Régi laptop bővítése gigabites hálózati káryával

Szóval van egy 13,5 éves Dell Inspiron 1720 hordozható gépem. Kicsit ütött-kopott már, és a teljesítményén is érezni, hogy eljárt felette az idő, de eddig valahogy mindig sikerült megideologizálnom, hogy miért nem akarok helyette másikat venni. Az egyetlen fájó pont vele kapcsolatban az, hogy a tervezésének idején a gyártó – nem professzionális munkaállomásról lévén szó feltételezhetően piacszegmentálási céllal – 100Mb/s sebességű hálózati kártyát álmodott bele. Ezt a hiányosságot korábban szükség szerint egy ExpressCard slotba csatlakoztatható gigabites NIC-el orvosoltam, de az sok év használat után tönkrement, újat pedig már csak horror áron tudtam volna beszerezni. Az időközben elterjedtté vált USB-s Ethernet csatolók a gép USB 2.0 portjainak sebességkorlátja miatt nem felelnek meg az igényeimnek.
A laptop koráról az is árulkodik, hogy még volt benne integrált analóg modem, melynek RJ11 csatlakozója hátul, a ház bal szélén kapott helyet.

Korábbi javítások során feltűnt, hogy a pirossal keretezett csatlakozó körül bőven van hely a házban, ebből jött az ötlet, hogy a sárgával keretezett modem funkcionalitásának feláldozásával ide be lehetne építeni egy RJ45-öt is. A modemet eddig pontosan 0 alkalommal használtam, szóval nem éreztem úgy, hogy különösebben nagy kár lenne érte.

A hálózati kártyát pedig egy leszerelhető ajtócska mögött megbúvó, bőségesnek mondható kettő szabad Mini PCIe foglalat egyikébe tudnám csatlakoztatni.

Hát az a szigetelőszalagos förmedvény meg micsoda? Korábban már cseréltem a WLAN kártyát egy újabb, AC szabványt támogató típusra. Mivel a gyári kártya teljes hosszúságú volt, és az antenna csatlakozók a hátulján helyezkedtek el, a monitor kávájába induló kábelek rövidnek bizonyultak, toldani kellett őket. Már nem emlékeztem, hogyan oldottam meg, de láthatóan épp nem volt itthon zsugorcsövem.

A gondolat megszületése után 12.73 USD-ért impulzusvásároltam egy Mini PCIe hálózati kártyát az alin, ami kb. így nézett ki:

Amikor a kártya megérkezett, bele is próbáltam a gépbe, és megnyugvással tapasztaltam, hogy tökéletesen működik, ám a fizikai kialakításával voltak gondok. A kártya tetején lévő csatlakozó tüskesor túl magas, nem fér el a bővítőhely ajtaja alatt, és a gyári szalagkábel is rövid volt a megálmodott elrendezéshez. Így hát a NIC végül egy fiókban végezte a többi „majd ha egyszer nagyon ráérek” projekt alapanyaga között.

Történt aztán, hogy a laptop integrált hálózati kártyája egyszer csak megadta magát. Utoljára kihúztam belőle egy falból jövő patch kábelt, hogy egy konfigolandó routert csatlakoztassak a helyére, de azzal már nem linkelt. Sőt, soha többet, semmivel.
Ugyan a vezeték nélküli adapter még használható maradt, de a gépen dual boot konfigurációban lakó Windows XP-hez már nem találtam neki megfelelő drivert, így a hobbiprojektnek szánt hálókártya tákolásból hirtelen szükség lett.

Egyik este szétbontottam hát a gépet, és jobb ötlet hiányában egy gravírozó készletben talált aprócska marófejjel nekiestem a háznak, hogy kitágítsam az RJ11 körüli nyílást, illetve eltávolítsam a gyári csatlakozóhoz kialakított, útban lévő rögzítési pontokat. Kicsit nehezítette a munkát, hogy a gépház alja alumíniumból készült, így kb. fél órát elmatattam, mire egy köszörűkővel és egy kézi reszelővel a széleket is nagyjából megigazítottam. Mire végeztem, minden teli volt finom alumínium porral, ami nem igazán jó, mert vezeti az áramot. Kompresszorral jól leporoltam az egészet. Végeredmény:

Szép lett? Nem. Be fog férni, aminek kell? Naná.
Következő lépésként az RJ45 csatlakozó paneljét faragtam meg kicsit, hogy a bal oldala illeszkedjen a monitor zsanérja számára kialakított konzol mellé. Ha már a kezemben volt hozzá minden, a beforrasztás után kb. 1 mm-re kilógó alkatrész lábak végét is síkba köszörültem rajta, hogy ne legyenek útban a beépítéskor.
Miután ez megvolt, multiméterrel kicsipogtam a panelek közötti összeköttetéseket, felírtam egy papírra, majd nekiláttam a tüskesorok NYÁK-okról való eltávolításának. Ha valakinek van jobb módszere, ne tartsa magában, de én az ilyen soklábú dolgokat úgy szoktam kiforrasztani, hogy fejjel lefelé satuba fogom a NYÁK-ot, az alkatrészt megfogom egy fogóval, és miközben finoman húzom, egy hőlégfúvóval melegítem a lábai körüli területet. Amikor az alkatrész kiesik, az üres furatokat további melegítés mellett megtisztítom egy ónszippantóval.
Gyárilag ugyan a két panelt szalagkábellel kötötték össze, én legalább az Ethernet rész vezetékelését csavart érpárral szerettem volna megoldani. Erre a célra egy kb. fél méter hosszú cat5e hulladék darabot bontottam szét, a visszajelző LED-ek meghajtására pedig egy hasonló darab riasztókábelből termeltem ki négy eret. (Ezeket a hulladékokat egy épületfelújításból tettem félre, miután a villanyszerelő mértéktelen pazarló jelleméről tanúságot téve rá akarta dobni a sittes konténer tetejére. A feleségem szerint nem kellene ilyen szemeteket őrizgetnem, de én éreztem, hogy jó lesz az még valamire…)
A vezetékek beforrasztása után mechanikai megerősítés céljából egy ragasztópisztollyal körbenyomtam őket némi meleg trutyival. A panelek alját is behúztam egy vékony réteggel ugyanebből az anyagból, hogy ne tudjanak az alumínium házzal érintkezni. Végül egy pöttyel az RJ45 csatlakozót is rögzítettem a helyére.
Alapvetően nem szeretem ezt az anyagot, mert nagyon kevés felülethez tapad megfelelően, meleg környezetben újra fellágyul, folyik, és mechanikai igénybevétel hatására szinte rögtön leválik. De arra megfelel, hogy átmenetileg rögzítsen vele valamit az ember.
Az alaplap a házban szerencsére magas lábakon áll, így kényelmesen el tudtam helyezni alatta a vezetékeket, amiket a házhoz kapton szalaggal rögzítettem. Ilyen szalaggal sorozatgyártott termékekben is lehet időnként találkozni, előnye, hogy bírja a meleget, nehezen szakad vagy lyukad ki, és a PVC szigetelőszalaggal ellentétben hosszú idő alatt sem jellemző, hogy nyúlós takonnyá váljon alatta a ragasztó és leváljon a felületről. Kisebb darabokkal rögzítés helyett azért döntöttem a vezetékek lefedése mellett, hogy a szalag védje őket, ha esetleg mégis hozzáérnének az alaplap aljából kiálló lábakhoz, alkatrészekhez.

A kártya behelyezése után következett a próbaüzem, amihez legalább részben össze kellett rakni a gépet. A szerelési sorrendet persze elsőre elvétettem, nem tudtam a hűtőventilátort a helyére tenni, így mindjárt kétszer.
Miután meggyőződtem róla, hogy minden működik, újra szétszedtem az egészet, és az RJ45 csatlakozó környékét egy csavarhúzóval alaposan összekentem epokittel. Ennek a ragasztónak nagy előnye, hogy a PP és PET műanyagok kivételével szinte bármihez képes tartósan hozzátapadni, cserébe viszont szobahőmérsékleten kb. 24 óra a kötési ideje. Az alkatrészek visszapakolása után így nézett ki a „mű”:

Nagyjából 5 óra szarakodás után eltettem másnapra a projektet.

A következő napon a ragasztó megkötése után összeraktam a gépet, és a bővítőhelyen is elrendeztem a vezetékeket. Aki szedett már szét valamit, tudja, hogy mekkora öröm, ha az összeszerelés végére az összes csavar elfogy. Nekem maradt egy. De nem baj, mert tudom, hogy honnan: ez fogta a modemet a helyére.

Kívülről:

Sajnos a végeredményen látszik, hogy már általános iskolában sem voltam a technikaórák királya, a marásnál kicsit túlszaladtam a jobb szélen. Majd ha legközelebb kell valamiért bontanom fekete alu festéket, jól összekenem ezt is vele, az talán javít majd az összképen.
Ami viszont igazán fontos:

Már csak egy apró probléma maradt: a beépített hálókártya nem rendelkezik PXE boot képességgel. Erre az iPXE projekt jelent megoldást.
Bár elvileg a gép BIOS-ába is lehetne integrálni, egy gyors netes keresés alapján úgy tűnik, hogy ha elrontom a flashelést, ennél a típusnál nincs önműködő visszaállítási lehetőség, csak külső programozóval lehet a BIOS-t újraírni, ezért ezt egyelőre elvetettem. Helyette az iPXE honlapról letölthető ISO-ból szedtem ki az ipxe.lkrn fájlt, helyeztem el a /boot partíción, és vettem fel a grub menübe.

/etc/grub.d alatt a 40_custom fájlba írtam bele ezt a három sort:

menuentry "iPXE" {
 linux16 /ipxe.lkrn
}

Igen, így ha pont a grubot kell javítani, akkor nem tudok live rendszert hálózatról bootolni, de ezzel együtt tudok élni.

Egyébként egy korábbi javításból van a géphez egy félig döglött alaplapom. Ha egyszer lesz kedvem foglalkozni vele, veszek hozzá eszközt, és kipróbálom rajta, hogy tudom-e írni, olvasni a memória tartalmát. Ha igen, megpróbálkozom a modolt BIOS flashelésével is.