Ezután Hotz publikálta a 3.55-ös firmware-t futtató PS3 konzolokhoz használható jailbreak eszközt, amely lehetővé teszi custom alkalmazások telepítését a konzolra.
Ez már a Sony-nak is sok volt. A vállalat pert indított George Hotz és több társa ellen a PS3 védelmének megpiszkálása miatt.
Hotz weboldalán elérhetővé tette a periratokat. A régi weboldala itt. A fail0verflow csoport weboldala szintén arról tanúskodik, hogy a Sony pere elérte őket is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 9865 megtekintés
Hozzászólások
végre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eleg nagy baj ez, sokat tett a srac a kozossegert, remelem megnyugtato eredmenye lesz a dolognak (mar GeoHot szamara).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A birosagot ez nem fogja erdekelni, ahogy a Pirate Bay-es esetben sem.
----------------------
while (!sleep) sheep++;
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az kicsit mas teszta, erzesem szerint kozelebb lesz az iphone jailbreakhez ez az eset.
Uraim, tegyek meg tetjeiket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
'DVD Jon' is felmentették, majd 5-10 év múlva ez a srácot is, megint az ügyvédek járnak jól ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az érintett is jól jár, mert világhírnevet szerez. Ebben a sztoriban a Sony lesz a gonosz szereplő. A per után menő zsíros állások várják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
http://thepiratebay.org
Hát ez most is elérhető.
Szívóka!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A bortonbol nem.
----------------------
while (!sleep) sheep++;
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tapasztalat? :)
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A pert Amerikában indították. A privát kulcs publikálásáért talán elővehetik, de a jailbreak-ért valószínűleg nem.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sztem meg másra kellett volna fordítania a tehetségét.
Egyértelmű, hogy illegális dolgokra fogják használni a jailbreakelt konzolokat. Ebben az esetben a Sony-nak drukkolok.
--
GPLv3-as hozzászólás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
késeket sem tiltják be, pedig sok ember rosszra használja
Ő csak other os szeretne futtatni, ahogy az eredetileg benne volt a megvásárláskor, de a sony elvette....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem a késekkel van a baj.
--
GPLv3-as hozzászólás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem a jailbreakekkel van a baj.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
barcsak lenne ra lehetoseg, hogy a warezolast lehetove tevo toresen kivul is tudjanak homebrew-t meg linuxot futtatni a konzolon.
oh wait.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Sony azt mondja NE(!) futtassál rajta más oprendszert, mint az övék. Ebben mi a nem világos?
Ha Linuxozni akarsz vegyél PC-t, akár olcsóbban is hozzá tudsz jutni egyhez, mint a konzol.
--
GPLv3-as hozzászólás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De eredetileg benne volt az "other os" funkció, így árulta a sony.
Veszek egy kiló kenyeret és a kijáratnál meg visszavesznek fél kilót "azértmercsak", szép új világ. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Updatenél változtak a felhasználási feltételek.
--
GPLv3-as hozzászólás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
külön el kellett fogadni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen, a kerdes az, hogy van-e joga korlatozni a felhasznalot.
az amerikai birosag szerint nincs, az Apple ellen dontottek az iphone jailbreak perben, raadasul ugye itt utolag vettek ki az OtherOS tamogatast.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a konzol nem a sonyé, hanem azé, aki megvette. a sony ne szóljon bele, mert ő már eladta.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez sem ilyen egyszerű... A sony nem vett el senkitől semmit. Pont ugyanúgy használhatod ma is linuxal mint mikor megvetted. Az, hogy te esetleg felraktál rá olyan, sony által kiadott új firmware-eket amikről tudva levő volt, hogy kiszedték belőle a támogatást az már egészen másik eset. Kb mint amikor a windows (vagy akármilyen program) új verzióiból kihagynak olyan feature-öket amik korábban benne voltak. Mert a gyártó szerint kevesen használták / veszélyes / bugos / mertcsak.
Eldöntheted, hogy szükséged van az új feature-ökre és cserébe benyeled a dobott feature-ök hiányát, vagy nem.
Ettől függetlenül nem hiszem, hogy komolyabban meg kéne fingatni a jóembert aki feltörte.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
javitsatok ki, de nem ugy van, hogyha nem upgradeelsz, akkor nem tudod az online funkciokat hasznalni a tovabbiakban?
tehat csak akozott valaszthatsz, hogy az OtherOS-t, vagy a Playstation Network-ot veszited el.
igen, igy volt:
http://en.wikipedia.org/wiki/PlayStation_3#Removal_of_.22OtherOS.22_sup…
Firmware update 3.21 is mandatory for access to the PlayStation Network and as such many features such as online gaming and access to the PlayStation Store are unavailable to those who choose not to update.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lettek is perek emiatt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A cikkben ez is benne van. Gondolom a Sonynál ez volt a damage control. Úgyis az egész világ a szoftver (meg minden) bérlése felé indult el. Sajnos.
--
GPLv3-as hozzászólás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja csak kár hogy rákényszerít a frissítésre.....
Vissza kellet volna vásárolnia az addig eladott konzolokat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Vissza kellet volna vásárolnia az addig eladott konzolokat."
Akár. Ha jól tudom voltak is ezirányú perek. És olyanok is amik arra irányultak, hogy jogos-e, hogy kivett egy feature-t egy update-el. És ha jól tudom, akkor jogosnak találták, tehát a fenti eszmefuttatás igaz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az eszmefuttatas nem helyes, a vegkovetkeztetes ettol fuggetlenul akar igaz is lehetne, erdekelne, hogy hol talaltal a perek kimenetelere utalo infot, en csak annyit latok, hogy 1 esetben, egy ausztral perben a sony-nak adott igazat a birosag, az USA-ban viszont volt tobb per is, ezek a meghalgatasi szakaszban tartanak egyelore.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem. Tehát ha van egy legális Windowsom, akkor azt is nyugodtan feltörhetem. Ugyanúgy szellemi tulajdon, mint a PS3 szoftvere. Legalábbis kétlem, hogy a Sony az EULÁban megengedte volna az ilyesmit.
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ne ferdíts. a windows nem a tiéd, csak licenszeled. használati jogot veszel rá, bizonyos feltételekkel. (ezt el is fogadod, ld. EULA)
egy ps3 játékkonzol viszont egy hardver és igenis a vásárló tulajdona.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem a PS3 szoftverével pont ugyanez a helyzet. Nem különbözik sokban a laptopra telepített OEM Windowstól.
