össze fogok vágni fél rőf gatyamadzagot. éjfélkor :D
de az is lehet, hogy csak kevésbé leszek "jófej".
- kovi blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1924 megtekintés
Hozzászólások
A babonákkal csak óvatosan! Gondolj a(z egyik) Bohr-anekdotára:
Egyszer egy amerikai tudós meglátogatta a Nobel-díjas Niels Bohr fizikust Koppenhágában. Meglepve látta, hogy a férfi íróasztala fölé egy patkó van a falra szögezve, épp úgy, ahogy kell: a nyitott végével fölfelé, hogy megragadja a szerencsét, és ne hagyja elszivárogni.
Amikor szóvá tette, Bohr egy mosoly kíséretében így felelt:
- Persze, hogy nem hiszek efféle babonákban, drága barátom. Viszont azt mondják, hogy a szerencsepatkó szerencsét hoz, akár hiszek benne, akár nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nejemnek van egy ilyen bevett szokása, azt nem tudom, hogy honnan vette, de ragályos. Mégpedig, hogy azt a táskát amiben a pénztárca van nem szabad letenni a földre, mert ki megy belőle a pénz. Elég kétszer elsütni ezt olyannak, aki még nem hallotta és már át is veszi. Nem teszem le én sem, hülye egy dolog, de erre mindig ügyelek.
Az, hogy ven-e tényleges hatása? Nehéz megmondani. Összefüggést is nehéz bizonyítani, viszont egy jó ideje stabil a "költségvetésünk".
Ja és a másik, hogy szeptember után amikor már hűvösre fordul az idő. Amikor a legyek már úgymond "elülnek" és ennek ellenére mégis előkerül egy a lakásban. Azt sem szabad leütni vagy lelégyírtózni, mert az meg elviszi a szerencsét és a pénzt. Ki kell teleltetni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gal Peter (egyik) konyvenek a hatso boritojan (tobbek kozott) ez all:
"Valoban szomoru latni azt, hogy magukat muveltnek tarto emberek, akik megalazonak es idejetmultnak tekintik, hogy Istenben higgyenek, vegul is horoszkopokban, magusok erejeben, spiritiszta szeanszok uzeneteiben, fekete macskaban es varazsgombben hisznek;"
Ezt a tomeny boszmeseget latva, amit osszehordtatok, szomoruan allapitom meg, hogy ketsegkivul eljott a neo-stupiditas kora.
--
Te!
Annyira gyulolod a BlackPanthert!
En meg ezert gyullolek! NIncs ra szo!
Le se szarlak! Erted budos goreny?! (abalole, a 20062. user)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jóságos teremtőm! Bolond ítél bolondot!
Gál Péter 1988 óta végez ördögűzést, orvosokkal is konzultál
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mondjad, kicsi csillag, mi fekudte meg a pocidat?
--
Te!
Annyira gyulolod a BlackPanthert!
En meg ezert gyullolek! NIncs ra szo!
Le se szarlak! Erted budos goreny?! (abalole, a 20062. user)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A pap elmondta: előfordul, hogy az ördögűzésnél az orvostudományt is segítségül hívják. Mint említette, rendszeresen konzultál pszichiáterekkel, sőt többször előfordult már, hogy belgyógyászati, idegrendszeri vizsgálatokat szervezett."
Szóval az úgy van, h a (szomorító) művelt ember ismeri a demarkációs kritériumokat amik a tudományos tudást elválasztják és megkülönböztetik a vallástól, az ördögűzéstől, a spiritiszta szeánsztól, babonáktól és egyéb mifenéktől. A hivatkozott ördögűző szakember ugyan kárhoztatja a művelt embert, de azért saját tevékenységének legitimációjaként kénytelen a tudományos tudást képviselő orvosokra mutogatni. Hát ezt a hívják morális szegénységi bizonyítványnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy emberünk tudja, hogy a démon igazából csak a páciens fejében létezik, ezért psziho izéhez viszi. Esetleg a megszállt, csak jó nagy esti zabálások után érzi belülről a gonoszt, ilyenkor belgyógyásszal konzultál, aki felír neki hashajtót...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Összekevered a háziorvossal. Az alapkérdés, h az ördögűző művelt [tudós] embernek tekinthető-e? A tudományos logika alapján nem tekinthető annak.
