A Microsoft Magyarország tájékoztatása az OpenXML alapú dokumentumformátum ISO szabványosításáról kezdeményezett szavazás kapcsán
A Microsoft meggyőződése szerint a felhasználóknak meg kell hagyni a választás lehetőségét, hogy a számukra legmegfelelőbb dokumentum formátumot használhassák. Emellett kiemelten fontosnak tartjuk a számítástechnikai és adatformátumok evolúcióját. Ezért támogatjuk az Open XML ISO/IEC szabványként történő elismerését.
A benyújtott ECMA tervezet elfogadása esetén a nevezett file-formátum teljes mértékben az ISO felügyelete alá kerül, annak karbantartása, továbbfejlesztése is az ISO (és ezen keresztül a nemzeti tagszervezetek) jogköre. Ez azt eredményezi, hogy lehetővé válik más informatikai cégek számára, hogy könnyen kapcsolódhassanak hozzá, illetve hatékonyan versengjenek megoldásaikkal. Az állományformátum nyílt szabvánnyá tétele ezáltal ösztönzi az innovációt és a versenyt. Nem véletlen, hogy olyan jól ismert piaci szereplők is implementálták már a formátumot, mint például a Novell és az Apple. Ők úgy döntöttek, hogy a megoldásaik ügyfélbarátsága, megfelelősége, minősége lesz az a terület, ahol piaci versenyben próbálnak felülkerekedni.
Az OpenXML ISO standarddá válása a következő előnyökkel jár a felhasználók és a széles értelemben vett IT ipar számára:
Egyéni felhasználók – a dokumentumok készítői. Bízunk benne, hogy ez a lépés végül minden dokumentumokkal dolgozó felhasználónak előnyére válik. A szabványspecifikációk biztosítják majd számukra, hogy a dokumentumok tartalmát a ma elérhető és a jövőben használatban lévő eszközökkel egyaránt kezelni tudják.
1. Üzleti felhasználók – üzleti alkalmazások más alkalmazásokba történő integrációja. A Microsoft Office a felhasználók nagy többsége számára az információ fogadásának és feldolgozásának legfontosabb eszköze. Az Open XML lehetővé teszi, hogy az üzleti felhasználók saját rendszereiben Open XML-formátumban létrejövő információit integrálhassák. E nélkül a dokumentumok továbbra is elszigeteltek maradnak egymástól az üzleti folyamatokban.
2. A IT iparág - a fejlesztők számára új lehetőségek biztosítása. A szabványosítás innovációk egész sorát könnyíti meg, hiszen ezáltal a fejlesztők hozzáférnek majd a specifikációkhoz, így újonnan kifejlesztett alkalmazásaik további új funkciókkal gazdagíthatják majd alkalmazásaikat.
3. A témával kapcsolatos magyarországi szavazás jelenlegi állása
2007. június 25-én, az Magyar Szabványügyi Testület bizottságának ülésén sor került egy, az ECMA által az ISO-hoz benyújtott, Office OpenXML alapú dokumentumformátummal kapcsolatos szavazásra. Az ülésen a szakmai tárgyalást követően a 11 megjelent bizottsági tag 8:3 arányban megszavazta, hogy Magyarország támogatja a szabványjavaslat ISO befogadását, s rendelkezett, hogy a bizottság titkára az erre vonatkozó szavazatot juttassa el Genfbe, az ISO-hoz.
2007. július 20-án az IBM Magyarország Kft. az MSZT vezetésénél bepanaszolta a döntést, arra hivatkozással, hogy az ülésen formai hibák történtek. A fő kifogás az volt, hogy a bizottsági ülést nem kellő időzítéssel hívták össze. Ennek érdekessége, hogy az ülés összehívását az IBM Magyarország Kft. kezdeményezte, és az összes bizottsági tag alkalmazkodott ehhez. A bizottság eddigi működése során alkalmazott szokásjog szerint általában 2 hét telt el a meghirdetés és a bizottsági ülés között, azonban erre vonatkozó a bizottságot kötelező előírás nincs. A tagok közül ezt sem az ülést megelőzően, sem az ülés alatt senki nem kifogásolta és a szavazás eredményére semmilyen hatással nem volt.
Miután az MSZT illetékesség hiányában elutasította az IBM panaszát, az IBM az MSZT-t felügyelő Gazdasági Minisztériumhoz fordult. A GKM utasította az MSZT-t a szavazás megismétlésére majd augusztus 30-án jelezte, hogy a mai napra összehívott bizottsági ülést is szabályellenesnek tartja.
A mai bizottsági ülésen a bizottság elnöke kísérletet tett az újabb szavazat kialakítására, amelyet konszenzusos döntéssel meg lehetett volna hozni, ezt azonban az IBM képviselője megakadályozta. Ez azt eredményezte, hogy Magyarország nem adja le szavazatát az ISO felé.