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem is tiltja meg senki, hogy a windows helyre/melle linuxot telepits.
ket kulon problema van, az egyik a masik kovetkezmenye:
- volt egy erteknovelo feature a termekben, amit utolag eltavolitott a Sony.
kb. mintha vennel egy autot, es utolag azt mondja a gyarto, hogy bocsi, de mostantol nem hasznalhatod egyutt a klimat, meg a radiot, dontsd el, hogy a ketto kozul melyiket szeretned megtartani.
- a masik kerdes az az, hogy az altalad vasarolt termekkel, jogod van ez azt csinalni, amit akarsz.
az USA-ban az eddigi iteletek alapjan igen, ergo emiatt nem fogjak tudni elitelni sem a hacker csapatot, sem az end usert, aki otthon felrakja maganak az OtherOS-t.
ami miatt segberughatjak a sracokat, az a reverse engineering, az ugyanis meg lehet tiltani az EULA-ban, ez szerintem meg is tortent.
http://en.wikipedia.org/wiki/Reverse_engineering#Legality
The reverse engineering of software in the US is generally illegal because most EULA prohibit it, and courts have found such contractual prohibitions to override the copyright law; see Bowers v. Baystate Technologies.[22][23] Article 6 of the 1991 EU Computer Programs Directive allows reverse engineering for the purposes of interoperability, but prohibits it for the purposes of creating a competing product, and also prohibits the public release of information obtained though reverse engineering of software.[24][25][26]
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezzel szemben a PS3 esetében az EULA által nyújtott használati jog ilyesmit nem tesz lehetővé.
A Windows esetében a Linux feltelepítése nem túl jó példa, mert nem kell hozzá a Windowst módosítani, nem is ütkozik az EULÁba. Ezzel szemben mondjuk ha a Windows DRM-jét kerülnénk meg, azzal megsértjük, és itt is ehhez elég hasonló dologról van szó.
A Sonynak ugyanannyi joga van megmondani, mit csinálnak az általa árusított termék szoftverkomponensével, mint a Microsoftnak. Ahogy a Microsoft is két Windows verzió között belefejlesztette a DRM-et a termékébe, tehet hasonlót a Sony is.
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
marmint mit nem tesz lehetove?
az iphone EULA-ja is tiltotta a rootolast, megsem nekik itelt a birosag:
http://en.wikipedia.org/wiki/Jailbreaking_for_iOS#United_States_legal_i…
Jailbreaking an iPod or iPhone in the United States is legal "fair use", and does not violate copyright laws defined by the Digital Millennium Copyright Act. In response to a request by the Electronic Frontier Foundation, the U.S. Copyright Office explicitly recognized an exemption to the DMCA to permit jailbreaking in order to allow iPhone owners to use their phones with applications that are not available from Apple's store, and to unlock their iPhones for use with unapproved carriers.[67][68] Apple had previously filed comments opposing this exemption and indicated that they did consider jailbreaking to be a violation of copyright (and by implication prosecutable under the DMCA). Apple's request to define jailbreaking as a violation of copyright was denied as part of the 2009 DMCA rulemaking. In their ruling, the Library of Congress affirmed on July, 26, 2010 that jailbreaking is legal under U.S. copyright law.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most az EULÁról beszélünk, vagy a jogi gyakorlatról? Egyik általában elég hasonló mindenütt, míg a másik változik. Lehet, hogy a nagy vízen túl nem üldözi a jog. Lehet, hogy itt sem. Lehet, hogy Zimbabwében sem. Ettől függetlenül a dolog megítélése szerintem leginkább attól függ, hogy hol vagyunk épp. Nem tudom, hogy van az itteni joggyakorlat, lehet, hogy a hazai iPhone-tulajokat akár nyugodtan perelhetné is az Apple…
SZVSZ nem arról volt szó egyébként a szálban, hogy legális-e, hanem hogy mihez van joga a szoftver tekintetében a gyártónak, miután megvetted a terméket. Sokak szerint megvetted, tehát mindenhez, amennyiben viszont csak használati jogod van, kb. semmihez. Az EULA akkor került hangsúlyosabban szóba, amikor azt fejtegettük, hogy mennyiben tekinthető a PS3 pusztán csak hardvernek – számomra az EULA testesíti meg azt, hogy a gyártó a szoftvert külön kezeli, és bár tehetsz a hardverrel, amit akarsz, a szoftverrel elsősorban ő akar azt tenni, amit akar, és ezt mindenki el is fogadja az EULÁval együtt.
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már ne is haragudj, de ha valakinél az volt a PS3 vásárlására az egyik vezérlőelv, hogy van lehetőség Other OS futtatására és ezt a Sanyi egy update-tel kivette, akkor a Sanyi szerződésszegést követett el. Az eredeti - szerződésnek megfelelő - állapot visszaállítása miért képezheti büntetés tárgyát?
-------------------------
Trust is a weakness...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért követett volna el szerződésszegést? Szerintem azt is elfogadta mindenki, hogy a Sony frissítéssel hozzáadhat és elvehet funkciókat. Máskülönben lehet, hogy inkább PC-t vesz.
Szerintem a PS3 törése helyett inkább olyan PC-ket kellett volna összebarkácsolni, amelyek tudnak PS3-ként viselkedni, à la Hackintosh. Nem tudom, mennyire lehetséges, de értelmét többet látom.
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért, mert azt mondta, hogy ezért az árért ezt kapod. Ha elvesz a funkciókból, akkor a már megkötött szerződést felrúgja, legfeljebb közös megegyezéssel módosíthatta volna a PS3 képességeit.
-------------------------
Trust is a weakness...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
… feltéve, hogy a közös megegyezésről nem mondtál le az EULÁban, mondjuk valami hasonló elfogadásával:
Without limitation, services may include the provision of the latest update or download of new release that may include security patches, new technology or revised settings and features which may prevent access to unauthorized or pirated content, or use of unauthorized hardware or software in connection with the PS3™ system.
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyreszt ettol fuggetlenul a fair use meg lehet erossebb jog, mint az EULA (ahogy pl. nem kothetsz a munka torvenykonyvevel ellentetes munkaszerzodest sem), valamint a masodik resze a mondatnak megmagyarazza, hogy:
megilleti oket a frissites joga, ami tartalmazhat biztonsagi foltozasokat, uj technologiakat, vagy hohy modosithatjak a beallitasokat es a featureoket, amig megakadalyozhatjak a hozzaferest a nem legalis, vagy kaloz tartalomhoz, vagy a nem legalis hardver/szoftver mukodeset a ps3-mal kapcsolatban.
ebbol ertelmezes kerdese szerintem, hogy a kalozkodas csak egy pelda az indokra, ami miatt visszavonhatnak egy featuret, vagy pedig csak ezekkel az indokokkal kapcsolatban elhet a sony ezzel a jogaval.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem az EULA erősebb jelen esetben, mert ha nem ő lenne az erősebb, akkor fölösleges lenne (t.i. minden esetben a fair use érvényesülne).
És – szerintem – azt, hogy milyen értelmezés az irányadó, az dönti el, hogy kinek van több pénze ügyvédre… ;)
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Szerintem az EULA erősebb jelen esetben, mert ha nem ő lenne az erősebb, akkor fölösleges lenne (t.i. minden esetben a fair use érvényesülne)."
a fair use nem egy tisztan es vilagosan meghuzott vonal.
17 U.S.C. § 107
Notwithstanding the provisions of sections 17 U.S.C. § 106 and 17 U.S.C. § 106A, the fair use of a copyrighted work, including such use by reproduction in copies or phonorecords or by any other means specified by that section, for purposes such as criticism, comment, news reporting, teaching (including multiple copies for classroom use), scholarship, or research, is not an infringement of copyright. In determining whether the use made of a work in any particular case is a fair use the factors to be considered shall include:
the purpose and character of the use, including whether such use is of a commercial nature or is for nonprofit educational purposes;
the nature of the copyrighted work;
the amount and substantiality of the portion used in relation to the copyrighted work as a whole; and
the effect of the use upon the potential market for or value of the copyrighted work.
The fact that a work is unpublished shall not itself bar a finding of fair use if such finding is made upon consideration of all the above factors.[1]
emiatt nem jelentheto ki, hogy az EULA mindig erossebb, mint a fair use-hoz valo jogos, es vica versa.
legalabbis szerintem, de az eddigi dontesek is alatamasztjak, mert mindig kimenetellel szulettek iteletek, wikipedia szerint:
"No court has ruled on the validity of EULAs generally; decisions are limited to particular provisions and terms."
"És – szerintem – azt, hogy milyen értelmezés az irányadó, az dönti el, hogy kinek van több pénze ügyvédre… ;)"
amcsiban kicsit maskepp van, ha az ugyvedi iroda szerint van esely a nyeresre, akkor szazalekert elvallaljak az ugyedet, nekem erdekes olvasmany volt Bojár Gábor Graphi-sztori cimu konyvenek idevago resze.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
alkotmány > törvény > törvény erejű rendelet > rendelet > határozat
a szerződések ezek után következnek. az EULA egy szerződés, sosem lehet erősebb semmilyen jogszabálynál.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem. Tehát az adásvételi szerződés, mint olyan abszurdum, mivel a tulajdonhoz való jog az Alkotmányban szerepel. Következésképpen arról szó sem lehet, hogy lemondjak a tulajdonjogomról anyagi vagy bármilyen ellenszolgáltatás esetén sem. A mostani (már majdnem két hetes) Alkotmányban szó nincs adásvételről… ;)
Szerk.: infó: a kötelmi jogban szabályozva van, hogy mikről lehet szerződést kötni és mikről nem. Egyébiránt pedig a fenti esetben a fair use nem tudom, mennyiben áll, tekintve, hogy a szoftverre nem szereztünk tulajdonjogot.
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És ott a pont. Általában véve ha valamit upgradelsz egy új szerződést dörgölnek az orrod alá, amit el kell fogadni használat előtt. Ez minden cégnél így van nem csak a SONY-nál. Még a GPL-t is újra el kell fogadni a szoftvereknél.
--
GPLv3-as hozzászólás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Szerintem a PS3 törése helyett inkább olyan PC-ket kellett volna összebarkácsolni, amelyek tudnak PS3-ként viselkedni,"
Magan emberkent nem lehetseges anelkul, hogy inged gatyad ramenne.
Leven a komponensek (kvazi) nem beszerezhetok, mas hason szoru dolgok meg csiallagaszati aruak.
Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem lehetséges a PS3 operációs rendszere számára ezeket a komponenseket szoftveresen emulálni? Valamilyen nagyon vékony szoftveres rétegre gondoltam, aminek tényleg csak annyi a feladata, hogy emulálja a hiányzó hardvereket.
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:)
http://pcsx2.net/ lassan elkeszul.
ajanlott gepkovetelmeny:
http://en.wikipedia.org/wiki/PCSX2#Recommended
hardvert szoftverbol emulalni nem keves nagysagrenddel lassabb...
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sot, akkar el is lehetne kepzelni - nemi anyag elfogyasztas utan -, hogy van egy cell processorod es akkor mar keszen is vagy.
Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A hackintoshnál van egy géped, és erre raksz egy olyan operációs rendszert, ami nem jár hozzá. Gyakorlatilag szoftverkalózkodásnak minősül, ugyanis csak apple gépen futtathatod. Míg itt senkinek nincs szüksége a ps3 os-ére, hanem az igen nagy számítási teljesítményű és olcsó hardvert akarod, amin szeretnél nagy számítási teljesítményt, de nem túl sok memóriát igénylő specifikus feladatokat futtatni, ami nem a GTA4. Viszont ilyenek többek között egészségügyi modellezési feladatok, bruteforce-ot igénylő feladatok. Erre viszonylag sok helyen használják/használták. Oké, ők nem frissítenek, nem is játszanak, viszont van 100 ilyen gépük egy clusterben. Majd túlfesz, és bekrepál 42. Vesznek 42 másikps3-at, és nem tudják bedobni a fürtbe, mert other os eltűnt/esetleg nem vesznek, viszont így a fürtjük jelentősen lebénult. Nekik baromi hasznos ez a jailbreak.
http://en.wikipedia.org/wiki/PlayStation_3_cluster#Medical_research
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bar kicsit offtopic:
http://en.wikipedia.org/wiki/Boot_Camp_(software)
amennyire tudom, Mac-re hivatalos eszkozokkel telepithetek alternativ oprendszert (windows, linux, etc.), szoval ezt most nem kellene idekeverni szerintem.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóban. Sosem állítottam olyat,hogy mac-re ne lehetne más os-t rakni, olvasd újra.
Amit én mondtam:
mac=hw+sw --> hackintosh : nem mac hw-re mac sw
ps3=hw+sw --> ps3homebrew: ps3 hw-re nem ps3 sw
hiába lehetne mondjuk egy corei7-en cell processzort emulálni(ha van egyáltalán rá lehetőség), annak semmi értelme, mert ott a corei7 számítási teljesítményét kapod maximum, neked pedig nem a cell parancskészlet a fontos igazán,hogy teszem azt egy pc-n ps3 játékot futtass, hanem maga a processzor. Míg hackintoshnál a hw többé-kevésbé ugyanaz, csak lopsz hozzá os-t. Gyakorlatilag annyival más (a hackintosh) egy kalózwindowshoz képest, hogy a szerződési feltételeket is megsérted.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
elnezest, felreertettem az elso mondatodat, azt hittem arrol beszelsz, hogy mac-en nem futtathatsz mast az OSX-en kivul, nem pedig azt, hogy az OSX-et nem futtathatod mason.
ezt amugy ismerted?
https://www.pearc.de/
http://en.wikipedia.org/wiki/PearC
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
NP :)
Nem, eddig nem hallottam róla. Legalábbis érdekes...
"Apple's EULA – that forbids installation of Mac OS X on non-Apple branded computers – only applies if it can be seen before purchase"
Tehát a német jog szerint csak akkor áll a szabály, ha a vásárlás előtt látható, hogy a gép, amire rakni akarom nem egy mac?
Néztem a gépeiket, semmi megkülönböztető márkajegy nincs rajta, de nem is hasonlít semmilyen macre... Pedig a mac dizájn elég egyértelmű, szerintem még az etióp éhezők is tudják hogy néz ki, annyira a csapból is ez folyik (mellesleg a mac-ek tényleg nagyon szépek). Nem tudom mennyire állná ez meg a helyét bármilyen bíróságon...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem, szerintem arra vonatkozik, hogy az EULA csak akkor ervenyes, hogyha megtekintheto a vasarlas elott.
ehhez kepest ugye csak az elso telepites/inditas soran kapod az arcodba az EULA-t.
azert gyanus nekem, hogy legalis(legalabbis a nemeteknel) mert 2 eves hir a wikipedian, es meg el a site latszolag.
http://www.pearc.de/content/en/Frequently-Asked-Questions.html#Faq7
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
oem windows első indításkor elfogadtatja veled az eulát. ha nem fogadod el, talán még az árát is visszakapod... ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Felteszem a PS3-nál ugyanez lehet a helyzet, és a fenti link tartalmát az orrod alá dörgöli valamilyen formában. Nincs PS3-am, de meglepődnék, ha viccből lenne licencszerződése. De kb. csak abból a szempontból érdekes a licencszerződés, hogy a gyártó nem adja meg neked a szoftver tulajdonjogát, tehát azzal – a hardverrel ellentétben – elvileg nem tehetsz bármit, szemben a Sonyval, aki meg majdnem.
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valahol. Csak nem itthon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
IANAL, de: ez igaz akkor, ha kolcsonzom a hw-t. De en megvettem. Ha akarom szetverem kalapaccsal, az az en problemam. Ha akarom atfestem zold szinure. ha akarom kicserelek benne egy chip-et, stb. Nyilvan, ha kolcsonzom, nincs jogom 'atalakitani', mivel nem kerult az en tulajdonomba. Viszont ha megvettem, az enyem, pl el is adhatom masnak (ez nem mukodhetne, ha kolcsonoztem volna). Amugy remlik, mintha az Apple vesztett volna hasonlo esetben, hogy lehet-e jail-elni a telefonjukat. Es amugy mint sok mas esetben, sokszor nem is a dolog valos hasznarol van szo, hanem az elvekrol, hogy milyen jogon korlatoznak engem barmiben, stb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha megvetted a konzolt, miért ne futtathatnál rajta a más oprendszert? A te tulajdonod, vagy nem? És ez még attól is független, hogy eredetileg volt e rá lehetőség, vagy nem. Garancia persze onnan nincs rá, de nem lehet bűn.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bocs, de ezzel egyáltalán nem értek egyet. itt vastagon nem a "közösségről" (milyen közösség?) van szó. a játékipar nem játék. a minőségi tartalmak pénzbe kerülnek. PC-s exkluzív játékok már rég nincsenek. ha elindul a warezolás, félő, hogy az ipar (legalábbis a PS-re vonatkoztatható része) ismét elfordul, kevesebb munkát, pénzt fektet egy-egy produkcióba. remélem, kellő példát mutatnak a kis hülyegyerekkel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az otherOS/homebrew kozossegre gondol szerintem.
sajnalatos, hogy az OtherOS lehetove tetele a masolt jatekokat is lehetsegesse teszi.
ettol fuggetlenul erdekes, hogy az OtherOS sokkal jobban le volt tilva, mint a masolt jatekok futtatasanak lehetosege (a fail0verflow videoban eleg jol elmagyarazzak).
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Wow elég nagy név? Az "PC-exkluzív" egyetlen konzolra sem jelent meg. Osx-re viszont igen.
Nagyon menő lap lett a Hup, hogy még a Sony is külön accountot tart fent, hogy első kézből kommentálhasson egy Sony-s hírt. :-)
Te utoljára két és fél éve szóltál hozzá itt témához, most viszont dőlnek csak úgy tőled a hozzászólások.
