fix prefixek, fix elérési utak - miért?

Néhány éve, amikor az első LFS linuxomat fordítottam szomorúan vettem tudomásul, hogy sok "forráskódban" fixen vannak bizonyos elérési utak definiálva - nem is beszélve a különböző szkriptekről...
Sosem bírtam megérteni, hogy ha ilyen nagyszerű dolgok léteznek, mint a unixok könyvtárszerkezete, meg a PATH környezeti változó, ... akkor miért van ez így manapság?!
Hozzáteszem próbáltam egy rendszert is fordítani, ami nem a hagyományos /:/usr:/usr/local szisztéma szerint működik - sok nehézségbe ütköztem.
Felmerült bennem az a gondolat, hogy miért nem tartalmaz a linux kernel egy "compile time" sztringet, vagy egy változót - amit akár menet közben is lehet változtatgatni - a rendszeren használt prefixekről. (pl.: "/:/usr:/usr/local") Minden annyira könnyű lenne... - gondoltam.
A gcc include könyvtáraival nem kellene küszködni, fordítás közbeni, vagy futás közbeni linkeléssel, a keresési útvonalakkal, a szkriptek fejlécével....
Mi lenne, ha menet közben is változtatni lehetne - és az autopackage-vel együtt akár az "élet olyan szép is lehetne".
Különbözö jogosultsággal rendelkező prefixek lehetnének - külön prefixek a rendszerprogramoknak, démonoknak, külön az ártalmatlanabbnak mondható programoknak. A csomagkezelőhöz is aktívan kapcsolódhatna a téma.

Ha ez egy megvalósítható dolog, akkor miért nincs így?
Ha ez egy hülyeség, akkor miért az?