TB fogászat part 3

Március végén gondoltam kipróbálom a TB fogászatot, áprilisban volt az első vizit, abban maradtunk hogy május közepe fele lehet leghamarabb a beavatkozás/ellátás amennyiben szükséges. Az első vizit nem igazán tudott sokat megállapítani egy időszerű fogkő eltávolítást leszámítva, semelyik fogam nem reagált semmilyen tesztre, na de majd a röntgen megmondja, ha kiértékelik majd hívnak.

Ami tudni kell, hogy ahova mentem az egy olyan fogásznak a rendelője, aki külön tart fent egyet a TB ellátásra és van egy másik saját ami az Ő magánrendelője és itt szokott elvégezni minden olyan beavatkozást ami nem fér bele a TB ellátásba vagy szimplán magán praxist folytat. Az első rendelőbe nem Ő dolgozik, hanem kiadja másnak/másoknak.

Május elején csörög a telefon, hogy hát megnézték a röntgent __és__mintha__úgy__nézne__ki__  az egyik gyökér kezelt fog végén lenne egy elváltozás, ezt érdemes lenne kezelni viszont ez már nem fér bele a TB-be mert gépi gyökértömést kell hozzá csinálni ezt majd a fő-fő doktornő csinálja, Ő majd mindent elmond. Kaptam hozzá időpontot, amit egyszer én (haláleset miatt ), egyszer Ő (külföldi utazás miatt) módosított. Na de, tegnap  sikerült a találka, ami nem várt eredményeket hozott.

Nyilván várnom kellett, mert el kellett szaladnia a házhoz - két házzal arrébb lakik - mert megszólalt a riasztó, oké van ilyen. Az hogy ott volt egy ismerőse, akit megpróbált megbökni a váróban(!) - csak, hogy addig is zsibbadjon - de még Ő is tiltakozott ez ellen, az már jelentős szemöldök felhúzást eredményezett. (Sidenote: itt volt az a pillanat mikor gyorsan rákerestem a nevére Google-ban és 1 csillagos értékelések jöttek velem szembe). Már a menekülésen gondolkodtam, mikor mégis behívott - az ismerőse teljesen megmakacsolta magát - , mondta foglaljak helyet. Mondom nagyon szívesen, de nem kéne előtte bemutatkoznunk egymásnak? Mint kiderült gőze nincs ki vagyok:  áhá maga az aki gépi gyökérkezelésre jött. Hát mondom ebbe én nem vagyok olyan biztos, mert eddig csak telefonban hallgattam mindenféle magyarázatot, de semmilyen konkrét infóm nincs milyen okból, milyen kezelési terv alapján, mekkora költséggel és idővel járó beavatkozásról beszélünk. Például a saját röntgenemet nem is láttam még.

Itt meghallgattam egy rövid történetet miért kell gépi gyökérkezelést __általában__ csinálnia, de közben megtalálták a röntgenemet, így hárman néztük a: semmit. Nem vagyok dentál radiológus, de első ránézésre még én is láttam, nincs olyan elváltozás - sötét folt, anyagszerkezet etc változás a fogak és foggyökerek körül ami betegségre utalhatna, erre rá is mutattam ekkor jött az a válasz, nagyon szépek a gyökértömések ki csinálta? Mert lehet volna azért egy fél mm-el hosszabb. Mondom az alapján amit látok az összes gyökérkezelt fogamat újra kéne akkor csatornázni, időközben egyébként hogy-hogy nem tüneteim többé-kevésbé megszűntek - márciusban volt egy műtétem ami azon az oldalon elég sok ideget igénybe vett - szóval az alapján amit látok nekem ez egy teljesen felesleges beavatkozásnak tűnik. Hátha nem okoz problémát akkor eltekint(!) a beavatkozástól, de azt javasolja hogy októberben csináltassak megint röntgent a biztonság kedvéért.

Mondom akkor ez egy jó hír, nincs baj, még olcsón megúsztam, mert kitudja mennyi lett volna egy teljes beavatkozás. Jaj, hát 8 ezer forint azért lesz, mert a szaktudást meg kell fizetni. :D Ezen hangosan felröhögtem - sőt az ezután lévő beszélgetések alatt végig röhögtem - , mondom kártyával lehet fizetni? Azzal nem, nincs terminál. Oké elutalom, Juli van bankszámlánk? - nincs csak készpénzes számlatömbünk van.  Tudja mit itt van messze egy ATM, ugorjon elérte. Én biztos nem ugrok el sehova, jó akkor majd ha erre jár behozza. Pénteken itt leszek délig. Akkor lehet hogy inkább hétfőn járok erre. :D

Aztán otthagytam őket úgy, hogy darab papírt nem kaptam, hogy ott jártam és a mi a faszt csináltam náluk. Hát így.

Hozzászólások

Szerkesztve: 2022. 06. 21., k – 13:41

Orvosbűnözés. A vicc az egészben az, hogy a végén nem a TB fogászatot írtad le, hanem a kókler "maszek" fogorvost, abból is az alja lehúzós, adócsalót.

trey @ gépház

Az hogy ott volt egy ismerőse, akit megpróbált megbökni a váróban(!) 

Sírok. Komolyan. Azt hittem ilyen csak valami elbaszott Pierre Richard filmben történhet. De mégis, hogy kell ezt a jelenetet elképzelni?

<befőttesüveg>
meggy
</befőttesüveg>

A faszira először azt hittem, hogy ő a portás, mert elég kicsi váró volt mindenfelé nyíló ajtókkal  és mikor mondtam kihez jöttem elirányított tök máshova. Mikor visszamentem elég csúnyán néztem a fickóra - ilyen 50-60 közti bajszos fószer. Akkor megjelent a doktornő akire azt hittem elsőre hogy a takarítónő  de épp  kikísért egy öreglányt. Kb. a következő beszélgetés játszódott le:

- Hogy vagy Józsikám?

- Jól, csak nagy a meleg.

- Jaj, mi nemrég jöttünk vissza Teneriféről, ott még nagyobb. Hogy van a fogad?

- Még fáj.

- Ne adjak valamit addig?

- Nem kell.

- Fú, el kell mennem, bejelzett a riasztó. A lakásnál, mindjárt jövök.

Mikor visszajött - eddig se köszönt, most se - folytatták a beszélgetést.

- Őrület, mi van ma. Az a hülye kutya.

- Kutyák nem hülyék.

- De ez az. Gyere megnézlek.

- Még nem akarok, rá kell készülnöm már mondtam.

- Gyere be, megszúrlak addig is enyhül a fájdalom.

- Nem akarok, utálom a fogorvosi széket.

- Akkor beadom itt a váróban.

- Jól vagyok, csak adj még egy kis időt.

Doktornő el. Majd egy perc múlva kijött, hogy én következek. Délre volt időpontom, ekkor már 12:35 volt.

No rainbow, no sugar

Szerkesztve: 2022. 06. 21., k – 19:29

Komoly dilemmának teszi ki magát, aki manapság fogászati kezelésre megy. 10-15 évvel ezelőtt volt egy jó fogorvos, akihez jártam. Semmi időpont foglalás. Beültem a rendelőbe, voltak előttem 8-10-en. Kivártam. - Volt, hogy két órát is kellett. - Majd beültem a székbe, "szájtátás" és ha kellett már fúrt is. Ugyan így, gyökér-kezelt, vagy fogkövezett. Amikor felkeltem a székből a projekt a következő fog szuvasodásáig be volt fejezve. - Volt egyszer, kétszer próba tömés is. De az nem volt jellemző. (Akkor egy héttel később tömött véglegesen.)

Na most, a fogdoki közben kiöregedett és elköltözött a városból. (Másokat is próbáltam előtte, volt aki magából kikelve és percenként hangosan ordítozott velem, hogy nyissam ki a szám, -- nem tudom jobban, kis pofám van! :) )

Másfél évvel ezelőtt piszokul megfájdult egy zápfogam. Kellett keresnem egy fogorvost. Ismerősöm ajánlotta. Telefonon az adott számot senki nem vette fel, nem tudtam időpontot kérni. (Ez azóta sem megy, bár amikor a dokinak nem lett jó a kiadott időpont, - közbe jött valami, - akkor ezen a számon hívtak fel.) Végül személyesen mentem el a rendelőbe magánban. Megnézte és egy kis azonnali fúrás, próbatömés után kaptam időpontot, kb. egy hónapra.

Azóta "fontolgatva" haladunk. Volt egy oldalon 5-6 röntgen, 2 fogkő eltávolítás, mindig egy-egy hónap időpont adással. Majd egy évbe telt mire az időközben idegelt fogat végre véglegesnek(?) tekinthető töméssel "gyökér-tömte". Volt közben mindenféle szavakba oltott elképzelés, hogy korona vagy fogépítés megerősítéssel. Stb. - De lassan két év múlik el ősszel, hogy elkezdtem ezt az egy fogat rendbe tetetni, és van egy ínyszinten gyökértömött fogam. A jó ebben az, hogy nem fáj, - egyenlőre. De lenne azért más is a másik oldalon, (pl. amalgám csere,) de oda nem jutottam el. Még egy túloldali röntgenig sem.

Nem mondanám, hogy rossz fogorvoshoz mentem, gyors és profi módon kezeli az eszközeit. Van csodálatos higiénia, fertőtlenítő légszűrés a váróban is. Az asszisztencia szintén gyakorlott. (És ami fontos, nem ordítozott magából kikelve velem. Ezzel tulajdonképpen "kilóra megvett" engem. :) )

De valahogyan úgy érzem, hogy a lényeg, az hogy havonta megjelenjek ott egy 10 perces "fellépésre", amelynek keretében újabb időpontot kaphatok. (Mondjuk a légszűrés valóban fejlődés, a régi és "nagyon hatékony" fogorvosomnak nem volt olyanja, talán a köpenye sem volt mindig nagyon tiszta. - Viszont anno, őt egy eredményes kezeléshez elég volt ötévenként egyszer meglátogatnom. :) )

+1, sajnos jó fogdokit kell kifogni. Én ~3 TB-s fogdokis "élmény" után döntöttem úgy, hogy köszi nem. Inkább megyek magánhoz.