Az OpenXML ISO szabványosítási folyamata itt nem ér véget, hiszen a szeptember 2-án záruló szavazati körben felterjesztett módosítási javaslatok megvitatására és átvezetésére egy többhónapos egyeztetési folyamat áll rendelkezésre. A végső döntés az így átdolgozott specifikációról lesz majd 2008 elején. Az által, hogy Magyarország nem adott le szavazatot, kizárhatja magát ezen egyeztetési és végső döntési folyamatból.
A Microsoft Magyarország továbbra is fenntartja azon álláspontját, hogy a június 25-i bizottsági döntés érvényes.
A Microsoftról:
A Microsoft a személyi számítógépekre írt szoftverek legnagyobb gyártója a világon. Széles termékválasztéka az operációs rendszerektől és alkalmazásoktól kezdve az összetett hálózati szoftverekig, üzleti szoftverekig és internetes technológiákig terjed. A céget William H. Gates és Paul G. Allen alapította 1975-ben. Mára a világ több mint 90 országában van jelen, dolgozóinak száma pedig meghaladja az 57 000 főt.
A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult, mindössze 2 fővel. Dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a 150 főt. A Microsoft Magyarország 2003-ban és 2006-ban elnyerte a „Legjobb Munkahely” címet.
Bővebb információt a www.microsoft.hu weboldalon talál.
Szűcs Julianna
PR Manager
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hozzászólások
A Microsoft meggyőződése szerint a felhasználóknak meg kell hagyni a választás lehetőségét, hogy a számukra legmegfelelőbb dokumentum formátumot használhassák.
És van bőr a képükön - az elmúlt 10-15 év történéseinek ismeretében - egy ilyet leírni.
init();
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerző: init
Dátum: p, 2007-08-31 19:34A Microsoft meggyőződése szerint a felhasználóknak meg kell hagyni a választás lehetőségét, hogy a számukra legmegfelelőbb dokumentum formátumot használhassák.
És van bőr a képükön - az elmúlt 10-15 év történéseinek ismeretében - egy ilyet leírni.
Ez csupán az "olajozott" (jól bevált) marketing része.
Ha netán tévedtem, akkor úgyis lesz itt valaki okosabb aki kijavít.
És...
Egy rajzos vicc jutott róla eszembe ami még a "néhai" "Ludas Matyi"-ban látott napvilágot. Itt egy olyan rajz szerepelt amelyen egy amerikai katona vert egy afrikai szinesbőrű állapolgárt és ezt mondta: "Ha agyonverjük akkor sem érti meg, hogy mi testvérek vagyunk"
Nos, netán a "NagyTestvér" is errefelé tart(?)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, akkor a korrektség kedvéért még az IBM is küldhetne egy sajtónyilatkozatot, hogy minden oldalt meghallgathassunk. Valaki onnan? :)
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1. Üzleti felhasználók – üzleti alkalmazások más alkalmazásokba történő integrációja. A Microsoft Office a felhasználók nagy többsége számára az információ fogadásának és feldolgozásának legfontosabb eszköze. Az Open XML lehetővé teszi, hogy az üzleti felhasználók saját rendszereiben Open XML-formátumban létrejövő információit integrálhassák. E nélkül a dokumentumok továbbra is elszigeteltek maradnak egymástól az üzleti folyamatokban.
Na, pont ez az egyik baj az OOXML BLOB-jaival például. Gratulálok az öngólhoz! :) Bár abban az esetben nem öngól, ha mindenki M$ofiszt használ majd ugye.
- waiter -
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Evvel csak az a baj, hogy te+én+ aki a sorokat értelmezni is tudja, az tudja, hogy ez öngól.
De amikor egy PR-os, teljes szent meggyőződésével, (akinek beadták, hogy mit kell mondani), odajön, és elmondja ezt neked, és nem vagy szakmabeli... Elhiszed, hogy az úgy van jól ahogy mondja, mert még ő maga is azt hiszi...
PR...
brrrr...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pontosan. Tök jó, hogy nem vagyok PR-os. Amúgy már a síma reklámoktól is feláll a szőr a hátamon.
- waiter -
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez is jó:
> ...olyan jól ismert piaci szereplők is implementálták már a formátumot, mint például a Novell és az Apple.
--
Debian - The "What?!" starts not!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdemes is lenne megkérdezni a véleményüket róla. (Ha már úgyis mindenkinek a véleményét megkérdezzük.) Meg pl arról is, hogy vajon azt implementálták-e ami az ECMA-376-ban szerepel, vagy azt, amit vér és verejtékkel visszafejtettek az MS Office által mentett fileokból.
---
Sok gyerekkel ellentétben én sose akartam tűzoltó lenni. Lettem helyette informatikus. Nem találjátok ki, hogy mit csinálok nap mint nap...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a novell a microsofttal közösen dolgozik a konverteren. első körben szövegszerkesztő konvertert adták ki és folyamatosan dolgoznak a táblázatkezelő és a bemutató konvertereken, amit 2008-ra ígérnek. Addig is vannak béták: http://sourceforge.net/projects/odf-converter
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Namost ezzel a következő a para. Ez ugyebár Win platform only és .NET-et használ. Gondolom nem foglalkozik a bináris blobok/nem xml szintaktikájú betétek parsolásával, hanem használja a microsoft által ezek kezelésére biztosított interfészt. Nem vitatom, hogy gyakorlati szempontból ez a fejleszés egy nagyon hasznos dolog, de teljesen irreleváns abból a szempontból, hogy az ECMA-376 szabvány alapján lehet-e alternatív implementációt készíteni.
