CF-kártya + Linux

e2/3 esetén érdemes még a tune2fs-sel letiltani, hogy x időnként ill. x felmountolás után mindenképp ellenőrizze, mert ehhez a superblock-ba minden mountoláskor bele kell írnia az időbélyeget ill. növelnie kell a mountolások számát (tune2fs -c 0 -i 0 /dev/...), valamint érdemes tmpfs/ramfs/shmfs/stb.-t használni az írandó könyvtárakhoz (/var, /dev). Ehhez kell egy saját rc script, ami minden más előtt indul, felmountolja az adott könyvtárat, majd valahonnan kicsomagolja oda a kezdeti tartalmat. Ezzel persze még nem vagy kész, mert minden általam ismert linux disztró ívesen tesz az FHS-nek azon részeire, hogy hol szabad és hol nem szabad feltételezni az írhatóságot, és jó pár helyre mindenképpen írni akarnak.
Ilyenek pl.:
- a syslog mindenképp létre akarja hozni a /dev/log nevű unix domain socket-et
- a dhcp kliensek ill. a pppd mindenképp írni akarja a /etc/resolv.conf-ot
- a mount írni akarja a /etc/mtab-ot (ezen segíthetsz, ha át-symlink-eled a /proc/mounts-ra)
- az smbmount atomikusan (új file létrehozása, írása, majd átnevezése) szintén írná a /etc/mtab-ot, meg ráadásul az átmeneti file-ját szintén a /etc-ben hozná létre

Több most így nem ugrik be, de emlékszem, hogy mikor ilyesmit csináltunk, nagy szexuál-teológiai fejtegetések voltak a derék fejlesztők egynémely trehányságának okán :).

Más. Mivel anno mi egy 8M-s flash-re varázsoltunk linuxot, a hellyel erősen takarékoskodni kellett, így aztán úgy csináltuk, hogy egy asztali gépen lévő, disztribúcióból telepített linuxról állítottuk össze a filerendszert úgy, hogy kiválogattuk a szükséges binárisokat, ldd-vel megnéztük a függőségeiket, majd rekurzíve ezen lib-ek függőségeit is, stb., majd mindezeket kimásoltuk egy külön könyvtárban létrehozott hierarchiába (~/flashre/bin, ~/flashre/lib, stb.), a futtatható binárisokról le-strip-peltük a debug infót, aztán az egészről csináltunk cramfs image-eket, majd ezeket másoltuk a flash-re és bootoláskor mountoltuk velük felül a flash megfelelő könyvtárait. Persze ezt a másolgatósdit nem kézikusan, hanem automatizálva, így aztán a frissítés mindössze annyi volt, hogy az asztali gépen "apt-get update; apt-get upgrade; make flashimage" (okos ember lusta is :)...).
Ezzel magán a flash-en tömörítetlenül csak ezek kellettek: /etc/inittab, /sbin/init, /sbin/mount, /bin/ash, meg persze a spéci init scriptek.

Később egy kollégával a témáról beszélgetve kaptam egy olyan tippet, hogy érdemes lett volna az egész kócerájt uclibc-vel újraforgatni, ráadásul méretre optimalizálva, de addigra ez az egész már csak egy érdekes emlék volt a múltból, a régi projekt ex-kollégái meg szerintem annak is épp eléggé örülnek, hogy egy db make paranccsal tudnak komplett flash image-et generálni :).
Sic transit gloria mundi...