Debian CoC(k) Hammer - Távolítsák el a Weboob csomagot

 ( pehsa | 2018. december 20., csütörtök - 11:52 )

A Debian CoC-ra hivatkozva el akarták távolítani a Weboob Python alapú programot a Debian archive-ból. A Weboob a Web Outside of Browsers rövidítése és egy szkript gyűjtemény ami a web parsing/scraping/gathering-via-API-t hivatott megkönnyíteni.

Az indoknak ara hivatkoznak, hogy a program neve utalás a női mellekre (, de tegyük hozzá, hogy a boob(s) hivatalosan elfogadott emberi testrész megnevezés férfiak, sőt állatok esetén is alkalmazzák). Illetve a program logóját is hozzák indoknak, valamint a program kódjában is több helyen szerepel a "boob" szó.

Az Issue ITT található. Illetve az FTP tulajdonosoknak is nyílt levelet küldtek a csomag eltávolítására.

Az első Issue-ra meg is jött a válasz, mely szerint az Archive-ból nem fogják eltávolítani, viszont az elkövetkezendő Debian verziókban már nem lesz elérhető a program, hacsak a fejlesztői nem módosítják a nevet, logót és a kódban található "sértő" kifejezéseket.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

<off>

"a boob(s) hivatalosan elfogadott emberi testrész megnevezés férfiak,"

Az a moobs (man boobs rövidítése), nem? :D

</off>

Barmok.

--
trey @ gépház

A man boob az egy gúny név arra, amikor már lassan nagyobb melle van egy férfinak, mint a nők átlagának. :D
---
"Errors are red
My screen in blue
Someone help me
I've deleted Sys32"

Jaja. Amiben boob van, az csöcs. A moobs az férfi csöcs. Egyébként a férfinek chest-je, mellkasa van. Azt nem csöcsözzük.

Isten (szabad még ilyet mondani, vagy szélberni dobja a szánkót?) adja, hogy ne legyen egyetlen moobs csomag se a Debian repókban!

--
trey @ gépház

> Isten (szabad még ilyet mondani, vagy szélberni dobja a szánkót?) adja

Miért ne szabadna? Káromkodásokban is szerepel, azokat meg elég nehéz lenne betiltani, főleg, amikor "nagyjaink" adnak rá okot, hogy káromkodjon az isten fia:
https://g7.hu/allam/20181221/fiktiv-kotvenyekkel-is-uzleteltek-a-letelepedesi-programban-amely-162-milliardot-hozott-a-fidesz-kozeli-offshore-cegeknek/

Megértetted a lényeget te is. :-) Btw ateistának lenni is jogszerű még ha fáj is a sok fantasy rajongónak. :-)

Megérdemelnék, hogy jól megboobolják őket!

:D

--
trey @ gépház

Hug them

Felkészül a boobos kemence!

meg a csöcsöskorsó

That package name was booby-trapped..
Amúgy az angol nyelvben a booby is teljesen elfogadott, azt nem tudom mikor billogozzák majd meg..
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

Remélem a "tit" szóra is rátalálnak, és tényleg minden program kódját átnézik a nagy ráérés közben. Az engem annyira de annyira fel szokott cseszni, hogy csak na, le vele, és egy szebb holnapra ébredünk, ott és azonnal.

Ismerek egy Titz vezetéknevű embert. Csak a poggyászát ne hagyja el egy reptéren. :-)

Akkor 0xb19b00b5 is halálra van ítélve :-)

Bakker... így már biztos, hogy ezek után ezt a Python csomagot sem fogják jóvá hagyni: https://github.com/deeppomf/DeepCreamPy

ROTFL

Mert mindenbe bele kell keverni a mocskos szexet!!! Azér'!!

--
trey @ gépház

A zembör gyermeke már csak ilyen. :D

:-D Bödöcs is megmondta, a férfiak felváltva két dologra gondolnak: sör, csöcs :-D

Két matróz barkochbázik:
Sőr?
Nem.
Akkor p*na.
-s-

Nem sör, hanem rum, de sebaj :-P

Legközelebb lesznek szívesek LMBT, #meetoo, stb... filteringet felvenni a build pipeline-ba.

Arra tippelnék hogy ha el is távolítják a csomagot, nem lesz belőle nagy felháborodás, hiszen kevesen használják.

A libass-el már nehezebb dolguk lesz...

A fork is sértő, mivel közösülést is jelenthet. Minden programot aminek a forrásában szerepel, el kéne távolítani a Debian-ból. :-)

Könyörgöm, nehogy valaki megemlítse nekik a csöcsöszárójeleket, mert ha azokat is betiltják, írhatom át visszamenőleg az összes kódomat!

És aki szerint a { és a } nem cicik, az gondolkozzon el azon az úgynevezett véletlenen, hogy mindig párosával használjuk...

Made my day. Nem mondom, hogy ezért már megérte az egész szóbetiltósdi, de ... nem, de jó volt.

(.)(.)

Fel vagyok háborodva ezen a szexizmuson! Mi az, hogy női mellek? A férfiaknak is ugyanolyan melle van! És természetesen menstruálhatnak is a férfiak! (Aki nem hiszi: https://www.thedailybeast.com/yes-men-can-have-periods-and-we-need-to-talk-about-them )

Súlyosan szexista azt gondolni, hogy az elsődleges, vagy másodlagos nemi jellegek csak az egyik (egyáltalán mi az, hogy az egyik, amikor nem bináris a kérdés, hanem csak fluid tartomány létezhet) nemhez tartoznak. Éppen ezért a nemi jellegek emlegetése nem lehet szexista, hiszen a csöcs nemfüggetlen kérdés. Aki a csöcsöt be akarja tiltani, azt kell betiltani, de legalábbis átnevelőtáborba küldeni, ahol segítenek neki levetkőzni a szexizmusát!

Ma már egy férfinak joga van szülni.

https://www.youtube.com/watch?v=64al8TvGYjw&t=55
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

Nem ma kezdtük a férfi emancipációt!

Az ilyen szuperérzékeny, mama kedvence hülyegyerekek egyáltalán minek használnak számítógépet? Azon keresztül rengeteg csúnya dologgal lehet ám találkozni, ami sérteni fogja a kis világképüket...

Egyáltalán minek erőltetik a _bármilyen_ közösségbe tartozást?

--
trey @ gépház

Újabb bizonyíték, hogy megérett a világ a pusztulásra. ;)

--------------------------------
...úgyis jönnek...

+1

Tessen mondani, a 9-es szignált, meg úgy mindenestől a szignálokat küldözgető programot mikor fogják átnevenzni??? Akinek a "mell" szóval baja van, azt elmeorvosnak kéne megvizsgálni, de sürgősen.

hadd pontosítsak, itt nem a szóval van a gond, itt a más szavakban pont abban a sorrendben levő betűkkel, itt egy rövidítésbe kötöttek bele, a következő a faszállító és a tökfőzelék lesz így. olyan elmebetegség ez is, mint a 23-as számtól való félelem, rettenetesen rossz lehet nekik, tényleg, főleg, hogy a világ elvileg éppebb elmélyű része most adja is alájuk a lovat, és viselkedik majdnem mindenki más is zavarodottan.

Anno volt olyan weboldal, hogy Nagios Exchange pont valami (talán org?) Hogy ezt megváltoztatták, azt meg tudom érteni :-)

Van más is: Source Extractor. :)

Erotikus tevékenységhez használható mezőgazdasági erőgép :-D

Sztem arra akart ravilagitani, hogy az usakoknak olni termeszetes, de egy (noi) mell (emlitese) az megvetendo, szegyenletes...

Már az elején bűzlött ez a CoC(k) dolog...

A démonokat betiltották már? Egy ölelnivaló, szeretetteljes befogadó közösségben csakis 'jószándékú segítő szellem'-ek lehetnek. Kezdve a systemd-vel, amit egyszerűen Fővezérlőprogramnak (Master Control Program) fognak hívni.

Szerk: van ám ott értelmes hozzászólás is:

The Anti Harassment Team must be disbanded immediately and without recourse as its name is offensive. It contains the word "ass."

A Master Control Program neve is serto, mert a Master-Slave felallas a rabszolgatartasra emlekezteti a SJW-okat.
Emiatt ajanlanam helyette a Player-NPC elnevezeseket, mert az nem csak offensive, hanem triggereli is oket. :)

--
When you tear out a man's tongue, you are not proving him a liar, you're only telling the world that you fear what he might say. -George R.R. Martin

Az egész TRON-t végig kell nézni, és kivágni a felhaszálókra nézve sértő kitételeket (a programok részéről). Sőt, lehet hogy eleve a 'felhasználó' kifejezés is sértő, helyette 'biológiai entitás'-t kell mondani.

a master-slave már python-ból ki lett irtva.

a tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen mozgalmak nagyrészt nem keresztények, miért lenne bajuk a démonokkal?

Mert ők maguknak vindikálják a jogot, hogy eldöntsék kit mi sért. Létük alapja a konfliktus, így semmi sem lehet nem-sértő.

Haver meselte, hogy volt amerikaban gyerektaborban, es kulon oktatasuk volt.
Egy mozzanat:
Ha eppen szarsz a budin es bejon egy gyerek (vegulis gyerektaborban nem elkepzelhetetlen, hogy ok is WC-re jarnak es nemcsak bepisilnek:), akkor hagyd abba a szarast, es menj ki, nehogy szexualis zaklatassal megvadoljanak.

Kepmutato egy tarsadalom, na.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Én be szoktam csukni az ajtót amikor szarok, és így nem látom, ha valaki bejön.

Csak nekem fura ez a tanács?

De az is lehet, hogy amikor az illető bejön, akkor egyben az ajtót is kinyitja... Mondjuk ha nem fér át a csukott ajtó alatt, akkor egyszerűbb, ha kinyitja, és úgy megy be.

Izé... Nálatok nincs zár az ajtón?
Vagy egy közös WC-n szarás közben nem szoktátok használni?

Amcsiknál divat a budin kétujjnyi rést hagyni körbe az illesztési pontoknál.

+1, itt a pont

Jó hát nekünk ezzel már van tapasztalatunk amúgy is :D

De azt ki latja? Pont ezaz. A kulvilagnak csak annyi van, hogy kettesben vagy egy gyerekkel a WC-n.
Te pedig hallod, amikor bejon valaki.

Egyebkent a pisilesnel meg meg nyilvanvalobb. Ott konkretan nincs ajto es a f@szodat fogod a gyerek elott.
De pont naluk is ugy volt, hogy csak annyit mondtak, hogy a WC-n, es haver rakerdezett,
hogy pisilesnel vagy kakilasnal is ki kell jonni?:)
Mert az egyik egy nagysagrenddel nehezebben megszakithato folyamat.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Szerintem rebrandeljék, mint az iceweasel-t. Lehetne menyétemlő.

azok az itteni (((felhasznalok))) akik azzal jottek hogy ez a coc csak az altalanos illemszabalyok betartasarol szol, most merre vannak?

yes 'printf \\r8==mm=D;sleep .3'|sed p\;s/=mm/mm=/|sh -s

Gondolom, ők most (megint?) a helyesírásról szóló szálon bizonygatják, hogy milyen rossz dolog is az, amikor más "hellytelenek itélt irás mógyát" próbáljuk megváltoztatni...

- - -
TransferWise

Erre én is kifejezetten kíváncsi lennék.

Pl. elolvassák a cikkben linkelt levelet és az abban adott további linkeket (leginkább: https://lists.debian.org/debian-devel/2018/07/msg00428.html) és utánanéznek a programnak.

És hogy nem csak a csomag nevével van baja a népeknek, hanem benne a parancsokkal/kapcsolókkal, amik tényleg gyerekesek (pl. a handjoobra még én is felhúztam a szemöldököm, mert annak tényleg az égvilágon _semmi_ köze nincs a program céljához, a programhoz kötődő egyetlen szót [job] pedig szándékosan [hogy maradjanak a csomag elnevezési szokásainál] hibásan írják, még annyira sem kreatívak, hogy isookatbeingadecentpersonsoiamonthejobmarketAGAIN-nek nevezzék...).

Ill. lentebb poénként felmerült, hogy Iceweasel módjára rebrandelni kéne: érdekes módon, a linkelt e-mailben pont ez az egyik javaslat és csak a második a törlés.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

> annak tényleg az égvilágon _semmi_ köze nincs a program céljához

awk, lua, python, ruby, go stb. -- ezeknek a neveknek sincs az égvilágon _semmi_ köze a programok céljához.

> nem csak a csomag nevével van baja a népeknek, hanem benne a parancsokkal/kapcsolókkal, amik tényleg gyerekesek

A Rubyban is gemekről, a luában meg "kövekről" (rocks) van szó, hát már nem csak a nevekkel professzionálistalankodnak, istenem, micsoda erkölcsi fertő! TÍCSUKBEŐKET! :P :D

- - -
TransferWise

Awk:

Idézet:
and its name is derived from the surnames of its authors—Alfred Aho, Peter Weinberger, and Brian Kernighan.