:-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a wow remek példa. a stratégiai játékok kimondottan az a műfaj, amit ezidáig sehogyan sem tudtak (az irányítás nehézkessége miatt) sikeresen átültetni konzolra. (eve-online azt hiszem jobb példa lett volna)
+ nyilván vannak tört szerverek is, de ha jól tudom, a wow kimondottan jól működő fejőstehén.
a fizetett sony-bértollnok dologgal kapcsolatban pedig bár igazad lenne! :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pedig wireless billentyűzettel-egérrel simán mehetne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a szoftver nem úgy van megírva, tehát nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Termeszetesen a warez kozossegre gondolok. Nagyon sokat tett a srac az iPhone hasznalhatosagaert is, ideje lenne mar, hogy ennyi ido utan a ps3-on is azt es ugy futtasson az ember, ahigy jolesik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
warez-közösség?? hm. én eddig is vettem a játékokat, ezután is venni fogom. az iphone-om sincs jailbreakelve, mert mind a két megoldást kókányolásnak tartom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hős vagy!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+i
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
inkább rajtad kéne példát statuálni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
végre??? Azért nézd meg, hogy milyen úton jutott el eddig => Én a Sony helyében inkább qssban maradnék, hogy nem bírtak egy normális védelmet összedobni (a védelmi intézkedések ~70%-a törve van lelki nyugalommal), ha már emellett a "nem akarunk más OS-t látni a PS3-on" elv mellett így elkötelezték magukat.. Szimplán xar amit csináltak security szempontból
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azert azt ne felejtsuk el, hogy kellett 4 ev amig eljutottak idaig, hogy feltorik ;)
Ezen felul az elso lepeshez (USB sebezhetoseg) kellettek olyan titkos dokumentumok a sony gyarbol, amik valahogyan nyilvanossagra kerultek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És azt se felejtsük el, hogy a drága BluRay írók és lemezek miatt a motiváció sem volt túl nagy. A Dvd-t használó Xbox360-ra 99%-ban ugyanazok a játékok megvannak semmivel sem rosszabb grafikával, mint PS3-ra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
konzolt nem a gagyi kod miatt vesz az ember, hanem leginkább az exkluzív címek miatt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
és?? 4 év.. Addig senkinek nem volt semmi baja vele, amíg ki nem szedték az Other OS funkciót :) Számoljuk inkább onnét a szükséges időt..
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az Other OS-maszlagot nem tudom, ki az, aki megeszi. (márminthogy azért törték meg, mert a sony kiszedte) tisztán világított, hogy valszín jó nyomon járt a csapat, ezért gőzerőre kapcsoltak, és mákjuk lett. jó, hogy nem "becsületbeli ügy", ugyan már :DD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mire gondolsz?
http://twitter.com/#!/fail0verflow/status/20208556741492736
persze mondhatod hogy kamuznak, de akkor meg mindig csak a te szavad all szemben az ovekkel. :P
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerintem ők is tudják, hogy jól hangzik (usa-ban egyébként is nyertek pereket az OOS eltávolítása miatt), és sokan megeszik. egyszerűen csak jó duma.
de ha amúgy olyan mérges a sony-ra, akkor miért könyörög még most is hotz melóért valamelyik gyártónál?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
http://hup.hu/cikkek/20110112/sony_ps3_playstation_3_privat_kulcs_geoho…
egy linket tudnal dobni a nyert perekrol?
en sajna csak az egy szem ausztral pert talaltam, amiben mar szuletett itelet(ott az sonynak itelt a birosag), a tobbi ugy latom, hogy meg folyik.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
http://www.techdirt.com/articles/20100409/0913548950.shtml
http://ps3.ign.com/articles/108/1086720p1.html (lényegesen megbízhatóbb forrás)
a cikkben hivatkozik is valamire (bár a link nekem kicsit homályos). igen, ausztráliában bukta a vásárló az other os-el kapcsolatos pert, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ugyanott a sony bukott a jailbreak-ügyben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ezeket en is olvastam, de majd minden ezzel foglalkozo cikk 2010 aprilisi, es 2010 novemberre igeri a per kezdetet (court hearings), viszont errol mar nem talalok sehol semmit(a periratokat meg nincs kedvem atbongeszni)
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De nézhetjük a motiváció másik oldalát is ha gondolod - Az aki ért hozzá nem játszik annyit, hogy felkapja a vizet azon, hogy most épp nem tudott lewarezolni egy game-et. Ez viszont sztem meg pont egy olyan fricska volt, ami nem tetszett nekik (na nézzük csak - a Cell procikat nagyon is jól lehet használni mondjuk clustering rendszerek kialakítására (ezzel mondjuk sztem egybe is vág, hogy a FreeBSD is most hozta ki a PS3ra épített buildet), akár jelszótörés, akár más számítás kapacitás igényes célra).
Az mondjuk szintén kétségtelen, hogy ha nem ez volt a fő indíték (tegyük fel) ami miatt nekiálltak ezt mind megcsinálni (persze a hírnevet leszámítva), akkor ezzel is jól lehet takarózni, de nekem valahogy furcsa, hogy az összes komolyabb irány irányú fejlesztés (beleértve az USB-t is ) az "Other OS" opció letiltását követően jött ki.
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az Other OS-maszlagot nem tudom, ki az, aki megeszi. (márminthogy azért törték meg, mert a sony kiszedte)
Ezek a brekkerek már csak ilyenek, nem szeretik ha madárnak nézik őket és egy olyan funkciót távolítanak el a drága pénzért megvett termékükből, amely miatt eredetileg megvásárolták azt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
remelem azert a Sony-nal valakinek az is leesik, hogy ha nem szedtek volna ki az OtherOS-t, akkor talan meg a mai napig nem tudtak/akartak volna megtorni a masolasvedelmet a konzuljukon (ti. ez csak mellektermeke volt az OtherOS visszaallitasanak)
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az ms is hirtelen visszaadta a bannolt gépek merevlemezre történő másolási képességét, mikor a hackerek elkezdték mélyebben piszkálni :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja. A röhely az, hogy a Sony valami olyasmi indokkal távolította el az "Other OS"-t, hogy megakadályozza a megtörést. Valójában pedig pont azért törték meg, mert eltávolította az "Other OS"-t.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a jatekfejlesztok most nem perelhetik a sonyt hogy megkonnyitette a torest azzal hogy nem hasznalt veletlen szamot, es ezzel oket megkarositotta?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az usa-ban mindenkit mindenért lehet perelni, úgy hogy ezért is:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
semmi nem elérhető a linkelt oldalon. :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
http://geohot.com/old_index.html
Itt melyik a privát kulcs? Le lehet ezt valahogy tesztelni? Úgy értem valamit titkosítani a publikussal és feloldani a priváttal? Hallottam az RSA titkosításról de nem használtam soha.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez nem a privát kulcs, ez csak egy módosított firmware amit már ők "aláírtak"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahelyett hogy alkalmaztak volna:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valaki magyarázza el már nekem, ennek mi értelme van? Pandora szelencéje nyitva.. Egyedül, "most megmutatjuk mi jár annak aki packázik velünk", de valós kártérítésnek vagy a kár elhárításának esélye sincs. Még a perköltség se jön össze ha megnyerik max ez a srác fog tönkremenni benne. Akkor mi értelme van? Ez inkább hergeli az embereket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A periratból az egyik vádlott: "On information and belief, Defendant Sven Peter ("Peter") is an individual residing in Hungary."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom szinten az iphone jailbrakes csapatbol.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ime egy ujabb "casus belli" a lobbistaknak, miert is kell igen gyorsan bevezetni az ACTA/IPRED3-at vilagszerte ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Okosabbak szerint ez a per csak műsor a fejlesztőknek, hogy lássák a Sony mindent meg tesz azért, hogy érdemes legyen a gépére továbbra is fejleszteni és eszükbe se jusson elpártolni mellőle a kalózkodás miatt. Szerintem kicsit késő már emiatt aggódni.
Ha körültekintőbbek lettek volna a véletlenszám generálásánál még most sem lenne meg a kulcs.
Más okosok szerint a Sony követhetné az MS példáját és beletörődhetne, hogy van a konzolán kalózkodás. A többség úgyis legálisan használja a konzolt és megvásárolja a játékokat továbbra is. Ha esetleg még némileg csökkentenék a játékok árait, talán lehetne is növelni a számukat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" Ha esetleg még némileg csökkentenék a játékok árait, talán lehetne is növelni a számukat."
+1 reszemrol. Ugyan nem veszek tul sok jatekot (2-3 kiadaskor, 1-2 olcso/ev), de gyakorlatilag majdnem kijon belole az az arkulobseg, amit VGA-a pluszba koltottem egy atlag es ano egy 4850-s kozott. Es akkor megsporoltam meg egy konzol arat, gep meg ugy is kell.
Ami jatek erdekel az meg ugy is megjelenik PC-re.
----------------
Lvl86 Troll
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hupon jogaszbol is sok van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kardiologusbol is.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a jog azert nepszerubbnek tunik, illetve ebbol mintha kepzettebbek is lennenek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerintem pont a jog, illetve a kulonbozo license-szelessel kapcsolatos temak azok, ahol meglepoen sok teves infot latni itt a hozzaszolasok kozott, annak ellenere, hogy azert jonehany olyan ember jar ide, akinek a munkaja soran talalkoznia kellene a dolgokkal.
ettol fuggetlenul szemely szerint ezt (is) szeretem a hup-ban, hogy szinte minden temaban/szakteruleten talalni par embert, aki azert elegge otthon van benne.
mas kerdes, hogy ki mekkora mellennyel adja elo magat...
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"ettol fuggetlenul szemely szerint ezt (is) szeretem a hup-ban, hogy szinte minden temaban/szakteruleten talalni par embert, aki azert elegge otthon van benne."
leszamitva ezt az egy mondatot egyetertunk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Találni elvileg lehet, elvileg 19045 userID van – ez akkor is szép szám, ha mondjuk kiszűrjük a többszörös regisztrációkat és a kitiltott felhasználókat. Más kérdés, hogy nem feltétlenül (feltétlenül nem…?) a legokosabb a leghangosabb… ☺
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hát, biztos nem Rád gondolt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
^_^
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miert? Elkepzelni sem tudok olyan embert, akinek nagyobb tapasztalata lenne trollkodasban Gabunal. Igazi szaktekintely.
--
Take my advice; I don't use it anyway.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Off: nekem úgy tűnik, hogy csak árnyéka régi önmagának (egyelőre) ... :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A lenyeg, hogy Gabu mar korabban bizonyitott. Ritka az olyan ember, aki egyenletesen nyujt kiemelkedo teljesitmenyt. Newton is csak egyszer talalta fel fomuvet, a macskaajtot, az ideje tobbi reszeben olyan aprosagokkal foglalkozott, mint az integralszamitas meg a gravitacio. Gabu is lazithat neha, nem?
--
Take my advice; I don't use it anyway.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Neked mintha PTSD-t okozott volna. Szomoru. :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Remélem Gabucino legközelebb tr3y nickel kommentál, mert akkor annyira konfuzáltak lesznek a rajongói, hogy trey hozzászólásaira is Gabut fognak kiáltani... ;))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 ☺
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
termeszetesen forditva is igaz, es azt konyebb is bizonyitani, hogy vannak utodottek.
sajnos az en allitasomat sokkal nehezebb bizonyitani(nem olvastam szinte minden temaban minden topicot itt a hupon).
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
[off]
Sonyííííííííííííííí! Sonyikám! Ha legalább a bicskám nálam lenne, hogy a bőrit lenyúzhatnám ...
:-)))
[/off]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem van PS3-am...büdös életben nem akartam rajta linux-ot futtatni. Szerintem ahhoz nagyon beteg állatnak kell lennie valakinek. Videón láttam egyszer ps3-on linuxot futni. Kb. egy tüdőbajos kecske ugrándozására hasonlított. Néha megindult, majd fél perc szünet, majd megint két ugrás, majd két perc szünet, és így tovább. A törés lehet hogy intellektuális gyönyört okozott a srácnak, de szerintem inkább nőt kellene szereznie. :)
Amúgy a törés nem érdekel. Ugyanúgy megveszem a játékokat, mint eddig. A warez nem az én stílusom (kivéve a csak ámerikában futó sorozatokat, amiket kénytelen letölteni az ember. na jó nálunk van máricsó, meg ilyenek amiket nézhetnék, szóval tényleg bűnöző vagyok).
Jogilag bűnt követett el az egyén. Ezért megy majd a bíróságra. A büntit meg majd eldönti a bíró.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
megint a szuklatokoru idiotizmus.
hidd el, azok nagyresze, akik linuxot raknak a ps3, foleg azok, akik ilyen melysegben barkacsolnak rajta, azok nem compiz kockat akarnak rajta porgetni.