---
Sok gyerekkel ellentétben én sose akartam tűzoltó lenni. Lettem helyette informatikus. Nem találjátok ki, hogy mit csinálok nap mint nap...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem értem az egészet. Ha jól tudom az ODF már szabványos.
A szabványosítás egyik célja az egységesítés, de ha lesz ODF és OOxml akkor az már nem EGYséges.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
valaki nem magyarázná meg, hogy miért is kell?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kb. hússzor írták már le itt a hup-on, hogy a Microsoftnak kell. Azért, hogy a későbbi állami megrendelések esetén - mivel az utóbbi években a közigazgatásban jelentkezett elvárásként a nyílt formátumok használata, lásd EU, India stb. - el lehessen mondani, hogy az MS Office nyílt, ISO szabvány dokumentum formátumot használ. Megvalósíthatatlannak pedig azért kell lennie (lásd a szabványtervezet homályos MS only részeit), hogy a versenytársak ne tudjanak OOXML formátumot kezelni képes szoftvert fejleszteni.
init();
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kérdés arra vonatkozott, hogy szabványügyi testületnek miért kellene még egy dokumentumformátumot szabványosítani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vagy egynél több általános célú programozási nyelvet?
nem az a probléma hogy kettő van, hanem - független nézőpontból - az, ha az egyikkel/másikkal/mindkettővel kapcsolatban jogos technikai kifogások vannak, és ezeket figyelmen kívül hagyják
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vagy meg egy frame relay protokollt, meg egy G.711-et (bar az ITU, azok ertelmesebb nepseg, mindegy), benzin oktanszam szamozasi rendszert, periodusos tablazatot, mertekegyseg rendszert, soroljam?
Nem hinnem, h egy adatformatum korlatozna az alkotoi szabadsagot, ha hozzaferheto, es nem hinnem, hogy egy adatformatum nem korlatozna az alkotoi szabadsagot, ha nem hozzaferheto. De ha nem ertesz velem egyet, akkor legy kedves implementalj nekem egy OS g.729 kodeket legyszi...pedig az is szabvany.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
elcsúszott egy levelnyit a commented
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mindkettővel kapcsolatban jogos technikai kifogások vannak
Mielőtt szokásodhoz híven terjesztenéd a fudot, hogy az ODF-el is "jogos" kifogások lennének, legyél szives ezt néhány linkkel alátámasztani. Köszönöm!
---
Sok gyerekkel ellentétben én sose akartam tűzoltó lenni. Lettem helyette informatikus. Nem találjátok ki, hogy mit csinálok nap mint nap...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem véletlen, hogy olyan jól ismert piaci szereplők is implementálták már a formátumot, mint például a Novell és az Apple.
Nem arrol volt szo hogy meg senki sem implementalta a teljes szabvanyt, meg az MS sem? Most akkor hogy is van ez? Valaki, pl. gipszjakab felvilagositana a kerdesben? Mert ha az MS (gondolom), Apple es Novell maris implementaltak akkor nagy gaz nem lehet vele.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mutattak egy filmet, hogy gnumeric által menetet ooxml táblazatot, meg lehet nézni Apple gépen egy progival
A táblázat csak sima számokat tartalmazott, semmi cella méret .. stb.
Ilyen szinten implementálva van, de egy piros cella hátér már lehet meglőtte volna techdemót :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
itt valami félreértés lesz, mert a gnumeric nem apple termék
ellenben az iwork'08 igen
(ez itt egy érdekes kérdést is feszeget, szigorúan az iso-drámától függetlenül: lehet hónapokig sírni, meg szánakozni, hogy mi az a renderTihzLiekWord9x, és lehet a ms-t _megelőzve_ (az adott platformon) olyan termékkel kijönni, ami kezel olyan fileokat, amikkel a customereik nagy valószínűséggel találkozni fognak)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
gnumieric Linuxon volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nyilván úgy, hogy megvásárolták az ooxml vitatott részeivel kapcsolatos licenszeket. Open standards rulez.
init();
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a versenytárstól, aki kapkodva igyekszik kihozni a saját megoldását? vagy egyszerűen felmérték mennyi az impactje, hogy 4px vagy 5px lesz a sortávolság, urambocsá kipróbálták
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a versenytárstól, aki kapkodva igyekszik kihozni a saját megoldását?
Office 2007-et Mac-re? Apple nem ellenfél, a Microsoftnak nem tőle kell félnie (nem is hangsúlyos projekt az Office for Mac), kevés Apple gépet használnak pl. az államigazgatásban (még amerikában is). Nekik a 95 %-os Office market share-t kell félteni a PC platformon. Ezért ez az egész hajcihő. Ezt tudja az Apple is ezért nem érdekes, ha az iWork nem korrektül kezeli az ooxml-t (és a szabványtervezet problémáinak ismeretében sejthető, hogy nem - már ha nem vásárolták meg a licenszeket).
init();
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az a marketshare nem pusztán formátum kérdése volt eddig sem, mert amilyen trágya módon formáznak a népek, amellett az eddigi kis eltérések a 'versenytárs' vendorok .doc/[..]-olvasó/író megoldásaiban kismiskák voltak
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az a marketshare nem pusztán formátum kérdése volt eddig sem...
Persze, az Office elterjedtsége sok ok miatt lett ilyen amilyen. És ebből csak egy a Microsoft (szerintem) sokszor inkorrekt piaci magatartása. Elvitathatatlan tény, hogy ők jelentek meg először nemzeti nyelvekre lokalizált szoftverekkel, ilyen kis nyelvterületen mint pl. a magyar, cseh, stb. vagy hogy sokkal jobban odafigyeltek a fogyasztóik igényeire az irodai szoftverek területén.
amilyen trágya módon formáznak a népek
Különösen kedvelem, ha utólag kell kijavítani bölcsész kislányok 50-60 oldalas - szóközökkel meg tabulátorokkal formázott - szakdolgozatait. :)
init();
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ugh :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Különösen kedvelem, ha utólag kell kijavítani bölcsész kislányok 50-60 oldalas - szóközökkel meg tabulátorokkal formázott - szakdolgozatait. :)
Én meg azt, amikor excelben a merge cells helyett rátesznek a kérdéses cellákra egy téglalapot, és abba irnak.
--
Debian - The "What?!" starts not!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
láttam már olyat is, hogy a cellaméretbe "nem fért be" a szöveg, ezért a mellette levő cellába beleírták a folytatást, vagypedig az alatta levő cellába folytatták :)
mindezt nem gipsz jakab, hanem komolyabb szervezet tette...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedvencem a tartalomjegyzék. Rátenyerel a .-ra... folytassam? :-)
It doesn't matter if you like my song as long as you can hear me sing
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jáj, vagypedig a címnél a dupla betűközt remek írógép-módszerrel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért az vicces, hogy úgy fejlesztek egy szabvány alapján, hogy próbálgatom hasonlít-e a másik programbeli megjelenéshez.
Hm?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a vendor eldöntötte mi az üzleti érdeke (próbáltam hangsúlyozni, hogy most az iso témától, szabványtól függetlenül értem ezt :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pont mint a webfejlesztés...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miből gondolod, hogy én kispuha dolgokban jártas vagyok? Ha a levél tartalmával egyetértenék akkor ez a prog.hu-n landolt volna :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
lol
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Abbol hogy nem irtad oda a forrast es igy azt a kovetkeztetest vontam le hogy te vagy a forras es (kicsit skizofren modon) Szucs Julianna.
Mindenki tudja hogyan kerult ide ez level csak en vagyok a hulye?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
úgy, hogy ez egy unix portál
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a resze vilagos, nem vagyok uj. :)
Az erdekel hogy a "Microsoft Press"-tol a "Microsoft Press"-nek kuldott emailek ezutan automatikusan a HUP-ra mennek-e?
Viccet felreteve, ezt valahol kozzetette az MS Press? Vagy elkuldte az MSZT tagoknak? Vagy mi van?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Esetleg az is elképzelhető, hogy valaki előfizetett az MS Press-re. Nekem is jönnek néha MS vacakságok, mert pár helyen ottmaradt a pipa, hogy gyöhet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A forrás az maradjon az én forrásom. Mivel az elektronikus médiában is tevékenykedem engedtessék meg nekem, hogy újságírói minőségemben ne fedjem fel minden forrásomat. Mondjuk úgy, hogy valaki bedobta a levélszekrénybe. Bármilyen furcsa, de vannak az MS partnerek között is olyanok akik vegyes érezlemekkel fogadják a cég tevékenységét. Nem minden gold partner rohant az urnához a támogató szavazattal. Mindazonáltal fontosnak tartottam megosztani az általam nagyon nagyrabecsül HUP közösséggel az információt. Ha ezek után is úgy gondolod, hogy ne osszak meg első kézből információt itt a HUP-on, csak ha megmondom a forrást (itt nem a másodközlésre gondolok), akkor arról szívesen elvitatkozok veled. De azt tegyük mondjuk a fórumban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gj, nem mondom hogy fedd fel a forrásod, de ha valami áldolgot akarsz kitalálni akkor az próbáljon egy picit a valóság felé közelíteni, és erősítse a cikk hitelességét. Az hogy valaki bedobta a levélszekrényedbe, egyfelől nem hiszem, hogy valós, hacsak nem e-mail fiókról beszélünk, és nem is emeli a cikk hitelességét, épp ellenkezőleg.
Anyám szokta mindig mondani, hogy ha hazudnunk kell, legalább értelmeset hazudjunk, és ne csak bele a vakvilágbas. A jövőre nézve én ezt csak javasolni tudom neked. Ha már muszály hazudj, legalább olyant találj ki, ami a te malmodra hajtja a vizet, mert ha magad alatt vágod a fát, annak sok értelme nincs.
