A Sony Ericsson ismét megerősítette, nem kell neki a Symbian

Nemrég a Sony Ericsson szóvivője azt közölte, hogy vállalata nem tervez jelenleg semmilyen Symbian-t futtató készülékkel előállni. Ebből lehetett sejteni, hogy a cég szakítani fog a Nokia mobil operációs rendszerével. A Financial Times egyik friss cikke szerint a SE leállítja a Symbian smartphone-ok gyártását. A lap szerint az SE tegnapelőtt azt nyilatkozta, hogy a Google Android-jára és a Microsoft által gyártott platformra kíván építeni a jövőben. Hogy az Android és a Windows Phone 7 szerint melyik lesz a fő irány? Úgy tűnik, hogy az előbbi, hiszen a japán-svéd vegyesvállalat az elsőszámú Android-gyártóvá kíván válni.

Hozzászólások

"japán-svéd vegyesvállalat az elsőszámú Android-gyártóvá kíván válni."

Muhaha!!! Erről kissé lemaradtak. Jelen helyzetben annak is örülhetnének, ha végre nullszaldósra tudnák tornázni a cégüket. Ritka az a mobilcég, ami az utóbbi három évben kvázi csak bukó készülékeket tudott a piacra dobni. Nekik sikerült.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Én is a világ első számú Android gyártója kívánok lenni! Figyelem, minden híroldal, csináljatok reklámot nekem!