csak eljutnom. Ilyenkor értékeli igazán az ember a config fájlokat, amit rendszerek között is simán lehet hurcibálni.

Az egyik már említett probléma, hogy normál munkamenet közben sokszor ugrunk ki csempés felületre. Ez akkor zavaró, ha közben csinálsz valami, amit azért szeretnél szemmel tartani.
Példa: megy x propram, ahol x > 2 és figyelném a történéseket, de közben egy képet is megnyitnék. Ha nem állítom át az alap képnézegetőt a Windows Photo Viewer-re akkor bizony egy 640x480-as kép miatt is már ugrik fel a teljes képernyős mód.

Van viszont két dolog amire hiába kerestem, nem találtam sem okot, sem megoldást:

  • A WLAN hálózat elég labilis. A sleep-nél mindig disconnected, míg használat közben néha eldobja magát és limited-be lép. Ez lehet valami driver gond vagy a fene tudja.
  • A Synergy egér+billentyűzetmegosztó hálózaton. Attól féltem, hogy az oldalsó menüt zavarni fogja, hogy az asztali gépről áthúzom az egeret, pedig ez hiba nélkül működött. A gondok megint a hálózattal és talán a felhasználókezeléssel lehet. Sokszor akadozik a cursor mozgatása és néha csak a pozíciója változik míg a kattintásra nem reagál. Ezt a verziót használom mindehol: FreeBSD, Arch, asszony Win7-es asztalija de sehol nem volt vele semmilyen hiba. Ja, és ha adminisztrátori megerősítés kell valamihez (kijön a kis dialog) akkor szevasz van mindennek: se egér, se billentyűzet. Persze a logok azt mutatják, hogy kapcsolatban maradtak... Kár érte, jó dolog ha az ember nem akar gerincferdülést kapni a forgolódástól két gép között.

Ezektől eltekintve nincs vele gondom. Megy pöccre minden ami itthoni használatra kell: videó, képek pakolászása, videóbizergálás és játék. Az előző bejegyzésben a boot/resume problémával most kicsit óvatosabb lennék, mert frissítgette magát folyamatosan. Majd ránézünk később. Összességében még ott tartunk, hogy a céljának megfelel.

Remélem senki sem gondolja úgy, hogy most ezt puszta fikázásból csinálom. Pont az érdekel, hogy az én igényeimhez mennyire került közelebb a windows ezzel a forradalmi váltással (nem kuncog, komolyan mondom). Volt egy olyan hozzászólás az első napon, hogy "miért nem tudja senki úgy felfogni mint egy ...". Ez igaz, de a "baj" ismét az"átlag felhasználóval van. Az emberek (most itt senki ne magából induljon ki) zsigerből akarják használni a dolgokat, ld. iPhone, Android. De ami tableten alap dolog, az asztali környezetben nem az.

A harmadik napon pedig jön a munka világa :). Nomeg a Store-ba is bekukkantok.

Hozzászólások

"Ezzel még nem is lenne gond, de az átlag felhasználó nem hiszem, hogy ennyi időt rááldozna."

nem tudom ..., barátnőm nekem egyből kérte a gépére a windows 8at, és egyből meg is barátkozott vele, semmi segítség nem kellett neki... semmi gondja nincsen használat közben, valahogy minden magától értetődő.

"A WLAN hálózat elég labilis."

Driver gond, nekem valami Atheros csippem van, de volt Intel Wifis laposon is, sleep/wakeup, mire bepottyintettem a jelszavamat, addigra online volt.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

Húgom ma kapta meg új laposát, gyárilag W8-al jött. Ha azt nézem, hogy Gnome Shell alatt is gépelek a programokért, akkor hasonlatos. Nyúztam kicsit, Gnome Shell nekem még kényelmesebb. Húgom is kérte vissza a Fedora-jat. :D
És itt jött a kálvária... EFI vagy nem efi, nem kap mást, jöhetett a BIOS Boot hókabóka, miegyebek. Na de felment, frissül, utána ég lesz egy köröm, hogy a GRUB azért ugyan legyen már kedves a W8-at is indítani. Mert ha már van jogtisztán, meghagytuk rajta másodlagos oprendszernek, suliba kell neki néha.
Nekem kicsit az az érzésem vele, hogy nagyon nincs ez még letisztulva. Csempén klattyogok, erre bedob egy asztalt, ami W7 szerű, de nincs start, tehát ha újabb program kell, akkor vagy bal alsóba a csempéért, vagy a keresőt szedem elő. Ez akkor volna egységes, ha vagy ez, vagy az a felület lenne, de így keverve kissé káosznak tűnik. Nekem legalábbis.