Erdőfalvai történetek

 Sokan azt is hiszik, hogy Erdőfalván mindenki született mestere a fákkal kapcsolatos összes tudománynak. Történt egyszer, hogy Erdőfalvát két fiúgyermekkel áldotta meg az ég, egy nő és egy férfi. Ahogy cseperedtek az ikrek, úgy szívták magukba az erdők és az élet szeretetét. Megtanulták, hogyan kell kivágni, feldolgozni a fákat, és megtanulták azt is, mindezek mellett hogyan tarthatják meg az erdőiket élő, fejlődő lényekként. A gyerekek egyszerűen csak követték, amit az idősebbektől láttak, a felnőttek pedig hagyták, hogy ráébredjenek saját valójukra. Az egyik fiú mindig is jobban szeretett számolgatni, míg a másik szívesebben töltötte idejét az erdőben, az élőlények között. Erdőfalván az volt a szokás, hogy a fiúknak saját kezűleg kell elkészíteniük baltájukat, mikor elérik a megfelelő kort. Ekkorra már eleget tudott ahhoz a két gyerek, hogy olyan eszközt készítsenek maguknak, amivel valamennyire boldogulnak majd munkájuk során. Az egyik fiú fából faragta ki baltáját, ami nem volt más, mint egy szépen kiművelt, balta formájú asztali tolltartó. A másik fiú acélból kovácsolta és fából faragta művét, egy "igazi" baltát. A család megünnepelte a nagy eseményt. Másnap az egyik fiú a faluházára ment, hogy ott magához illő tevékenységet tanuljon. A másik fiú a favágókkal ment az erdőbe.
 Nem sokkal ezután történt, hogy az ég újra két fővel áldotta meg Erdőfalvát: egy fiatal pár érkezett, akik szerették volna szép helyen élni az életüket. Gyakori kívánság, amit ma már kevesen mernének kívánni - ám akkoriban még szörnyek és tündérek lakták a világot, jól megférve az emberrel. Mondanom sem kell, a sok szóbeszéd miatt még soha egyetlen idegen sem akart Erdőfalván letelepedni. Erről az erdőfalvaiak is tehetnek, mert a fogadóban (a falubéliek csak ivónak hívják) mindenféle furcsa dolgot hall, aki a világ távoli szegletéből odatéved. Pár napig élvezhető a környezet szépsége, de aztán annyira nem idevalónak - és hülyének - érzi magát egy kívülálló, hogy inkább továbbáll. Most jut eszembe: jó pár évvel ezelőtt volt egy ember, akinek sikerült letelepednie Erdőfalván. - ő lett a falu bolondja. Az újonnan érkezett pár a fogadóban szállt meg. A nő szép volt, a férfi meg favágó. Az első néhány napban csak sétálgattak a faluban és környékén. Élvezték, ahogy az új világ kibontakozik előttük. Eldöntötték, hogy mindenképpen itt szeretnének élni. A férfi beszélt a favágók vezetőjével, elmondta, hogy neki is ez a mestersége, és szeretne az itteni favágók közé tartozni. A favágók vezetője örömmel fogadta, és felvette a csapatba, majd szólt még néhány szót (mert végső soron ez is az öregek feladatai közé tartozik): Fiam, az emberek célja más és más, mégis mind ugyanazt akarják. Téged senki nem akadályozhat meg abban, hogy erdőfalvai favágó légy, ha valóban az akarsz lenni. A férfi megköszönte és elindult a fogadóba, vagy az ivóba, nem volt biztos benne, hová. Ha valóban az akarsz lenni... Mit akart az öreg ezzel? Ha valóban az akarsz lenni... Amikor visszatért a szállásukra, elújságolta a feleségének a jó hírt. Másnap reggel elsőként érkezett a favágók gyülekezőhelyére, ahonnan majd útnak indulnak dolgozni. Egyre érkeztek a favágók és kezdtek körvonalazódni a kis csoportok, társaságok, ahogy az a legtöbb munkahelyen lenni szokott munkakezdés előtt. Méregették az újoncot, de nem szenteltek neki különösebb figyelmet. Megérkezett az öreg vezető is. Eligazította az embereket, a férfit is beosztotta az egyik csapatba. Ezek a reggeli gyűlések általában formális találkozók voltak, hiszen mindenki tudta, mi a dolga, de az öreg ragaszkodott hozzájuk, mert a közösen érzett "ne papoljon már, tudjuk, mi a dolgunk, hadd menjünk végre dolgozni" érzés segít abban, hogy a közösség közösség maradjon. Elindultak a favágók az erdőbe. Hősünk csapata öt főből állt, aminek ő volt a hatodik tagja. ...

Folytatom majd, ha lesz kedvem (mert nem ez a történet vége). Most szeretnék mentegetőzni, hogy nincs írói vénám, meg ilyenek, de mindenkinek van írói vénája. :) Arra szeretnék rámutatni a lyukas zoknikból összestoppolt takarómmal, hogy a szabad szoftver elszabadult és senki sem zárhatja be többé, és úgy csatlakozhatunk legkönnyebben a szelleméhez, ha magunk is szabaddá válunk. Természetesen nem csupán a szabad szoftverről van itt szó, de nem hiszem, hogy a virágszagolgatásról írt történet ebben a környezetben jobb közös nevező lenne. :) Leírhattam volna egy az egyben, amit gondolok, de a mesék és a mese-szerű irományok pozitív tulajdonsága, hogy nem kapunk semmit készen, és bármit is kapjunk, az rólunk szól, azok mi magunk vagyunk. Ha most örülsz vagy épp bosszankodsz, mert elolvastad, amit írtam, az is Te vagy. Néha rossz érzés látni, kik vagyunk, de ez az egyetlen módja annak, hogy "jók" lehessünk. Van pár bogarunk... de lehet foltozni. :)

:)