Tudom, most az fog jönni, hogy de hét odaírtad, hogy ez csak fedősztori. Igenám, de sokan (főleg itt a HUP-on sokan) nem olvasnak el minden egyes betűt, hanem csak annyi jön le nekik, hogy találtál valamit a postafiókodban, ami felkeltette az érdeklődésed, és kinyomtad a HUP-ra, mint hírt. Ez OK, sokan így csinálják, csak akkor nem kell bevallani, mert rontja a hiteled.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem a legtöbben megértettük, hogy mit akart jelenteni a levélszekrényes mondat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem azokról van szó, kik megértették. Nem kellene a trolloknak felületet adni, abból vannak a kilométeres szálak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az elmúlt időkben többeknek is volt problémájuk abból, hogy nyíltan, személyazonosságukat felvállalva írtak ide a HUP-ra. Volt, akinek komoly problémája is volt a közelmúltban. Olvassák az oldalt olyanok is akik valószínűleg rendszeresen jelentenek ide, oda, amoda. Ez így elég összeesküvés-elmélet szagú, de hidd el, komoly bizonyítékok vannak rá, nem én állítottam fel az elméletet, hiszen szenvedője keresett meg. Éppen ezért, ha valaki nem kívánja felfedni magát, miközben infókat ad át, nem hibáztathatjuk.
Szerk: Gipszjakab az előbb levelet írt, elmondta, hogy hogyan jutott az infóhoz és azt is, hogy nem kívánja a forrását felfedni. Tartsuk ezt tiszteletben.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Barátom nem tudom, hogy mit értesz áldolog alatt és légyszives fejts ki, hogy mit hazudtam. Ha bármilyen módon tudod igazolni a teóriádat miszerint hazudok akkor nyilvánosan megkövetlek. Egészen addig kikérem magamnak amit itt írtál nem több mint puszta mocskolódás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor most mégegyszer olvasd el a hozzászólást, és vesd össze azzal amit írtál. Senki nem mondta, hogy hazudsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...ha valami áldolgot akarsz kitalálni akkor az próbáljon egy picit a valóság felé közelíteni...
...ha hazudnunk kell, legalább értelmeset hazudjunk, és ne csak bele a vakvilágbas. A jövőre nézve én ezt csak javasolni tudom neked...
...Ha már muszály hazudj, legalább olyant találj ki...
Talan tenyleg nem ugy gondoltad ezeket a dolgokat, ahogy hangoznak, de szerintem jogosan haborodott fel azon, hogy egy egyertelmuen kepletesen ertendo mondatot szo szerint probaltal ertelmezni. A hsz masodik reszeben persze megmagyarazod, hogy mindezt csak masok neveben, meg az ertetlenek miatt, de akkor is, szerintem ebben gj-nak van igaza. Mar ha egyaltalan erdekel valakit :)
ui: a muszajt pontos j-vel kell irni. Nagyon gyakran latni rosszul leirva, csak gondoltam, megemlitem. Az uszaly viszont ly. Ilyen ez a magyar nyelv...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem cikk, hanem bekopizott levél, és a hitelességét alátámasztja, hogy tartalma és nyelvezete egybevág a microsoft egyéb, nem szakmai kommunikációjával a témában
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm! Ez tényleg nem cikk, annak ugyanis teljesen mások a formai és tartalmi követelményei. A levelet pedég azért küldtem el, hogy lehessen kommentárt fűzni hozzá. Amiért a levél közlésének a "kép, szöveg nélkül" formát választottam az pedig az, hogy én semmiféle módon nem kívántam minősíteni egy olyan dokumentumot ami önmagát minősíti.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vilagos. Nem gondolom hogy nem volt ra szukseg, sot. Csak nekem elsore nem jott le mirol is van szo.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aszzem maradok a (La)TeX-ne'l...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mondjuk makrózható táblázatkezelőnek nem a legjobb. (Bár, lehet shell szkriptbe írni a cuccost, bc elvégzi a számításokat, majd latex-et outputol, de valjuk be, nem igazán titkárnőbarát megoldás.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze. De ha mondjuk ha szigoruan a dokumentumkeszitest vesszuk, akkor azert megiscsak, szoval akarmit is szulnek ki, ettol me'g igencsak messze lesznek.
A magyarositott tablazatkezeloben meg a kedvencem a magyarra forditott matek-fuggvenyek. Hogy az sqrt()-t leforditja'k gyök()-re... meg jo hogy nem forditjak le a sin()-t öböl()-re, az arsh()-ot meg területöbölhihetetlentúlzás()-ra :] Kivancsi vagyok hogy ezek a szabvanyok errol hogy fognak rendelkezni :]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bár én úgy általában a magyarosítás híve vagyok, de a függvénynevek esetén NAGYON NEM! Az ilyesmitől én is agyérgörcsöt tudok kapni...
