adsr blogja

(Majdnem) minden napra egy pong: Ultrasound TV-9010

Az Ultrasound TV-9010 pong méretével tűnik ki kortársai közül. Mint a képen látható, kézben elférő méretű, így az első játékos magát a teljes készüléket a kezében tartja a játék során. Formatervéből következően hosszabb távon nem túl kényelmes, próbáltuk sógorral, de úgy látszik ez annak idején nem volt még szempont.

A másik játékos kontrollere tároláskor ráhelyezhető a fő egységre, de szerencsére nincs direktben rákötve vezetékkel. A második kontroller mérete kb 1/3-a a fő egységnek.

Minden napra egy pong: háztáji tv foci

A tucatgépek után jöjjön egy igazi ritkaság, egy házi építésű tv foci. Nevezzük így, hiszen magyar játékról van szó, helyesebb, mint a pong megnevezés.

Az már ránézésre látszik, hogy ügyes kezű barkácsmester építette, ugyanis nagyon szép, igényes kivitelezésű. Formailag felismerhető a Videoton tv foci hatása, legfőképpen a burkolatban kialakított kontroller tartón.

Ahhoz képest, hogy nem sorozattermékről van szó jelen esetben, szerintem kijelenthető, hogy ilyen gépet szívesen megvásároltunk volna annak idején a boltban. (Ide kívánkozik egy rövid kis sztori: a nemrégiben bemutatott szovjet tv focihoz 2.5-ös jack dugót vásároltam az elektronikai boltban. (Ez persze csak ott a helyszínen derült ki, hogy 2.5-ös dugesz kell bele, ruszkiknál sose lehet tudni ;-).) Na szóval leraktam a pultra a gépet, eladó hölgy(!, teszem hozzá, hogy profi, tényleg ért hozzá!) megáll, nézi mi ez. Elmondom, hogy mi. Elgondolkozik egy pillanatra, majd: "Ilyet mi is építettünk a nyolcvanas években! De szerették a gyerekek!)

Minden napra egy pong: Universum Color Mulltispiel 4106

Egy régi Benny Hill poénnal indítom a témát, ugyanis már nem sikerült a címnek megfelelően minden nap posztolnom. Tehát a vicc:

Két 70 körüli papóka beszélget. Azt mondja az egyik:
- Képzeld, mi az asszonnyal majdnem minden nap szexelünk!
- TÉÉÉNYLEG?
- Persze! Hétfőn majdnem, kedden majdnem, szerdán...

Na így vagyok én is most a bejegyzésekkel, majdnem ráértem tegnap :-D.

Az Universum Color Multispiel 4106 nevű játék, mint a neve is mutatja, már színes "grafikával" rendelkezett. Forgalmazója a Quelle volt, tehát mint tudjátok, postai úton lehetett megrendelni, katalógusból. Mellesleg többnyire Sony termékek voltak a gépházon belül, tehát jó termékek voltak.

Minden napra egy pong: Music Leader Multi Play

Furcsa nevű a Music Leader Multi Play névre hallgató pong. Rövid keresgélés után a pong-picture-page.de oldalon is csak egy fotót találtam róla, így nem tudtam meg, hogy a Music Leader fantázianév milyen céget takar, vagy azt, kitől licencelték a játékot.

1977-es gyártású (a retro-mo.de oldal szerint 76-os, atyaég, egyidős velem :-D), Németországban forgalmazták, és szinte természetesnek mondható, Hong Kongban készült.

Nekem nagyon tetszik a fehér burkolat, és az élénk színek kombinációja, az átlag barnás szürkés dobozokhoz képest feltűnőbb. Mi más, mint az AY-3-8500 chip dolgozna benne, ennek megfelelően technikai oldalról sok mindent nem lehet írni róla. Korához képest meglehetősen jó állapotban van, és működik is.

Minden napra egy pong: Universum TV-Mulltispiel 2006

Rövid bejegyzés lesz, nincs sok írni való erről a tucattermékről. A német Universum cég egyik pong játéka a mai boncolgatás alanya. Universum TV-Multispiel 2006 névre hallgat. Természetesen az alap AY-3-8500 chipre épül, 6 választható játékkal. 4 játékot tartalmazó "testvére" az Universum TV-Spiel 1004, és a TV Multi-Spiel (Handheld)

Előző, német tulajdonosa precíz ember volt, szép kis regényt írt a gép hátuljára ragasztott papírra. Kitért a megfelelő polaritásra, és a kívánt áramerősségre is. Így legalább megvolt az esélye, hogy nem kerül rá helytelen tépegység :-D. Ebből következően "természetesen" a gép működik, kezelőszervek meglepően tisztán reagálnak, nem ugrál össze-vissza az ütő! (Koszos potméterek esetén szokott ez előfordulni.)

