Pannon kéretlen mobilnet extra forgalom

Fórumok

Sziasztok,

segítségeteket kérem az alábbi mobilszolgáltatós mizériában.következőképpen jártam: ősszel úgy éreztem, itt az ideje kipróbálni, mennyire hasznos számomra a mobilnet, így a Pannonnál előfizettem a legkisebb, 500Ft/hó összegű, 20MB/hó forgalmú csomagra. hamar kiderült, hogy ennek semmi értelme, számlaforduló után 3-4 nappal mindig megjött az sms, miszerint havi netforgalmam túllépte a 16MB-ot, majd jellemzően másnap ugyanez 20-szal, anélkül, hogy egyszer is tudatosan kezdeményeztem volna a kommunikációt. le is mondtam gyorsan, december 12-vel megszüntették. (arra most nem is térnék ki, hogy mennyire egyszerű megrendelni egy szolgáltatást náluk, és mennyire nehéz lemondani...)

dec. 29-én sms-re ébredtem, miszerint "Ügyfélszámán magas forgalmat észleltünk, 24 órán belül kimenő hívásait felfüggesztjük. Információ a beszélgetési előleg befizetéséről: 1220, +36202000000. Pannon". az ügyfélszolga elárulta, hogy GPRS internetforgalmam 45000Ft-ra rúg, amin igen meglepődtem, mivel nem tudtam róla, hogy van még mobilnet előfizetésem, de kiderült, hogy ők ezt kérés nélkül automatikusan aktiválják. határozott kérésemre megszüntette (ezt mondta legalábbis). (persze szándékos forgalmazás most sem volt, így az összeg is érdekes.) vázolva neki a szituációt az én szemszögemből, az volt az érzésem, tökéletesen igazat ad nekem - bár ennek nyíltan hangot nem adott -, és azt javasolta, forduljak az egyedi esetek ügyfélszolgálatához az ugyfelszolgalat@pannon.hu címen. azon nyomban megírtam a történteket a megadott címre. másnap kikapcsolták a kimenő hívásaimat, választ az emailre azóta sem kaptam.

a kérdésem, hogy volt-e már valaki hasonló helyzetben, vannak-e hasznos tapasztalatai, illetve köszönettel fogadok minden jó ötletet, tanácsot, hogyan mászhatnék ki ebből a minden szempontból méltatlan helyzetből. több, mint 10 éve vagyok Pannon előfizető, de ha hétfőn nem sikerül megegyeznünk, azonnal megyek másik szolgáltatóhoz (nem mintha többet várnék tőlük). mert mondanom sem kell, az említett összeget eszem ágában sincs befizetni, ez mifelénk a lehúzás kategória.

előreis,
phord

Hozzászólások

+1

De én már két éve váltottam T-mobilra.Engem 10k-val próbáltak meghúzni GPRS adatkapcsolattal,nem jött nekik össze,kb két hét gyomorideg után stornozták a számlát mivel a forgalmat nem tudták igazolni,azonnal felmondtam a szerződést.
____________________________
sucks: Öregebb vagyok mint a Microsoft...

Egykutya.

Tudtok most olyan megoldást, ami havi fixért ad valamennyi forgalmazást, ha eléred, akkor vagy nincs több kapcsolódás újabb feltöltésig, vagy kis sávszélességgel van, de nem plusz pénzért, valamint nem kell hozzá hűséget aláírni?

Én csak olyat láttam, hogy T-nél 10 fillér/10k túlforgalmazás, Pannonnál 5f/10k túlforgalmazás, Vodánál meg valahogy lépcsősen megy fel, és kb. 10 000 Ft a vége (ott már korlátlan).

Pár éve, miután T kiszámlázott a havi 3000 körüli előfizetésre egy pici túlhasználat miatt +19 000 forintot (SMS-t nem küldtek, de ha küldtek volna, Linux alatt a ppp akkor se szól róla), lett Voda prepaid, az jó volt, 3000-ért 3G, ha elfogyott, lehetett újra tölteni.