"A törés lehet hogy intellektuális gyönyört okozott a srácnak, de szerintem inkább nőt kellene szereznie. :)"
ne magadbol indulj ki. :)
a rootolas nem a warezrol szolt, ha arra ment volna ki a jatek, akkor eleg lett volna megtorniuk a GameOS-t, lasd:
http://www.youtube.com/watch?v=Ybm9-w7Bl2A#t=10m41s
nekik nem ez volt a celjuk, hanem az OtherOS futtatas lehetosege, amihez meg az LV1-et is ra kellett venni a kodfuttatasra, plusz ala kellett tudniuk irni a binarisokat hozz, aminek a kapcsan rajottek, hogy hogyan tudnak olyan kulcsokat generalni, amikkel szignozhato egy binaris ugy, hogy a ps3 nem tudja megkulonboztetni a hivatalos kulccsal alairttol.
ezutan pedig Hotz a fail0verflow eredmenyeit felahsznalva publikalta a gyari kulcsokat (nem a vele egyenerteku generaltat, hanem azt, ami minden konzolba bele van huzalozva, elmeletileg elerhetetlen helyen)
"Jogilag bűnt követett el az egyén."
ezt hagy dontse el a birosag, plz.
"Ezért megy majd a bíróságra."
nem ezert, hanem azert, mert bepereltek.
ps: magyarorszagon a film, sorozat, es zene __letoltes__ nem buntetheto.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát köszönöm szépen...jól megadtad :)
A magánjellegű megjegyzéseiden kívül meghajlok az érveid előtt. Erősen fogalmaztam. Tényleg nem bűnös.
Ugyanakkor továbbra is tartom, hogy ez az OtherOS egy baromság. Ha annyira szeretnének futtatni valamit, akkor írjanak petíciót, vagy kérjék meg a sony-t, hogy egy titoktartási szerződés keretében adják nekik oda a legelső firmware-ben bent levő funkciókat, mert most ők enélkül már nem tudnak világot megváltani, sőt most már szinte élni sem. Vagy vásárolják meg a jogokat egy cégen keresztül, stb, stb. Számos más lehetőség van szerintem. Hiszen vannak cégek, szerverezetek, akik a PS3-at nem játékra használják. Valahogy ők is megoldották. Szóval lehet hogy szűklátókörű idióta vagyok, de én például rögtön láttam még két másik lehetőséget is. De most eszembe jutott még egy. Megmutassa a sony-nak, hogy ő ezt tudja, és ezért szeretne a sony-nál dolgozni, és ott aztán adnak neki egy PS3-at, hogy józsikám, akkor ezzel azt csinálsz amit akarsz. Ez már a harmadik lehetőség. :)
Nőkkel amúgy nincs problémám, mert az asszony a közelükbe sem enged, és saját besúgója van (kedves kis lányom). :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hidd el, sokkal kevesebben "sirnanak" az OtherOS-ert, hogyha nem ugy vettek volna a gepet, hogy benne volt.
Sony reszerol szerintem rossz politika volt kivenni a tamogatast (ugyanugy, ahogy a ps2-es jatekokkal valo kompatibilitas funkciojat is).
- volt peticio
- bepereltek a sonyt a kivett feature miatt, a sony arra hivatkozott, hogy ezt a feature-t senki nem hasznalja, de nem sikerult a pert igy megszuntetniuk, meg folyik tobb parhuzamos ugy is.
- mirol szolt volna a titoktartasi? nem forrast kapsz, csak egy firmwire-t, szoval ha hajlandoak lettek volna visszaadni a feature-t, akkor a NDA ertelmetlen, bar szerintem ettol fuggetlenul alairtak volna az emberek, ha ragaszkodik hozza a sony.
- szerinted a sony technikailag nem tudta volna megoldani a feature visszakapcsolasat? ha bemegy a srac(ok) es megmutatjak, hogy milyuk van, akkor A: perrel fenyegeti oket a sony, vagy lehet hogy azonnal perel, B: egy nagyobb summa gazdat cserel, ok meg alairnak egy titoktartasit egy megnagyobb osszegrol, es lemondanak a kutatasi eredmenyukrol. Nekik nyilvanvaloan nem a penz volt a celjuk. :)
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
továbbá szerintem maga a Cell elérhető (doksi: http://www.ibm.com/developerworks/power/cell/documents.html), sőt, újabb toshiba tv-kbe is szerelnek. akinek a kapacitás kell, vegyen egyet! :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A ps3 olcsó, és egy (ps3-hoz képest sokkal drágább) tv-kből összeállított cluster elég viccesen nézne ki. Arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy egy másfajta, gyengébb cell proci van bennük, esetleg maga a hw annyira kiherélt, hogy erre alkalmatlanná teszi. Lehet, hogy a sony nyerhetne is az ügyön, ha cell procis szervereket is gyártana, némi többletmemóriával megfűszerezve, szintén viszonylag olcsón.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A PS3-ba amolyan CELLeron kerül. Egy mag eleve letiltva, így a selejtet is be lehet építeni, persze sokban hibátlanul működne az is. Épp azért lehet ilyen olcsó, mert le van butítva (csak 256MB RAM, eredetileg csak elég korlátozott hozzáférés volt a hw-hez) és így nem veszélyezteti a rendes Cell-es gépeket amik a PS3 árának többszörösébe kerülnek.
Na és még egyszer: Az OtherOS-ben nem az volt a poén, hogy GUI-s Linux-od volt, hanem egy rohadt erős Cell procid. Kismillió helyen használták. Egyetemeknek is van ilyen clustere. Pont azt a lehetőséget vették ki, hogy ne csak játékra lehessen használni. Nem, aki eddig másra használta (kivéve Folding@home) nem fizetett a Sony-nak külön, hanem egyszerűen OtherOS-ezett. Viszont valamin fejleszteni is kell arra a szerencsétlen gépre, ezért akadtak olyan PS3-ak is amiken a család bizonyos tagjai játszottak, mások meg kódot teszteltek. Meglepő?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
FYI: http://www.engadget.com/2007/08/01/sony-targets-enterprise-with-cell-ba…
mégsem lett belőle semmi tudtommal...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az egesz ps3 non-console dolog mogott a koncepcio kitalaloja allt, o szerette volna ha nem csak jatek hanem szorakoztato es komplett tudomanyos felhasznalasi moddal rendelkezo gepet gyart a Sony. Csak menet kozben lelepett onnan es innentol kezdve a Sony beintett mindenki masnak mert semmilyen erdeke nem fuzodik az utobbi dologhoz. Ezert csapta ki a biztositekot az, h a szivessegbol tamogatott OtherOS funkcion keresztul revengeltek a vasat es jutottak el a vegso toresig.
