Tesla részvényárfolyam YoY

 

Hozzászólások

Mint a bitcoin. Mondjuk mindkettőről mondták a nagyobb pénzügyi befektetők, h túl vannak árazva.

Átlagnál lényegesen rosszabb, long-ban mindenképpen con, de ugye pont te hívtad fel a megtérülés és a cashflow számítás közötti különbségre, a napelemek kapcsán. :)

Az érdekel, hogy miért gondolom túlárazottnak, konkrétan hogyan lehet beárazni olyan dolgokat, mint a jövőbeni pénzteremtési képessége, immateriális javak értéke (feltételezem, hogy ez magas lehet a Tesla esetén).

// CF vs megtérülés. RV esetén sajnos az egész piac keveri. Nem a szakma, hanem a vásárlók. 

Szerintem a Tesla egyre jobban fog hasonlítani egy hagyományos autógyárhoz. Nem önmaga miatt, hanem a többiek miatt. Ez azzal fog járni, hogy a megtérülése is hasonló eredményeket fog produkálni, mint az iparág legjobbjai. nem lesz extrém profit. Ennek oka, hogy nem a semmiből lesz az autó, hanem drága alapanyagból.

Nem fektetnék be olyan cégbe, ami nem tud fixen 5%-nyi cf-t dobni. Emellett tudjon értelmezhető eredményt elérni akárhogy. Lehet az felértékelődés vagy más.

Egyelőre még bőven nem ez az irány. Pár havonta fejlesztik a gyártósorokat. Egyre költséghatékonyabb a gyártás. A 10-20% árcsökkentés után is lehet van 20% profit átlagban autónként. Az iparági beszerzési árak emelkedése ellenére. 

Másrészt nemhogy szűkülne a tekévenységi köre, hanem bővül. A személyautó gyártás mellé pickup és truck gyártás és várható olcsóbb kisautó vonal is. Az akkugyártás is felfutóban és nem csak autókat gyártanak, hanem nagy akku-erőműveket és otthoni szünetmentesítést is, ahhoz külön gyárat nyitottak és bővítik. 

Napelem üzletben is vannak.

Ausztráliában betársultak mobil/small home gyártó cégbe is. 

Van még más üzletáguk is? Ja az AI fejlesztések. 

Arra lennek kivancsi, hogy az itteni reszvenyhuszarok (NagyZ) hogy allnak. Mennyit tavolodott az ahitott penzugyi fuggetlenseg?

Max gyalog lennék, huszár semmiképp, de hát nagyon jó, hogy estek sokat az árak, az újonnan félretett pénzekből most akciósan lehet bevásárolni, legyen az akármilyen részvény, az összvagyon ilyenkor ideiglenesen csökkenhet, de egyik brókercégnél sincs negatívban nálam a helyzet, az ex randomról kb. mondjuk a nyereség jó része elpárolgott. Majd visszejön.

Tévedés, nagyon régen volt rövid ideig brókerem, az is csak interfész volt a kereskedéshez.

Benjamin Graham: The Intelligent Investor könyve alakított a szemléletemen. Ez a ráérős befektető (még ha nem is tökéletesen implementálva), aki nem különösebben akarja megverni a piacot, ha mindig vesz, sosem jár rosszul. A visszaesés jól mutatja, hogy ez működik, vesztettem, de mivel nem ültem fel mindenféle hype-nak, semmi drámai. Meg kötvény is van bőven, kb. 50%.

Szó szerint értve nyilván nem. Amikor az első lakásom megvettem ~8 éve, lenulláztam persze az akkori számlámat. A mindiget átírhatod rendszeressé. Amikor nagy kiadások vannak, mérlegelve veszek el innen is, onnan is, hogy a kb. fele-fele arány ne boruljon túlságosan. De ha pl. egyszer elköltöznénk a mostani helyünkről, nyilván részvényekből is lenne finanszírozva.

Ha mondjuk 20 év múlva mész nyugdíjba és arra teszel félre akkor azért addig még lesz kb 2 jó időszak és 2 válság (az eddigi ritmust nézve nagyjából).
20 év múlva a mostani szopó elhanyagolható lesz. 

Ez (nekem) hasonló a tölgyerdő ültetéshez (as se ér lófaszt se 80 évig, utána meg vagyonokat).
Vagy mikor nagyapám 2x megvette a saját házát. Sokáig az is nullát ért, most meg ...
 

