Üdv!
Kicsit átírtam a témát a fejlemények tükrében.
Nagyon sokat kerestem az elmúlt napokban, hogy hogy tudnék valamiféle szinkronizálást végrehajtani a TyTN-öm (WM6) és a gépem között.
Az első, amit találtam, hogy nem lehetséges. Utána azt találtam, hogy lehetséges, csak nem tudni hogy. Aztán jött a Synce, synce-kpm felismeri a telefont, kommunikál vele, de csak minden létező kapcsolatot és naptárbejegyzést sikerült eddig törölnöm vele, a szinkronizálás csak látszólagos, de csak a PDA-n látszik, a synce-kpm nem mutatja ezt. Nem működik.
A másik program a FinchSync, ez nagyon ígéretesen hangzott, épp ez az, amire szükségem lenne. Egész addig minden szép volt és jó, amíg el nem jutottam a leírásban addig, hogy WLAN vagy internet kell a szinkronizáláshoz, ezek nélkül csak ActiveSync mellett működik, de persze, hogy ha synce-kpm-mel kapcsolódok a PDA-hoz, amellett hogy lehetséges, erről már nem írtak.
Minden más megoldás, amit találtam, kizárólag Windows-ra érhető el, de nekem minden lényeges adatom Arch Linux alatt van, a Windows 7 csak olyan esetekre van telepítve, amikor nem tudom megkerülni. Azt azonban képtelen vagyok elhinni, hogy amióta létezik ez a két rendszer illetve a Mozilla, senki nem oldotta még meg a köztük lévő szinkronizálást, aktív internetkapcsolat nélkül persze, egyetlen adatkábellel. Hadd ne kelljen már internet előfizetés vagy WLAN router csak azért, hogy szinkronizáljak a PDA-m és a Thunderbird-öm címjegyzéke, valamint a PDA-m és a Sunbird bejegyzéseim közt, esetleg kimenteni az adatokat, átvinni Windows-ra, ott importálni Thunderbird-be és Sunbird-be, megvenni egy programot, ami a szinkronizálást végzi és úgy szinkronizálni.
Egyébként a FinchSync semmi forrást nem talált, illetve nagyon nagyon nagyon sokáig csak keresett, kézzel gyorsabb volt megtalálni, mivel egyből a .thunderbird profilmappájában volt, de nyilván a FinchSync a .mozilla és a .mozilla-thunderbird mappákban keresett...
Ismer valaki letesztelt, teljesen működő megoldást?