-------------
:::A GoboLinux felhasználók hivatalos magyar fóruma: http://linux.birodalom.net/smf
:::A #86-os sorszámú hivatalosan bejegyzett GoboLinux felhasználó
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"magyarosítás híve vagyok"
Tehát pirosarany, vöröshagyma, paprika bele vastagon? :)
Amire te gondolsz a (szoftver)lokalizáció (vagy ha már magyar szó kell bele, akkor inkább "magyarítás").
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
LOL
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg béreslegényekkel reklámozzák! :D :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A Microsoft meggyőződése szerint a felhasználóknak meg kell hagyni a választás lehetőségét, hogy a számukra legmegfelelőbb dokumentum formátumot használhassák."
Na ez nalam is kiutotte. Ha igy gondoljak, implementaljak bele mindket szabvanyt, hogy a felhasznalo valaszthasson. Ne csak egy add-on converter legyen hozza, amit utolag kell telepiteni.
Amugy meg az egesz level megfogalmazasa nekem egy nyafogo, arulkodo kis nyalas kolok levelere hasonlit.
Gratulalok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az a lényeg, hogy neked mire hasonlít, hanem az, hogy a közvéleménynek sok-sok pozitív dolgot beleírtak. Igaz, hogy mindez az ODF-re is igaz, de ezt persze nme fontos megemlíteni. Az ilyen press release emailekkel az a baj, hogy egyoldalúak. Persze lehet rájuk reagálni, de lehet, hogy az már (vmilyen úton-módon...) nem jut el olyan széles célközönséghez. Ki érti ezt...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A press release azoknak valo, akiknek nincs idejuk scifi-t olvasni ;-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne keverjük ide a scifit, ebbe semmi sci nincs.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"PR Manager"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nalam ez verte ki a biztositekot:
"...Emellett kiemelten fontosnak tartjuk a számítástechnikai és adatformátumok evolúcióját..."
Ertem. No akkor magyarazza meg a M$ mi neki az evolucio mert tudtommal fejlodest jelent. A fejlodes pedig a meglevo vminek az alakitasa/alakulasa egy lehetseges jobb fele. Igy a csovon a lyuk ujboli feltalalasa nem fejlesztes igy nem is evolucio. E szerint a mondat szerint az ODF-et kellene fejleszteni... Vagy nem tudnak beszelni... en utobbira szavazok!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Végül is szerintem nem lett rossz a végeredmény. Ha jól nem sülhetett el, akkor inkább sehogy se.
Azzal, hogy M.o. nem volt képes érvényes szavazatot leadni max. égetjük magunkat, de ez már nem oszt/szoroz az ország megitélésében. A sok kis m$ csicska cég, aki most regisztrált meg legalább támogatta egy kicsit az MSZT-t. Kár hogy nem valami húzósabb összeg volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azert ne hidd, hogy egy szabvanyugyi hivatalban angyalok ulnek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...M.o. nem volt képes érvényes szavazatot leadni max. égetjük magunkat...
konkretan ezt vartam, hogy valaki lecsapja a labdat: ha igen, akkor az a xar, fuu, milyen kis rohadt orszag vagyunk, senkit nem erdekel az igazsag; ha meg ervenytelen, akkor az a xar, fuu, milyen kis rohadt orszag vagyunk, senki nem kepes semmire...felteszem: egy orszagot elsosorban nem a szabvanyugyi tarsasag mukodese alalpjan itelenek meg, bar lehet, hogy te ezt jobban latod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem hiszem, hogy bárki is tisztán látná a helyzetet a jelenlévők közül. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ami a legkisebb mértékben is érinti az államigazgatást kis országunkban, azt töketlen balfaszok gyülekeze irányítja, akik nyakig ülnek a korrupcióban. Máshol se rózsás a helyzet, de ott legalább vakaróznak, hogy csökkentség a kullancsok számát (néha magam is meglepődök, hogy milyen disztingvált tudok lenni).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nalunk most 15 fok van.
Csak azert mondom, hogy ravilagitsak az en elozo, es a te elozo hozzaszolasod kozotti kapcsolatra. Masreszt kijelentettel valamit, ami miatt az allamigazgatasban dolgozok talan joggal perelhetnek teged ragalmazasert.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
valóban kormányt kellett volna írnia
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kormány csak a jéghely csúcsa. Te komolyan azt hiszed, hogy egy országot egy kormány irányít? Ők csak a kirakat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tiszteletben tartva a policyt, ennyire nem szeretnék ebbe itt belemenni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jogos! Elkalandoztunk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem arra gondolt, hogy az elképzelések közvetlen megvalósítói olyanok, amilyenek. Példát a rules miatt nem hozok.
It doesn't matter if you like my song as long as you can hear me sing
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
http://mek.oszk.hu/01500/01560/
Ilyesmire gondolsz ?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne menjünk bele, ez nem az a fórum :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem írtam neveket ugye? Mellesleg a fél család a kollégád, tehát ne vetíts! Képben vagyok, hogy mi folyik az APEH, HIF, OM berkein belül, továbbá még néhány egyetem, főiskola gazdasági életével.