Lua:

Idézet:
incorporated the data-description syntax of SOL (hence the name Lua: Sol is also the Portuguese word for "Sun", Lua being the word for "Moon")

Python:

Idézet:
An important goal of Python's developers is keeping it fun to use. This is reflected in the language's name—a tribute to the British comedy group Monty Python

Ruby:

Idézet:
The name "Ruby" originated during an online chat session between Matsumoto and Keiju Ishitsuka on February 24, 1993, before any code had been written for the language.[15] Initially two names were proposed: "Coral" and "Ruby". Matsumoto chose the latter in a later e-mail to Ishitsuka.[16] Matsumoto later noted a factor in choosing the name "Ruby" – it was the birthstone of one of his colleagues.[17][18]

A Go-ra nem találtam semmit (leszámítva a Go!-val való "vitájukat" [és vita alatt természetesen azt értjük, hogy a G visszaélve a méretével, semmit nem csinált]), annak valszeg tényleg nincs jelentése. Pont, ahogy a handjoobnak sincs.

De akkor... kérlek, használd ezentúl az alábbi alias fájlt és csak az itt definiált neveken használd az aliasolt programokat:

Idézet:
alias foocker=ls
alias rtfm=rm
alias p3nis=man
...

Ugye milyen gyerekesen és hülyén fest (és igen, aliasolhattam volna az rtfm-et a man-ra, de akkor lenne értelme az aliasnak, _direkt_ nem azt kapta)?

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Lehet, hogy félreértettél, de az idézett leírások is éppen azt taglalják, hogy az adott programnyelvek neveinek semmi köze a a programnyelvek céljához, jellemző felhasználásához. (Történetesen éppen azért hozhattam őket példának, mert korábban is olvastam a neveik eredetéről, és nem azért, mintha nem olvastam volna....) Az awk-ot is a szerzőkről nevezték el, nem arról, hogy mire való. (Szemben pl. a a Perl-lel, bár ha jól tudom, hivatalosan az sem rövidítés, mindenesetre utólagos "belemagyarázásnak" éppenséggel hasznos.) Az, hogy a Python azért Python, mert Monthy Python, és az hú de fun, és programming in python is fun... nekem semmit nem mond a nyelvről.

Még csak nincs is bajom a felsorolt nevekkel, csak ennyi erővel ezeket is száműzhetnénk a professönelizüm világából, mert hát mégis, tessék kellően a tárgyhoz tartozó neveket adni. (Mondjuk a Ruby kicsit zavar, mert hát micsoda dolog, hogy professönel endzsinír emberek ilyen babonás kristályhülyeségekben hisznek, de nagyfiú vagyok, és kibírom, hogy ne sírjam el magam, ha "esetleg" Rubyhoz kéne nyúlnom. :P :D)

Egyébként meg kedvem lenne létrehozni valami "distro respint", ahol szinte mindent átnevezzünk ilyen szemtelen (De nem törvénytelen!) dologra, csak hogy a sok hópihe olvadozzon. (Illetve anno, amikor megismerkedtem Uncle Dolannel, kedvem támadt a more-t moar-ra aliasolni, de nem tettem meg, mert lusta voltam. :D)

- - -
TransferWise

Te érted félre: nem az a gond, hogy fantázianevet adnak neki, hanem hogy szándékosan úgy brandelik, hogy minden futtatható fájlnak szándékosan gyerekes, megosztó stb. nevet adnak. Lehet csinálni és lehet így brandelni, de erre egy teljesen normális reakció, hogy elhatárolódnak tőle (és még a humor faktor is elévül kb. a harmadik sorban az Applications oldalukon, utána már fárasztó és erőltetett...).

Pl. van ez a projekt: https://github.com/nvbn/thefuck Az ötlet egész érdekes, hasznos tool lehetne command line huszároknak. De ezzel a névvel egy disztró se fogja betenni és javasolni.

Idézet:
Egyébként meg kedvem lenne létrehozni valami "distro respint", ahol szinte mindent átnevezzünk ilyen szemtelen (De nem törvénytelen!) dologra, csak hogy a sok hópihe olvadozzon.

Hajrá, senki nem fogja használni, ha neked egy vicc ennyi erőfeszítést megér, csináld :)

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Szerintem inkább az a szánalmas, hogy sokan picsognak, milyen sérelem érte őket a világ legtermészetesebb és leglogikusabb asszociációiból kifejlődött elnevezések miatt. Aztán jönnek egyesek, akik ezt igyekeznek a közbeszédbe beemelni. Ez is a szabadságunk beszántása. Kommunikációban a master-slave szerepkör, a male és female csatlakozók hardware-ben tűpontosan jelölik, miről van szó. Nem kell és nem is szabad mindenféle eufemisztikus hülyeséggel elfedni azt, ami egyértelmű, világos, logikus.


tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Azoknál nem is szólok hozzá, hogy igaza van az erről picsogóknak :) Itt viszont tényleg nulla kontextus van, a branding következetlen és néhol ez az (így, ebben a formában) tényleg infantilis nevezéktan kifejezetten káros (lásd a lentebb hajbazernek írt Comparoob parancsot... az oob csomag [az mi, ugye weboob, máskor meg boob, néhol oo?] részeként valamit összehasonlít...)

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Akkor egy

'(.)(.)'

parancsnév már nem is korrekt?


tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Attól függ :) Ha pl. egy regexpet futtatva azt ellenőrzi, hogy páros számú karakterből áll-e az input minden sora, akkor tökéletes :) Minden másra... háááát, legalábbis egy-két szemöldök fel lesz húzva miatta. :)

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Lua: tehát továbbra sincs köze a nyelvhez, csak az égitestekhez, esetleg egy kicsit a mitológiához, meg a napfivér-holdnővér fantazmagóriához.

Python: tehát továbbra sincs köze a nyelvhez, csak az előre belevizionált életérzéshez. Habár, amilyen ótvar nyelv, meg amilyen ótvarul használják fősodratúék, meg a megélhetési mérnök urak, lehet, hogy mégis van köze az életérzéshez.

Ruby: tehát annyi köze van hozzá, minthogy melyik fejlesztőnek melyik a kedvenc színe. Ja hogy még annyi se.

Go: Szélsőségesen idealista, fejlődésmániás lépjtovábbok és motivációs zombik egyik kedvenc hívószava. Egyébként meg szimpla jaj legyen ebből is sajátunk Google-eGOizmus.

Szóval nagyjából az AWK, aminek tényleg van köze, legalább a készítők nevéhez, ha a technológiához nem is. A többi az olyan, mintha Dennis Ritchie azért nevezte volna el C-nek a programnyelvét, mert kiment az utcára és látott egy C betűt valamelyik kocsi rendszámában, vagy a C lépcsőházban lakott a lány, akibe szerelmes volt tini korában, de nem jött be neki, így inkább elkezdett programozni.

Idézet:
Ugye milyen gyerekesen és hülyén fest (és igen, aliasolhattam volna az rtfm-et a man-ra, de akkor lenne értelme az aliasnak, _direkt_ nem azt kapta)?

Miért kell kialiasolni, ráadásul úgy, hogy hosszabbak a parancsok az eredetinél? Ja azért, hogy semmitmondó "érvekkel", látszólagosan igazold az SJW-k hisztijét. Ez emlékeztet a Facebook egyik korábbi arrogáns húzására, amikor betiltotta egy svéd alapítvány mellrákról szóló ismeretterjesztő videóját, mert abban rajzolt mellek voltak (valójában csak körök). Mert a mell ugye nem része az emberi testnek, és még orvosi kontextusban is undorító erről beszélni.

Azzal eddig is tisztában voltam, hogy egyértelműen fősodratú mérnök úr vagy, de azt sose gondoltam volna, hogy a tech-multik mellett már az SJW-kat is elkezded egyszer mosdatni. Amiben nem is az a gond, hogy csinálod, hiszen most épp ez a divat, így neked ez kötelező. Az a baj, hogy a fent látható nevetséges érvkészlettel teszed mindezt.

Idézet:
Lua: tehát továbbra sincs köze a nyelvhez, csak az égitestekhez,

Szövegértelmezés egyes: egy szójáték, amivel utal a nyelv egyik alapjául szolgáló másik nyelvre. ("jaj, de másik nyelvre utalni nem ér", akkor ugye minden nyelvet A-nak nevezünk, mert a B/C/D/... nevekkel nem utalhatunk arra, hogy volt már másik...)

Idézet:
Miért kell kialiasolni, ráadásul úgy, hogy hosszabbak a parancsok az eredetinél?

Miért kell _szándékosan_ gyerekes nevet adni egy akár hasznos utility-nek, aminek lehetett volna értelmes nevet is választani?

Miközben ugyanebben a programcsomagban ott van a cineoob (az oob-vel megtartva a család brandinget), a comparoob, geolooc (nofene, mégse kötelező a branding?), havedate (szintén nincs branding), shopoob (amit simán hívhattak volna shoob-nak, rövidebb és a branding benne marad) stb.

Láthatóan egy olyan dologról (gyk. a programcsomag brandingje) megy a vita, amit a program fejlesztői sem vesznek komolyan, nem arról, hogy "jajúristen boob" (komolyan, olvasd el legalább azt a levlista bejegyzést, amit linkeltem). Ráadásul a projektre kifejezetten ráférne, hogy valaki ránézzen a nevezéktanára (google/man page/külső segítség nélkül: mire való a Comparoob?), különösen, hogy nagyon sok másik szoftvercsomag nagyon jól el van ilyen schtick nélkül.

Szerk:

Idézet:
Ez emlékeztet a Facebook egyik korábbi arrogáns húzására, amikor betiltotta egy svéd alapítvány mellrákról szóló ismeretterjesztő videóját, mert abban rajzolt mellek voltak (valójában csak körök). Mert a mell ugye nem része az emberi testnek, és még orvosi kontextusban is undorító erről beszélni.

És hol állítottam egy pillanatig is, hogy ezzel egyetértek? Végestelen végig a kontextusról beszéltem (és komolyan: olvasd el a linkelt levlista posztot, amiben nagyon jó példával szerepel, hogy a környezettől függ, hogy mi fér bele és mi nem).

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Nekem valahogy hiányzik a sértés mögül a sértett, mintha szellemekről beszélnének mindig amiknek a létezése is feltételes nem csak a sérelmük.

A 12 éves gyerek már ismeri ezt a fogalmát és azt is, hogy ha egy oldal kérdezi, hogy elmúlt-e már 18 akkor arra mi a válasz.

Ha erre megyünk tovább akkor természetellenes életképtelen tömegeket fog létrehozni a világ pont egy lehetséges összeomlás előtt.

12 évesen? Piha! Jó esetben a gyerekek már újszülött kortól jó barátságot ápolnak a cicikkel. Van is egy ilyen ruhamárka félreérthetetlen logóval és névvel: https://www.boobdesign.com/

Visszasírom az 1989 előtti Magyarországot. Az az elkeserítő, hogy ezt egyre komolyabban is gondolom. :((


tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ne siránkozz, teljes gőzzel haladunk vissza az időben csak tarts ki még egy kicsit.

Pedig ez az irany nagyon sokat koszonhet az 1989 elotti keleti blokknak.
https://www.youtube.com/watch?v=y3qkf3bajd4
Kicsit hosszu, de eleg reszletesen elmagyarazza, hogy miert. Attol, hogy gazdasagilag elbukott, a nyugati fiatalsag agymosasa/demoralizalasa sikeres volt.

--
When you tear out a man's tongue, you are not proving him a liar, you're only telling the world that you fear what he might say. -George R.R. Martin

Yuri Bezmenov: Deception Was My Job (Complete) - klasszikus, mindenkinek közelező alapmű!

Már az első figyelmeztetésről felismertem, amikor a cím még nem látszott :-)

Én azon szoktam jót szórakozni néha, hogy annak ellenére, hogy az SJW trend a kulturális marxizmusból nőtte ki magát, mégis a legundorítóbb, legarrogánsabb módon viselkedő oligarcha vadkapitalisták erőltetik be a fősodorba, méghozzá pont a saját önző érdekeik (extraprofitjuk) védelmében.

nincs ezen semmi meglepo, a kulturmarxismuz pont azert jelent meg anno, mert belattak hogy proletarforradalmakkal szeles koru sikert nem fognak aratni, ezert elhataroztak hogy a fennallo rendszeren belul fogjak folytatni harcukat a civilizacio ellen, elfoglalva azokat a teruleteket, amikkel a leheto leghatasosabban tudjak bomlasztani a tarsadalmakat (ma pl. a nagy techcegek elerol)

az elfajzott muveszetek, az elidegenítési effekt, a PC beszed, az erzekenyitesi treningek mind ennek a (((sarkanynak))) a fejei, ahogy a CoC-ok is

+1

+1

Való igaz.

De tőled (mert mint olvastam párszor, te fizetett Orosz kommunista ügynök vagy!) hiteltelen...
De az, hogy én is visszasírom, (néha, és nem komolyan azért!) nah, az már baj. :/

:DD

Igen, a fórumozás segít az önismeretben. Olyanokat tudok meg magamról, amiket a fórum használata nélkül sohasem... :)


tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Engem ez a "nincs semmi dolgunk, hat akkor csinaljunk magunknak" tipikus esetere emlekeztet.
Egyebkent Mac Osx- bol, Arch, Gentoo, stb is el kell tavolitani, vagy csak a Debian Coc(k) banda kezd hulyulni?