Blogbejegyzések

Édes fehér

Szeretem a jó bort. Fehéret, vöröset egyaránt. Rendszeresen vásárolok minőségi bort saját fogyasztásra. Külföldön is igyekszem megkóstolni a helyi borokat, de azt hiszem, hogy a magyar bor méltán világhírű. Most is bontottam egy üveggel az ünnep miatt. Ma este édes fehér borra esett a választásom. Egy badacsonyörsi 2005-ös évjáratú, késői szüretelésű olaszrizlingből nyitottam egy palackkal.

Egészségetekre!

Idegbaaaaaaaj!!! 2

Tegnap megdöglött a tartalék gépem. (433 MHz Celeron procinak látszó tárgy, S3 Savage 4 graf.kártya, 256 MB ram, stb.) Egyszerűen annyi történt, hogy bekapcsoltam, felpörögtek a hűtőventilátorok, és semmi sem történt. Nem sípolt, nem villantak fel a billentyűzet LED-jei, nem látszott semmi sem a monitoron. Megnyomkodtam a csatlakozáskat (nincsenek -e kilazulva), Kivettem a graf. kártyát, és a memóriát, visszatettem őket, gépet bekapcsoltam, és elkezdett hosszan sípolni, rövid időre abbamaradt a sípolás, majd megint... Kikapcsoltam a gépet, szétszedtem teljesen, minden érintkező felületet letisztítottam, szenvedtem egy kicsit az újbóli összerakással, és az eredmény ugyan az a hibajelenség lett, amit első hibajelenségként leírtam. Gondolkodom rajta, hogy kihajítom a fenébe az alaplapot, a gépházat, és a procinak látszó tárgyat... Mellesleg már régebben is játszott ilyet velem ez a számítógépnek látszó tárgy.

Ubuntu

Na majd nem sikerult mindent beloni :D Java , flash ... stb :P
Mar csak:
XGL
DUAL VIEW
QUAKE 4

Ezzekre kenne mar csak megoldast bar ez nehezebb mint egy OpenBSD router beloni :P.

Borfalu

Ma borfaluzom, akinek van kedve és szereti a jó bort, az mindenképpen jöjjön... Ideális idő és hely a kulturált borfogyasztáshoz... :o)
Borfalu honlap

OpenOffice.org Premium 2.0.3 - Tesztre magyar!

Kedves Barátaim!
Mint láthatjátok, feltöltöttem pár Linux és Windows bináris telepítőt az OOoP @ SF.net oldalra.
Letöltési oldal
Arra kérnélek benneteket, hogy időt, energiát és szávszélességet nem kímélve teszteljétek a feltöltött OpenOffice.org Premium csomagokat, s a tapasztalataitokat osszátok meg velem a hozzászólásaitokban.

Köszönöm,
KAMI

27 nap

Már csak 27 nap és hivatalosan is megköttetik életem értelmével (na nem a linux) remélhetőleg egy életre szóló "szerződés" Isten színe előtt is. Alias esküvő. Nagyon várom már :). "Csak" ennyit akartam írni most...
Majd felrakom a képeket.
További szép napot Mindenkinek.

Laci

"Mert ez műanyag..."

Talán még emlékeztek erre a szlogenre... Ugye igen? Mert az azt jelenti, hogy nem vagyok még olyan idős... :o) A Néprajzi Múzeumban vagy egy kiállítás, amely a műanyagokkal foglalkozik. Érdekes volt viszontlátni gyermekkorom műanyag tárgyait és azokat is amelyeket csak a nagyszüleimnél láttam. Volt szó a különböző műanyagok előállításáról, meg arról is, hogy milyenek műanyagok vannak és hogyan jelöljük őket... Ezek után – sorban – a különféle csomagolások, lakberendezési tárgyak, öltözékek jöttek, majd egy általános gyűjtemény évtizedenkét mutatta be, hogy akkor éppen mi volt a módi műanyagokból... A tárlat végén még látni lehetett pár lelkes gyűjtő fotóját, gondolatait és kisebb gyűjteményt azoktól akik továbbra is töretlenül, megszállottan vásárolják a fekete hanghordozó korongokat, tévesen bakelit lemezeket, amely mint tudjuk, mire igazán népszerű és mindenki által elérhető lett, már polivinil-alapból készült...
Ezek után még két kiállítás tekinthető meg. Mi az állandó kiállítást néztük még meg, amely néhány évszázadnyit mutat meg múltunkból. Az is szép és hasznos kiállítás, aki esetleg nem látta, annak mindenképpen ajánlom.
A harmadik tárlat pedig a hangszerekről szól...

Nyócker

Találtam albit. Eddig a XVIII. ker.-ből jártam a XIII.-ba. 2,5 óra utazás naponta. Minimum. Ha majd átköltöztem, akkor kb. 1,5 óra lesz. Végre lesz időm főzőcskézni, meg jógázni.

Maga a hely nem éppen luxuskörnyezetben van, de a lakás felszerelt, és olcsó. A három feltételből legalább kettő teljesül (felszerelt, olcsó jól néz ki). Ja négy feltétel: közel van a melóhelyhez és/vagy barátosnéhoz és/vagy boltokhoz és/vagy bulizóhelyekhez és/vagy amihezéppenkellhez.

Szóval a négyből kettő és 1/2 teljesül. Hátszóval a gyakorlatban még majd mindez kiderül... De ezt legalább nem vették ki az orrom előtt! :-)

AvB @ Palace

Nos, ott voltunk. 11-re érünk oda, elővételes jeggyel. A beléptetés jó magyar szokás szerint katasztrófális volt. Ennek ellenére úgy 20 perc után bejutottunk (mondjuk ez a bécsi Gazometer "odaérek, ajtó, bemegyek" témájával szemben vicceske). Akik később érkeztek, azok megszívták. Nem kicsit. Bent a garden-ben nem nagyon nézelődtünk, be egyenesen az arénába.
Sterbinszky már javában nyomta, és meg kellett ismét jegyeznem, hogy Karcsi egyre frankóbb zenét tol. Nem nagyon szerettem régen, de tavaly egészen bejött a Tiesto előtti ténykedése (úgy tűnik jó hatással volt rá, hogy tavaly elég sokat zenélt az akkori No. 1. DJ-vel), a mostanira pedig semmilyen kifogás sem lehetett. Az aréna fullon volt, ahogy azt vártuk. Az látszott, hogy a közönség hozzáértő, most hiányoztak (nagyrészt) azok a partyarcok, akik csak azért mennek el, mert az év egyik trance buliján kötelező a megjelenés.
Fél kettő előtt nem sokkal jött Armin. A fogadtatás meleg volt, illő a világ egyik legjobb (sokak szerint a legjobb) trance DJ-jének kijáró fogadtatáshoz. Személy szerint nem vagyok Armin fan, de a zene szerintem is kiváló volt. Imre szerint maga az isten jött el. Hümm. :)
A "húzósabb" részek nagyon bejöttek, a lágyabbak kevésbé, de azok szerint akik végignyomták a "zúzdát", kellett is néha egy egy lenyugtató rész.
"A zene csillagos ötös, a rendezés csillagos egyes." Ez volt a tömör véleményünk. Az aréna kicsi volt ennyi embernek. A gardenben kellett volna lebonyolítani a dolgot úgy, ahogy eredetileg ki volt írva. Az aréna szellőzése csapnivaló, az embereken szakadt a víz. A hang és a fény "kisebb" volt, mint az korábban el volt tervezve (az aréna adta a lehetőségeket). Ennek ellenére jó kis party volt. Mivel az arénába kis számú közönség fért csak el, a bulinak club hangulata volt. Látszott Armin-on, hogy tetszik neki, hogy azonnal látja a közönség reakcióit. A DJ-k általános véleménye, hogy az ilyen club szintű bulikat jobban szeretik a nagy, több ezres party-knál, mert sokkal jobb a hangulatuk, és valóban csak azok mennek el, akik tudják, hogy miért mennek. Ez igaz volt itt is.
Mivel az idei év szűkölködött a jó eseményekben, így a Depeche koncert után azt hiszem megadhatom neki az "év második legjobb" party-ja címet.