Mellesleg azzal, hogy kis ország vagyunk nincs is semmi baj. Így hozta a történelem (ezt most ne feszegessük). De vannak nálunk kisebb országok is, akik valahogy jobban menedzselik magukat. Meg vannak rosszabb helyzetben levők, akik valahogy mégis többet profitálnal. Mi ez ha nem töketlenség? Az viszont, hogy rohadt az már belülről fakad...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> ha meg ervenytelen, akkor az a xar, fuu,
Na várjunk... félmondatot ne emeljünk ki (vagy igen, de akkor is előtte olvassuk el a _teljes_ hozzászólást, és arra reagáljunk). Rögtön így folytatta: ,,de ez már nem oszt/szoroz az ország megitélésében.''
> konkretan ezt vartam, hogy valaki lecsapja a labdat
Látom. De legalább bevallod, ez pozitív.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem is kell egy ilyen PR-os.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
Nem lenne gondom álláskereséssel, az tuti.
Mondjuk nem értem ezt az egész dolgot, de most már nem is kérdezek. Sajnos az IT-be is egyre inkább beleszól a politika, és én attól csak menekülési kényszert érzek, semmi egyebet.
Azért azt meg kell hagyni, a MS úgy általában nem picit barokkosan tud hazudni. De persze a kvázi monopólium árnyékából könnyű pofázni. Csak meg ne döbbenjenek, ha valamikor csökkenni kezd a részesedés.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A tagok közül ezt sem az ülést megelőzően, sem az ülés alatt senki nem kifogásolta és a szavazás eredményére semmilyen hatással nem volt.
hát dehogynem, pénteken szóltak hogy hétfőn gyűlés, senki nem tudott készülni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hát ilyen csibész ez az ibm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
[ossz.esk.elm] Hat gondoltak hogy gyorsan lezavarjak mert hallottak hogy a MS mar szervezne be az uj tagokat, aztan kiderult hogy megvette a regieket is. [/ossz.esk.elm]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Íme, egy kis bepillantás abba, mit csinál a Microsoft a tényekkel. Megemlítenek egy ,,fő kifogást'', elfeledkezve arról, hogy volt még kettő másik. És természetsen szó sem esik a technikai kifogásokról :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ott az ülésen is elhangzott, hogy nem két cég az IBM és az MS van jelen. hiszen negyven feletti cég volt képviselve.
Az MS elsődlegesen jogászkodott,bár volt olyan javaslat, hogy beszéljünk a szabvánnyról, az azzal kapcsolatos műszaki kérdésekről,ettől elzárkózott.
Nem kellene senkinek elfelejtenie,hogy súlyos hibák vannak szabvány tervezetben, ezt az MS is tudja, de bármi áron át akarja nyomni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hehe! A cikkben nagyon vigyáztak, hogy nehogy megemlítsék az ODF-et, vagy bármit ami MS-nek kellemetlen lehet. De a technika ördöge közbeszólt a jobb oldalon.
Kapcsolódó anyagok:
- A Microsoft hadat üzen a nyílt forráskódnak - http://index.hu/tech/jog/msopens14050/
- Elkészül az ODF-átalakító - http://index.hu/tech/ihirek/298626
- Ingyen szoftverek próbálgatásra
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Asszem az adblockos esettel elvesztett a magyar szabadszoftveres társadalom egy partnerlapot. Nyalnak a microsoftnak. Már amikor nem apple-reklámot tolnak a k. olvasó képébe cikk gyanánt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most látom, hogy a cikk végén be van linkelve az szszi oldala. Igaz, hogy az egesz cikk ennek ellentmond, de azert legalabb az ellenvelemeny is ott van. Ezt utolag irtak bele, vagy csak elkerulte a figyelmemet?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A GKM utasította az MSZT-t a szavazás megismétlésére majd augusztus 30-án jelezte, hogy a mai napra összehívott bizottsági ülést is szabályellenesnek tartja."
"A Microsoft Magyarország továbbra is fenntartja azon álláspontját, hogy a június 25-i bizottsági döntés érvényes."
Bmeg Julianna, hogy lenne érvényes egy GKM által is szabályellenesnek tartott ülésen hozott döntés? Nooormális?!?!?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
evolúcióját = fejlődését
standarddá = szabvány
.
.
.
"jól ismert piaci szereplők [...], mint például a Novell és az Apple" -> ennek szerintem minden magyar és európai "informatikai cég" nagyon örül: EU-IDABC
"dokumentumok tartalmát a ma elérhető és a jövőben használatban lévő eszközökkel egyaránt kezelni tudják" -> MS doc v*, MS RTF erről tesznek tanúbizonyságot...
"ISO felügyelete alá kerül, annak karbantartása, továbbfejlesztése is az ISO" -> és akkor dobja az ODF ISO/IEC 26300-t, azt nem tartja karban és nem fejleszti tovább?
"Magyarország nem adott le szavazatot, kizárhatja magát ezen egyeztetési és végső döntési folyamatból." -> FUD: akkor most kizárja, vagy sem? Valsz nem, mert akkor azt írta volna a bölcsész.
.
.
