Pár gondolat utolsó nap.

Na jó, azért ennyire nem hosszú.
Valóban ott kezdődött, de közben pár évszázadot átugrok.
Szóval a sztori eleje akkorra datálható, amikor a mai Oaxaca tartomány területén élő aztékok még vidáman szürcsölgették a pulque-t. Aztán jöttek a konkvisztádorok, és - elégge el nem ítélhető módon - valami ütősebbre vágytak. Persze az összetört és megfüstölt agávecserje levele alkalmas volt arra, hogy az Óhazában a rum készítésekor megismert technológiával olyasvalamit hozzanak ki belőle, mint amit az akkorra már rég elfogyott rumtól vártak. Ennek az eljárásnak az eredménye a mezcal. Egy tiszta, enyhén füstölt ízű párlat, amely a rumhoz hasonlóan szabadon eresztette az ünneplés szellemét az Óhazától oly messzire szakadt harcosok körében. Sőt, minden üveg mezcalba tettek egy hernyót az agávecserje élősködőjéből (Hypopta agavis¹).

[... time passes ...]

Az idei karácsony voltaképpen nem sokban különbözött az elmúlt évek karácsonyaitól. Eltekintve talán attól, hogy viszonylag kemény évet zártam (aminek semmi köze a gazdasági válsághoz (aminek a lényegét most sem tudom igazán fölfogni, pedig nem vagyok hülye gyerek (igaz, a közgazdaságtan sose volt az erősségem))). Na mindegy, lényeg az, hogy az idei évre tervezett dolgokat szinte kivétel nélkül sikerült teljesíteni, úgy a munkahelyemen, mint az iskolában. Ez volt a nehezebb amúgy. Persze még januárban hátravan némi megpróbáltatás.
De ezt az utolsó pár napot legalább teljes egészében² a pihenésnek szentelhettem.
Volna, persze, hisz amúgy nem is lett volna ebből blogbejegyzés. Amúgy jó volt. Apámmal végre együtt tudtunk lázadni az amazoni elnyomás ellen (nemzeti szervezetünk még nincs :))), meg anyukám csinált nekem kocsonyát meg zöldbabfőzeléket, degeszre ettem magam, kb. mint mindenki más kereszteny lélek az évnek ebben a szakában.

De az Erőben zavart észleltem. Az aztékok átka utolért engem is. Mert ugye mit akartak a konkvisztádorok? Ünneplést? Féktelen tivornyát? Megkapták. De a kulcs? A KULCS??? Ami ajtót nyit - de hova? Tökéletes bosszú. Olyan ajtó nyílik, amelyen csak és kizárólag egyedül lehet belépni, legyen az az Újvilágban elszenvedett árulás, vagy akár egy válaszút itthon, nincs segítség. Magára marad a büszke harcos.

De persze van megoldás. Nem hiába tanul az ember az ország egyik legszínvonalasabb oktatási intézményében! Az autópályán egyedül való vezetés amúgy kitűnő körülnményeket teremt a helyzet analizálásához. A fejben végrehajtott Monte Carlo-analízis persze határeset eredményt hoz, a józan logika pedig 0-hoz konvergál. De hazaérve, és némi törkölypálinka meg sör elfogyasztása után megváltoznak az eredmények, ami a Monte Carlo-elvnek (nem is olyan) különös módon nem mod ellent, hisz ott is az történik, hogy némi etil-alkohol bevitele után a valószínűségszámítás és a logika szigorú törvényei enyhülni látszanak valamelyest. Persze ezt egy magára valamit is adó mérnök durva mérési hibának minősíti, és kizárja az eredmények kiértékeléséből. És itt rájön, hogy mi a probléma az élettel:
Az, hogy ez egy olyan sztochasztikus folyamat, aminek csak egy (1!) realizációja van. Na ez a baj. Jó, persze nem csak ez, de a többit talán majd egy másik blogbejegyzésben tárom napvilág elé.

1 Az 1950-es évek óta bevezetett marketingfogás - de szép azért...
2 A csak Szegeden intézhető ügyeket végül sikerült elintézni, de ez kb. 1 órát vett igénybe összesen.