Mert Ő igenis jó ember. Valszeg valamennyire autista is,
Nem, nem vagyok autista. Asperger-szindrómás vagyok, ezt többször leírtam már. Annyi igaz, a jelenleg használt besorolási rendszerben ez is az „autizmus-spektrum” részének van tekintve hivatalosan, de ez egyrészt nem volt mindig így, másrészt jelenleg is sokan vitatják ennek jogosságát. ÉN IS. (De komoly pszichológusok-pszichiáterek is...)
Sokan összekeverik az autizmust az aspergerességgel, csak amiatt, mert akad néhány látványos de felszínes tünet, ami mindkettőben azonos vagy nagyon hasonló. Csak, tudod, ez olyan, mintha azt mondanák, a nátha, influenza, Covid-19, tüdőgyulladás, pestis és hörghurut mind egyazon betegség, a „mellbetegség”, csak mert mindegyiknek lehet az a tünete hogy a beteg lázas és köhög...
Na, a mai pszichiátriának ilyen „mellbetegsége” az „autizmus”. Egy hülye címke, amit mindenkire ráhúznak, akinek beilleszkedési problémái vannak. Holott ilyesmi hogy autizmus, nincs, épp annyira nincs, ahogy nincs „mellbetegség” se. Sokféle dolog okozhat beilleszkedési zavarokat, ezeknek lehetnek közös tüneteik...
Ezek egyike az Asperger-szindróma is, igen. De nézz utána ha nekem nem hiszel: Egy igazi Aspie majdnem mindig ZSENI. Illetve nemcsak majdnem mindig hanem abszolút mindig, legfeljebb némelyikük esetén olyan szerencsétlenül alakult az ipse élete hogy nem derült ki, mi az a terület ahol ő igazából zseni...
Emellett, egy Aspie mindig jó ember. MINDIG. Természetesen ez nem úgy értendő hogy ne lehetne kiprovokálni belőle egy dühkitörést. Lehet. Talán még könnyen is. De ha nem baszogatják, ő JÓ ember. Senkire nem fog rátámadni azért, hogy kirabolja, senkit nem kezd el egy fórumon trollkodással bosszantani, nem fog senkit kiforgatni a vagyonából, stb. Sőt, inkább önzetlen, és az utolsó fillérét is odaadja a barátainak...
És emellett jelentős társadalmi igazságérzettel rendelkezik. Mondhatni, a becsületesség, az igazságszeretet valami ismeretlen módon és okból de genetikailag kódolt az ő esetükben. Ők afféle „tündérgyermekek”, még ha kissé furák is. Nyilván, emiatt semmire nem is viszik az életben többnyire...
Ezzel szemben egy igazi autista kb semmire se jó. Nem zseni, nincs belekódolt igazságérzete se, mert kizárólag önmagával törődik.
Néha olvasok újságcikket hogy ez meg ez agyonverte az anyját/nagynénjét/stb mert az mittudomén nema adott neki pénzt mozira, s a bíróságon azzal védekezik, vagy az ügyvédjei azzal mentegetik, hogy a szerencsétlen nem beszámítható mert Asperger-szindrómás.
BULLSHIT!
Egy aspergeres ilyesmit egyszerűen NEM TESZ. Lehetetlen. Ha megütik, visszaüt, s ekkor előfordulhat hogy akit megüt, meghal. Ez oké, önvédelem. De nem fog senkit agyonverni pénzért... Aki ilyet csinál, lehet autista (bár még ezt illetően is vannak kételyeim...), de nem lehet aspergeres.
Emellett óriási különbség, hogy egy autista NEM ALKOT. Egy autista remekül megvan egymagában, s nincs is semmire se szüksége csak önmagára. Egy Aspie, az más. Ő is kevés társaságot igényel, de szeret alkotni. Aztán szeret eldicsekedni is az alkotásával, de ez kevésbé fontos neki akkor is mint az alkotás. Én is így vagyok ezzel. Emiatt egy Aspie mégis inkább társasági lény, mint egy autista, mert valami csekélyke mértékben ugyan, de mégis igényli a társaságot, hogy az alkotásának legyen közönsége. Ez neki nem nagyon fontos, elviseli ha ez nem adatik meg neki, de előnyösebbnek tartja ha van rá módja.
Szóval az aspergeresség nem azonos az autizmussal.
Ugyanis VELETEK ELLENTÉTBEN tudtam olyat alkotni, amiben nyomokban értékeset talált.
Ez így igaz! Szeretném azonban itt megjegyezni, nem az a lényeg hogy „nyomokban” találtam benne csak értéket vagy lélegzetelállító csodát alkottál netán. Ez bizonyos értelemben teljesen irreleváns. Nyilván, én is jobban becsülöm azt aki nagyobbat alkot, naná, még szép, eszemben sincs tagadni! Csakhogy, és szeretném ha ami most jön NAGYON figyelmesen olvasnád, Gentoojedi:
—AZ AZ ELISMERÉS AMIT ÉN ADOK EGY ALKOTÓNAK, 80 SZÁZALÉKBAN ANNAK SZÓL HOGY Ő __AKAR__ ALKOTNI, PRÓBÁLKOZIK AZ ALKOTÁSSAL!
Az hogy kicsit alkotott-e vagy nagyot, már csak az ezen felüli 20 százalékot befolyásolja. Érted?
Albert Einsteint én nagyon tisztelem, tényleg. Hatalmas fej volt, nagy alkotó! De ami tiszteletet neki adok, iránta érzek, annak 80 százalékát simán megadom egy a hetedik általános iskoláját épp csak kijárt diáknak is, HA LÁTOM HOGY MINDEN IDEJÉBEN TANUL, hogy nemcsak azt a matekot tanulja ami a tananyag hanem azon felül is, sokat, hogy szabad idejében mondjuk azon töri a fejét, miként bizonyíthatná be a Goldbach-sejtést...
Lehet hogy soha a büdös életben semmit se fog alkotni. Sőt erre az esély óriási. Ennek ellenére, a szememben csak körülbelül 20 százaléknyira „alacsonyabbrendű” mint Einstein, mert a lényeg nem az hogy MIT alkot, hogy sikerül-e alkotnia, hanem az hogy AKARJA, hogy tesz érte, hogy próbálkozik...
Hogy az idejét nem gagyi tévésorozatok bámulására pazarolja, hogy nem kábítószermámorban fetreng, illetve nem a HUP-on trollkodik (máshol se!), hogy igyekszik fejlődni, VAN EGY NAGY ÁLMA ÉS TESZ IS ÉRTE...
Hogy nem lankad, hogy küzd... hogy - költőien szólván - „a harcosok génje” lakik benne! Nem olyan „harcosé” aki fizikailag laposra ver valaki mást, de úgy hogy nem csügged. Ha vereség éri, feláll és újra próbálja. Nem adja fel a céljait...
Mit gondolsz Gentoojedi, hány regényem van? Megmondom neked fejből, hogy fogalmam sincs róla, hehehe, nem tudom megmondani fejből... ötvenig számoltam, aztán abbahagytam... Jókora alkotás, mi?
És mennyi lenne ha a jellemem nem ilyen volna ahogy fentebb lefestettem? Na?
EGY SE. Ezt pontosan megmondhatom. SENKI nem támogatott ebben. A saját anyám se. Sőt ő gúnyolódott velem a legjobban hogy „minek írsz, a kutyát se érdekli majd, de különben se fejezed be sose”...
De én nem adtam fel. Nekem volt egy álmom, és küzdöttem érte. Néha ha nagyon elkapott a büszkeség és merészség, felcsillant előttem távlati reményként hogy a művem kinövi magát majdan trilógiává... de sose képzeltem azt hogy ENNYIT fogok írni.
Mégis megtettem. Mert volt bennem kitartás.
Ugyanezt mondhatnám el a programnyelvírásról is, de nem teszem mert már eddig is túl hosszú lett e postom.
A lényeg tehát, hogy remélem tudod, most egy „tanítást” kaptál. Meg mindenki más is.
Nem az a lényeg, amit épp alkottál mennyire jó. Pontosabban, ez alárendelt fontosságú. A lényeg hogy látszódjon belőle hogy te igyekszel. Hogy a Te utad nem azonos a TÖMEGEMBEREKÉVEL, mert te igyekszel az Alkotók útját járni. Az más kérdés, mekkora sikerrel. Lehet hogy az Alkotók közt egy nyomorult kis senki vagy még, de AZ SE SZÁMÍT, mert már akkor is messze különb vagy mint BÁRKI aki nem alkotó! Hát már hogy a csudába is így ne lenne, hiszen máris megérdemeled azon megbecsülés 80 százalékát legrosszabb esetben is ami akár Einsteint is megillette!
Mert az Alkotók, az egy FELSŐBBRENDŰ NÉPSÉG. A szememben az. Ezt itt írásba adom, nyugodtan lockolja bárki akinek kedve van hozzá.
Az alkotók, az a szememben egy külön kaszt, előkelő kaszt, felsőbbrendű kaszt. DE BÁRKI BELÉPHET EBBE, ez csak az ő saját döntésén múlik! Az ajtó nyitva, s bárki újoncot boldogan fogadunk mi Alkotók, mert minél több az Alkotó, annál szebb és jobb lesz az Élet!
Épp emiatt azonban mert ilyen könnyű oda belépni, ha valaki mégse hozza meg e döntést és nem lép oda be, hanem marad konzumidiótának, tucatembernek, az az ő saját hibája, így aztán magára vessen ha lenézem és megvetem.
Odi, profanum vulgus! - hogy a klasszikust idézzem.