A számítógép-függőség pszichológiája

Sokan mondják, hogy a számítógép és egyéb digitális kütyük okozta lelki problémák gyökere abban a különleges vi­szonyban rejlik, melyet az ember a gépekkel kapcsolatban kialakított.

A gép a teremtmé­nyünk, s ha már megalkottuk, a végletekig i­gény­be is vesszük segítségét. Ám a gépre ha­gyat­kozás, az önerő viszonylagos feladása ki­szolgáltatottakká és testileg-lelkileg gyengékké tesz bennünket – vélik többen is. A gépek közül a számítógép a legintelligensebb, szinte mindenhol igénybe vehető segítség. Jelen van az iparban, a közlekedésben, a korszerű gépkocsik sem működtethetők nélküle, és persze ma már szinte minden otthonban is. A szoftvergyártók üzleti megfontolásból az operációs rendsze­reket egyénileg alakíthatókká tették, ezáltal a felhasználó saját igényei szerint alakíthatja gépének „karakterét”. Így válik a személyi – asztali – számítógépből személyes számítógép, majd a különféle felhasználói programok jóvoltából egyesek számára nélkülözhetetlen életfeltétel. Emellett a fogyasztói kényszer is beteggé teszi az embert, aki addig nem nyugszik, míg birtokába nem kerül a legmo­dernebb csúcsgép. Ki sem tudjuk már használni a gép adta lehetőségeket, ennek ellenére fo­lya­matosan korszerűsítünk, nehogy le- vagy in­kább „elmaradjunk” (egyébként erre játszanak rá a szoftvergyártók is).
A játékprogramok és az internet szinte a géphez láncolják a felhasználót, aki drága élet­idejét áldozza kedvtelésének. A függőség mér­téke összefügg a számítógép nyújtotta le­he­tőségekkel is. Egy gyors, multimédiás csúcsgép, a nagy képfelbontású, valósághű vagy még an­nál is szebb, izgalmasabb képet szolgáltató megjelenítő önmagában is erős kísértést jelent; a játék, a munka, a kalandozás a világhálón még élvezetesebb, különlegesebb egy ilyen mo­nitoron keresztül. Vészhelyzet! Az internet – és különösen a já­tékok – a felhasználót szinte a géphez láncol­ják, az érzékek a végletekig feszülnek, ám ha a játékot siker is koronázza, a játékos megnyug­vásra nem találhat, mert ez a játékszenvedély újrateremti önmagát. A számítógép adta kaland kimeríthetetlen, egy-egy fociprogrammal pél­dául a szituációk változatossága miatt évekig el lehet játszani, de ugyanígy a stratégiai játékok sem ismétlik önmagukat. Figyelem! Az ilyen internetes játékok veszélyeztetik a normális emberi életet, mivel a felhasználó, ha teheti, akár 10–2 órát is – az em­berek helyett – a géppel tölt. Egy jó könyvbe is bele lehet felejtkezni, ezt is nehéz letenni, ám míg az olvasás fejleszti személyiségünket, agyunkat, addig a céltalan szörfözés, a szexuá­lis tartalmú oldalak nézegetése, zenék mono­má­niás letöltögetése vagy a legtöbb számító­gé­pes játék éppen ellenkező hatást vált ki, be­szű­kí­ti személyiségünket.

Asztalos Ágnes szociálpedagógus

Idezet: http://uh.ro/

Hozzászólások

"zenék monomániás letöltögetése ... be­szűkíti személyiségünket."

Ne mondja már, hogy Beethoven, vagy Mozart beszűkíti a személyiségünket.

Gondolom arról van szó amikor eltárgyiasul a kultúra, ahelyett hogy megvennél egy művészeti produktumot, kifejezve az alkotó iránti megbecsülésedet - mindegy hogy hányszoros vámot szednek a közbeálló tagok -, letöltöd, egyszerű adattá silányítva, amit nem is biztos hogy meghallgatsz.
--
the tide is turning

Kérdés, hogy mi a művészet. Az előállított mű, vagy a hordozó. Ha az előbbi, akkor mindegy, hogy milyen adathordozóról hallgatom, bár az is igaz, hogy élőben a legjobb.

Amúgy nem mindegy, hányszoros vámot szednek a közbülső tagok, hiszen én nem a kiadót akarom megbecsülni, hanem a szerzőt.

De mondom, a mű élvezeti értéke nem függ nagyban az adathordozótól. Persze, hangulatosabb bakelitről hallgatni klasszikust, de digitálisan, lossless-ben sem veszít semmit az értékéből.

Csak amíg megszületik az a szép új világ, amikoron minden művészeti alkotástól meghatott pillanatod után úgy gondolod, átutalsz öt vajaskenyérnyi kreditet a szerzőnek, addigra szegény művészek hamarabb éhenhalnak mint La Fontaine tücske. Vagy elmennek könyvelőnek és lőttek a művészetnek.
--
the tide is turning

Amint az előző válasz is utalt rá: nem a művészet körül forog a kérdés, a beszűkült monománia magára a gyűjtögetésre (értsd: céltalan kattogtatós letöltögetések, harácsolás) vonatkozott.

Ugyanígy kóros lehet, ha valaki más adathordozón gyűjti a műveket, és annyira belefeledkezik e tevékenységbe, hogy már rég nem foglalkozik vele, miért is kezdte el korábban (nem az számít, hogy Beethovent jó hallgatni bakelitről és cdről is, hanem az, hogy pl. a VII. szimfónia meglegyen ötszázféle verzióban).

Egyébként hatalmas különbség lehet élőzene és rögzített között (klasszikusoknál és jazznél viszonylag jól hallható), de amúgy egyetértek azzal, hogy a mű a fontosabb és nem a technika/előadás stb.

Ha már vita :-) : igazad van az eltérésekkel kapcsolatban, de őszintén szólva nem hiszem, hogy a monomániás gyűjtögetők [aki normális mértéken belül figyel a különbségekre, az szerintem nem monomániás] tényleg hallgatják is a gyűjteményt. Eleinte talán még igen, de egy idő után már nem ők gyűjtik a zenét, hanem a zene őket.

Amiről te írtál az a zene "újrakomponálása", gyakorlatilag olyasmi, mint a színészek játéka adta többlet egy műnél. Én személy szerint ezt mindig másodrendűnek gondolom magához a műhöz képest, és egyáltalán nem hiszek abban, hogy ugyanazt kellene/akarnám hallani, mint Vivaldi a fejében - érdekességnek jó, de úgyis minden agy újraértelmezi a hallottakat egy adott időpillanat után. Ugyanakkor elismerem, hogy egy kiváló művész játéka komoly többletet tartalmaz.

Szinte minden művészeti ág esetén vannak pro és kontra ítélők, pl. szövegeknél sarkítva a textológusok szerint az sem mindegy, hogy egy névelőt adott nyomtatásban elgépeltek-e (mert az már nem ugyanaz a mű), mások szerint egy gagyi kiadás ócska papíron is meg tud ajándékozni a mű örömével. Nekem fontosabb a technikánál az, amit nekem jelent az adott dolog - egy monomániásnál lehet, hogy ezt pont a gyűjtögetést jelenti :) és minden kezdődik előlről..

Igazad van. De hogy is mondjam. Amikor egy előadás megérint, valamiféle elégedettség-érzés tölt el. Sokszor csak ennek emléke marad meg egy zenéből, újraértelmezés vagy könyvjelző? Mindegy. :)
Számítógép nélkül is van egy irányzat, a hifista irányzat, amikor nyolcvanezredszer meghallgatják a Jazz in the Pawnshop-ot, keresik hogy hogy' szól a magas, mennyire vibrál a xilofon hangja, hallják-e csörrenni az Öréket...
Elveszíti a lényegét a zene hallgatása, "véget nem érő A-B-teszt" az élete egy-egy hifistának...
Valami olyan ez mint a forrásalapú disztrók használata. :)
--
the tide is turning

:) A mondandód első fele teljesen érthető, sőt, egyetérthető.
Khmmmm... az utolsó mondat... :) az is érthető, de ezen a fórumon merész kamikázejellegű kijelentés (folytatva a sort: olyan, mint furcsán nézni arra a programozóra, aki kész modulok/frameworkök helyett mindent előlről saját maga akar megírni - a monománia mindenütt megtalálható [és persze minket sem kímél, így kerek a sajt]).

>> mindegy, hogy milyen adathordozóról hallgatom, bár az is igaz, hogy élőben a legjobb.

Ha most a klasszikusokra gondoltal, akkor nemszoltam, de mas stilusoknal azert ez nem teljesen igy van :)
En peldaul nem egyszer megbantam (na jo nem bantam meg, de jobb lett volna nelkule) , hogy lattam xy bandat eloben.

> letöltöd, egyszerű adattá silányítva, amit nem is biztos hogy
> meghallgatsz.

Igen, nekem is van ismerős, akinek megvan az összes kicsit is ismert zenekar összes albuma, de ő inkább a sláger rádiót hallgatja.

Van még egy érdekes vonulat a beszűkülésre: Mivel kialakítja mindenki magának, hogy milyen oldalakat látogat (pl. HUP, de tudnék mondani politikai oldalakat is) és valószínűleg azért választja épp azokat, mert az ott lévő emberek nagy része hasonlóan gondolkodik. Ettől viszont teljesen felemás lesz a gondolkodása, elhiszi hogy amit ő gondol, az egyetemesen jó és aki nem úgy gondolkodik, az rosszul gondolkodik; hiszen mindenki hasonlóakat mond aki őt körülveszi. A való életben természetesen nincs így.