.
slashdot idézet:
"Dear Sweden...
(Score:5, Insightful)
by Nom du Keyboard (633989) on Friday August 31, @06:25PM (#20429547)
Dear Sweden,
We needed your NO vote. Microsoft has won their battle by removing your vote entirely, which is probably not what you intended.
Sincerely,
The rest of the (still) Free World."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tudjatok az egeszbe mi a furcsa, hogy meg svedorszagban ugy bukott ki, hogy irt rola a fuggetlen sajto, addig nalunk az ellen erdekelt fel panaszolta be a GKM-nel.
Hol van a sajto ilyenkor??? nem ez lenne a dolguk????
Es gondoljatok bele az, hogy siman megcsinaltak volna, ha a IBM nem szol kozbe. A legszomorubb, hogy hany dolog lehet itt ebben az orszagban amit sutyiban lezsiroznak, kilora vesznek szavazatott, (igaz valasztaskor erdemes ki menni a faluk nyomorusabb resze.....)
En orulok, hogy igy alakult, de egyik szeme sir a masik nevet... Miert nem vette ezt mas is eddig eszre????
<#
<<<#######>>>
\ /
||
MACi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A hazai sajtót már megvették, ha nem is a microsoft, mások.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez már elég régi hagyomány.. Emlékeim szerint a középkorban is hasonló játékok voltak, csak ott a szavazás elött mindenki kapott jópár pohárka borocskát, aztán utána már csak arra kelett szavazni aki adta... Utána meg jöhetett a tömeg bunyó :D
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Üllj le és kuss legyen!"..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az itteni olvasók számára jórészt világosak a fenti szövegben található apró csúsztatások, önellentmondások és paradoxonok. de a nagy áltag számára imho teljesen meggyőző ez a szöveg.
és akkor belegondolok, hogy a gazdaság ilyen vagy olyan helyzetéről írt blablabla elemzések, az új autók forradalmi újjításait és extráit bemutató katalógusok, vagy az újjonnak kifejlesztett 5x hatékonyabb gyógyszerek hatásmechanizmusát magyarázó kiadványokban vajon mennyi hasonló csúsztatás van, amit meg mi nem veszünk észre..?
és ez eléggé aggasztó.
a 21.ik századra iparággá nőtte ki magát, az áltudományos érveket és manipulált teszteket felmutató sci.fi marketing.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elég annyi, hogy "fi.marketing". A "sci"-t hagyjuk ki a névből, úgy pontosabb. Abban a marketingben ugyanis amire te gondolsz, tudomány kb annyi van, mint mackósajtban a brummogás. Azt kivéve persze, hogy alkalmaznak jóadag pszichológiát, a "nagy tömeg" elámítására, beetetésére.
-------------
:::A GoboLinux felhasználók hivatalos magyar fóruma: http://linux.birodalom.net/smf
:::A #86-os sorszámú hivatalosan bejegyzett GoboLinux felhasználó
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már évekkel ezelőtt kitaláltuk az ETK-ban, hogy a PR magyarul: agymosás. Ennyi. Nem kell újat kitalálni.
PR = agymosás.
kész.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Agymosás managger :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> ...vajon mennyi hasonló csúsztatás van, amit meg mi nem veszünk észre..?
Az én kedvencem valamelyik kozmetikumreklám: "akár 85%-al csábitóbb".
--
Debian - The "What?!" starts not!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem az a csúsztatás tetszik, ami szerint ahhoz, hogy mások implementálhassák nemzetközi szabvánnyá kell tenni.
Ahhoz az is elég lenne, ha a specifikáció tényleg specifikáció lenne és pontosan lenne implementálva :-). Nincs közea a szavazáshoz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mondhatni pont fordított az ok-okozati viszony a kettő között.
---
Sok gyerekkel ellentétben én sose akartam tűzoltó lenni. Lettem helyette informatikus. Nem találjátok ki, hogy mit csinálok nap mint nap...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Marketing, marketing, es meg1x marketing. Kozgazos duma az egesz. Ilyenkor amugy szeretem a wiw-et, mert fent van mindenki :) Meg a kedves PR manager is :)
"A Microsoft meggyőződése szerint a felhasználóknak meg kell hagyni a választás lehetőségét, hogy a számukra legmegfelelőbb dokumentum formátumot használhassák."
A felhasznalo szarik ra, milyen formatumot hasznal. A felhasznalonak meg kell hagyni a valasztas lehetoseget, hogy a szamukra legmefelelobb SZERKESZTOT hasznalhassak. A felhasznalonak a legmefelobb Szerkesztoje a Word, mert "A Microsoft a személyi számítógépekre írt szoftverek legnagyobb gyártója a világon", es amit ok mondanak, annak ugy is kell lennie.
William H. Gates?? Nem B az a H? Szanalmas hogy ezt se tudom :)
De a vegen a duma nagyon tetszik... Olyan Microsoftos :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
William H. Gates?? Nem B az a H? Szanalmas hogy ezt se tudom :)
William Henry Gates. Tényleg nem tudod. Wikipedia a barátod.
init();
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni