"Kipróbáltuk: Huawei Nexus 6P, 2015 legjobbja"

 ( trey | 2016. január 11., hétfő - 12:51 )

"Sokan kétkedve fogadták a Google döntését, hogy a 2015 csúcs-Nexus gyártópartneréül a Huaweit választotta. Ráadásul a rossz hírű Snapdragon 810-re épült a telefon, megfejelve egy igen megosztó ipari formatervvel. Összeállhat ez a massza egy jó telefonná? [...] A ház alumíniumból készült, a "fémszappan" anyagát az élein végigfutó, 45 fokos csiszolás különösen a színezett (esetünkben fehér) modelleknél még inkább kihangsúlyozza. Két dolog tűnt fel rögtön az első kézbevételnél: az első, hogy igen nagy eszközről van szó, a második pedig, hogy azon nagyon eltalálták az ujjlenyomat-olvasó pozícióját - mert hogy az egy prémium eszközről már 2015-ben sem maradhat le. [...] Ergonómiai szempontból tehát a feloldás kifogástalan, egyetlen helyzetet leszámítva, mégpedig ha a telefon az asztalon pihen. [...] Szerintünk ez 2015 legszebb mobilkijelzője, amiből az sem von le túl sokat, hogy itt a Note 5-höz képest valamivel alacsonyabb a maximális fényerő. A gyakorlati használat során ez semmiféle problémát nem jelentett, képernyő még napsütésben is jól olvasható marad, a maximumnál valamivel lejjebb vett fényerősség mellett is. [...] Ami a teljesítményt illeti, az eszköz elsőre ijesztően gyors, a főképernyős navigáció során szinte előbb teszi a dolgát mint hogy az ember ujja a kijelzőhöz érne. A telefonban dolgozó Snapdragon 810 chip bár nem "büntetlen előéletű", a korábbi tapasztalatok szerint melegedésre és throttlingra hajlamos lapkát a Google-Huawei páros a szoftveres órajelállítással egészen ügyesen megregulázta, az játékok alatt is szépen teljesített. [...] A Nexusoknak hagyományosan nem nagy erőssége a kamera, ám erre az előítéletre Nexus 6P hamar rácáfol. Az okostelefon sötétben, illetve természetes és mesterséges fénynél is remek, részletes fotókat lő, nyoma sincs olyan problémáknak, mint az egy-két generációval ezelőtt jellemző fókuszkeresési nehézségek vagy gyenge éjszakai teljesítmény. [...] Sajnos a vezeték nélküli töltés, részben a fém hátlapnak köszönhetően kimaradt a telefonból, annak dacára, hogy a korábbi Nexusok a technológia úttörői között voltak, pedig a megoldásnak számos előnye van. [...] A prémium fókusz sajnos a Nexus 6P képességein túl annak árából is érezhető: a készülék hazánkban 180-210 ezer forint között kapható."

A teljes cikk itt olvasható.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Nekem két dolog fáj jobban.
1. A hátlapja szép meg minőségi meg minden, ha megsimítom, olyan, mintha nem is éreznék semmit. Viszont rohadtul csúszik. Kicsúszik a kezemből. Ha ráteszem a hasamra vagy lábamra, nem marad meg. Egyszer már le is ejtettem így.
2. Az USB Type-C-vel kapcsolatos szenvedés. Önmagában fasza ez is, hogy bármilyen irányban be lehet dugni a kábelt, és 3A-rel küldi a delejt, tényleg hamar feltölti magát. Ez a jövő, meg minden, és 1-2 éven belül minden szép és jó lesz. Viszont ma még további töltők, kábelek beszerzése nem triviális (lásd korábbi fórumtémám). Jó eséllyel lehet kifogni olyan töltőt vagy kábelt, ami vagy tűzveszélyes, vagy nem hozza a 3A-t, és itt már ég és föld a különbség, ha USB default 0.5A-rel akarna tölteni.

Az kicsit vicces, hogy ha zenehallgatás közben elfordítom a képernyőt, egy pillanatra kihagy a zene :). Remélem, hogy ezt ki fogják javítani. Amúgy nagyon jó a hardver, a Nexus 9-em néha nagyon be tud lassulni, de ez még egy pillanatig se gondolkodott. Az is kisebb nyűg, hogy az egy kezes használata nem triviális, de meg lehet szokni.

Ezt leszámítva nagyon jó telefon, és nagyon jókat tud az Android Marshmallow is, nem cserélnem le semmire. Ebbe nem megyek bele, mert sokkal hosszabb írás lenne :).

--

Legajja, h meg mindig ott tartunk, hogy megy a mericskeles, h belassul-e.
Fogadok barmibe, h 10 ev mulva is ugyanez lesz:D

Nem méricskélek, szubjektíven is nagyon jól látható :). A Nexus 9 tényleg nagy csalódás. Pedig 1 éves modell, és a Nexus névtől sokat várnék. Eljátssza lazán, hogy percekig mindenre csak 1-2 mp alatt reagál, ami egy hosszabb oldal olvasásától eltekintve minden tevékenység közben nagyon zavaró. Az akksi is gáz, majdnem annyi óráig töltöm, mint ahány óráig használni lehet. De hát ez 2 magos, a 6P meg 8. Nem lesz az 10 év, ez a 6P szerintem végre elért egy nagyon jó szintet.

--

A nexus 4esem hw-e is k. jo elvileg, aztan mar alig ketyeg.

Persze, jo. Amig az OS meg az aljalmazasok ki nem nyirjak.
Detto igaz a desktop vonalon.

Mondjuk olyat nem csinal, mint amit irsz, az nagyon durva es nem is a hw csinalhatja szerintem.

Az autos toltom, es a OnePlus One-hoz hozzaadott tolto is mikrousb kabellel

-on tolt.

A OnePlus One akkumulatora

. Azaz 11.5Wh.
A fenti toltok idealis esetben masfel ora alatt feltoltik a telefont.

Nem vagyok meggyozodve, hogy ennel gyorsabban kellene tolteni egy telefont.
Sokszor a Oneplus one-on is inkabb bekapcsolom a kepernyojet, mert akkor csak 1.15A-rel tolt, hogy ne forrosodjon fel a keszulek (kocsiban), otthon meg inkabb egy Sony toltovel toltom, mert az csak 600mA-rel tolt.

Szerintem ennel nem gyorsabb annyival az USB-C tolto, mint amennyire nincs elterjedve. En inkabb maradok a mikroUSB-nel. Raadasul nem forrosodik toltes kozben sem a telefon annyira.

Ejszaka igazabol tok mindegy, milyen gyorsan tolt fel (600mA-rel 4 ora alatt toltodik fel).

Ugyan nem olvastam utana, de az a sanda gyanum, hogyha 5.0V ala esik a feszultseg, akkor az OPO nem szed annyi aramot, mint tehetne, es igy beall minden toltonel a maximumra. (sonynal 600mA-re, Lenovonal 760mA-re, szgepnel 480mA-re etc). Szoval nezi a feszultseget, es ha csokken, akkor adaptalodik. (fenti tesztek mind ugyanazzal a kabellel lettek elvegezve).

Tuti vegigmernem az aramfelvetelt, hogyha egy ilyen 3A-t tudo csoda kerulne hozzam. 3A mar nem jatek, abbol tenyleg lehet tuz....

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

"Nem vagyok meggyozodve, hogy ennel gyorsabban kellene tolteni egy telefont."

Kivéve hacsak nem indulás előtt az utolsó pillanatban jut eszedbe, hogy az a 20% baromi kevés lesz a délutánra, és nem mindegy, hogy addig a 10 percig, amíg összeszeded magad mennyit tölt bele. Nem egyszer jártam úgy, hogy szimplán elfelejtettem éjjel töltőre tenni, és csak következő nap délután, indulás előtt eszmélek rá, hogy az a 15% kevés lesz nagyon.

Jártam már én is így... de aztán beugrott, hogy a kocsiban van töltőkábel, úgyhogy nem számít.
Hozzá kell szokni, hogy ezek az okostelcsik ilyenek. 20 évvel ezelőtt a nokiám kibírt majd egy hetet a mostani tello egy napot se.

--
GPLv3-as hozzászólás.

Itt egy töltés grafikonja: http://kepfeltoltes.hu/view/160113/x_www.kepfeltoltes.hu_.png

Állítólag másfél óra a teljes töltés, de szerintem kicsit több. Van benne pár furcsa alakzat, szerintem a mérés sem teljesen pontos, de többnyire ilyen alakú a többi grafikon is. A lényeg, hogy 3A kevés ideig megy, de akkor az nagyon sokat lök rajta.

Csak tippre egy mezei 1A töltővel 2.5x annyi időt venne igénybe, 0.5A töltővel (USB default) 5x annyi. Evvel már kevés egy éjszaka a töltéshez, nappal meg teljesen esélytelen, hogy ennyit legyek egy helyben. Kb. folyton a konnektort kéne keresnem.

--

Miért ne jó neked a gyári USB töltő és kábele?


Normális HUP-ot használok!

Mert az egy darab töltő egy darab eszközhöz. Nem árt, ha van az irodában (hogy ne cipeljem mindennap), autós töltő megint más történet (habár most épp nincs autóm), illetve utazáshoz is eltérő konnektort használó országok között (ha abba az országba a konnektor adapter túl nagy vagy egyébként nem használnám). 2 portos töltő is nagyon hasznos, főleg C-C és C-mikroB kábellel. Nem olyan nagy problémák ezek, főleg kényelmi kérdés, tehát egyelőre elvagyok 1 db töltővel, de mégiscsak az lenne a jó, ha lenne több töltőm.

--

> de mégiscsak az lenne a jó, ha lenne több töltőm.

Pedig napnal is vilagosabb a megoldas: vegy 10 Nexus 6P telefont, es lesz 10 db toltod:)

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nezegetem en is ezt a telefont, de nem vagyok meg meggyozve. Most egy Motorola Maxx-em van. Tudnal irni par szot a 6P-rol? Akar privatba is. Olyasmit hogy milyen telefonod volt eddig es ez mennyiben jobb, rosszabb. A tolto mizeriat mar olvastam (;, es amit itt lertal.

Igazabol nagynak itelem, de az 5X meg gyengebb. Tovabba, eloszor a Motorolat is alig tudtam elkepzelni hogyan fogom hasznlani szoval ahhoz talan hozzaszokok hogy nagy. Sajna nics igazi boltban, hogy bemenjek megtapizzam, ezert kerdeznek olyanokat, akik hasznaljak.

Kosz, ha van ra idod!

-+-+-+
Dropbox tarhely
Cave Canem
+-+-+-

Galaxy Nexusról váltottam. A végén már annyira lassú volt, hogy akár 1 percbe is beletelt, mire elindult egy Chrome. Pedig akkor már Facebookot és minden szart leszedtem (amúgy a 6P-re vissza se tettem a Facebookot, Chrome-ból toltom, push notification-nel, király). Gyanítom, hogy a flash kezdett tönkremenni benne, én legalábbis a limitált ismereteimmel más fáradó alkatrészt nem tudok benne elképzelni. Szóval ehhez a telefonhoz képest +4 év, +2 Android verzió, ég és föld a különbség. Úgyhogy én hasonlításban nem leszek hasznos alany :).

A méret a gyakorlatban csak akkor zavar, amikor a metróban egyik kézzel kapaszkodni kell. Amúgy filmezéshez is elmegy, ha nincs más (sorozat junkie vagyok). Ahogy fent írtam, az a nagyon jó benne, hogy eddig még sose akadt meg, 8 magnál érdekes is lenne. Az akksi használat nagyon jó, éjszaka szinte vízszintes grafikont rajzol. A legmókásabb, hogy 240 fps-ben rögzít videót, de ezt az almás telefon is tudja már egy ideje. Az OS-ben nagyon tetszik az új permission kezelés, de nekem még a do not disturb is új volt. A GPS nagyon durva, a régi telefonom net nélkül csak lassan találta meg magát, repülőben ablakhoz tartva már esélytelen volt, viszont a 6P egy repülőn bekapcsolva is 1-2 mp alatt tudja, hol van, még ablakhoz se kell tartani. Nagyon jól viszi a 360 fokos YT videókat, és tervben van egy cardboard beszerzése is. Mesélek még bármit, ha van konkrét kérdés.

--

Kosz, hasznos ez is. Nekem meg nem volt Nexus keszulekem es azt hittem hogy azok megkapnak minden uj Android verziot. Akkor a Galaxy Nexus ezek szerint nem. Bar most hirtelen megneztem es a 4.4 Androidtol kezdve a Nexus telefonok megkapjak a 6.0-t.

Kosz megegyszer!

-+-+-+
Dropbox tarhely
Cave Canem
+-+-+-

A Nexusok kapják meg a leghamarabb frissítéseket, X éven belül garantáltan minden frissítést, aztán egy idő után meg semmit, ahogy az lenni szokott. A Nexus legnagyobb előnye nálam, hogy nem nyúl bele OEM, nincs rajta fölösleg. Persze valakinek az a kevés Google app is sok lehet, ami gyárilag benne van, de ők meg felteszik a CM-et bármire, de én inkább maradok a gyárinál.

--

Valójában a Google appok miatt nem is érdemes feltenni CM-et, a legtöbbet le lehet tiltani, olyan mint ha fent sem lenne.
A Nexusok egyik másik előnye, hogy ha már a Google nem ad rájuk ki frissítést, a CM talán ezeken fut a legjobban.

Igen, ez miatt nezegetem en is ezeket. Megkapom a telefont reszletre mondjuk a szolgaltatotol, de azon a telefon gyarto szemeten kivul a szolgaltato szemete is rajta van. Es, mint mondtam a frissitesek miatt. a Motorola Maxx megkaphatna az uj verziokat, de a gyarto/sszolgaltato miatt nem kapja meg es ez idegesito Megkerdeztem es mondtak, hogy igen, a regi modellekre mar nem jonnek ki frissitesek vagy csak nagyon keson. Ez idegesito...

Kosz, minden infot!

-+-+-+
Dropbox tarhely
Cave Canem
+-+-+-

<off>
ezekkel a Nexus 6-osokkal én nagyon vigyáznék, mert a Szárnyas fejvadászban is ezek keverték a szart
</off>

--
[ Falu.me | Tárhely | A Linux és én ]

aaaaaaaaaa
Ez a nap beszolasa volt, koszonom !

Mit gondolsz, honnan kapták a nevük :-)

"Az eligazításon megtudja Deckard, hogy a négy, még élő szökött Nexus-6 android - Leon, Zhora, Pris és Roy Batty - valamilyen titokzatos okból visszatértek a földre, és most az őket megalkotó cég vezetőjéhez - a saját teremtőjükhöz - szeretnének közel férkőzni."