Na ilyesmit szeretnék most is.

Tavaly Pannonnál is volt túlhasználat miatti túlfizetés (csak pár ezerért), most épp T-mobil prepaid mobilinternetem van, ami karácsony előtti 5000 forintos topupot kb. 3 nap alatt elfogyasztotta, (persze kevés forgalmazásra).

Szóval eléggé tele van a faxom mindegyikkel.

nekem vodánál olyan van (sajna nemtom mi a neve), hogyha elfogy a keret (asszem jelen esetben 1G) akkor nem túlfizetős, hanem lassítós.
A lassítás az 128kbps sebességre történik (uplink talán 64k). Mivel jellemzően mobilról használom, levelezésre és SSH-ra, így a 128k is teljesen elég. (főleg ha a latencyt nem növelik mesterségesen :-)

Prepaid?

Ha igen, megköszönném, ha a nevét megmondanád.

És igen, láttam a relaxnetes írást, de semmiképp nem akarok postpaid előfizetést. Most épp 3 hétig vagyok még Magyarországon, és aztán meglátom, mikor jövök megint. Egy prepaid kártya sokkal tisztább, szárazabb érzés :-)

G

Feltétlenül. Főleg ha a következő szituációt nézzük: mobilnetes előfizető céges flotta tagja, külföldön nekiáll vadul internetezni, és ezáltal meghaladja az "általában cégüktől megszokott" forgalmat (konkrétan pl. ez lehet csak 20-30.000Ft is akár).
Szó nélkül letiltják az egész céges flottát, igen, a telefonokat is, mert veszélyes csak úgy előfizetőként(!) túllépni a saját maguk által általában elért limitet (biztos már haza sem fog jönni az illető, biztos nem lesz annyi pénzük, hogy kifizessék etc., nehéz kitalálni mi járhatott az értelmi szerző fejében...).
Ezek után kicsit nehéz értesíteni az illető kollégát, hogy veszélyezteti a teljes flottát, és várjon a nettel amíg hazaér kis hazánkba, ne akarjon már a nemzetközi nagyokhoz hasonlítani, mert a net az egy luxusszolgáltatás.
Ami szerintem kivágja a biztosítékot az az a tény, hogy mindez előfizetőkkel esik meg. Nyilván a szolgáltató nem szeretné megvárni amíg összegyűlik sok száz, tartozást felhalmozó nem fizető cég, de azért ennek talán mégsem ez a módja.

Tavaly februárban kötöttem mobilnet előfizut, havi fix összegért fix adatmennyiség, igaz partnerkedvezményes csomag (a 3 gb-s csomagnak megfelelő, csak adatforgalom több, összeg meg kevesebb).

Elején volt egy kis hercehurca, nem küldtek SMS-t, hogy aktiválták (mivel partnerkedvezményes, ezért nem olyan egyszerű állítólag), utána meg első számlán ~100 megányi forgalom után volt 39K pénz, ugyanis kiszámlázták túllépési díjként az egészet. Ügyfélszolgálatos mondjuk rendes volt (miután sikerült kideríteni, hogy igazából kihez is tartozik ez és miután azt is sikerült tisztázni, hogy nem a párezer + áfás mobilnet díjjal van bajom, hanem a mellette lévő 39K-val :)

Azóta nem volt vele gond, megy, stabil, térerő is jó, ritka az, hogy visszaváltana GPRS-re.

Viszont, ha valakinek van még ilyen előfizuja, légyszi írja már meg, hogy hogy jelenik meg a számlán. Most nálam úgy, hogy először kiszámlázzák az egész adatforgalmat 10k -s egységekben, utána levonják, mint kedvezmény és szerintem ennek nem így kellene kinéznie. Igaz, míg nem számláznak túl, addig nem zavar.

----------------
Lvl86 Troll

Én a Mobil internet napijegy szolgáltatást használom. Ez annyit jelent, hogy ha valamelyik nap csatlakozom az internetre, akkor arra a napra 200 Ft-ot fizetek (ha jól emlékszem napi 10 MByte-ig). Ha 2 hónapig nem csatlakozom, akkor két hónapig nem kerül semmiben. Nekem arra kell, hogy amikor napokig nem vagyok net közelben, akkor is el tudjam olvasni a leveleimet. Ennél a szolgáltatásnál még nem tapasztaltam téves számlázást.
Nincs feltelepítve valamilyen program a telefonra, ami hálózati forgalmat generál? (Google map, Nokia map, és hasonlóak)

-----
Dropbox tárhely igénylése: https://www.getdropbox.com/referrals/NTI2MzM2MjA5

dehogynem, nyilván volt valami, ami a forgalmat generálta, nem feltételezem, hogy teljes kamu az egész. mivel 95%-ban wifi-n vagyok, azt tudom elképzelni, hogy az időjárás előrejelzés épp akkor frissített, amikor az utcán voltam, vagy az email kliens, de az már elég irreálisnak tűnik, hogy ez túllépje az 5MB-ot, nem érkeztek ugyanis csatolmányok ezalatt soha. nem is figyeltem erre egyáltalán, abban a hitben, hogy nincs mobilnetem. azt meg végképp nem tudom, milyen tarifája van a szolgáltatásnak, amit nem kértem.

mennyire etikus az a magatartás, hogy aki nem választja ki a számára legkedvezőbb csomagot, az automatikusan szónélkül kapja a létező legkedvezőtlenebbet? ez a napijegy amúgy nem hangzik rosszul, melyiknél van ez? bár most egy időre elment a kedvem bármilyen mobilnettől...

Szerintem a telefonod beállításait nézd át, ha
ilyen "véletlen" forgalmat generál!
Nekem soha nem volt ilyen, hogy nem létező forgalom.
Ki kell kapcsolni a reklám(sms, stb) fogadást és más hülyeségeket a készülékben.
+ a pannonline alatt is lehet néhány (nem kívánt) dolgot
beállítani.

át van az. iphone 3G, amiben gyárilag csak a 3G-t lehet tiltani, ilyenkor vált EDGE-re vagy GPRS-re, attól függően mit talál. utóbbi kettő tiltására csak ezt találtam: http://iphonenodata.com/ de ezzel nekem wifi sincs, az meg kéne. ha esetleg tud vki erre jó megoldást, azt is kösz.

pillanatig sem állítottam, h nem létező forgalom. csak annyit, h nem kértem a lehetőségét, sőt, kértem, h ne legyen. meg azt, hogy irreálisnak tűnik az összeg.

akarok netezni, de csak wifin.

sbsettings
ki/be lehet külön kapcsolni a 3G-t, valamint a GPRS/EDGE-t (azaz gsm adatkapcsolatot), WIFI-t, GPS-t, etc.
ja, ehhez jailbreak kell...

(én akkor és azt szoktam bekapcsolni ami kell. ha wifi közelben vagyok, azt, ha nem, akkor adatmennyiségtől függően rákapcsolom a DATA-ra a 3G-t vagy nem)

ja, olaszban vettem az iphone-t, majd mentem vissza Horvátországba. Pár napig még ottvoltam, nekem is generált egy kis forgalmat...
...amíg meg nem találtam a DATA off while roaming kapcsolót...

Anno nálam egy olyan nokia telefon volt ami nem is tudott GPRS-t.
Sosem használtam mobilnetet(szar lassú).
IMEI alapján ellenőrizte a szolgáltató igy stornózták,szóval hagyjuk ibolykát pannon sucks,8 éves előfizetést hagytam ott...
____________________________
sucks: Öregebb vagyok mint a Microsoft...

Pannonnál van a napijegy. :-)
Nekem úgy van beállítva a telefonom, hogy internethez csatlakozás előtt mindig jóváhagyást kér. Addig vár, amíg nem hagyom jóvá (kiválasztva a közeget WiFi, Pannon Internet, ...), vagy amíg el nem utasítom.

-----
Dropbox tárhely igénylése: https://www.getdropbox.com/referrals/NTI2MzM2MjA5

A napijegy nekem annyira nem jött be (bár sokáig használtam), mert amikor kellett, akkor általában este 9 és hajnal 3 között kellett volna, ami ugye 2x napijegy. Viszont a jóváhagyás jó dolog.

Egyébként most van olyanjuk havi 1990-ért, hogy 200 megabájt forgalom és afölött se fizetsz többletet, hanem belassítanak ilyen dialup körüli sebességre.

Ismerős eset, már a homár se mozgatja rá füle botját se, annyira szokványos átbaszás. Nálunk 35ezret szippantottak le így.

tobbszor volt mar nekem is hasonlo ugyem a pannonnal, ha irsz, elobb-utobb valaszolni fognak, de nem kapkodo idegbetegek ulnek a tv masik oldalan, erre keszulj fol.

t

ma (12 nap elteltével) valóban megérkezett az ügyfélszolgálat válasza:

Tisztelt XY Úr!

Kérjük, hogy érdemi válaszunk megírása érdekében küldje meg részünkre összes vonatkozó GSM számát valamint jelszavait.

Várjuk visszajelzését.

Tisztelettel,

WZ
Pannon
Internet Ügyfélszolgálat

a mondat első fele (GSM szám) még jogos is lehetne, mert tényleg kifelejtettem az emailemből - bár kíváncsi lennék, hány azonos nevű előfizetőjük van ezzel a problémával -, a jelszavak emailben történő megadásától viszont felszaladt a szemöldököm, egészen tarkóig. találkozott már valaki hasonló kéréssel, ami nem phishing volt? természetesen nem adtam meg, csak minden más szerződésben szereplő adatot.

nincs köztetek valaki, aki nálam jártasabb a jogban, és bíztatna vagy óva intene, hogy nekik menjek - nem csak a jelszó, az egész ügy, elsősorban a kérés nélkül aktivált csomag (amihez persze nem kellett a jelszavam), illetve a mindig időben, pontosan fizetett előfizetésem (csoportos beszedés) egyoldalú felfüggesztése vonatkozásában - a szóba jöhető platformokon, úgymint fogyasztóvédelem, gvh, bíróság? köszönettel venném, mert az igazságérzetem tévedhet, hiába üvölti a fülembe, hogy harapjam át a torkukat.

Én ezt nem értem. Előfizetésnél hogy van pofájuk előleget kérni, meg letiltani, ha addig rendesen fizettél?

Azért a T se teljesen korrekt. Anyám nézi a telefonszámláját és látja hogy van rajta 6000 Ft plusz, amit nem tud mi. bement, kivárta a 2 órás sort (3 ember volt előtte) természetesen ülőhely nélkül, mert azt a T nem ad, miazmá... Megkérdezte hogy ez mégis micsoda. Azt a választ kapta hogy a telefon feljárt az internetre (!). Anyám csak telefonálni használja, nem böngészik rajta. Érdekes. Természetesen ki kellett fizetni azt a 6k-t.

127.0.0.1 SWEET 127.0.0.1

Hát... :) A szolgáltatói telefonokban sajnos sok esetben a böngésző nem úgy működik mint a független készülékek esetében. Gyakori hogy a böngésző menü nem létezik, és ha a böngésző menüre kattint az ember akkor automatikusan kapcsolódik és a beállított kezdőlapon leszel. Pár esetben ezt az opciót ki is rakják valamelyik készenléti billentyűre, és így egy nem lezárt billentyűzettel igen hamar lehet észrevehető mennyiségű adatforgalmat generálni.
Ehhez nem kötelezően kell anyu, elég egy lelkes láma aki elkéri a telefont megnézni mert tetszik neki. aztán kínjában mert nem tudja hogy kell kilépni nyomja amit lát, vagy Sony Ericcsonokra vannak gyárilag feltelepítve olyan demo játékok amelyek csak virtuálisan vannak ott, és elsö használatkor letölti őket a telefon a netről (pl.: SIMS2) ha nézegeti a rokongyerek a játékokat a készülékben igen hamar belefuthat ebbe.
Egyszerű a védekezés. Ha egyáltalán nem kell net a telefonra akkor létre kell hozni egy kapcsolódásra alkalmatlan adatprofilt, és azt kell megadni alapértelmezettnek webre, mailra, streamre, javára... Ekkor szépen kommunikációs hibával el fog szállni minden kapcsolódási kisérlet..

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő

Amúgy őszintén. Mi alapján gondoltad, hogy havi 20 mega elég lehet bármire? Mert olcsó?
Anno amikor Ericsson T65-öt használtam akkor ment el nálam úgy havi 200 mega hogy nem volt pc-m, arra nem lehetett letölteni, nem lehetett vele videót nézni, csak wap, meg a gyári mail kliens ment rajta. Ma meg már itt a HSDPA 20 mega úgy elmegy, hogy észre sem veszed egy mai tizenezer forintos készüléken... Most SE G502-t használok, a kimenő Dominós ára 15E volt. HSDPA, Imap idle, RSS... Napi szinten több megy el ezekre mint 20 mega, plusz még mellette a böngészés.

Gyakorlatilag ott lőtted el a dolgot, hogy nem a felhasználói igényeidnek megfelelő csomagot választottál, illetve mikor lefogyott a forgalmi keret nem állítottad be a készüléked, hogy ezen a módon ne tudjon kapcsolódni a hálózatra.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő

kérlek, ha tényleg kíváncsi vagy a válaszra, olvasd el a nyitó postot újra, ezúttal figyelmesebben. sőt, ezen ne múljon, válaszolok itt is:

van internet hozzáférésem a munkahelyemen is, itthon is, sőt általában mindenhol van wifi hozzáférésem, ahol elő szoktam fordulni. a 20MB-os csomag arra lett volna elég, hogy ha történetesen pont a villamoson kell ránéznem az emailre, vagy skype-on rászólni vkire, akkor erre is legyen lehetőségem. havi 500Ft-ot megért nekem a kísérlet, és eredményes is volt, mert kiderült, hogy tényleg semmire nem jó, ebben igazat is adok neked.

a problémámnak ehhez a világon semmi köze. a 20MB-os csomagot dec. 12-ével megszüntettem, vagyis az igényeimnek megfelelő csomagot választottam, az igényem pedig az volt, hogy ne legyen mobil internet kapcsolatom. a szóban forgó forgalom ezután keletkezett, egy általam nem megrendelt (kérés nélkül aktivált) csomaggal, melynek létezéséről nem tudtam.

ezért kár volt hozzászólnod...

Ha december 12-én lemond egy havidíjas szolgáltatást, és a számlázási hónap vége december 25-én van, akkor a szolgáltatást december 25.-éig igénybe tudja venni, mert csak akkor fog ténylegesen megszűnni. Ebben az esetben, ha a telefonja kérdés nélkül kommunikál a hálózattal, fizetni fogja a túlforgalmazásból származó költséget. Még akkor is ha nincs semmilyen automatikusan engedélyezett egyéb szolgáltatás. Tehát lényegtelen, hogy volt egy másik automatikusan engedélyezett szolgáltatás, mert a számlázási hónap végéig minden, a telefonja által kezdeményezett forgalomból származó díjat kiszámláznak neki.
Ha volt egy automatikusan engedélyezett szolgáltatás, az már csak hab a tortán, de a lényegen nem változtat.

-----
Dropbox tárhely igénylése: https://www.getdropbox.com/referrals/NTI2MzM2MjA5

Nem olvastam sehol olyat hogy december 12-én mondta volna le. Plusz miért 29-én kapott volna értesítést a túlforgalmazásról, ha 25-én fordul a hónap? Ezt a 25-ét se olvastam sehol. Szóval nem lényegtelen a hab a tortán, hanem épp az a lényeg. Feltéve hogy jól értelmeztem a témanyitó posztot.

Fentebb jeleztem, félreértettem az indító hozzászólást.

A december 25.-e csak egy példa volt. Amenniyben "Ha december 12-én lemond egy havidíjas szolgáltatást, és a számlázási hónap vége december 25-én van, akkor ..." kezdetű eszmefuttatásban a "ha..., akkor ..." szerkezetet értelmezed, akkor ez viszonylag hamar kiderül.

-----
Dropbox tárhely igénylése: https://www.getdropbox.com/referrals/NTI2MzM2MjA5

Pedig nem a szél tehet róla ha a madár nem tud repülni...
illetve mikor lefogyott a forgalmi keret nem állítottad be a készüléked, hogy ezen a módon ne tudjon kapcsolódni a hálózatra
Ezt is olvastad gondolom, és ez is hülyeség, oké rendben hozzá lehetett volna tenni hogy illetve mikor lefogyott a forgalmi keret és/vagy lemondod az adatcsomagot
Meg ami pont felette van az előző szál végén az sem indokolhatja meg mitől lett adatforgalmad.

Viszont a félre a piszkálódással...
Kb. 2001 óta használok különféle wap/net előfizetéseket mobilon, és egy biztos, mert saját bőrömön is megtanultam. Ha te vásárolsz egy bármilyen simkártyát akkor alapértelemben aktiválva van rajta a szolgáltató által egy csillagászati díjszabású általában forgalmi keret nélküli ámde forgalmi díjas szolgáltatás. Ha rendelsz valami mást akkor ez felfüggesztésre kerül mindaddig míg a külön megrendelt szolgáltatást használod. Utána automatikusan az lesz újra aktív. Vagyis ha neked a 20megás lemondása után adatforgalmad generálódik akkor egyrészt te hagytál bekapcsolva valamit (főleg ha a megrendelése előtt nem volt ilyen probléma) másrészt a Pannon az alapértelmezett díjcsomagot állította vissza, harmadrészt a Pannonnál az is divat hogy lemondasz egy szolgáltatást, akkor a felmerült igény rögzítésre kerül és számlazáráskor kerül feldolgozásra. És addig ketyeg tovább minden.

De ha van aktív megrendelt intrenetelőfizetésed, ha nincs, akkor is tudsz kapcsolódni a hálózatra, csak más díjszabással. Ezt nem szabad elfelejteni.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő

:D Lehet, bár inkább csak több tapasztalatom van benne... :)
Persze, joggal gondolhatja. Viszont általálban mindenki elfelejti hogy egy előfizetés komplett szolgáltatási csomagot tartalmaz, amihez lehet venni extrákat. Példának okáért:
Beszédhívások szerződés szerint plusz opcióként vásárolható kedvezményes, vagy ingyenduma
sms/mms szerződés szerint plusz opcióként vásárolható kedvezményes, vagy ingyensms/mms
különböző ma már magától értetődő szolgáltatások, cellainfó, hívószámkijelzés/küldés, hangposta stb...
és ide jöhet ma már a wap/net szerződés szerint plusz opcióként vásárolható adatcsomagok.

Ahogy telik-múlik az idő a szolgáltatási csomag bővül a kor igényei szerint. Ezen számomra semmi meglepő nincs. Régen nem volt alapértelmezés az mms, külön be kellett kapcsoltatni, ma már alapértelemben a rendelkezéedre áll, akár használod, akár nem. Változnak az idők.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő

Pár éve mekkora felhördülés volt az unicode sms-ek miatt... Elhiszem, hogy nincs ezekben semmi szándékosság, de az előzékenység hiánya miatt jó néhány ügyfelüket veszítik el. Technológiailag fejlődünk, kommunikáció és ügyfélkapcsolatok terén a jurta alatt kuksoló béka segge alatt vagyunk.

"Ha te vásárolsz egy bármilyen simkártyát akkor alapértelemben aktiválva van rajta a szolgáltató által egy csillagászati díjszabású általában forgalmi keret nélküli ámde forgalmi díjas szolgáltatás."

számomra ez sem nem magától értetődő, sem nem alap igény, változó idők ide vagy oda.

Nem hát. De ha nem akarsz igénybe venni egy szolgáltatást akkor miután lemondod ne azon múljon már annak a további használhatalansága hogy a szolgáltató úgysem engedi... Tessék ellenőrizni/átállítani a készüléket, hogy minden ez irányú törekvés el legyen lehetetlenítve. Kevesebb mint két perc alatt megvan. :)
Különben onnantól kezdve ez olyan mintha integetnél a taxinak, de a taxis ne álljon meg, mert nincs nálad pénz...
Vagy kirakod kukanapon a kukát, szerződés nélkül, és a kukás meg ne vigye el, mert az nem azért van ott... :D

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő

ezt is kifejtettem már korábban elég részletesen, hogy iphone esetében ha wifit akarsz használni, 3G-t, EDGE-t, GPRS-t meg nem, az nem két perc. az első hasonlat sztem nem állja meg a helyét, az integetés egy elég tudatos és szándékos cselekvés, míg én a mai napig nem tudom, mi generálta a forgalmat, ellehetetleníteni meg nem szeretném, mert wifin használok netes funkciókat. a második hasonlat inkább áll, és valóban, ha nincs köztünk szerződés, de a kuka kilopakodik, a kukás meg elviszi, nem fogok fizetni érte.
engem inkább arra emlékeztet a szituáció, amikor piros lámpánál az utcagyerek lemossa a szélvédődet, hiába tiltakozol, aztán egyik keze kinyújtva tenyérrel felfele, másikban kalapács, "de hát főnök, koszos volt, nem? lemostam, nem?"

Látom. Közben ez felkeltette az érdeklődésem...
Még egy érv számomra az Iphone ellen... :/
Hogy lehet így készüléket gyártani? :D
Akkor gondolom aklalmazásonként sem lehet külön kilőni a netet...
Viszont azt nem értem, hogy a 20 megás csomag előtt miért nem kapcsolódott mobilnetre, utána meg miért igen?

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő

Ha van internet csomagod, 32 forint/MB a _havidíjon_felüli_ adatforgalom.
http://www.pannon.hu/egyeni/internet/mobiltelefonon/internet_es_wap/
Hogy nettó vagy bruttó? Passz.

Ha nincs - azaz Mobil Internet Startot használsz alapból - annak 1200 forint/MB a díja.
http://www.djuice.hu/szolgaltatasaink/wap_es_internet/wap/hozzaferes/mo…

Nem kis különbség. Irreális, egyértelműen a lehúzás miatt van. Hogy ne csak a "Küldd a fa szót"-ék gazdagodjanak meg, hanem a szolgáltatók is.

nem a gyártással van a baj sztem, hardverileg képes majdnem mindenre, amit manapság tudni kell. a baj a gyári szoftveres felszelreltséggel van, aminek oka sztem az üzletpolitikában keresendő, azaz "kidobjuk a piacra az első pillanatban, ahogy már nem égünk be vele, vagy kicsit hamarabb, aztán majd fejlesztünk hozzá idővel, de addig is vegyék-vigyék".
rémlik vmi jailbreak-es okosság, amivel alkalmazásszinten lehet szabályozni a dolgokat, de nem lennék beljebb vele, mégegyszer mondom, nem szeretném kilőni a netet, csak a mobilnetet. ezt alkalmazásonként állítani meg sztem macerás és nem is lenne túl sok teteje, pont elég lenne globálisan beállítani. sbsettings tudja is, ahogy a kolléga írta korábban. de őszintén mondom, eszembe sem jutott, hogy szükség lehet rá.
utolsó kérdésed teljesen jogos, én is sokat gondolkodtam rajta, és fogalmam sincs. vannak alkalmazások, amik előtte nem voltak, most vannak, talán azok közül vmelyik a ludas. holnap azzal kezdem, mutassák meg hova-honnan volt a forgalom és mennyi, talán abból kiderül.

Persze, nem a gyártással van baj, hanem hogy ez alapban szolgáltatói értékesítésre tervezett készüléknek indult, amit mint olyat előre configolnak, és itt már az apple politika is megjelenik, "te csak használd" a miértek, hogyanok ne akarjanak érdekelni...

A honnan-hova forgalmat nem nagyon fogják a kezedbe adni... :/
Egy másik fórumon egy 600E Ft-os mobilszámla ügyében már szóba került ez is...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő

nem tudom milyen telefonod van, de iphone pl "tud" olyat hogy mutatja hogy wifire vagy kapcsolodva (fent kis ikonon) viszont nem kap rendesen ip-t igy hasznalja tovabb a 3g/edge -t, lehet erdemes lenne ezt az utat is bejarnod hogy biztos jo e az a wifi vagy esetleg hiaba vagy csatlakozva meg is edget hasznal helyette

Én az ilyen lehúzásokat úgy szoktam elkerülni, hogy miután mondta az üszi, hogy jó, internetkapcsolat megszüntetve, akkor visszakérdezek: "Tehát akkor nincs semmilyen internet szolgáltatás aktiválva, ugye?" Erre jön a nemleges válasz. Ha téves számla is jön, akkor visszahallgathatjuk a beszélgetést.
Vodával volt hasonló: Vitamaxnál ahány netes díjcsomag, annyi lemondókód. Nem a díjcsomagomhoz megfelelővel mondtam le, jött egy sms, hogy az internet szolgáltatás nem aktív. Nem volt a szövegben a csomag neve. Gondoltam _már_ nem aktív. Egy idő után persze levonódott az ára. Az ügyfélszolgálatossal kicsit elemeztük ezt a mondatot és megértették, hogy az internetszolgáltatásnak a 100MB-s internet csomag részhalmaza. A pénzt visszakaptam.

Kicsit hosszú lett, de szerintem hallgassátok vissza, hogy pontosan mit mondott az ügyfélszolgálatos, hátha bele tudsz kapaszkodni.

--
http://blog.htmm.hu/

Sajnálom, hogy így jártál. Rajtad ugyan nem segít, de ez a történet megerősített abban, hogy még mindig korai lenne előfizetői szerződést kötni bármelyik céggel. Marad a feltöltőkártyás megoldás, egyérszt hamar észrevenni ha pozor van, másrészt meg nem tudnak annyira lehúzni - az most lényegtelen, hogy azért, mert én nézek be valamit, vagy azért, mert a szolgáltató a huncut.

+1 a prepaid-nek, plusz a Pannonnál az én felhasználási szokásomhoz még nem tudtak normális előfizetéses konstrukciót ajánlani, pedig lassan 10 éve vagyok náluk. (Szélsőségesen változik a havi beszélt percem és a küldött SMS-em, egyedül a mobilnet az, ami relatíve fix.)

Hihi, én bepereltem őket mint a sz@rt, meg is nyertem. Ha érdekelnek a részletek megírom mailben, keress meg. (még ha pék lennek, lehet, hogy megenném a hülye dumájukat amivel takaróznak, szerintem kivétel nélkül lehúznak mindenkit akit lehet)

persze hogy érdekelnek! ma voltam náluk, nem részletezem, teljesen felesleges kör volt. semmilyen további részletet nem tudtak mondani semmivel kapcsolatban, még azt sem sikerült kideríteni, hogy miért tiltottak le, mert elvileg nem kellett volna. azt hajtogatják, hogy fizessem be, aztán meglátjuk, mire jutunk. bíztató vazze...

nagyon köszi ha megírod a részleteket, a vérüket akarom. phord@vipmail.hu