Először csak bootoláskor jelzett fatális hibát, minek következtében nem is indult el, ezt kikapcs-bekpacs után is következetesen produkálta, majd volt reset is, azonban ez sem segített. Sőt még a boot folyamatig sem jut el a jelek szerint. egyedül a splash screen jelenik meg, majd semmi, hiába várok akár órákat is. Mivel 1 hónappal ezelőtt frissítettem a szoftvert/térképet - és ekkor kötelezően mentést is kellett készíteni - ezért próbáltam ebből visszaállítani a működős állapotot (hátha csak az SD kártyán lévő szoftver sérült meg). De nem. USB kábellel a nótoshoz csatlakoztattam, de annyit sem mondott, hogy fapapucs. SD kártya ki, nótosba be, ezt látta is rendesen, (majdnem) sikerült is rátolni a mentést, a kijelző elmászott 100%-ig, majd hibát jelzett. A művelet után sem jut el a boot folyamatig sem a szerkezet , legalábbis látható jele nincs.
Szerencsére elektronikus eszközök esetében különösen paranoiás vagyok, így előnyben részesítem azokat, amelyekre garanciális idő>1 év, tehát erre is 2 év van, amibe még simán beférek. Azért :-(
by dacas
- dacas blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 649 megtekintés