A céges laptopomon Windows 10 van. Alapból firefox ESR 32 bites böngésző van rajta, ez az, amit a cég támogat.
Volt valami (ha jól emlékszem, valami Microsoftos webes alkalmazás), ami nem működött azzal a verzióval. Vagy a 32 bittel, vagy az alacsony verziószámmal volt gond, nem emlékszem már. A lényeg, hogy telepítettem egy friss, 64 bites Firefoxot a 32 bites ESR mellé, és egészen a mai napig jól megvoltak.
Mindegyiknek megvolt a maga állapota. A megnyitott tabok, a history, különböztek.
A támogatott ESR verziót használtam főleg, a másikat nagyon ritkán indítottam el.
Aztán ma az ESR verzió frissített, és azt kérte, indítsam újra. 60.2.0esr lett a verzió, megváltozott a kinézete, olyan lett, mint a 64 bites verzióé, és az állapoton is osztoznak. Most az ESR verzióban ugyanazokat a tabokat látom és historyt, mint ami a másikban volt utoljára.
Erre nem számítottam, meg kell mondanom. De rendben (igazából nem értem, eddig miért nem így volt).
Viszont van egy gondom: az előző állapotban volt nekem néhány nyitvahagyott tabom, ahol valamit akartam még csinálni. Most ezek eltűntek.
Valahogy vissza tudom állítani az előző állapotot? Feltételezem, valami könyvtárban megvan minden, csak hirtelen a Firefox máshol kezdte az állapotot keresni és ott megtalálta a 64 bites változatét és most boldogan azt használja. Szóval azt várnám, hogy van egy másik könyvtár, a korábbi ESR változat állapotával.
De mit tudok ezzel kezdeni, ha egyszer meglelem?