Az utolsó igazság

Utolsó állomásához érkezett az igazságról, pardon, az Igazságról szóló sorozat. További támpontokat az Élet fog nyújtani, mint eddig is, általam csak az étlap néhány pontját ismerhettétek meg. A mai napon Sri Bhagawan Sathya Sai Baba
81. születésnapját ünnepeltük (pontosabban ma is, mert igazából csütörtökön volt, akkor is ünnepeltünk, csak kisebb körben). Három rövid történetet adtam elő az öt emberi alapérték közöl az egyikről. Ez az igazság :-)

Az ünnepségre megérkezve mindenki kapott egy kicsike csomagot, amiben egy idézet, vibuthi és tombolajegy volt. Az első csomagot a Reiki mesteremnek adtam, aki szintén jelen volt az eseményen, mert úgy látszik mégsem mindenki kapott csomagot (tegyük hozzá a teljesség kedvéért, hogy senki sem maradt ki, hacsak nem akart, mert nem kizárólag az ajtóban osztogatták). A fellépésem előtt kíváncsian belenéztem a csomagocskámba (amit másodjára kaptam, de az elsőt ugyebár nem vizsgáltam meg). A következő idézetet kaptam (a több száz közül):

„Egyedül csak az igazság létezik. Ennek ragyogása a tiszta Tudatosság.”

- Sai Baba

A három történet után ezt az SMS-t (um. rövid szöveges üzenet) is felolvastam. Ő küldte.

Egyébként az Anthony De Mello SJ könyvet elajándékkoztam. Jó kezekbe került. Most nézem, hogy a két utolsó történetet az Igazságról még nem gépeltem ide be. Szerencsétek van, ezeket (is) fejből tudom, mivel ezt a kettőt is előadtam :-) Majd Karácsonyra megkapjátok. Persze akinek szüksége van rá, az előbb is megkaphatja. Csak éppen nem tőlem. Járjatok-keljetek nyitott szemmel és füllel, szíveteket és tudatotokat nyissátok meg. És kételkedjetek, kutakodjatok, tapasztaljatok.

Isten áldjon benneteket!

by dacas

Ui.: kivételesen nem linkek, amik lehetnének, ennek oka van: legyetek önállóak. Ezt nem mindig fogom így leírni. Ilyen vagyok :-)

Hozzászólások