Gábriel Ákos

Még kevés is szerintem.

X beszáll a körúton, megy Csepelre. Eltaxiznak, taxisunk meg vagy vár a messiásra, hogy valaki szeretne beljebb menni, vagy fogja magát is visszakocsikázik egyedül egy olyan körzetbe, ahol van is utas.

Aláírás _Franko_ miatt törölve. 
RIP Jákub.
neut @

Nincs annyi varakozo utas, hogy a taxis tudjon belole valogatni. Inkabb beallnak nepszerubb helyekre, hogy ha beesik egy uj cim, akkor kozel legyenek hozza.

Talan a repter lehet kivetel, hiszen ha vkit kivisznek oda, akkor erdemes kint maradnia, mert veges idon belul lesz vki, akit be kell hozni a varosba.

Ez lehet, hogy Budapesten így van, de pl. Londonban nem.

A fekete taxik szoktak várakozni, de pl. Uber az kb. megállás nélkül megy. Vagy még az előző utas kiszállása előtt megvan a következő fuvar, vagy utána nagyon hamar. Az üresjárat az annyi, hogy az előző utas kiszállásától el kell menni a következő fuvar felvételéig.

Kivéve éjszaka/hajnalban

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Ezer éve(úgy 80-asévek közepe) ez úgy volt, hogy ha jól emlékszem volt, hogy 8-8-2 vel mentek. (induló-km-várakozás). A főtaxinal előírtak egy min. gurulót (összbevétel/megtett km), amit tartani kellett.

Mivel Bp este egy minimális belvárosi szórakozók közötti forgalom mellett, szinte csak belvárosi szórakozó-peremkerület irány volt, a főtaxisok mikor kivitték az utas rákényszerültek, hogy beálljanak valamelyik rákosborzasztói, vagy valamelyik megyeri lakótelep drosztjára, és "lifteztek". Azaz egy óra várakozás után elmentek, kétutcával arrébb. max.30 Ft és aztán ott beálltak a drosztra. Ha nem volt szerencséje egész éjjel kint maradt, és alig keresett. A maszekok meg egész éjjel ki-be mászkáltak, szar gurulóval, de legalább volt bevétel. Sokszor viszont mozgásban is szereztek fuvart, így a guruló se volt rossz. Tipikus nyer aki mer történet. Persze előfordult, hogy a megtett út tényleg kétszer több volt, mint a fizetett km. De ritkán.

Ez a folyamatosan van fuvar, napközben, vagy a nem csak belvárosban van szórakozóhely, hanem a perembe is vannak felállásnál van. Akkor gyakorlatilag a peremkerületek alvó városok voltak. Nyilván kis kocsmák akkor is voltak, de jellemzően nem taxi használó közönséggel.

Hogy ma mi van, nem tudom. Kinőttem a éjszakai világot.

Anno úgy volt, hogy a taxis leütötte a megfelelő címet. Azaz ha én mentem a Blahára, akkor a Blaha környéki címekre ütött a CB-n.

Nade lett a csendes kiadás, amikor szempontok szerint adja ki az automata a címeket. Ha jól értettem, akkor viszont az volt a(z egyik?) szempont, hogy mennyire erős a jel, és nem az, hogy milyen közel van a címhez, de ebben én semmi logikát nem látok. Ezért aztán kiálltak a rakpartra.

Ez úgy kb. öt éve volt, talán hat, én is azt várnám, hogy fineszesebben osztják a címeket.

Ja, igen, a taxirendelő appban azért lehet(ett?) látni hogy a környékbeli autókat pingeli, szóval bőven lehet hogy vagy a taxis mondott badarságot, vagy én voltam túl részeg.

A regi, nagy cegek, nehezipar stb. reszvenyarfolyamanak talan van koze a vallalat ertekehez. Az ilyenek, mint a Tesla arfolyama erosen spekulativ, mar-mar hype.

Erdemes egnezni, hogy mi tortenik egy ujfajta iparag (pl gen-/biotech) arfolyamaival, amikor egy komoly ceg felvasarolja az egyik szereplot. Egyszer egy business controller valami esos pentek delutan vegigcsinal egy rendes valuation-t, aztan rajon a piac is, hogy mennyit is er valojaban...

Mert ahhoz mi kozom volt amikor idorol idore ment a HUPon a rongyrazas, hogy ki hany szazalek pluszban van? Ment a henceges vele, akkor jo lenne latni az arnyoldalat is.

Meg az is erdekelne, hogy mikent sikerult az omnyp-amnak egy massziv minuszt produkalnia ugy, hogy tudtommal kis szazalekban fektetnek reszvenybe.

Ha kis százalékban fektet részvénybe és nyugdíjpénztár, akkor gondolom főleg hosszú lejáratú magyar állampapírba fektet.

Azon is lehet bukni rövid távon, nem kockázatmentes. Attól függ, éppen mikor értékeled a portfóliót. Ha nagyon alacsonyak a hozamok és hirtelen elkezdenek nőni, akkor mínuszban leszel. Tavaly viszonylag nagy mínuszt lehetett csinálni a hosszú állampapírokkal, hiszen nagyon alacsony hozamok voltak, mára viszont nagyot nőttek a hozamok.

Így viszont a korábban alacsony hozammal megvásárolt kötvények sokat vesztettek az értékükből, emiatt van hozamcsökkenés. De hosszú távon kell nézni, nem 1 éves időtávot.

"mára viszont nagyot nőttek a hozamok" és még nagyobbat az infláció (15 körül vs 25 körül). Legalábbis az inflációkövető, minden más csak ráfizetésnek tűnik. Sajnos tényleg csak követi az inflációt és az átlag ott azt jelenti, hogy a majdnem 2 éves (január) és 1 éves (december) infláció átlagát hozza majd jövőre. Ha hirtelen lecsökken az infláció és előtte volt két rossz év, akkor jöhet pluszban javuló ágon. Hogy összességében kijön-e pluszra... hát az kérdéses. Amikor pici volt az infláció és emiatt nem akart senki állampapírba tenni, azokra a papírokra adtak magasabb infláció feletti kamatot, azokból lehetett az infláció felszálló ágán még szinten tartó. Sajnos ez csak kárenyhítés, olyan állami hitel, aminek a kamatát elinflálják. Hadi kölcsön modern köntösben. 

Nem gondolom magam részvényhuszárnak, összesen kb. egy évnyi alkalmazotti nettó fizetésem van részvényekben. Ráadásul nem (főleg) az árfolyamnyereséget céloztam meg, hanem olyan részvényeket kerestem, amik osztalék fizetésben jók. Ezek között több is van, ami a vételi árhoz képest néha pluszban, néha mínuszban van. Két olyan részvény van, amiknél osztalék nincs (vagy nem jellemző), és azt vártam, hogy majd felfelé mennek. Ebből a kisebb pont Tesla, ami épp -64% körül áll.

A teljes csomagot nézve +13% az árfolyamnyereségem. Volt már jobb is de volt már olyan is, amikor kb. minden részvény pirosban volt (a nagyobbik növekedős részvényt kivéve, az vásárlás óta folyamatosan zöld). Ma kb. fele piros, fele zöld.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Igen, de ahhoz, hogy értezhető legyen mint passzív jövedelem, a számlának nőnie kellene még legalább olyan 10x-esére.

Ez egy olyan számla (ISA a neve), ami adómentes, cserébe évente maximalizálva van, hogy mennyit lehet befizetni. És pont emiatt kivenni nem jó belőle, mert amit kiveszek, abból lehet akármit venni, de aztán nem lehet visszatenni, amikor újra pénz áll a házhoz. Szóval ez leginkább olyasmire jó, mint mondjuk ingatlanra megtakarítani, vagy majd nyugdíjas koromra legyen.

Ha most nagyon sok félrerakható pénzem lenne, akkor kb. ugyanezt el lehet játszani saját magam által irányított nyugdíjszámlával (SIPP vagy SSAS) is. A nyugdíjszámla hozama szintén adómentes. Évente az ISA keret dupláját lehet befizetni. Viszont az ISA-val ellentétben nem lehet 55 éves kor előtt kivenni belőle. Szóval mondjuk ingatlanra megtakarítani nem ez a jó irány (kivéve, ha nem lakni akarok benne, hanem befektetési céllal veszek egy üzleti ingatlant). Illetve a másik korlátozás, hogy max. kb. 1 millió font lehet a számla értéke, hogy adómentes maradjon. Ha ennél több, akkor adót számítanak fel az 1 milla feletti részre.

A nyugdíjszámlára befizetés annyiból jobb, mint az ISA-ra fizetés, hogy amit nyugdíj célra befizetek, az adómentes, szóval ha mondjuk 40 ezer fontot beleteszek, akkor a 40 ezer 40%-a adóvisszatérítésként visszajön.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Próbáltam olyan részvényekből rakni a kosárba, amik korábban jól muzsikáltak (dividend aristocrats, dividend kings), illetve amikről tudom, hogy kimondott cél az, hogy jó osztalékot fizessen (pl. Bp).

Ezek közül van olyan, ami stabilan fizet, de valójában nem túl magas osztalékot, pl. Coca Cola, de van olyan is, ami %-ban is kifejezetten jól hozott, pl. Star Bulk.

Korábban nem osztalékokra mentem, szóval ezekkel csak kb. 2 év tapasztalatom van. Majd 10-20 év múlva térjünk erre vissza!

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Ebben nincs semmi új, lásd "törhetetlen ötvenek": https://kiszamolo.hu/a-torhetetlen-otvenek-vs-bovli-cegek/

Vagy angolul: https://en.wikipedia.org/wiki/Nifty_Fifty

Amikor az emberek vesznek egy részvényt mint a cukrot, mert hogy "atombiztos cég, csak felfelé mehet az árfolyam". Igen ám, de hiába jó egy cég, ha túlértékelt lesz az árfolyam, akkor onnan nagyot tud esni, hiába jó a cég. Ezt felejtik el sokan.

Ha sokat esik egy részvény, az még nem jelenti azt, hogy rossz lenne az adott cég, hanem azt is jelentheti, hogy simán csak túlértékelt volt, és korrigál az árfolyam.

Magyarul hiába "atombiztos" egy cég, attól még lehet vele bukni, ha túl drágán veszed meg.

úgy tudtam pedig hogy a classic részvénypiac az nagyon lyó mert ott nincsenek ekkora kilengések mert ott ám valós gazdasági teljesítmény van :D

Ezt kitől tudtad így? A részvénypiac olyan, hogy aki nincs benne, az rendszeresen gondolhat arra, hogy "ó mennyit kereshettem volna X részvényen"... Valóban, csak ahhoz benne kell lenni, és kell egy értelmezhető, és akár teljesen elbukható, tóke, amivel ez összejön. Egyébként a telexen pont volt egy 13+1 befektetési ötletes cikk erre az évre, hogy ki miben látja a relatív jó dolgot.

netflix: 294,95 USD -296,20 (-50,11%) az elmúlt évben
amazon: 85,82 USD -81,70 (-48,77%) az elmúlt évben
google: 89,70 USD -54,72 (-37,89%) az elmúlt évben
apple: 125,07 USD -54,63 (-30,40%) az elmúlt évben
facebook: 124,74 USD -211,79 (-62,93%) az elmúlt évben
paypal: 74,58 USD -116,56 (-60,98%) az elmúlt évben
nvidia: 143,15 USD-149,75 (-51,13%) az elmúlt évben
amd: 64,02 USD -80,40 (-55,67%) az elmúlt évben

btw
bitcoin: (~45.900->) ~16900 USD -29000 (-63,18%) az elmult evben

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

nem a minusz/plusz a lenyeg, hanem a nagy matra az volt, hogy "a reszveny az stabil, nincsenek _nagy_ kilengesek. meg kulonben is itt szabalyozva van, nemlehet elbukni a penzt, megvedik a befektetoket! bezzeg a crypto, ott csak bukni lehet!!". aztan vegulis ugyanugy lehet bukni, ugyanugy vannak oriasi zuhanasok... \o/

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

https://itcafe.hu/hir/bank_of_england_veszelyesek_a_kriptovalutak.html
https://itcafe.hu/hir/kriptopenz_kozossegi_tozsdezes_nagy_szabalyozas.h…
https://itcafe.hu/hir/kriptopenz_globalis_penzugyi_valsag.html
https://itcafe.hu/hir/eu_kriptopenz_minden_penz_oda_lehet.html
https://itcafe.hu/hir/bitcoin_emberek_nem_ertik_kockazat.html

es meg egy tucat hasonlo hir van. kedvencem a "Az EU-hatóságok közös állásfoglalása szerint amennyiben a fogyasztók effajta eszközöket vásárolnak, akkor annak a nagyon is valószínű helyzetnek teszik ki magukat, hogy minden befektetett pénzüket elveszítik.".

" csak azoknak szabad kriptopénzekbe fektetniük, akik felkészültek rá, hogy minden pénzüket elveszítik", kesz szerencse hogy en nem kriptoba, hanem netflixbe, facebookba, amdbe, paypalba raktam a penzem, mert igy nem vesztettem el!!! :DD

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Szerkesztve: 2023. 01. 29., v – 10:19

Mostmar a legdragabban vett Tesla reszvenyeim is pluszban vannak. De vettem 101USD-s arfolyam korul is hozza.

Meg jo, hogy mindenki jol megmondta, hogy "meg igy is tul vannak arazva".

Ők kis-közép szinten vannak gyárkapacitásban. A tesla autógyártó részének még simán 3-5x akkorára lehet nőnie, hiszen darabszámra simán beleférne az új autók forgalmába - persze más gyártók rovására.
A sokkal kisebb gyártók a sorozatgyártás beindításán haláloznak el (vagy sem) - van amelyikben látok fantáziát és eurojackpot helyet vettem olcsó részvényükből, hátha megtöbbszöröződik. 
A sokkal nagyobb gyártók meg nagyon nehezen váltanak úgy tűnik, nem szoktak hozzá ahhoz hogy pár havonta fejleszteni kell a gyártósort. 

Jókor jó helyen és a növekedés sebességén is ügyesen egyensúlyozva, mert a túl kevés és túl sok is bebordíthatja a céget. És több lábon - nem csak autógyártás üzletáguk van, egyre több lábon. Lehet az akkuerőmű üzletág még sokkal jobb profitrátájú lesz, mint az autós.

Elkapkodtak az ultrasonic sensor kivetelet es nincs kesz kod vision only parkolashoz sztem. En is lattam valami videot, ahol mutattak mennyire elbasztak eddig mukodo featuret. Raadasul parkolasbol meg mindig nincs bird's eye. Egy peugeot 1 kameraval megoldotta regen, Teslanak van vagy 8 es ugy sem sikerult. Szoval van elmaradasa rendesen.

De az onvezetes resze mar alakul: https://www.youtube.com/watch?v=R2c6djGxyJ8

Hiteltelen bármiféle önvezetésről beszélni amíg egy ennyire lassú és statikus szituációt mint a parkolás nem tud 100%-osan megoldani.

A BMW 30-al menve kiszúr egy olyan helyet ahol elöl-hátul 10 centi van és be is áll oda. Na ha ez megvan akkor beszélgessünk önvezetésről.

Gábriel Ákos

3 fuggetlen stack. AP, FSD, Park+Summon

Nem ugyan az a kod :) Ebbol AP+FSD-t mergelik most. Parkkal nem foglalkoznak egyelore es amire eddig hagyatkozott ultrasonic sensor, nincs benne az autokban :) Amikor megveszed autot szolnak, hogy nem vagy szarul mukodik parkolas es summon.

Tehat nem tudom mitol lesz hiteltelen rola beszelni, mert egy fuggetlen funkcio nem mukodik :)

Forghathatod a szavakat meg a kodot ahogy akarod, de egy normalis atlagember nem fog megbizni az onvezeteseben egy autonak amig az parkolni sem tud. :)

Ez kb. ugy hangzik hogy epitesz nekem egy hazat ahol a bejarati ajto kiesik a helyerol tokostol amikor megfogom a kilincset, de gyozkodsz hogy a falakkal meg az alappal meg a tetovel minden rendben van... :) Lehet hogy tenyleg rendben van es a nyilaszaros alvallalkozo volt csak a kokler, de ezt rohadtul nem fogja senki elhinni.

A szavak forgatasa helyett tenyeket kozlok. Szo sem volt arrol, hogy megbizhato lenne az FSD. Az egy Beta cucc. AP-hoz is figyelned kell az utra, mert te vagy a felelos. :D De ettol meg koze nincs a parkolo stacknek az fsdhez vagy az aphez. De az AP-nek sincs koze FSD-hez.

Itt nem 1 hazrol van szo a peldad szerint, hanem 3 fuggetlen hazrol. Ezt jelenti az, hogy nem 1 stack :)

Ezzel mit akarsz bizonyitani amugy? :D Csak mert a pelda megint erdekes. Mert ha elbasztak kamatszamolast, de fixaljak 1 honap mulva, akkor hol erdekel engem? :D Pont kb mint park assistnal, amit nem hasznal sztem senki, mert lassabb, mint manualis parkolas. De majd fixaljak gondolom, hatha fontos valakinek. Azert nem is volt belole nagy hirveres sztem.

 

Hiteltelen bármiféle önvezetésről beszélni amíg egy ennyire lassú és statikus szituációt mint a parkolás nem tud 100%-osan megoldani.

Ezt irtad. A kovetkeztetesed volt rossz, mert nincs ok-okozati osszefugges, mivel kulon stack. Nincs kapcsolat a 2 rendszer kozott. Csak az, hogy ugyan az az aram hajtja meg. En ennyit mondtam. Gondolom mivel nincs kozod semmilyen fejleszteshez, ezert nem tudod ez mit jelent. Szamitogepes peldaval ugy nez ki, hogy fut a cod meg wow a gepen. A wow crashel ugyan azon a gepen, akkor nem biztos, hogy cod a szar. Ezek is kulon appkent futnak.

Persze attol meg egyet tudok erteni, hogy jelenleg nincs onvezetes. De abban is, hogy jo nagy balfasz volt park-assist fejleszto csapat.

Ettol meg ugy tunik, hogy ok allnak a legkozelebb az onvezeteshez peldaul a linkelt video alapjan.

 

De ertheto, hogy te nem vennel ilyet meg egy csomo masik ember sem, mert nem mukodik a parallel park assist a mostani verzioban. Nem mindenkinek megy a parkolas igy gondolom neked ez a szempont. Teljesen jogos.

Pont egy Teslásnak kéne magyaráznom hogy mennyire kényelmes csak megnyomni egy gombot és az autó teszi a dolgát? 
Vennék Teslát amúgy de véletlenül sem a legújabbat és legkevésbé a szoftver miatt.

A BMW-vel én működő funkciókat vettem. Minden működik, ahogy a kézikönyvben le van írva. A Teslával te részben ígéreteket vettél.
Abszolút értékben jó a Tesla autó de nem annyira mint amennyire ígérik, csak annyira amennyit tényleg teljesít is.

Gábriel Ákos

igen, az ilyen embereket hívják early adopternek. régóta létező fogalom. ezek az emberek nyitottak ezekre a dolgokra, és nem élik meg katasztrófaként ha valami nem úgy működik egyelőre mint kéne. és vannak a stable ághoz ragaszkodó emberek akik jönnek és megmondják az early adoptereknek hogy hülyék. csak sajnos teljesen feleslegesen teszik ezt. szerintem érdemesebb csendben örülni hogy a te kocsidban minden a kézikönyv szerint működik, és érdeklődéssel figyelemmel követni az FSD fejlődését.

Az ábra január elejéig szól. azóta emelkedett 60+ százalékot.

Következtetések

1. az ár nem tükröz valódi értéket

2. 3 módon tudsz pénzt keresni vele

 a. te vagy az, aki pénzmozgatásokkal tudja manipulálni az árat, vagy bennfentes információid vannak.

 b. követed valakinek a mozgását, akiről azt hiszed az a. csoportba esik

 c. mázlid van, vagy hosszú távú trendekre alapozol (pl. eu szabályozók kierőszakolják a villanyautót)

 

3. aztán ha nyersz vered a melled, ha veszítesz akkor meg lapítsz
 

Meg egyebkent is. Amint a Telsa-nak legkozelebb lesz full time CEO-ja, fixen fel fog menni az arfolyam.

  • Ha Elon Musk lesz az megint, akkor azert
  • Ha nem Elon Musk lesz az, akkor meg azert

Konkretan epp without leadership arfolyamon van. Raadasul emiatt a mernokok vegre tudnak rendesen dolgozni, a minosegnek is jot tesz, hogy a felsovezetes hatalmi harccal van elfoglalva.