---
;-(

Holott több tanulmány is állítólag kimutatta, hogy pl. a stratégiai játékok nagyon jó személyiség- és döntőképesség-fejlesztő (huh, létezik ilyen szó egyébként?!) eszközök, főleg fiatalabb korban. Kb. mint a sakk: előre kell tudnod gondolkodni, látni a tetteid következményeit és aszerint cselekedni azután.

Na igen, ez is benne van a pakliban.

De ami felötlött bennem nem tanulás közben, hogy lehet hogy arra gondol a szerző, hogy a személyiség visszafejlődés a játékok szűkös lehetőségei miatt alakulnak ki.

Lehet, hogy hülyeség amúgy, de arra gondolok, hogy egy játék komplexitása messze elmarad a való élettől és ha valaki sokat játszik, akkor hajlamos lehet az élet egyéb területein is a redukált komplexitású játékszabályok szerint "játszani".

itt szerintem arra gondolt, hogy egyes egyének - vezzük őket problémás eseteknek - a játék befejezése után is, a valós életben is annak a szabályai szerint élnek, vagy ami még rosszabb, a környezetüknek is egész nap azt kell hallgatni (informatikus osztály), hogy mennyi mannát vagy mi a t*kömet szedtek össze, meg mennyit varázsoltak, és ami még ennél is rosszabb, az az ahogy ezeket eljátszák a VALÓ életben is ...

debian gnu/linux @ linux-2.6.22.22-op1-rc1 | patch
info

Mostanában volt valami hír hogy egy román nő megölt egy másikat, mert a World of Warcraft-ban elhappolt előle valami koncot. Ez az igazi veszély, amikor már nem tudja elkülöníteni az igazi világot a virtuálistól.

Amúgy ha valaki leül Arkham Horrorozni, az is van olyan jó, mint egy stratégiai játék és ugyanúgy fejlődik az előre tervezési készség, sőt, a többiektől sokkal közvetlenebbül tud tanulni.

---
;-(

A tanulmányok szépsége, hogy az agyatlan gyilkolós fps-ekről is bebizonyították már a pozitív mellékhatást :-)

Sakkozni meg lehet nagyon mechanikusan is: betanulod az elrendezéseket, és a döntés gyakorlatilag előre kész forgatókönyvek közötti választássá redukálódik (ld. vizuális memória, sakkszimuláció stb.).

Egy jó stratégiai játék lehet olyan mint egy jó társasjáték döntéskényszer szempontjából, de szocializációs szempontból messze mögötte kullog szerencséresajnos.

Van egy elméletem a windows-használók windows-függőségéről.
Egyébként nem csak ilyen függőség van, hanem másoktól való függés is. Hiába akarsz mondjuk Linuxot használni ha földmérő vagy és időd nagyrészét AutoCAD-ben töltöd. Meghát minden számítógépes munka kényszerített függés, még ha ideje nagy részét papírfecnik között tölti egy fejlesztő.
--
the tide is turning

Kb. 10-11 éve használok gépeket. Mára meguntam a játékok jó részét. Fantáziátlan unalmas gagyi koppintások. Na most akkor hol van a "többet akar" függőség?

Azzal meg hol a probléma, hogy a Windows default shelljét lecseréltem bbLeanra és kézreállóra állítottam? Hadd tegyem már kényelmessé azt, amit nap, mint nap használok.

Játékokról meg annyit, hogy elég kevés van, amelyik véletlenszerűen vihető végig. Stratégiaiaknál talán multiplayerben, de még ott is felfedezhetőek sémák. Viszont ezek felfedezése sztem tényleg gondolkodásra készteti az embereket.

A szoftvergyártók üzleti megfontolásból az operációs rendsze­reket egyénileg alakíthatókká tették, ezáltal a felhasználó saját igényei szerint alakíthatja gépének „karakterét”.

Ha egy operációs rendszert a saját egyéniségemre kívánok alakítani, azt elsősorban a kezelőfelület megváltoztatásával érem el. A kezelőfelület átszabására a legnagyobb szabadságot tapasztalatom szerint a Linux alapú operációs rendszerek/disztribúciók adták. Melyre a lehetőséget elsősorban szabadon hozzáférhető, ingyenes eszközök biztosították. Hol van itt az üzleti megfontolás?

Ave, Saabi.

"A gép a teremtmé­nyünk, s ha már megalkottuk, a végletekig i­gény­be is vesszük segítségét. Ám a gépre ha­gyat­kozás, az önerő viszonylagos feladása ki­szolgáltatottakká és testileg-lelkileg gyengékké tesz bennünket – vélik többen is."

majd..
Aurora, Solaria vs. Föld
űrlakók vs. földlakók, telepesek