Vigyázat ezen írás spoilereket tartalmaz!
A magyar művészetet legyen film, vagy színház nagyon óvatosan kezelem. Az utóbbi 20 évben számos olyan, művészieskedő szemetet láttam tőlük, aminek hatásra a "feldolgozás", "modernizálás" kifejezésre automatikusan elfog a viszolygás és a hányinger. Ugyanígy a legtöbb ismert színészről nem a színjátszás, hanem a ripacskodás jutott eszembe.
Pénteken a barátnőmmel, a székesfehérvári Vörösmarty Színház Élektrájára látogattunk el. Alapból erős előítélettel indítottam, mivel az Elektra mint forrásmű, és a prospektuson látható gépkarabélyos, egyenruhás, és szado-mazo szerkós színészek képei, és az "indiánasszony" mint szereplő valami nagyon elborult darabot sugalmazott. A reményt az tartotta bennem, hogy a Vörösmarty gárdája ismert arról, hogy a közönségnek játszanak, tehát nem jellemző rájuk a fenn említett öncélú trágyagyártás.
Az előadás fenn a Stúdiószínpadon volt bemutatva, amiről tudni kell, hogy csak valamivel nagyobb egy újgazdag nappalijától. Ebből kifolyólag a fénytechnika kezelőpultja beékelődik a négy üléssor közé, és az első sorban ülők karnyújtásnyira vannak a színészektől.
Maga a díszlet elég stilizált volt amit három gyöngyvászonnal és kivetítővel egészítettek ki. A szín kettős osztású egyrészt Elektra celláját formáló karám, másrészt a külső színként funkcionáló színpad. Függöny ohne.
A belépéskor a színészek már a színpadon voltak, rövid prózai felvezetés után, jött az első meglepetés Pyladés, mint a történet mesélője, elkezdett rappelni, miközben az Elektra részegen csetlett-botlott a színpadon, majd a koszfoltos báli ruhából bőrkabátba átvedlődve, kissé metálos stílusban előadta miképp tenne pontot az anyja és a trónbitorló Aigisthos élete végére, amiért lemészárolták az apját.
A kicsit vontatott kezdés után, lassan helyére kerülnek a dolgok és a szereplők. Nagy segítség ebben, hogy minden szereplő más, a személyiségére jellemző zenei stílusban énekel. A díszletet remekül pótolja a nézőtéren elhelyezett két kamera, és a Pyladés által kezelt kézikamera képe amik folyamatosan mennek a kivetítőkön. A középső projectoron folyamatosan futnak aláfestő képsorok, slideok, demosceneből ismert effectek, kiegészítve a történetet. Az egyik ami nagyon ütött, amikor a nevelő átadja Orestés urnáját az anyjának és miközben arról beszél, hogy a fíú egy autóbalesetben húnyt el, a háttérben egy rally-autó kirepülése futott. A második felvonás egyik jelenetében pedig Pyladés arról rappelt, hogy miképp foglalták vissza Orestés csapatai a királyi palotát miközben a vásznon különféle FPS-ekből (CS, MOHA, stb.) összevágott jelenetek futottak, aláfestő fegyverropogással.
Az előadás hatását jól lehetett érezni a közönségen. Míg az indulásnál érezhető volt az előadásmód kiváltotta döbbenet, az első felvonás végére sikerült a színészeknek magukkal ragadni a közönséget. A remek előadásmód, és a jól felépített forgatókönyv megtette hatását és sikerült a szokatlan díszletekkel és jelmezekkel plusz fogódzókat támpontokat adni, kiegészíteni a történetet. Nem volt szükség felesleges, művészieskedő, kifacsart magyarázatokra.
Ami a hibája a műnek, hogy kétfelvonásosnak túl rövid, így az első felvonás felpörgött tempója miatt túl hirtelen ér véget a második. A másik probléma az előadás pozicionálása mind helyileg, mind közönség szempontjából. Ez az előadás simán mehetne nagyszínpadon, nagyobb közönség előtt. A modernizált előadásmódja és látványvilága miatt eladható lenne a fiatalabb korosztálynak, mert egy videójátékokon, filmeken edződött tizenéves világához közelebb áll ezen előadásmód, mint a klasszikus színjátszás.
Egy aprócska hiányosság, ami szerintem simán belefért volna, ha Pyladés kapott volna egy bevezetőt, mert akármennyire is hűek akartak maradni az "in medias res"-hez csak külső segítséggel jön le, hogy miért viselkedik Orestés Gandhiként és miért énekelnek állandóan tequiláról. Ez különösen zavaró, hogy az írók megtartották az eredeti görög neveket.
Összegezve, igen remek előadást láttunk, és a színészek megérdemelték a háromszori visszatapsolást.