Webkamera és motorfűrész összefüggése (?)

Ott kezdődött a dolog, hogy beszerelték a webkamerámat. Mi ebben a különleges? Normál esetben semmi. De Taki fennakadt ezen mégiscsak. Nem gondoltam hogy túl nagy jelentőségű dolog, 4700 Ft-os tétel.

Tulajdonképpen leginkább Sándor miatt kellett. Így könnyebb lesz a kommunikációnk. Egy informatikai rendszerben dolgozunk és ő is egy könyvelőirodát vezet. Eddig úgy kommunikáltunk hogy hallottam a hangját és láttam én meg visszaírtam neki. Elég idétlen megoldás volt, bár informatikusom szerint így legalább szóhoz jutott ő is. Kamera jelentősége abban van, hogy így csak ráirányítom a könyvelőprogramra és látja ő is azt amiről beszélünk. Praktikus dolog.

No persze férjem szerint én csak magam mutogatás miatt vettem. Elég vicces. Azt hiszem ezen a téren az ő fantáziája élénkebb mint az enyém. Bár megdicsérte már Sándor a sapkámat. Még szerencse, hogy nem tudja hogy a fodrászt helyettesítette a fejfedő.

Az én kedves férjem kitalálta hogyha nekem webkamera akkor neki motorfűrész. :) Szeretek logikusan gondolkodni, de ebben abszolút semmi összefüggést nem láttam. Jót nevettem is amikor mondta ő ezt teljes komolysággal.
Motorfűrészt? Minek? Gázzal fűtjük családi házunkat, építkezést befejeztük az utolsó szeg is a helyén szinte. Akkor meg minek is?
Minek, minek? Nézegetni akarom... gondolod? Válaszolta
Én meg még mindig nevettem, hogy szerintem tényleg nézegetni szeretné. Hát én ezt nem érthetem, hisz nekik mindig is volt motorfűrészük :)
Elhiszem hisz erdőjük is volt. De már városban lakunk.

Azért rákérdeztem hogy mégis milyen árban gondolta a fűrészt.
Kiderült, hogy 30.000 Ft ért van most a TESCOban. No ezen még jobban nevettem … TESCO gazdaságos motorfűrészt? Az valóban csak nézegetésre való. :) Még szerencse hogy Husqvarna-s szórólapot nem dobtak a postaládánkba.

El is felejtettem már majdnem a történetet amikor egyik este kezébe akadt egy kis szórólap füzetecske. Miközben éppen a heti reklámanyagból vagdostunk ovis jeleket játékból Ritusnak. Ekkor került a kezébe. Éppen Hédi jelét, a pillangót kellett volna kivágnia amikor megakadt a szeme. Min is?
Hát Maria Duval a látnok csodákat ígér … :))
Felolvasta, bár alig bírtuk könnyeinket visszatartani a nevetéstől. Be lehet küldeni egy levelezőlapot majd 7 kívánságot teljesít Maria. 33 kívánság volt felsorolva abból kellett 7et bekarikázni. Az első rögtön az volt hogy két héten belül meg akarja e nyerni a lottó ötöst. :) Bár ezt nem kérte, talán belátta hogy matematikailag szinte lehetetlen lenne más tételeket választott. Persze a látnok nő 33 féle módon a pénzhez jutást ígéri. :)

No most aztán tényleg lesz motorfűrésze. Visszaküldte a lapot és várja(juk) a csodát. :)
Szerintem jön egy következő boríték amiben vásárlásra kérnek bennünket, no de hát a remény hal meg utoljára. :) Hátha ilyen módon lesz fűrésze.
De az én családomban meg mindig is volt klarinét. Amikor Réka ovis lett akkor adtam vissza a zeneiskolának és fejeztem be zenei pályafutásomat. Lehet hogy még a végén én is kérhetek hangszert? :)

Hozzászólások

Azért vigyázzatok, hogy a kivágott pillangón ne egy Szeszkós Kalinka reklám legyen... :p
Amúgy ez a motorfűrész jó ötlet... :-) Én is akarok... :D

@@
"You can hide a semi truck in 300 lines of C."
Debian Lenny 2.6.25-2-amd64

Ő is mutogatni akar. :)
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

"De az én családomban meg mindig is volt klarinét. Amikor Réka ovis lett akkor adtam vissza a zeneiskolának és fejeztem be zenei pályafutásomat. Lehet hogy még a végén én is kérhetek hangszert? :)"

Akár. Főleg, hogy "annyira" nem is drága, egy motorfűrész árából ki is jön... :) Nézelődj mondjuk itt.
--
Charlos

-- http://www.uvegcsont.hu -- / -- http://ganyikaroly.net --
Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán érdekes, az a szemnek láthatatlan. - by A Kisherceg

Rájöttem. Motoros fűrésszel le lehet vágni a webkamerát. Bár... Webkamerával fel lehet venni a motoros fűrészt. Szóval bizonytalan vagyok.
=]