"A magyar feltalálók nem tudják, mit csinálnak"

Ezen címmel volt ma egy cikk a HWSW-n. Elolvasva kicsit felfelé görbült a szám széle, különösen a cikk vége felé.
Az oka ennek, hogy több éve dolgozom K&F cégnél és különféle non-profit vagy profit alapú fejlesztésekben, és egy ilyen háttérrel, igen vicces dolgokat írnak a cikkben. A megkérdezett csoportosulás, elméletileg tehetségkutatással, managementtel foglalkozik, céljuk a feltörekvő magyar innováció felkarolása segítése.
A cikkben nyilatkozó Lemák Gábor szépen lendületesen sorba is veszi az ötletek megvalósításának az akadályait. Majd élénken ecseteli a CEO módszer előnyeit, az X-prizet mint követendő példát, ami nagyon szép csak épp egy fejlesztés megindítása nem esik ezekkel egy kategóriába.

Egy CEO akkor tud hatékonyan működni, ha elegendő innovációs és anyagi tőke van a cég mögött és ha az adott szektorban kellő számú befektető van jelen.
Az X-prize alapban tőkeerős innovációs cégeknek lett kiírva. Ha úgy vesszük, ez gazdag, kreatív emberek garázsűrhajós versenye volt.

Ezzel szemben a legtöbb magyar kutató, vagy tanuló, a felsőoktatásban dolgozik főállásban, vagy épp az ebédpénzéből fejleszt. Igen ritka az amikor 3-4 üzletember összeáll és beáldoz 3-4 terepjáró árát egy kutatási projectbe.(Van erre is példa, lásd. a ballószögi repülőgépgyárat)
A fentiekből adódóan egy magyar fejlesztőnek nincs kockázati tőkéje, hogy belevágjon egy saját fejlesztés végig-vitelébe. Különösen igaz, ha az adott fejlesztésnek több éves megtérülési ideje van. Ilyenkor a legjobb esetben is megpróbálja eladni az ötletét egy külföldi cégnek (pl. jelenlegi munkahelyem) és annak leányvállalataként próbálja sikerre vinni az ötletet. Jól látható, hogy egyik esetben sincs CEO-ra szükség. Egy fusiproject ami nem képes még a fejlesztőket sem eltartani, nem fogja tudni kitermelni egy CEO fizetését, nemhogy egy plusz titkárnőjét, vagy marketing osztályét. Egy leányvállalatnál pedig a CEOt az anyavállalat delegálja.

Ami szép a cikkben, hogy a megkérdezett úriemberben túlárad a segítőkészség. Felajálja, hogy azon feltalálók akik megfelelnek a három követelményüknek (van termékük, rendelkeznek átfogó ismeretekkel a termék eladhatóságáról, és tudják, hogy mire van szükségük a piacralépéshez) akkor minden segítséget megadnak nekik. Ennél a pontnál fordul bohózatba a dolog. Ugyanis az aki rendelkezik a fenti három dologgal, az nem fog egy innovációt támogató csoportot megkeresni. Aki tisztába van a termékének az értékesíthetőségével, és tudja mire van szüksége a piacra-lépéshez, az jó esetben tisztába lesz azzal, hogy kinél kell kopogtatnia (lásd. megint csak a jelenlegi munkahelyem). Tehát egy ilyen embernek nem lesz szüksége egy CEO-ra, mert jó esetben képes lesz magát menedzselni. Aki segítségre szorulna, mert van ötlete, de nem tudja, hol és hogyan adató el, az nem tudja megugrani a feltételt.
Kihangsúlyozza, hogy milyen fontosak egy ilyen befektetésnél a kapcsolati tőke és a jó pénzügyi vezető. Itt ismét hibádzik a dolog, mert egy életképes megoldásnál a megfelelő befektető kapcsolati tőke nélkül is képes felismerni a befektetésben lévő lehetőségeket, és a legtöbb esetben a pénzügyi befektető delegálja a pénzügyi vezetőt.

Akkor mégis, miről szól ez a csoportosulás? Sanda gyanúm, hogy újabb látványos lefölözési kísérletnek vagyunk tanúi, amivel most épp a K&F szektornak szánt támogatások vannak becélozva. De az is lehet, hogy csak a POZITIV 20 hígítója ártott meg nekem...