Kernel

Linus Torvalds: Linux 3.10-rc3

Címkék

Linus bejelentette a 3.10-es kernel harmadik prepatchét. Az -rc3 nagyobbra sikerült az -rc2-nél. Linus szerint az -rc4 egész biztosan kisebb lesz. Egyrészt goromba lesz, ha a fejlesztők olyan dolgokat próbálnának ráerőltetni, amelyet az -rc3-ban kellett volna, másrészt a héten (és részben a jövő héten is) utazással telnek majd a napjai. Lesz internet-hozzáférése, de nagyon reméli, hogy nyugodtabb hete lesz a múlt hetinél.

Az -rc3-ban nagyrészt apró, főként driver változtatások találhatók. Emellett szokás szerint architektúrákat érintő változtatások érkeztek elsősorban.

Részletek a bejelentésben.

Linus Torvalds: Linux 3.10-rc2

Címkék

Tegnap Linus bejelentette a 3.10-es kernel második kiadásra jelölt verzióját. A prepatch nem éppen kicsi, mert Linus beolvasztott néhány olyan dolgot, amelyet a ciklus későbbi szakaszában már nem szeretett volna. Az -rc2-ben architektúrákkal (PPC, MIPS, PA-RISC), kapcsolatos frissítések, driver javítások (net, gpu, target, xen), fájlrendszer (btrfs, ext4 and cepth - rbd) frissítések találhatók egyéb kisebb javítások mellett.

Részletek a bejelentésben.

Linus Torvalds: Linux 3.10-rc1

Címkék

A 3.10-es kernel beolvasztási időablaka (merge window) bezárult, Linus a hétvégén bejelentette az első kiadásra jelölt változatot. Mint írta, az elmúlt évek (talán minden idők) legnagyobb -rc1 kiadása született meg. Ez váratlanul érte, mert ugyan a linux-next egész nagy volt, de nem kivételesen nagy.

Részletek a bejelentésben.

Linus Torvalds: Linux 3.9

Címkék

Linus egy kis fejmosással kezdte a 3.9-es kernel bejelentését. Ahogy írta, a múlt hét sokkal csendesebb volt mint az azt megelőzők, ezért azt gyanítja, hogy az volt az oka annak, hogy az -rc7 nagyobb volt mint szerette volna, hogy egyes fejlesztők játszottak a rendszerrel és úgy időzítették néhány pull kérésüket, hogy az éppen a kiadás elé essen. Arra kérte Linus a fejlesztőket, hogy ne tegyék ezt.

A 3.9-es kernel végleges kiadása megjelent és ezzel megnyílt a beolvasztási időablak (merge window), amely a következő két hétben nyitva is marad.

Részletek a bejelentésben. A változásokról részletesen a KernelNewbies.org Linux_3.9 oldalán lehet tájékozódni.

Linus Torvalds: Linux 3.9-rc8

Címkék

Noha úgy volt, hogy a hátunk mögött hagyott hétvégén Linus kiadja a 3.9-es kernel végleges kiadását, végül mégis úgy döntött inkább, hogy ráhúz még egy hetet. Hezitált, hogy mi legyen, de mivel volt elég függőben levő problémájuk, arra jutott, hogy még egy hét nem oszt, nem szoroz. Az -rc8 változtatásainak nagy része hálózattal összefüggő (core és driver), de van architektúrákkal (sparc, x86, arm, powepc) kapcsolatos javítás és egyéb más anyag is.

Linus arra kérte a fejlesztőket, hogy csak akkor küldjenek neki újabb 'pull' kéréseket, ha valóban valami kritikus hibát kell kijavítani. A cél, hogy a hétvégén szép nyugalomban kiadhassa a 3.9-et.

Részletek a bejelentésben.

Linus Torvalds: Linux 3.9-rc5

Címkék

Linus Torvalds wrote:

Another week, another -rc.

I'm like the US postal office - "Neither snow nor rain nor heat nor gloom of night" will keep me from doing weekly -rc releases. A little holiday like Easter? Bah, humbug. It might delay the release email a few hours because a man gotta stuff himself with odd seasonal desserts (and the Finnish Easter desserts are odder than most), but it won't stop the inevitable progress towards a final 3.9 release.

So there it is. A shiny new release candidate, just waiting for testing.

[ announcement ]

Linus Torvalds: Linux 3.9-rc4

Címkék

Linus tegnap bejelentette a 3.9-es kernel negyedik prepatch-ét. A főnök nem teljesen elégedett. A fejlesztés üteme nem olyan nyugodt, mint ahogy azt a kiadási ciklus ezen szakaszában szeretné. Azonban - ahogy írta - optimista. Reménykedik benne, hogy a dolgok változnak és az elkövetkező hetekben unatkozni fog. Az jobb lenne, mert tavaszi szünet lesz és a gyerekek otthon lesznek. Annak ellenére, hogy a kiadási ciklus ezen szakasza nem olyan nyugodt, mint ahogy azt Linus szeretné, különösebben nem is izgalmas. A változtatások többsége egész jelentéktelen. A szokásos driver (drm, md, net, mtd, usb, sound), architektúra (powerpc, arm, sparc,
x86) és fájlrendszer (cifs, ext4) frissítés, változtatás.

Részletek a bejelentésben.

Linus Torvalds: Linux 3.9-rc3

Címkék

Linus a hétvégén bejelentette a 3.9-es kernel harmadik prepatchét. Nem olyan kicsi, mint az -rc2, de az Linus szerint igazán szokatlanul nyugodt volt. Szóval nyilvánvaló volt számára, hogy vannak függőben levő dolgok, amelyek érkezni fognak az -rc3-ra. A változásokért leginkább a hálózati driverek és USB dolgok felelnek, de vannak még szokás szerint egyéb driverek, architektúra frissítések, btrfs javítások stb.

A bejelentés itt olvasható.

Linus Torvalds: Linux 3.9-rc1

Címkék

Eltelt az előirányzott két hét (valójában 13 nap), így bezárult a 3.9-es kernel fejlesztésének beolvasztási időablaka. Ez egyben azt is jelenti, hogy megjelent a 3.9-es kernel első -rc kiadása. Ezt a beolvasztási ablakot Linus kicsit zűrösebbnek érezte a szokottnál, de szerencsére a fejlesztők gyorsan reagáltak a megkeresésére és segítőkészek voltak. Ahogy az lenni szokott, változások történtek a kernel minden táján. Megérkezett két új architektúra - metag és arc - támogatása. A metag az Imagination Meta ATP (Meta 1) és HTP (Meta 2) processzormagjaihoz, az arc pedig a Synopsys ARC processzorcsaládjához hoz támogatást. Ezen kívül érkezett egy rakás frissítés az arm-hoz, illetve a mips háza táján történt kódtisztítás. Az architektúrákkal kapcsolatos munkák mellett szokásos, fájlrendszerekkel kapcsolatos változások is érkeztek. Ezek nagy részét btrfs, ext4 változások adják. A patchset 60%-át most is az eszközmeghajtó-programokkal kapcsolatos változások, frissítések teszik ki.

Részletek a bejelentésben.

Megújult külsejében a kernel.org

Címkék

A Linux kernel hivatalos weboldalát, a kernel.org-ot új köntösbe öltöztették. A webmesterek a statikus oldal elkészítéséhez, karbantartásához a Pelican-t választották szerszámul. A statikus felépítés a terjesztésnél és tükrözésnél fontos szempont. Az oldal felépítéséhez használt kódok megtalálhatók a saját git tárolójukban.

A bejelentés itt olvasható.