A fenti idézetben a művelt szó a tudományos tudást jelenti. Az ördögűző [és sj] elképzelése szerint az ördögűzés inkább összefér műveltséggel mint pl. a babona. Ezen elképzelésüket mivel tudják alátámasztani azt érdeklődéssel várom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szovegertesbol nem vagy annyira jo. Eloszor is nem a muvelt emberekrol van szo, hanem a magukat muveltnek tarto emberekrol. Csak szolok, hogy te is tudd: van egy picurka kulonbseg. A masik aprosag, hogy ha mar lentebb a logikat hivtad segitsegul (ami, valljuk be, eleg meresz huzas toled) semmi ellentmondas nincs abban, hogy emberunk orvosokkal, pszichiaterekkel, stb. konzultal. A konzultalni vs. masokra mutogatni kozott is van egy arnyalatnyi kulonbseg.
Muszaj neked mindig belemenni egy 'ha hallgattal volna ...' kezdetu tortenesbe? Nem kotelezo mindig emlekeztetni arra, hogy a szadban meg a negro is vilagit, LOLb+...
--
Te!
Annyira gyulolod a BlackPanthert!
En meg ezert gyullolek! NIncs ra szo!
Le se szarlak! Erted budos goreny?! (abalole, a 20062. user)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kellemetlenül egyszerű vitapartner vagy. Teljesen lényegtelen, h az illetők magukat tartják műveltnek v. épp G.P. tartja őket annak. A fókusz a művelt szó itteni jelentéstartalmán van, és azon h mi G.P. a viszonya ehhez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A http://hup.hu/node/140200 és hasonló blogbejegyzéseid alapján olvasod a Bibliát, de megnyilvánulásaid alapján ez csak lexikális tudást jelent.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem is mondtad, hogy te szabad szemmel latod a gyulekezet hatarait. En eddig ugy tudtam, ezt csak Isten tudja...
--
Te!
Annyira gyulolod a BlackPanthert!
En meg ezert gyullolek! NIncs ra szo!
Le se szarlak! Erted budos goreny?! (abalole, a 20062. user)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Idézeteket mellőzvén, én is szomorúan állapítom meg.Bizony a jelenkorban is fellelhető a társadalmunkban a paleo idiotizmus.
Pont.
Téma lezárva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bizony a jelenkorban is fellelhető a társadalmunkban a paleo idiotizmus.
egyetertek, de ezt nem kene reklamoznod, mert a vegen meg valaki kiallitja a dili flepnidet!
--
Te!
Annyira gyulolod a BlackPanthert!
En meg ezert gyullolek! NIncs ra szo!
Le se szarlak! Erted budos goreny?! (abalole, a 20062. user)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A tied már rėg kėsz van. Ott figyel az összes hozzászólásodban, ahol nem szakmai témában. Szinte mindenkit megbélyegzel valamiért, mert az nem felel meg a te értékrendednek. Úgy, hogy előtte a lőtéri bolháskutya sem sértegetett téged, nem kérdezett meg és még csak említésre sem kerültél.
Tolod a faszságaidat, mint pl. a foci eb kapcsán.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az ember szova teszi a hulyesegedet, aztan maris picsogni kezdesz? Ejnye, na, hat ez csak 1/10 lett.
--
Te!
Annyira gyulolod a BlackPanthert!
En meg ezert gyullolek! NIncs ra szo!
Le se szarlak! Erted budos goreny?! (abalole, a 20062. user)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ó,de jó, hogy csak 1/10 vagyok a szabályrendszered szerint. Még ennyire sem szeretnék megfelelni egy ilyen torz valaminek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fekete macskat mar lattam parat, beszelo kigyot meg egyet se. Persze lehet, hogy mindegyik tudna beszelni, csak nincs sok mondanivalojuk.
De tenyleg fura, hogy egyes emberek milyen hulyesegekben tudnak hinni. Es ez meg a jobbik eset - legalabbis a chemtrailhez meg hasonlokhoz kepest, amikben nehanyan tenyleg hisznek.
--
Atheism and Religion are but two sides of the same coin.
One prefers to use its head, while the other relies on tales.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Működik a reflex digitális pénzzel is, vagy csak valóssal? Pl. netbankolás során lehet-e a gép a földön, vagy csak az asztalon?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi van akkor, ha a túlvégen lévő szerver van a földön?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A babona 1.0-ban nincs deffiniálva az elektronikus fizetőeszköz.
Úgy hírlik, hogy az a következő kiadásban lessz. :-)
A jelenleg támogatott eszközök:
-papírpénz és érme,
-táska,szatyor,hátizsák,pénztárca és ezek forkjai. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
fúú ezen legyes szaron úgy vigyorogtam, hogy tuti látszottak a fogaim :D
--
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sose vigyorogj úgy, hogy kilátszanak a fogaid, mert az 3 hét, 4 nap, 6 óra és 12 perc balszerencsét jelent! :-)
(plusz berepülhet egy légy a szádba)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mindegy, majd ott kitelel. kitelel? :D
--
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem szabad megölni, vagy biztosítani kell az életben maradásához szükséges feltételeket?
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sőt a további felmerülő igényeit is figyelembe vesszük. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én nem vagyok babonás és nem hiszek a badarságokban, mert aki minden hétfőn hármat köp kelet felé egy barna kavicsra, azt nem érheti megrontás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mit fognak csinálni a Mars-expedíció résztvevői? Az űrben nem lesz kelet! Még a végén lepottyannak a balszerencse miatt.
Fuszenecker Róbert
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha megforgatják az űrhajót (ahogy az Apollókat is forgatták, hogy ne egy oldalon legyen meleg), akkor máris van keleti irány. Barna kavicsot meg tudnak vinni magukkal. Beteszik a patkó mellé. Apropó patkó! Azzal viszont baj van, mert nincs felfelé!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó vajon a patkómágnes is (az nagyobb valószínűséggel van egy űrhajón), vagy csak az igazi lópatkó működik?
El kellene végezni a kettős vak teszetet :-)
Fuszenecker Róbert
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak annyit tennék hozzá, amikor átszalad előttem egy fekete macska, akkor mindig mondogatom magamban: "nem vagyok babonás! nem vagyok babonás! nem vagyok babonás!" :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én amikor átmegyek egy fekete macska előtt remélem, hogy neki lesz balszerencséje.
- - - - - - - - - - -
"A fejlesztők és a Jóisten versenyben vannak. Az előbbiek egyre hülyebiztosabb szerkezeteket csinálnak, a Jóisten meg egyre hülyébb embereket. És hát a Jóisten áll nyerésre." By:nalaca001 valahol máshol
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A babonák rendben vannak szerintem, mert ha megnyugszol tőlük rendbe teszik a figyelmedet és ennek nyilván pozitív (gyk. placebo-szerű) hatása van az elmédre. Amitől kikészülök az például az applied kinesiology és társai. Ráadásul vannak rokonaim is akik hisznek benne és csinálják...
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az applied kinesiology és társai
És ha ettől megnyugszol, és pozitív placebo-szerű hatással van az elmédre, akkor rendben van?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze egy bizonyos szintig. De egyrészt nem elég, másrészt allergiára és hasonlókra alkalmazni 100% kuruzslás.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látod-látod. Miért jobb az a babona, hogy újévkor együnk lencsét, mert akkor sok pénzünk lesz, mint bármi "kuruzslás"? Feltételezve azt, hogy nem dob ki milliókat az ember kuruzslókra (mint ahogy lencsére se), hanem a youtube-on látott videókat utánozza (bármi is legyen ez az applied izé, csak belekukkantottam a wikipédián).
Mi lenne, ha úgy hívnánk, hogy modern kori babona? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Miért jobb az a babona, hogy újévkor együnk lencsét, mert akkor sok pénzünk lesz
Az egyik pszichológia, a másik fiziológia. Létezik pozitív megerősítés, ami siker és kudarc között sorsdöntő lehet pl. magabiztosság miatt. Ugyanakkor rákot vagy allergiát befolyásolni pozitív gondolatokkal science-fiction ami homályos "minden hatással van mindenre" ezoterikus szövegek nélkül nem támasztható alá semmivel. Számomra ez a különbség.
Sőt továbbmegyek, ha jobban belegondolsz a szokásaink nagy része ilyen értelemben vett babona, hiszen a pénz, a társadalmi formák és normák stb. mind a képzeletünkben létező fogalmak, amiknek működésére és ittlétére nincs "fizikai" bizonyság vagy háttér.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az újévi lencse alátámasztásáról tudnál forrást adni? :)
Nem néztem utána pontosan annak, amit írtál, és nem is arra gondolok, hogy a rákgyógyításra használják fel (eszerint: "Alternatív és komplementer jellegű, pedagógiai és pszichológiai elemeket is tartalmazó készség-, képesség- és személyiségfejlesztő módszernek vallja magát"). Inkább arra, hogy a páciens a youtube-ról lelesett és utánzott videókat végigcsinálja, abban a hitben, hogy ettől magabiztosabb lesz, szebb lesz, imádni fogják a nők, stb. Ez miért rossz, ha az újévi lencsével semmi gond nincs?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem félreértelmezed a módszert, mert a wikipedia nagyon enyhén és szalonképesen fogalmaz a dologgal kapcsolatban, ahogy egy természetgyógyász is sokszor hangoztatja, hogy nem helyettesítik az orvosi konzultációt, a módszereik mégis olyan problémákra kínálnak "megoldást" amik biológiai rendellenességek.
Izomteszteléssel és kopogtatással kívánnak például allergiát, refluxot, rákot és hasonlót gyógyítani, lásd:
http://www.egeszsegtukor.hu/mimind/kipp-kopp-kopogok-hogy-mukodik-az-ef…
http://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__mentalis-egeszseg__4453882-aki-…
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hivatásos kineziológus vagyok, de soha nem működtem kineziológusként, mert közben megismertem az EFT-t, amiről én azt szoktam mondani, hogy a kineziológia továbbfejlesztett változata. Olyan mértékben továbbfejlesztett változata, hogy már nem is kell hozzá kineziológia, azaz izomtesztelés.
Ezek szerint az EFT más, mint a wikipédián olvasott kineziológia.
Viszont nem is ez lenne a lényeg, legalábbis amit ki akarok/akartam hozni a dolgokból. Hanem az, hogy ha nem ad ki az ember brutál összegeket ilyen "szakembereknek" (azaz nem okoz kárt magának), hanem csak a netről lelesett videókat utánozza le (amelyek nem balesetveszélyesek), ne legyen baj - ha az újévi lencsével sincs baj. Tudod, egyenlő mérce :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a pénz...a képzeletünkben létező fogalmak
Képzeld, már láttam papír húszezer forintost :)
Viccet félretéve szerintem értem, hogy kb. mire gondolsz. Viszont amiket írtál, azoknak vannak kimutatható, mérhető, akár jósolható következményei: ha nincs pénzed, nem tudsz ennivalót venni. Ha nem fogadod el a társadalmi normákat, kiközösítenek, durvább esetben börtönbe kerülsz. Ezeket a fogalmakat, normákat, szabályokat valóban az ember(iség) alkotta (mint a babonákat), ennyiben valóban hasonlítanak.
Viszont az újévi lencse felzabálása maximum fokozódó bélgáz-termelést fog eredményezni, nem pedig gazdagságot az adott évben :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látszik, hogy hol nem értünk egyet. A társadalmi normák nem szabályok, mert csak addig működnek amíg betartják őket. Nem egészen értem miért kívánod egybemosni a két fogalmat, amikor nem szabályszerű (nem szükségszerű), hogy bármit is vehetsz például a valutádért, lásd válságok.
Az, hogy a pénzforgalom működik a lencse pedig nem az csakis rajtunk múlik, de magában a metódusban és hozzáállásban nincs fundamentális különbség. Mindkettő babona, csak az egyikben többen hisznek és a társított szabályok szerint is többen cselekednek.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem egészen értem miért kívánod egybemosni a két fogalmat
Nem egybemosni gondoltam, hanem arra gondoltam, hogy az esetek jelentős részében (válságot és egyéb extrém helyzeteket leszámítva) a tettek és a következmények között világos összefüggés van. Az, hogy ez az összefüggés nem egy fizikai törvény, hanem ember alkotta törvény következménye, lényegtelen.
Míg a babona által javasolt cselekvés és a következmények között nincs világos, "kézzel fogható" összefüggés (csak a babona állítja).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem pont az extrém esetek világítanak rá arra, hogy nem ennyire egyszerű a helyzet. Hiheted azt, hogy a lencse evéstől nem leszel gazdag de ez éppen annyira nem lesz bizonyítható, mint hogy gazdag leszel tőle. Márpedig a fizikai törvények igenis különlegesek abban az értelemben, hogy jelenlegi tudásunk szerint az általuk állított következmények szükségszerűek. Ebben az esetben egyáltalán nem lényegtelen, hogy az emberi viselkedés által lesz valaminek következménye vagy nem (hacsak nincs valamiféle egyszerűen determinisztikus felfogásod az emberi viselkedésről ami alapján egy-az-egyben redukálhatónak gondolod fizikai törvényszerűségekre), mert az emberi és társadalmi következmény nem szükségszerű. Hiába érzed te világosnak azt, hogy a lencse és a pénzszerzés között nincs összefüggés, de a leadott szavazat és a népszavazás között pedig van, valójában egyiket sem tudod igazán bizonyítani sem logikai sem pedig tapasztalati úton. Inkább bizalom kérdése az egész, hiszen egy szavazás legalább annyira bonyolult rendszer lehet, mint amit egy asztrológia megmagyarázására feltaláltak az idők során, és egyiknek sincsenek olyan tisztán eldönthető demarkációs kritériumai amik alapján azok eredményei és összefüggései vizsgálhatóak volnának a kitöltött papírtól végigkövetve a tévéhíradóban bemondott eseményig. Ha ettem lencsét és nem lettem gazdag, ráfoghatom a balszerencsére vagy tulajdonképpen bármire. (És azért emeljük ki, hogy a babonák nagy része ilyen homályos fogalmakkal operál, gondolom te sem véletlenül jöttél a lencsés példával, mivel az könnyebben falszifikálhatónak tűnik, de ha kellően tágan értelmezzük, ahogy egy babonában hívő tenné, akkor akár egy talált százforintos is lehet gazdagság.)
Csupán hozzáállással és ember alkotta szabályokkal nem tudsz allergiát gyógyítani vagy kanalat hajlítani. Igazából nekem az a lényeg amit ki akarok hozni ebből az egészből, hogy alapvető különbség van azok között a hitek között amik csupán az általad is állított nem világos összefüggések és fogalmak miatt működhetnek (bizalom, szerencse, gazdagság, stb) azok körében maradva és amik a világban eleve adott részeket próbálnak újrakategorizálni, holott hitek rendszerében csupán felfedezni tudjuk ezeket. (Matematika, fizika, biológia, stb) A babona bizonyos esetekben feltalálhat dolgokat, amíg az emberi pszichén és szociológiai tényezőkön belül marad de ezek a felszínes, tudománytalan babonák és kuruzslások semmilyen esetben sem.
Tehát én nem állítom, hogy a lencse evéstől gazdag leszel csupán azt, hogy az egyén szempontjából nincs különbség például ennek a babonának az elfogadása és hasonlóan képlékenynek tűnő dolgok elfogadása között, mert pont olyasmire építenek mint amit a cold-reading és sokféle confirmation bias használ ki az emberi megismerésben, így pedig tulajdonképpen "működhetnek" is. (Kapcsolódik: https://en.wikipedia.org/wiki/Black_swan_theory )
Edit: Bocs egyébként a tl;dr-ért, de minden esetre szerintem igenis van különbség babona és babona között.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem pont az extrém esetek világítanak rá arra, hogy nem ennyire egyszerű a helyzet.
Nem is állítottam, hogy egyszerű a helyzet :) Ha ennyire egyszerű lenne, akkor sokkal több pénzem lenne ;)
Hiheted azt, hogy a lencse evéstől nem leszel gazdag de ez éppen annyira nem lesz bizonyítható, mint hogy gazdag leszel tőle.
Gyakorlatilag ezt el lehet mondani a kuruzslókra is.
a leadott szavazat és a népszavazás között pedig van
Feltételezve, hogy nem számolják el a szavazatokat (akár véletlen, akár direkt), akkor van. Vagy az, hogy nincs következmény :), vagy pedig az, hogy nem az A párt, hanem a B párt kerül hatalomra. Vagy az, hogy belépünk az EU-ba, vagy se. Lesz vizitdíj vagy se. Meg a fene tudja még, milyen népszavazások voltak még. Ezek a következmények pedig a szavazás számszerű eredményének függvényében megjósolhatóak. Nyilván azokkal az extrém eseteket leszámítva, hogy teszem azt, a győztes A párt összes ("fontos") tagját a szavazás másnapján meggyilkolják (ezáltal megszűnik az A párt).
Ha ettem lencsét és nem lettem gazdag, ráfoghatom a balszerencsére vagy tulajdonképpen bármire.
Ezzel meg kb. az összeesküvés-elmélet logikájához jutunk. Mindent tapasztalatot meg lehet úgy magyarázni, hogy az elméletbe beilleszthető legyen :)
Csupán hozzáállással és ember alkotta szabályokkal nem tudsz allergiát gyógyítani vagy kanalat hajlítani.
Ezt se mondtam. Viszont sejtem ebből a mondatodból, hogy mire gondolhatsz. Alapvetően kétféle tudomány van: természet- és társadalomtudomány. A természettudomány a természeti törvényekre, összefüggésekre hajt, míg a társadalomtudományok (politika, közgazdaságtan, stb.) az emberek viselkedésének törvényszerűségeit keresi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gyakorlatilag ezt el lehet mondani a kuruzslókra is.
Igen, és pont ezért van a metódusban a lényeg, nem pedig az eredményben. Ha valós adatokat prezentál valaki, de rossz módszerrel az ugyanúgy "kuruzslás". Lásd Gettier esetek.
Ezek a következmények pedig a szavazás számszerű eredményének függvényében megjósolhatóak. Nyilván azokkal az extrém eseteket leszámítva
Ezzel a résszel tulajdonképpen mind a demokratikus (sic!) államműködést, mind a szociológiát és politológiát elbagatellizálod és leegyszerűsíted. Ne tekintsünk el az extrém esetektől.
Most akkor tulajdonképpen szerinted miért ugyanaz a kétféle babona amiket én különválasztok, amikor láthatóan egyet értesz azzal, hogy a "természeti törvények" nem egyenlőek az emberi viselkedés "törvényeivel"? Mert kezdünk eltávolodni a témától és tudomány-episztemológiai vitába kezdeni, ami nagyon messzire vezet.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni