Poszt apropói (hosszú verzió)
- Fujitsu Siemens Scaleoview S19-1 (LCD) monitorom már harmadjára van szervízben, valamikor 2003 környékén vásároltam, eddig kitartott mellettem, a képével semmi probléma nincs, már amikor működik :) 17 évet szolgált és az eszköz utódlásán gondolkodom, mivel 17 évvel ezelőtt volt 150khuf, így nem szeretnék valami gyenge dolgot, de ugyanakkor nem akarom feleslegesen sem szórni a pénzt. Egyetlen pixelhiba vagy színeltérés sincs ennyi idő alatt az LCD panelen, a táp környékén voltak problémák. Valami hasonlót tartok ideálisnak.
- Apámnak vettem pont 5 éve egy Samsung ue32h6200-as tévét, amit most próbáltam elpasszolni, mivel nem használunk TV-t szegény már Elysiumban vagyon. Az eladással érdekes élményeim voltak, gugliztam pár kört. Sima youtubeozás közben semmi nem volt látható, azonban vevő visszahozta a TV-t 6 órán belül és együtt is megnéztük, telefonban mondta, hogy foltokat látott valamelyik területen, kidobtam pendrivera teljes képernyő felbontásban RGB egyszínű képeket, és úgy tűnik, hogy a háttérvilágítás mintázatában világosabb körök vannak az egyszínű bmp képek megjelenítésekor. Guglizás nekem azt hozta, hogy ez a háttérvilágításhoz kapcsolódó színeltérés még csak nem is garanciális esemény, ez nem számít garanciális hibának. Szerelő még nem látta, úgyhogy nem tudom, hogy ilyen mértékben is ez a normális, elfogadható eltérés-e, vagy sem. Tehát a kérdés az, hogy a TV-k esetében ennyire megengedő a minőségi előírás?
- Monitorok esetében is ugyanezt éljük? Ez az utóbbi évek technikai újításai miatt van (LCD helyett LED panelek, ott is apróbb újítások)? Van már jobb (OLED)? Vagy még rosszabb lett? Monitoroknál is ugyanez előjön 5 év intenzív használattal majd? Mivel a monitoromat le akarom cserélni, így érdekel mindenkinek a tapasztalata. A monitoroknál az elfogadható képaberrációk remélem szigorúbban vannak kezelve manapság, mint a TVknél...
Rövidebben:
- a 17 évvel ezelőtti LCD monitorommal marha szerencsés voltam csak, hogy egyetlen színeltérő folt vagy pixelhiba sincs rajta ennyi idő aktív használat után, és ma már a LED és OLED képernyők nagyja része 5 év után elkezd majd foltosodni és javítani kell a képernyőt
- vagy itt azért nem tartunk, csak apám tévéje volt egy rossz széria és kezdett el foltosodni ennyi idő alatt
- vagy a TV-kre vonatkozó szabványok ennyivel megengedőbbek, a monitorokéivel ellenben, mivel nem számítanak homogén színű képek homogén megjelenítésének szükségességével, és egyszerűen a panellel és a háttérvilágítással szemben teljesen mások az elvárások TV vs monitor esetén (érdekes csavar: a monitor-tv öszvér termékek), ergo csak a TV-k képminősége "romlik" ilyen mértékben 5 év alatt?
Keresem következő 17 évre monitoromat, manapság mi az aminél erre lehet számítani? (hogy a képernyőpanel 17 év múlva is muzsikál hibátlanul) ->menjen megint a szervízbe a 17 éves? :)
5 éves LED TV (a fénykép felerősíti a hibát, élőben nem ennyire katasztrofális, de egyszínű képeknél egyértelműen látszanak a foltok, de videóknál csak alig-alig, főleg világos háttérnél) Red Green Blue (ha valakinek ahhoz van lövése, hogy ez mi lehet a TV-vel, azt is szívesen veszem)
- 1138 megtekintés
Hozzászólások
A tévé képben látható, eltérő fényerejű foltok köre igenis garanciális hiba kategóriába tartozik. A hattervilagitas ledjei hiányosan világítanak, vagy a fenyszuro olvadt le a led felületéről.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi, a gyanúm nekem is ez, majd kinyomozom megéri-e javíttatni.
A LED monitoroknál is erre lehet számítani 5 éves korban? Mivel egy öreg drága lcd-t nyúztam eddig, nincs ilyen öregebb led/oled termékekre rálátásom. (közszférában az lcd is bőven jó, ott sincs még ilyen öregebb ledesünk)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
5 éves korban? Ha műszerrel méred, már az első bekapcsolás után sem lesz homogén, hacsak nem valami felső kategóriás készüléket veszel, amiben van rá korrekció.. :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nézd meg a fényképeket. Ezek szabad szemmel is látszanak egyszínű kép esetén. Akkor ez a LED technológiával jár? 10-20 éves LCD monitorokkal nincsenek ilyen problémáink. Kit érdekel mennyit fogyaszt, ha nem foltos-felhős. Az, hogy színhelyes-e az más kérdés, de a pixelek árnyalatai ugyanazok bárhol a képernyőn.
Igazat megvallva én a 17 éves monitoromat átadtam asszonynak és két régi dell lcd-t nyúzok dualban, és most a gépcseréveé érik a monitorcsere is, de mit mondjak, eléggé meglepett, hogy a szinte elnyűhetetlen LCDkhez képest így jártam az apámnak 5 éve vett LED tévével. (láthatóan nem 1-1 hibás háttérvilágító van, hanem gyakorlatilag mind hibás 5 év alatt, úgy tűnik, mintha elérte volna az élettartamát, újabb, energiatakarékosabb technológia, de hamarabb szorul szervizelésre és (feltételezem) drágábban) Csak azt nem tudom, hogy ugyanez megy-e a LEDes monitoroknál is, hogy 5 év kemény használat után ki kell cserélni a teljes háttérvilágítást, mert annyi az élettartama?
OLED-eknél vajh mi várható 5 év használat után? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kevered a dolgokat. A nem OLED kijelzők mind LCD-k. A háttérvilágítás LED. Az elnyűhetetlen monitorod háttérvilágítása CCFL. Azok az öregedés folytán nem csak a fényerejükből vesztenek, de a színük is elmászik, és legalább többet is zabálnak. Ma már nem is gyártanak vele monitort, mert higany van benne.
OLED-eknél vajh mi várható 5 év használat után? :)
Semmi sem tökéletes: annál beégnek az állandó képelemek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm, ismerem őket, csak igyekeztem a népszájon elterjedt TVs terminológiát használni (igen itt a HUPon nem kellett volna).
Csak azt nem ismerem, hogy hogyan öregszenek, mert legalább a régiek nem lettek foltosak idővel, ez engem munkában nem zavar (hogy fokozatosan, szabad szemmel nem kimutathatóan csökken a háttérvilágítás fényereje, és az sem zavar, ha van benne higany, mint bármelyik kompakt fénycsőben), de ha ilyen sorminta lenne a monitoromban, mint amilyen apám led háttérvilágításos tévéjében lett 5 év használat után, és az szabad szemmel is látható, az kb már korábbi stádiumában kb a gari kétéves lejárata környékén zavarhatott volna (ha monitorként én használtam volna, ez bizony jóval előbb látszott volna), amit vagy időben észreveszek, vagy nem, és vagy bele tartozik az adott gyártónál garancia körbe vagy sem.
Szóval azt mondod a mai összes LED háttérvilágításos terméknél ez várható, mint amit apám TVjén látok, és be kell kalkulálni a háttérvilágítás teljes cseréjét/javítását kb két-három évente, akármit is veszek? (és ha szerencsém van, az első csere gariba fog menni)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudok nyilatkozni, professzionális grafikai célú monitorokat használok, a napi munkámból kifolyólag 5-6 év után akkor is lecserélem, ha nincs könnyen látható hibája, csak műszerrel mérhető. Persze attól még másnak simán jó lehet. Az előzőeket speciel 7 évig használtam, két éve cseréltem le, másnál azóta is vígan megy, csak már messze vannak az eredeti színhűségüktől.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm az infót, Akkor a felső kategóriás monitorok ezek szerint azért még reményteliek, és csak az olcsó vagy valami miatt esetleg selejtes szériákkal lehet ilyesmit kifogni. Elvileg a LED háttérvilágítást hosszabb élettartammal és megbízhatóbb működéssel reklámozták, ezért ütött meg a dolog, hogy a régebbi technológia mennyit elfutott, ez a LED háttérvilágításos TV meg... ezek szerint belehúztunk... 5 évvel ezelőtt ez amolyan középkategóriás tévének nézett ki, akkor 105e Ft-os árcédulával.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem sikerült tavaly egy három éves, alapból egy közép árkategóriás tévét garanciában teljesen kicserélnem egy korszerűbb típusra pontosan emiatt a hiba miatt.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos erre csak két év volt. Lehet, hogy én időben észrevettem volna, de eddig apám használta, ő pedig nem szólt, hogy bármi gond lenne vele.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdemes az ilyesmit kiterjesztett garanciával vásárolni.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha csak a homogén háttérvilágítás a fontos, már középkategóriában kapsz korrekciót tudó monitort. Pl.: https://www.monitorinfo.hu/philips-brilliance-328p6a-32-es-adobe-rgb-mo…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm, felkerült a listámra! (Saját fejjel a Philips 272B7QPTKEB került rá két hete)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez gyártónként, modellenként változik, hogy egyes kijelzőknél a gyártó mit köt ki elfogadható garanciális feltétlenek, mennyi pixelhiba, háttérvilágosításfolt, stb.. Általában a prémium termékeknél megengedőbbek a gari feltételek a jobb minőség, kisebb tolerancia miatt, így egy drágább, márkásabb prémiumtévénél már akár egyetlen szem pixel/alpixel hibája is jogosíthat erre. Ezt vásárlás előtt konkrét terméknél kell nézni, előre tájékozódni, hogy mik lesznek a garancia feltételei, milyen meghibásodás jogosít cserére, garanciális javítattásra.
Az a 17 éves kijelző tönkremegy, javíttatásra szorul, az nem tragédia. Annyi idő alatt kiszolgálta az árát akkor is, ha újkorában 150k HUF volt. Ez ennyi idő alatt napi 24 forintra jön ki, ami kb. fél tekercs wc-papír ára sincs. Ennyi idő alatt a legtöbb ember akkor is lecseréli a kijelzőt, ha semmi baja nincs, mert már megfizethető árban kap nagyobb felbontást, nagyobb képátlót, FreeSync-et, okosfunkciókat a tévébe, stb.. Nem, eleve a gyártó sem úgy tervezte, méretezte, hogy 100 évig tartson.
Ezt nem értik egy másik fórum SSD-s topikjában is a userek, jönnek, hogy nekik 5-10 éves garancia kell, meg bírja 20 évig a 120 gigás SSD, ami már most elavult méretügyileg. Nem érti meg, hogy nem érdemes vele addig tervezni, mert nem fogja olyan sokáig használni, ahogy olcsóbbak lesznek a nagyobb, gyorsabb modellek, le fogja cserélni. Aztán aggódnak, hogy jajj, ennyi meg annyi írás után lement a kondíciója 98-99%-ra, kímélni kell, de mikor írom nekik, akkor ilyen ütemmel a TBW limitet, meg a kondíció végét majd csak 30-50 év múlva érik el, akkor meg nem értik mit akarok. Jajj, mert tartson örökké, meg bezzeg a HDD-jük még 10 év után is 100%-osnak minősül a Hard Disk Sentinel előrejelzése szerint, és nem bírják megérteni, hogy rossz analógia, nem ez számít.
Eleve a témaindítóban írt 2003-as Fusi LCD monitor még egy 19 colos, 5:4 képarányú, limitált SD felbontású, kis fényerejű, kicsi kontrasztú, feltehetőleg rossz színhűségű TN paneles monitor, HDMI csati meg minden nélkül. Ezt már akkor is javallott lenne lecserélni, ha még mindig úgy üzemelne, mint újkorában. Persze ez a kijelző 17 évvel ezelőtt még egy jó monitornak számíthatott, de azóta jócskán fejlődött a technológia, kínálat, már töredék áron is kapni 22 colos FullHD FreeSync IPS-eket, HDMI-vel és minden földi jóval, töredék fogyasztással. Ebbe a 150k-s kategóriába már nagyobb képátlós, 27 colos, 1440p/4K vagy 144 Hz-es monitorok is játszanak, meg HDR, és még pár év, és az OLED, stb. is leér ebbe a szegmensbe.
“The world runs on Excel spreadsheets.” (Dylan Beattie)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni