LGee/MTB - M. O. D

Úgy volt, hogy talán egy kollégám is jön velem, de végül lemondta, ami kivételesen nem is volt baj... az események fényében. :-)

Tegnap este összeszedtem, ami kellett, a szokásos felszerelésen kívül néhány plusz ruhadarabot tettem el a hátizsákba. A 07:07-kor induló vonatot néztem ki, az ébresztést 6-ra állítottam, hogy ne kelljen kapkodni... A telefont le is nyomtam, de csak 6:55-kor tértem magamhoz, így a következő vonathoz mentem ki Rákosrendezőre.

Ekkor derült ki az első tervezési baki: az a vonat a Nyugati után sehol nem áll meg Vácig, a következő megfelelő vonat háromnegyed óra múlva jön, és csak átszállással visz ki a Dunakanyarba. A lehetőségek (menjek autóval, menjek a közeli Pilisbe, tekerjek át a Nyugatiba) mérlegelése után az ösztöneimre hallgattam, és elindultam bringával a Börzsönybe. Ekkor 8 óra volt.

Angyalföldet elhagyva a Váci úton mentem végig, Dunakeszi és Göd, valamint Sződliget esett útba. Az első két településen áthaladva a visszaforduláson is gondolkoztam, mert a csípős, párás "reggeli" levegőben a lábfejem a neoprén kamásli ellenére is elkezdett lefagyni. Arról nem is beszélve, hogy bringaút sehol (illetve Pesten belül még volt, de tiszta hó is volt), a kerékpáros közlekedést tiltó táblák vagy 10 helyen kitéve. Hogyan lehet szabályosan kijutni a Dunakanyarba országúton, csak Vácrátót felé? Na mindegy, közben a rendőröknek szóló mesét is kitaláltam: mindig a szegélyvonalon kívül megyek. Azért Göd után már belejöttem, pihenni sehol nem is álltam meg, csak Kismaroson, a hegy lábánál. A haladás érdekében az útközben kínálkozó fotótémákat is kihagytam, pedig a befagyott vízben álló, napsütötte ártéri erdő vagy a Vác előtt gomolygó vastag köd is érdemes lett volna a megörökítésre.

A "medvevasút" (királyréti kisvasút) kismarosi végállomásán álltam meg reggelizni, valamivel 10 óra után. Egy pogácsa, 2 pozsonyi kifli és egy banán volt az adag, nem is csoda, hogy Szokolya után már csak vánszorogtam felfelé, igaz, az év első bevetésén nem is számítottam arra, hogy szétszaggatom a láncot. Viszont mikor felértem, rögtön nézelődtem is valami nyitva levő büfé után, de nem találtam. Így megettem a tábla csoki (Danone-Boci made in Czech Republic) első felét. Ezalatt elindult a hegyre egy csapat sportoló, tájfutónak néztem volna őket, ha nem egy kajak-kenu feliratú buszból szálltak volna ki. Utol is értem őket egyre lassuló tempóban, de pár perc múlva már vissza is előztek. Királyréttől az út nem volt letakarítva, de a keréknyom jól le volt taposva.

A Spartacus háznál egy csapat túrázót és egy erdészt köszöntöttem, mikor nekivágtam az "igazán" meredek, Magas-Tax felé vezető útszakasznak. Ez anno nem volt leaszfaltozva, az akkori, kövekkel felszórt dózerút még a hó alatt is nagy kihívás lett volna. Ezen az úton a kék jelzésig kellett feltekernem. Itt vége lett a letaposott hónak, az ösvényen mindössze egy ember- és egy nyúlnyom indult a hegy felé. (Biztosan együtt voltak.) Először megpróbáltam tekerni, de a hó alatti kövek, göröngyök miatt reménytelennek bizonyult a dolog. Maradt hát a gyaloglás a bokáig érő, viszonylag friss hóban. A kamáslit hamar levettem, mert az eleje felgyűrődött (nem járásra találták ki), a hó innentől folyamatosan nedvesítette a cipőmet.

A kerékpárt tolni kényelmetlen, ezért inkább felvettem a vállamra. A nap erősen sütött, szinte érezni se lehetett a -5'C hideget, sorra vettem le a kesztyűt meg a sapkát, húztam le a dzseki cipzárját. Végül felértem a kőből készült Foltán-kereszthez, ami 700 m magasan van, és egy meggyilkolt erdésznek állít emléket. Egyébként ezt a pontot Diósjenőről is könnyen el lehet érni.