Minden napra egy pong: Elektronika Video 01

Hosszú szünet után újra folytatom a régi gépek bemutatását, kezdve rögtön a legújabb szerzeménnyel, ami egy Elektronika Video 01 típusú pong. Korombelieknek ismerős a név, bizony, ez egy szovjet csodagép, egyenesen az 1979-es évből!

Tipikusan ruszki megoldásokhoz szokott beidegződést hátrahagyva nyugodtan csodálkozhatunk a gép méretén, és külsején. Szépen igazodik a nyugati társak színvonalához, bár akad egy-két részlet, ami szerintem tipikusan jellemző a KGST termékekre.

Szent-Györgyi Albert Agora - Informatika múzeum

Végre elkezdődött az utolsó, szerintem legnehezebb fázis az infó múzeum építésében! A legnehezebb szó szerint értendő, ugyanis hamarosan elkezdik átszállítani a gépeket az új épületbe, amelyet, minő meglepő pontosan adott át a kivitelező! Az agora.njszt.hu oldalon meg tudjátok tekinteni a terveket, ajánlom figyelmetekbe a pilot kiállítás menüpontot. Itt látható, hogy mely gépek fognak költözni, és a kiállítás tervezett elrendezése is megtalálható!

Végre megújult az eddigi, meglehetősen retro oldal is, igaz egyelőre csak a régi, infmuz.hu oldalról link formájában elérhető http://160.114.33.249/Joomla/ címen. (Tudom, ez is retro, de szebb, mint a régi :-D.)

Szent István Router

Aug.20., feleségem és a lányzó nézik a Szent Jobb körmenetet. Kislányom kérdi, hogy mi az a Szent Jobb.
Feleségem válaszol:
-"Szent István, Magyarország első királya, stb, ..., ..., a jobb kezének mumifikálódott maradványa. ... Ezzel osztotta az intelmeket."

Jányzó gondolkozik.

-"Az internetet?"

Szent István router :-D...

20 éves a Guru!

Örömmel értesítjük a retro rajongókat, hogy a 20 éves évforduló alkalmából a GURU Team elkészíti a lap jubileumi számát. A lapban az alapító tagok megemlékezései mellett színtiszta Amiga tartalom várja a nagyérdeműt, a tőlünk megszokott minőségben.

A 64 oldalas kiadvány várhatóan 1000Ft alatt áron lesz beszerezhető személyesen, vagy postai úton. A konkrétumokat hamarosan a hírekben olvashatjátok.

Amstrad GX 4000

Végre a birtokomba került egy újabb ritkaság, az Amstrad cég nagy melléfogása, egy Amstrad GX 4000.

Annak idején az Amstrad, hasonlóan a Commodore-hoz (C64 Gaming System), meglévő számítógépét alakította át videojáték konzolnak, de mivel elavult volt a gép, hatalmasatt bukott a piacon.

Hiába rendelkezett a gép továbbfejlesztett grafikus és audio lehetőségekkel: 64 darab, egyenként 32 színű sprite, hardveres scroll, dedikált zajcsatorna, a 8 bites rendszerek felett addigra már eljárt az idő, így rövid időn belül megbukott a gép. Kb. 15.000 db-ot sikerült belőle értékesíteni úgy, hogy a ciklus végén diszkont áron, 29.99 Fontért dobták a vásárló után. Egy videojáték-lap felmérése szerint pedig minden idők egyik "legérdektelenebb" konzolja volt.


Amstrad GX 4000

Toljuk meg a Vakondok 2-t!

Talán láttátok páran a demoscenéről készült Vakondok 2 című filmet. Aki nem, gyorsan megteheti: http://www.youtube.com/watch?v=Z-keHkcTZD4 :-D.

Idézném a Vakondok 2 alkotóinak a kérését:

“Mától egy hétig lehet szavazni a Vakondok 2-re a Manhattan Film Festival honlapján.

Kérlek segítsétek szavazatotokkal a filmet, hogy bekerülhessen egy nívós new yorki filmfesztiválra. Nincs szükség regisztrációra, csak egy nevet és egy mail címet kell megadni, hogy egy mail címmel ne lehessen többször szavazni. De nem fognak emailben zaklatni. Aztán kiválasztani, hogy Moleman 2.
Osszátok meg az infót és szavazzatok juni 7-ig. 1 percbe sem kerül az egész, de nagyon hálásak leszünk :D”

Forrás: Scene.hu

Számítógéplegendák

Számítógéplegendák a soron következő Múzeumi Szombaton a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában (1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 10.), 2012. június 9-én, 10 – 16 óra között.

Korszakos jelentőségű számítógépek – és a gépeket megalkotó zsenik mutatkoznak be a Tanulmánytár családi napján. Az első magyar számítógépektől a legsikeresebb PC-kig a múzeum számítástechnikai gyűjteménye az informatika minden generációjából és kategóriájából bemutat ritkaságokat, melyeket a látogatók most szakmai tárlatvezetések keretében tekinthetnek meg. A tárlatvezetések során az első magyar műállat, a szegedi Katicabogár működő modelljét meg is simogathatják a látogatók. A kiállított tárgyakhoz és az informatika legendás egyéniségeihez kapcsolódóan neves szakértők előadásaira is sor kerül délután. A családi nap folyamán a Tanulmánytár minden látogatható raktára megtekinthető.

Fotók és cikkek a 3. retro számítógép kiállításról

Ismét sikeresnek mondható kiállítást zártunk, örömmel és némi szomorúsággal (gyorsan véget ért a két nap) pakoltunk össze vasárnap este. A látogatók arcán tükröződő boldogság, és a sok mosoly megerősített bennünket, jó úton járunk, jövőre folytatjuk!

Több különleges gép is kiálíltásra került, többek között Saba Videoplay, CPC 464, Commodore 610, Apple Newton Messagepad Steve Wozniak aláírásával, stb.

Nagy sikere volt a kiállításra éppen elkészülő Nintendo Playchoice 10 arcade gépnek, szinte soha nem állt üresen!

Fotó galéria:


http://picasaweb.google.com/102363352496953252171/20120512133SzegediRet…

Javasolom, hogy kedveld az oldalam!!!!

Kaptam ma egy facsebúk értesítőt:

Milyen fogalmazás ez?

XYZ javasolta, hogy kedveld az oldalát:

Mert ha nem? Véletlenül eltörik a karom? Betörik a kocsim szélvédője? ;-)

Szó sincs róla, ismerem az embert, ismerem az oldalát is, de a fogalmazás furcsa egy kicsit...

Katalinka szállj el...

Meg fogsz lepődni, egészen másról szól a cikk. Szombatra egy kis meglepetést tartogatunk a 3. Szegedi retro számítógép kiállításon! Az első magyar műállat, a Szegedi Katica bemutatója várható. Bohus Mihály tanár úr, a szegedi Informatikai Múzeum gyűjtője, gondozója hozza el nekünk az 1957-ben készült Katica újjáépített, de működésében azonos változatát.

Ízelítőül egy videó:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=wHpVgdCzb9I

Szinte már kész a Nintendo Playchoice arcade masina (http://hup.hu/node/110833), az első próbáról készült videót itt megnézheted:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=gc9Xg4aAWgE

Emlékeztető: 4. Retro video- és kvarcjáték kiállítás

Elindult a visszaszámlálás, nincs már hátra két hét, és újra giga retro számítógép party, ne feledjétek!

Sok "új", eddig ki nem állított géppel várunk titeket, tucatnyi kipróbálható masinával, hogy újra jókat játszhassatok! Hozzátok Anyut is, gyerekeket is :-D!

Saba Videoplay

A Saba Videoplay az 1976-ban megjelent Fairchild Channel F konzol licence.

Ez volt az első programozható, ROM cartridge alapú videojáték konzol, és az volt az első, amely mikroprocesszort tartalmazott (Fairchild F8, 1.79MHz). Eredetileg Video Entertainment System néven jelent meg, de amikor az Atari megjelent a VCS konzollal 77-ben, A Fairchild átkeresztelte a gépet. Ez évben 250 000 db. gépet adtak el, így a második helyet foglalták el a piacon.

A konzol elektronikai részét Jerry Lawson tervezte, itt debütált a piac számára a Fairchild F8 processzor. Az eszköz tervezésében részt vett még Nick Talesfore és Ron Smith. Ők készítették el a konzol, a cartridge, a kontrollerek mechanikáját és formatervét.

Jó munka!

Kedden este kimentem a műhelybe egy kicsit dolgozni. Lefestettem a Nintendo Playchoice vas dolgait. Mivel hideg van, lassan szárad a cucc...
Tegnap délután, beszélgetek az asszonnyal, meséli, egész délután kint voltak az udvaron, rendezgetett, takarított.

- Kitakarítottam a műhelyben is egy kicsit! - mondja büszkén.

-

- Kitakarítottam a műhelyben is egy kicsit

- Tegnap este festettem a vasakat!

- Jaa?! Nem tudtam!

- Jó, akkor újrafested mindet?

Sharp MZ 731

Gyűjteményem legújabb darabja egy Japán gyártmány, a Sharp MZ 731 nevet viseli. Szép, nagy darab szerkentyű, köszönhető a benne található perifériáknak, és a beépített tápegységnek.

A Sharp MZ 731 egy négy "típust" számláló sorozat harmadik tagja. A típust nem véletlenül tettem idézőjelbe, ugyanis maga az alapgép, és a külső kialakítás ugyanaz, csak a beépített perifériákban különbözik a három változat. Ezek az MZ711 (beépített perifériák nélkül), MZ 721 (beépített magnóval), és az MZ 731 (beépített négyszínű plotter(!), és magnó).