Akit nekem sikerült kifogni, oda kb. időpontot alig lehetett foglalni, cserébe, "fogbarát" doki volt, tehát nem az a "húzzúk ki a 'csába" típus, mert van olyan is.

Felszereltség, kedvesség, stb rendben volt, Árban is "rendben" volt, nyilván a TB 0 forinthoz képest többe került :)

Szerencsére ő még nem öregedett ki.

És valóban a gyökérkezelést a töméssel hasonlítani összeférhetetlenség. Nem ugyan az a két művelet. Gyökérkezelésre vissza kell járni, mert ott bizony tisztogatni kell, stb, amíg lehúzódik, etc etc etc.

Bár az én magán dokim a visszajárásokért nem kért pénzt, első körben volt a gyökérkezelésért egy összeg, amikor megkezdte, utána volt egy összeg amikor úgymond "lezárta" és végleges tömés kaptam, viszont ebbe nem számolta bele nekem az ~5perces múveleteket. + cserébe garanciát is kaptam, ha esetleg a végleges tömés nem válna be, akkor kiszedi és megy tovább a tisztogatás, szerencsére ilyenre nem került sor.

Just my 2 cent

> Szerencsére ő még nem öregedett ki.

 

Nekem is volt egy baromi jo fogorvosom. Ismertuk egymast, volt a varojaban egy panorama rontgen gepe is.

Maximalisan meg voltam vele elegedve, aztan 2 eve hirtelen elhunyt, pedig nem volt oreg, talan 50 lehetett.

 

Azota tengodok.

Ahova megyek megnezem, hogy van-e rontgen gepe (panorama nem is kell, de egy sima rontgen illik), az egy nivot megad.

Kipuhatolom, hogy az illéhez hogyan all.

Aztan keresek masikat:(

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Részvét a fogorvosért.

Szerencsére az enyém olyan hogy nem keveri a TB-t a magánnal .. illetve egy kicsit. Egy kórházban látja el a TB feladatait.

+ van egy magánrendelője, de olyan pácienst még nem láttam akit TBről küldött volna át..

Olyan esetem viszont volt, hogy amit magánban csinált és nem jól sikerült mert majd besz.rtam a fájdalomtól akkor azt mondta menjek be oda ahol rendel a TB közegbe és megnézi.

De! Ezt sosem tette plussz költségre, sosem tette TB költségre.. 

Nehéz ilyen fogdokit találni na :)

Jó, hogy mondod. Persze én is óvatosan nyilatkoztam. (Nem vagyok elégedetlen, főként a döntést ugye, szakemberre bízzuk, Ő biztosan jobban ért hozzá mint én.)

Azért hozzáteszem, a idegölés nagyot fejlődött, betett egy vegyszeres tampont a próba alá, és pár nap alatt megszünt a fájdalom. Na most, a korábbi fogorvosom egyszer gyökérkezelt, (nekem az első ilyen volt..,) egy jelentős, 3 ágú foggyökér kezelését, az idegölést, mechanikus, kézi szétmorzsolással végezte el, kb 3/4 óra alatt. Nekem, - kiváltképp a hüvelykujja a számban, - meghatározó élmény volt. (Ti. a korábbi tapasztalatok alapján akkor is elutasítottam a fájdalomcsillapító injekciót. - nem akartam hogy zsibbadjon utána a szám... - Azért túléltem. :) )

igen... nekem 20 eve az akkori fogorvosom is elszoszmotolt 1-2 honapot 1 gyokertomessel, heti vizitekkel, gyogyszerezes, ideiglenes tomes, ellenorzo rontgen, volt minden is.

aztan valtottam egy masikra, na o 1 het alatt megcsinalt 3 gyokertomest, hatekonysagbol jeles. csak aztan volt ami 1-2 honap utan volt ami par ev utan gyulladt be, es lehetett ujra csinalni... hamar munka nem mindig jo :(

most az aktalis fogorvosom sem kapkodos, havonta picit csinal ezt-azt. mikor kerdeztem nem-e lehetne-e kicsit gyorsabban-e, azt mondta nem, mert ez a protokoll, megvannak az idok es eloirasok amit be kell tartani...

En annyit mondtam az enyemnek, hogy a jogaszomat es a fogorvost valogatom meg leginkabb. Minden masbol pont jo az ami beesik.

Amikor megyek minden alkalommal van panorama rontgen, helyben. Jofej. Bar a virus ota nem voltam, de nem is kellett, legutobb egy rontgennel megneztuk a muteteket es annyira jo volt, hogy egy kis fogko nem durvan csak egy "polir" jellegu leszedes es vege is.

Termeszetesen meg kell fizetni, de ha kepernyo kepes nepeknek jo, akkor nekem is jo a monitor moge.

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

O.O

Ezdeszar, uhh szerencsére nekünk nem jut ilyesmiből.

Vortex Rikers NC114-85EKLS