FYI :)
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
előre leszögezném, nem értek a joghoz, csupán egy kérdés merült föl bennem annak kapcsán, amiről itt mindenki ír: mégpedig az, hogy "azért történt az egész, mert az OOS-t kivették a funkciók közül".
ez jogilag mennyiben adhat felmentést a történtek alól? változtat ez bármin? létezik olyan joggyakorlat, ahol ez elfogadható, reális jogalap lehet a törésre?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerinted mas elbiralas ala esik-e az, hogyha eroszakkal kilakoltatsz egy berlot a hazadbol, mintha eroszakkal kilakoltatsz valakit a sajat hazabol?
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a te példádat (nem értetlenkedésből) nem tudom értelmezni, de visszakérdezek egy hasonlóval:
ha én csináltam egy weboldalt, majd később a megrendelő úgy döntött, hogy ezentúl nem én fogom csinálni azt (de amúgy kifizetett rendesen, stb.), akkor nekem jogom van feltörni a szerverét?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
imho nincs, de nem latom a parhuzamot.
a hardver a vasarloe, fizetett erte, megvette.
a szoftverre csak hasznalati jogot kap a vasarlo.
a szoftvert vedi az EULA, nem nyulhatsz bele elmeletileg, a reverse engineering-et is tilja imho.
a szerzodeskor egy a termek reszet kepezo szolgaltatast utolag letilt a gyarto.
felmerul a kerdes:
- megteheti-e, hogy utolag letiltja? - ezt hivatottak eldonti a folyamatban levo class-action perek.
- erosebb-e a fair-use jogod, mint az EULA, ebben az esetben? - ezt eldonti a topicban szereplo per
- a fair use megitelese erosen fugg a korulmenyektol(mekkora kart okozott, etc.), ergo szerintem szamit az indok a perben, hogy miert csinalta a csapat a hackelest.
erdemes meg azt is megjegyezni, hogy valoszinuleg mas megiteles ala esik az, hogyha:
- te visszafejted az EULA-ban tiltott modon az appot. (ezt csinalta a fail0werflow)
- te publikalod az patenttel vedett app egy reszet. (ezt csinalta Hotz)
- otthon az elerheto exploittal visszarakod a sajat gepeden az OtherOS funkciot.
szerintem itt egyedul Hotz van veszelyben.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a hardver a vasarloe, fizetett erte, megvette. » a weboldal (szerver) a megrendelőé, fizetett érte
a szoftverre csak hasznalati jogot kap a vasarlo. » te megbízás alapján készítetted el a weboldalt
a szoftvert vedi az EULA, nem nyulhatsz bele elmeletileg, a reverse engineering-et is tilja imho. » valamiféle szerződés alapján
a szerzodeskor egy a termek reszet kepezo szolgaltatast utolag letilt a gyarto. » kerestek helyetted mást, aki ezután építi a honlapot
felmerul a kerdes:
- megteheti-e, hogy utolag letiltja? - ezt hivatottak eldonti a folyamatban levo class-action perek. » igen, talált olcsóbb, ügyesebb webfejlesztőt
- erosebb-e a fair-use jogod, mint az EULA, ebben az esetben? - ezt eldonti a topicban szereplo per » -
- a fair use megitelese erosen fugg a korulmenyektol(mekkora kart okozott, etc.), ergo szerintem szamit az indok a perben, hogy miert csinalta a csapat a hackelest. » erre vonatkozott az eredeti kérdésem
én valahogy így értettem a webes példát, és az eredeti felvetésem továbbra is nyitva: létezik olyan "ok", ami miatt legális egy zárt rendszer feltörése?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"a hardver a vasarloe, fizetett erte, megvette. » a weboldal (szerver) a megrendelőé, fizetett érte"
itt mar hardvert hasonlitasz szoftverhez, de mondjuk hogy meg elmegy a parhuzam.
"a szoftverre csak hasznalati jogot kap a vasarlo. » te megbízás alapján készítetted el a weboldalt"
itt mar nem latok kapcsolatot, a te peldaddal elve ide az jonne partiba, ha a szoftver a fejleszto (te) tulajdonodba maradna, a megrendelo csak hasznalati jogot kapna.
"a szerzodeskor egy a termek reszet kepezo szolgaltatast utolag letilt a gyarto. » kerestek helyetted mást, aki ezután építi a honlapot"
itt erzem a legnagyobb csusztatast.
a parhuzamban a te peldadban az jonne, hogyha a megrendelo altal kotott szerzodesben szereplo egyik funkciot egyoldaluan kikapcsolna a fejleszto ceg, majd te mint felhasznalo bekapcsolnad azt.
szoval a parhuzamod elejen a website megrendelojevel allitod parhuzamba a ps tulajokat, a vegen viszont ugy fejezed be, hogy a hekkelest mar a fejleszto ceg(azaz a sony) koveti el.
es ennek a legalitasat firtatod.
rossz a pelda, talalj ki egy masikat.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"én valahogy így értettem a webes példát, és az eredeti felvetésem továbbra is nyitva: létezik olyan "ok", ami miatt legális egy zárt rendszer feltörése?"
http://www.chillingeffects.org/reverse/faq.cgi
kulon kiemelnem ezt:
http://www.chillingeffects.org/reverse/faq.cgi#QID209
Question: Is the reverse engineering of a technological protection measure illegal under the DMCA?
Answer: The Digital Millennium Copyright Act (DMCA) made an effort to recognize the value of interoperability to competition and innovation and included an exemption expressly allowing reverse engineering in order to preserve a healthy market in the information technology industry. Section 1201(f) of the DMCA allows software developers to circumvent technological protection measures of a lawfully obtained computer program in order "the elements necessary to achieve interoperability of an independently created computer program with other programs." A person may reverse engineer the lawfully acquired computer program only where the elements necessary to achieve interoperability are not otherwise readily available and reverse engineering is otherwise permitted under the copyright law. The reverse engineer is required to ask permission first, however. The prohibition on the dissemination of circumvention devices also applies to reverse engineering. Under the "trafficking ban", a person may only develop and employ technological means to circumvent and make the circumvention information or tool available to others solely for the purpose of achieving interoperability. Reverse engineers are not exempt from the "trafficking ban" only if they permit the device to be made available to other persons for the purpose of gaining access to protected works for infringing purposes.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
na ez izgalmas. gumicsont. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"létezik olyan "ok", ami miatt legális egy zárt rendszer feltörése?"
- Létezik, de ott általában adnak "szabaduló kártyát"..
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni