távlövés #next.lvl

ahogyan ígértem. Tuschke tanácsai mentén készült két vessző, amivel át akartam lépni a 200 méteres határt (nekem álomhatárt). a vesszők csak részben teljesítették amit tanácsként kaptam - de így is meglett amit szerettem volna: 205.2m jeah :)

a "távmérő" Lumia le lett szerelve: elkértem a gyerek mini-Samsungját, cserébe kukáztam neki egy S3-at a cégtől. ő nagyobb képernyőn szívesebben fog játszani, nekem meg kisebb hulladékot kell magammal cipeljek. kiemelten fontos a ruházat is: szűk hosszú ujjú felső, az időjárás miatt erre egy egyenes póló. így a jól feszített íj idege nem veri a ruhádat stb. lehetőleg rikító és erős színeket mellőzve, így a legyeknek és egyéb szaroknak nem leszel 20 méterről is vonzó. a vesszőkön a bandázs azért maradt meg, mert fostam a sérüléstől: a kezemmel dolgozok, így nem tudom bevállalni a 2 hetes táppénzt. ezt bárkinek javasolni tudom: amíg félelme van, hátráltató felszerelésekkel még mindig előrébb lehet jutni, mint félelmek miatt kordában tartott és kompromisszumos lövéstechnikával.

25 grammos vesszőim lettek (ez már 2/3 súly alatt van egy céllövő 5+ Szalókyhoz képest). sajnos a súlypont középen. nem mértem pontosabban, azt végül megtartom a mindjárt említendő cucchoz. egészen valószerűtlen, hogy a távlövés és céllövés technikája mennyire különbözik. az méginkább, hogy ugyanazon íjjal lőve mennyire nehéz váltani közöttük mondjuk fél óra eltéréssel. a következő cél a 215m lesz, egy collal hosszabb vesszővel, hátrébb vitt súllyal, saját tollazással és bandázsok nélkül. kvázi saját vesszővel, a megfelelő hosszon vékonyítva, akár két tollas megoldásban. a kedvemmel biztosan nem lesz baj, csak a megfelelő időjárást kell kivárjam. jah, majd elfelejtettem: a felhasznált vesszőkkel 2-3m sávba már most be tudok lőni, pedig a csúcs közelében még táncol a hullámai miatt.

apró imgur album kommentekkel itt: https://imgur.com/a/zSILo

Tuschke: köszönöm.

Hozzászólások

Fog ez menni, csak próbálgatni kell.

(nálam most teljesen más projekt folyik: céllövészet, 60 m. Most, ezen a távon kezd kiütközni az, hogy a húzáshosszom nem állandó, valószínű, a húzó kéz magassága sem, és az oldáson is van mit csiszolni. De legalább kialakult az, hogy hogyan is kell céloznom hüvelykujjas technikával. A függőleges vonal viszonyítási pontjai meg vannak)

------------------------

60-ról mekkora vesszőfogóba küldöd? nekem ott a 90cm sem lenne reális. érzésre 30-ról a 60 centis belátható időn belül jó lenne - nos, ezen az analógián maradva 60-ról 120cm. de nyilván a lószart ilyen egyszerű, szóval valójában ennél is nagyobb átmérő kellene :)

1., gyűrűvel húzva ugye az a legfőbb könnyebbség, hogy nincs kifordítva a húzó kezed (és ami ebből következik)? majd nézek egy egyszerű gyűrűt pár lövésre, érdekes lehet.

2., amikor Mónus Józsi el szokta mondani, hogy alkalomadtán ezres nagyságrendben lő naponta azt nem tudom értelmezni. ~30 távolsági lövéshez nekem kellett egy bő óra hossza (2-3 vesszővel). nos, ha kiviszek 30-40 vesszőt és gyorsan -de nem ész nélkül- ellövöm őket one by one sorozatban, akkor az összes lövés az durván 10 perc a röppályán töltött idővel együtt. aztán el kell sétálnom a vesszőkért és begyűjteni. átlagos esetben vissza is kell sétálnom a start pozícióba. tehát 40 vessző az talán 25-30 perc lenne. demagóg amit írok, de akkor 1000 vessző bő 12 óra lehet neki. ebben még se kaja, se helyszínre utazás, de jegyzetelés, sem otthoni vesszőfaragás. kivéve, ha van segítsége vesszőt szedni, kiváló terepen lő és egymás után akár százat is kiküld. mondjuk ő adott kategóriában 500 méterre lő, ott aztán lehet kilométer a lábában akárki is szedi.

