András játssza?

Kicsit visszautalva egy régebbi bejegyzésre, tetten ért zenei azonosság a téma.

Nézegettem Rozsonits Ildikó (Virtuózok 2020 győztes) YT oldalát. Nagyon ügyes - írnám, ha nem találnám bántónak kissé egy - a fiatal kora ellenére - kész művészről ilyet állítani. De amúgy fenn vannak a még kisgyerekként játszott darabok videói is.

Korábban nem ismertem ezt a darabot: Robert Schumann: Three Romances Op. 28. No. 1. Maga a felvétel elég torz, de jó látni ahogy mozog Ildikó, lendületesen zongorázik, átéli érzelmileg. Egy ilyen energikus előadás élőben nagyon magával tudja ragadni az embert. És a darab is megtetszett, mitöbb annak ellenére, h biztos voltam benne a "címe" alapján, h még nem volt szerencsénk egymáshoz valahogy mégis ismerős volt. 

És most beugrott honnan! De nem ám úgy h meghallottam a másik zenét amiből ismertem, intuitívan jött sugallat az imént, h mi lehet ez, lecsekkoltam és tényleg az, sztem.  

Van ez a rettenetes Szomorú Vasárnap című  film, ami hát a legjobbat feltételezve a Seress [Spitzer] féle "öngyilkosok himnuszának" kíván emléket állítani, egy Budapesten játszódó követhetetlen "szerelmi" történettel, amiben a zsidó zongorista, pincérlány, vendéglős meg egy náci tiszt istentelenkednek egymással. Zagyva egy történet - ahogy rémlik.  És ennek a filmnek az egyik betétdala, amit Andras spielt -nek hívnak, az ahonnan ismerős volt a dallam. Azért maradt meg bennem, mert film ugyan kevésbé, de a zene már akkor is tetszett. Meg is szereztem a kottáját valahonnan - jó pár éve már - és el is kezdtem tanulgatni, anno. És így maradhatott meg a dallama, aminek az eredetijére - A Schumann darabra - most rátaláltam. Ebből itt egy jobb minőségű felvétel .

Ti is így halljátok? 

( bennyh | 2020. 12. 29., k – 06:33 )

Fábry azt mesélte egyszer, hogy kamu volt, pontosabban marketing a Szomorú vasárnap, csak vagy a szerző vagy a haverja a munkájából adódóan ott volt az öngyilkosságok utánni "helyszíneléseken" és odacsempészett Szomorú vasárnap kottát. 

Színes vászon, színes vászon, fúj!

Kérem a Fiátot..

( gabek | 2021. 01. 01., p – 17:09 )

Átnéztem a linkelt bejegyzést is, elsősorban ahhoz, ide lazán kapcsolódik. Érdekes, hogy amikor "másolásról" van szó, mindig valamilyen rosszindultatú, tehetségtelen koppintást feltételeznek mögötte, holott ez egyáltalán nem annyira biztos, szerintem egész könnyű "másolásba akaratlanul is belecsúszni". Nyilván itt nem tudom tudományos igényességgel kidolgozni, de:

Akkordmenetek esetén (főleg ha rövid a téma, és sima hármas, esetleg négyeshangzatokból építkezünk), könnyű akaratlanul is koppintani. Ha valaki viszonylag szerény popkulturális/zenei műveltséggel rendelkezik, de a hangszerén valamelyest jártas, hamar rájöhet, hogy az I-V-I jól szól. Aztán továbbfejlesztheti, és hamar megvan az I-V-vi-IV is. Gondoljuk meg, egy hangnemben 7 különböző hármashangzatot lehet építeni. Ebből a szűkített popszongokban jobbára kiesik, marad 6. Tekintve, hogy mind a 6 lényegében a tonika, domináns és a szubdomináns közül az egyik hangtani szerepét fogja betölteni, tulajdonképpen három "szerepből" építkezünk. Ettől természetesen nem lesz "ugyanaz" két azonos akkordmenetre épített dal, és hát lehet teljesen más a ritmika és a tempó is, de az akkordmenet mégiscsak egy erős váz a dallamvilág számára. (És akkor itt még ki lehetne bontani a ritmikát is, de azt találnánk, hogy némely műfajból már-már következik a dobsáv.)

A legtöbb alkotó elég jól meghatározott stílusban alkot. Bármennyire sok popszong is van, a pop (is) eléggé beszűkült műfaj. Ez nem azt jelenti, hogy könnyű slágert írni, vagy könnyű megjósolni, mi lesz az, de egy kis műveltséggel és hozzáértéssel könnyű elég sok iparosmunkát gyártani, és ezek közül óhatatlanul sok hasonló lesz. A műfaj alapvetései minden alkotóra hatnak, mélyen beivódnak, és aztán abból inspirálódnak. Lesz hasonlóság, akkor is, ha legjobb és legőszintébb szándékai szerint "egyedit" alkot.

Marc Sabatella megjegyzi a kezdő improvizálók kedvencéről, a blues skáláról, hogy ne használjuk túl, mert nem igazán fogunk egy 6 fokú skálán olyan frázist találni, amit ne játszottak volna el eddig legalább ezerszer.

Más kérdés persze a jogi szabályozás, nem lehet róla meggyőződni, hogy az alkotó akaratlagosan másolt-e, és még ha nem is, valószínűleg akkor is annál landolna a tulajdonjog, aki először megalkotta az adott dal(lamo)t.

Sajnos (bár lehet h inkább szerencsére)  magam zeneelméletből kb analfabéta vagyok, így ez alapján akár el is hihetném Neked amit írsz, hogy elfogytak volna az üres helyek a kottában és már óhatatlanul is csak egymást tudják másolni szegény zeneszerzők! Én nem akarok senkit elítélni emiatt. Tulképp azzal kellett volna kezdenem inkább, hogy azt tartom a legmesszebbmenőkig elfogadhatatlannak, h valaki[k] egy dallamra kizárólagossági jogot próbálnak formálni! Illetve nem csak próbálkozás hanem maga a gyakorlat ez [nyilvánvalóan], amit akár a jogászok vére árán is megszüntetendőnek vágyok, mert ez valami elképesztően beteg dolog: valaki azt állítja h övé a dallam. Az agyam eldobom! ;-D

Csak azért szeretem tudni, hogy valami eredeti-e vagy sem, mert az nagyon kellemetlen dolog, h őszintén és tiszta szívből lelkesedem valamiért  -akár éveken keresztül - míg egyszer csak kiderül, h az valójában nem is eredeti, hanem csak egy másolata valaminek. És akkor csalódom. Én nem tartom a koppintást erkölcstelennek és nem érdekel, h ki kinek fizet, csak tudni szeretném, hogy másolta-e a kedvencemet v. sem!

De azért valahol mégis sántít! Mert megette a fene az olyan műfajt, aminek annyira szűkek már a keretei, hogy szabályos közelharcot kell vívniuk a művelőinek a még fellelhető szabad ritmikákért, kottahelyekért és hangtávolságokért! Már bocsánat, talán a zeneszerzés, meg úgy általában a művészet mégiscsak több, mint egy ilyen céhes szemlélet! Miért kéne bárkinek feloldania magát és a világról alkotott elképzeléseit egy-egy műfajban? Ezt eleve idegennek érzem az alkotás lényegétől! Illetve az vetődik még fel, h ha nem képes mást mondani a világról mint egyébként a céhes kartársak is mondanak, akkor mennyiben érvényes az amit csinál? 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"