Itt találkoztam egy nagyobb csapattal, akik barátságosan üdvözöltek, és rögtön pálinkával, forralt borral kínátak, amit visszautasítottam, ugyanis akkor biztosan nem jutottam volna le egészben a hegyről. Szinte velük egy időben indultam tovább a Csóványosra, a maradék 240 m szint megtételére. Nem is tudom, miért, de abban a reményben voltam, hogy majd feljebb simábbak lesznek az ösvények. Ez nagyjából igaz is volt, de az összetaposott ösvényen csak aránytalan erőfeszítéssel lehetett volna tekerni, ezért (többszöri próbálkozás után) hagytam a dolgot, és vittem tovább a bringát a vállamon, fel a 938 m magas Csóványosra. Közben sok hollót láttam és hallottam.

A csúcson ismét találkoztam az előbbi csapattal. Megmásztam a 25 m magas beton kilátó belső létráit, de a kilátás nem volt különösebben látványos a lejjebb megülő párás levegő miatt, a Tátrára meg legfeljebb a szlovák Orange-től érkező roaming SMS emlékeztethetett volna. Lemászva ésrevettem, hogy beindult az izomláz. Megettem a maradék ennivalót (2 barnára fagyott banán), és elindultam a szabadító cél, a 3,2 km-re levő Nagy Hideg-hegy felé. Sajnos hiába reméltem, hogy legalább a lejtőkön tudok egy kicsit gurulni, a kopott Ritchey ZED külsők miatt összesen legfeljebb 100 métert tudtam keréken megtenni, mert a meredekebb részeken folyton saját utat próbáltak választani a gumik.

Aki járt már errefelé, tudhatja, hogy ezen a szakaszon lejtők és sziklás gerincek vannak, a végén meg egy jó kis emelkedő, csak hogy az ember biztosan megemlegesse, hogy erre járt. Igaz, ezzel vége is lett a küzdelemnek, és pár perccel később letámaszthattam a bringát a turistaház teraszán. Itt egész télen van szállás és étterem is, sőt lentről a Vasfazék-völgyi parkolóból egy "síbusz" (csapatszállító teherautó) is hordja fel-le a kirándulókat. A rántott sajt, rizs és forró csoki együtt csaknem 2000 Ft volt, de szükségem is volt rájuk :-)

A sajtra várni kellett, közben kimentem a teraszra, mert nem akartam bent melegedni - tudtam, hogy utána rosszul esne kijönni. Kint a bicikli mellett két srác várt, pár percig technikai beszélgetést folytattunk az agyváltóról meg egyebekről. Kihozták az ételt, és közben befutott a Foltán-kereszt óta ismert csapat, néhányan már ismerősként köszöntek. Egyikük odajött beszélgetni, mint kiderült, régebben versenyszerűen kerékpározott. A végén telefonszámot cseréltünk, ki tudja, lehet, hogy lesz egy új túratársam is.

Elővettem a pulóvert meg a száraz sapkát, beöltöztem, elköszöntem és két kanyarral lejjebb már 30 km/h feletti sebességgel gurultam a Magas-Tax felé. Lényegében egészen vissza Királyrétig már csak a kormányt kellett fogni, de a csillogó, feljegesedett hó miatt gyakran lassítottam is. Elhagytam egy kirándulópárt is, akiknek a kutyája Tibor névre hallgat :-) Egy éles, meredek balkanyarban három ember álldogált. Pont amikor a közelükbe értem, csattanva elvágódtam. Meg is jegyeztem, hogy nem hoztak szerencsét, mert egész nap nem estem el. Semmi gond nem volt, csak a kamáslit "harapta ki" valami, mentem tovább. Magas-Taxnál a turistaház mellett van egy új akadálypálya a fákra építve. A nap ezalatt eltűnt a hegyek mögött.

A Vasfazék-völgyben egy család szánkózott a hosszú, egyenes úton. Mikor az elöl haladó anyukát leelőztem, muszáj volt beszólnom: "Lassú vagy!" Egy hangos LOL volt a válasz :-) Királyréten végre felbukkant a szilárd aszfalt, rákapcsoltam és az egyre sötétebb szürkületben 17:00-ra be is értem Kismarosra. Megvettem a jegyet, a vonatra 10 percet kellett várni, ami épp elég volt arra, hogy a korábbi turistacsapattal negyedszer is összefussak. Tipp: az új piros Siemens vonatok úgynevezett kerékpárszállító részében 1 db kerékpárt jól lehet rögzíteni a felcsapható székek biztonsági övével. :-)

Vácig a zónázó vonat tetűlassan vánszorgott, de onnan már egyenletes sebességgel haladt. Legalább leolvadt a hó a cuccról. Végül 18:10 körül befutottunk, és én hazatekerhettem...

Összefoglaló adatok:

Táv: kb 70 km aszfalt (kerékpárral), kb 10 km turistaút (gyalog)
Szint: kb 900 m
Táplálék: 1 pogácsa, 2 pozsonyi kifli, 3 banán, 1 adag rántott sajt rizzsel, 1 tábla csoki

Ja, M. O. D = March Or Die :-)