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

Méteresre. Igen, nem ilyen egyszerű, hogyha 30-ról 60, akkor 60-ról 120.
Ha a húzáshossz fél hüvelykkel hosszabbra, vagy rövidebbre sikerül, akkor 60 m-en már alá, ill. fölé megy. Egy kis csavarás, billentés, oldáshiba, ami 30-on még elmegy, az ezen a távon már mellé, és lehet keresni a nyilat a szotyolásban. (hálistennek azt most levágták.) Fárasztóbb, többet kell gyalogolni, és nem lehet ellazsálni a lövést, mert jön a keresés a szotyiban.

1- ez éppen lehet könnyebbség, hogy nem fordul ki a csukló. Én azért kezdtem el, mert igen jól le van írva, hogyan kell, és nem kell kitalálni, vagy végigpróbálgatni, amit más íjászok tanácsolgatnak, ahányan, annyifélét. Mert irodalma az olimpiainak, csigásnak, barebownak még úgy-ahogy van, de hagyományos íjhoz, markolat, egyebek nélkül én nem találtam, vagy amit találtam, nem tetszett.
Ha a gyűrű nincs méretre készítve, akkor az nem jó. Nem jó, ha szorít, és nem jó, ha lecsúszik. Inkább egy bőr ujjvédő. Bár pár lövés alatt csak a furcsasága tapasztalható meg.

2- Igazán én sem. Azt hiszem, inkább csak versenyek előtti felkészüléskor fordulhat ez elő, nem mindennap. A legtöbb, amit egy nap én lőttem, 540 lövés volt, 18 m-en, teremben (9 hatvan lövéses kör), és kb. 3,5-4óra kellett rá. Hogy a vége felé milyennek voltak a pontszámok, azt hagyjuk.
Olyasmit mondott egyszer, hogy amikor a 240 m-es céllövésre gyakorolt, akkor ezt egylövéses "sorozatokkal"tette. Egy lövés, aztán séta. Mondjuk, visszafele nem muszáj egyből sétálni, lőni is lehet visszafele. Azért egy lövéssel, hogy megtanulja megbecsülni azt az egy szem nyilat. Nincs másik kettő, hogy javíthasson.

------------------------

próbáltam szerezni mongol gyűrűt: nem nyert. hiába van webshopban, általában nem kérnek belőle az üzletek, mert a hüvelykujjak mérete miatt majd' mindenkinek egyedi méretet kellene kérni. azt mondták, hogy van akit pár lövés után szorít; van akit vág; van akit hátráltat - miközben másoknak épp az jó. szóval tanácsként kaptam: ne foglalkozzak s,m,l,xl meg ilyen mérettel, hanem csináljak egyet pvc csőből, próbának jó lesz.

ez alapján szerintem jövő héten megcsinálom: https://youtu.be/b6s8UqdU8Yo

más. próbáltam egy darab bőrrel hüvelykkel húzni, csak üresben. kényelmesen 1+ hüvelykkel tovább jön. visszafogva ugyanazon a hosszon mediterránra kényelmetlen azon a húzáshosszon. tehát a hosszabb húzás adott. cserébe ha jól éreztem nincs nekem megfelelő fix pont :D érdekes amúgy, tényleg kipróbálom. távlövéshez tök praktikus lenne a tovább feszített íj.

azért írtam a visszasétálást a kezdő pozícióba, mert ha egy mód van rá napnak háttal keresek kezdést. elfordulva pont belenézek. nekem ez azért van így becsípődve, mert vagy reggel 8-9 körül tudok távot lőni, vagy 3-4-5 óra körül du. ilyenkor szögben kap pofán a nap és hunyorgok mint egy hülye plusz nem látom hogy repül :)

de szar lesz ha télen nem tudok terepen lövöldözni :S

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

No, a videón az nem gyűrű. Pontosabban, bőr-ujjvédő készül pvc-csőből, aminek semmi értelme. A bőr-ujjvédő az lehet ilyen.

https://i.imgur.com/lpdCY1w.jpg

Amit használok, az ehhez hasonló, kicsit ívesebb, hogy hangyányit lejjebb legyen az ideg. A gyűrű nyelvének sem kell hosszabbnak lennie, ha csípi a hüvelyket az ideg, akkor nem jó az oldás.

Ha laposabb, kisebb szögű a nyelv, könnyebb tartani az ideget. Ha meredekebb, élesebb az oldás.
A nyelv felett van egy kis, kb, 3 mm-es íves "perem", azon fekszik az ideg.

https://i.imgur.com/KJbd2xJ.jpg

Nagyjából így fekszik az ideg a gyűrűn.

https://i.imgur.com/kXgRM4Z.jpg

Fix pont, a mediterrán értelemben nincs. Ámde mégis van, vagy lehet.
Pl. a nyíltest vagy a toll az arcon.

Ha tényleg érdekel a hüvelykujj, itt: http://magyartortenelmiijasz.com/szaracen-ijaszat/
elérhető egy könyv *.pdf-ben. Legjobb tudomásom szerint feltöltve nincs sehova, emailben terjed.

Ki mondta, hogy télen nem lehet szabadban lőni? Egy baj van, fél ötkor sötétedik, de mi azért végig szoktuk lőni a telet odakint. Igaz, csak vasárnaponta.

------------------------

rendes mongol gyűrűre gondoltam elsőre, csak az itt elérhetetlen. ezért fanyalodok a videón szereplő cuccra, mert próbára talán jó lehet és 3 perc előállítani. majd lesz valahogy, jövő hétre kitalálok valamit. vagy marad a bőr, azt meg tudom csinálni otthon a panelban is. amíg nem tudok gyűrűt keríteni talán megteszi. ** szerk: most gondolkodom, hogy a bőr az mérhetően jobban csavargatja az ideget mint egy csúszós felületű műanyag vagy szaru vagy bármi. nah, szóval kb. ennyire vagyok tanácstalan :)

apropó bőr: a mókolt vesszőtől fennálló parám miatt csináltam egy elég jónak tűnő hosszú alkarvédőt ami még nem fog hátráltatni. papíron tesztelgettem, azt tekergette a kezemre a lányom - a végleges formát bőrre rajzoltam, kivágtam, egy cipész srác meg szívesen kilyukasztotta. szerintem pöpec lett.

a linket köszönöm, élek a lehetőséggel.

nincs tapasztalatom a téli lövéssel, semmilyen téren. a pusztában a Tisza mellett amikor városban van -5, ott simán megvan -15. nem tudom miként viselik az íjon a ragasztók ha kiviszem oda. főleg úgy, hogy a meleg lakásból lépek ki és 10 percen belül már hidegben van. de ha bírná én nagyon örülnék neki.

köszönöm!

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

Nem tudom, hogy van-e olyan, hogy rendes mongol gyűrű, ti. a mongolok gyakorlatilag mindenféle módon lőnek. Olyan szinten kevernek mindent, hogy hihetetlen. Lőnek három ujjal, jobb oldalon vezetve a nyilat, hüvelykujjal a vesszőt az íjtól balra tartva, totál olimpiai technikával, meg biztos előfordul hagyományos mongol technika is, ha van ott még valaki, aki ismeri. A gyűrűjük is olyan lehet, mint az a kutyaszar, amit íjként árulnak a turistáknak, amiért nálunk senki egy fityinget nem adna. Nem is próbálják itt terjeszteni, olcsóbban nagyságrendekkel jobbak készülnek nálunk. + a "mongol íj" nem is mongol, hanem mandzsu, a mongol íj a 12. sz.-i mongol íj, ami a maiak közül talán leginkább a magyarra hasonlít, rövidebb karral, és hosszabb szarvval.
Másrészt, a gyűrűs lövésnek legalább annyiféle iskolája volt/van, mint ahány kung-fu-stílus Kínában, ezekben közös a hüvelykujj használata :)
Gyűrűből is millió-féle van. Jellegzetes pl. a kínai, hengeres, a japánok kesztyűvel lőnek, a nyiluk 35", a törököké 28", a koreaiak is lőnek, ahogy lőnek. Részleteikben ezek az iskolák persze különböznek egymástól, (pl. a mutató- és hüvelykujj helyzete a középső ujjon, és a másik két ujj) és nem feltétlen kompatibilisek egymással. Az ördög pedig a részletekben lakozik. Én nem tartom magam akkora íjászmesternek, hogy ezek hasznát vagy kárát meg tudjam ítélni, úgyhogy ortodox módon ragaszkodok egy iskolához, és a stílusok keverését nem is javaslom senkinek. Azt kellene gyakorolni, amelyiknek van a közelben mestere. Ez gyakorlatilag a kyudóra, a japán íjászatra szűkítené a kört, nekik elég jó a supportjuk Magyarországon. Vagy pedig, ami rendesen le van írva. Ez a számtalan mameluk stílusból egy. Mert egyébként ezen íjásziskolák nagy része kihaltnak tekinthető.

A bőr-ujjvédőről azt mondják, hogy gyakorlott íjászoknál nagyobb ellenőrzést biztosít az ideg felett, és pontosabban lehet vele lőni. A gyűrű élesebb oldást ad, és nagyjából fixálja az ujjak helyzetét egymáshoz képest. A pvc-cső szerintem még próbára is alkalmatlan. Szóval ez nem olyan egyszerű, hogy felhúzom az ujjamra, és lövök egy tizest. Az átálláshoz nagyjából kell egy fél év.

Az a helyzet manapság, hogy nemigen vannak mínuszok télen. -15°-ban én sem megyek ki, de általában +1-2°-nál megáll úgy január végéig. Utána - talán - lesz egy-másfél hónap hideg idő. Eddig bírták az íjak, ha mi bírtuk.

------------------------

ide nyomom mindkét választ, köszi hogy visszanéztél.

ilyen gyűrűt szerettem volna. ennek a hiányához képest sok minden jobb. talán megálmodok majd valamit azalapján amit írtál. értem amit írsz, műszaki életből vagyok, jöhet bőven :)

a téli időjárást meglepve olvasom, átlagban itt (KM-ÉKM) -10 alatt nemigen volt decemberben sem. faluhelyen disznót úgy vágunk 8 éve szinte mindig, hogy 2 réteg téli ruha van rajtam és hajnali nyitásra automatikus a fogós-feles. egyébként tényleg komolyan lerobbannék pedig nem vagyok nyápic vagy 50 kilós scarecrow. nyilván vannak enyhébb évek, de amerre én mozgok, az alföldi pusztában -15 az valós és számítható átlag, kb. olyan mint nyáron a +30: bár ez lenne a végpont. holott Debrecenben a lépcsőházak közt "csak" -10 < x > -5 a kedvezőbbhöz közelebb és ez csak 50km távolságra van a célomtól. de még ez sem hangzik túl jól. mi itt egy gödörben élünk, túlzások nélkül. szerintem maradok zárt térben 12+ méteren "csiszolva" a Szimeiszterrel: ezt már tényként tudom említeni, ma el is kezdtem építeni a friss vesszőfogómat beltérre. kicsi táv, de kis pénz kis foci. cserébe jó lenne szó szerint csukott szemmel elért szép lőkép. szerintem nem lehetetlen.

mediterrán: célra lőve nekem a hüvelykujjam a harapásra zárt állkapcsom oldalt dudorodó izomzatánál van. nagyot húzok - sajnos vagy sem. utóbbit még nem tudom eldönteni, de a 176 centimhez képest talán sajnos. nem kifordított kézfejjel (kb. hüvelyk ötlet) nagyobb kényelemmel már a kulcscsontom közepéig jönne. emiatt érdekel kifejezetten a dolog. meg azért is, mert ekkora húzáson egy rövid íj (Grózer bio perzsa) mediterránnál az ujjaimat már kezdi nyomni a nock felé ***. célra nekem ezért jobb a Szimeiszter: napokig gondolkodtam az okon, mi a fszért jobb nekem egy laminált a felső kategóriánál. hát azért mert a nagyobb szarvtávhoz hosszabb ideg jár, ami azonos húzáson nagyobb szöget zár az ujjamnál. ez van :S

más. megjött a varjútoll. hát úgy rendeltem, hogy "dekoráció". ehhez képest úgy jött, hogy 3 balos / 3 jobbos felbontásban méretre van válogatva és kezelve O.O wow, már csak fel kell nyomni a viaszos karóra-szíj balzsamommal. az új vesszőtestem pedig már most könnyebb, mint a lekezelt és csiszolt pucér borovi: az új cuccnál 18.765 grammról "indulok", pedig már benne van a hegy és a csiszolás miatt biztosan könnyebb lesz miközben 0.4 hüvelykkel hosszabbnak terveztem. az új borovim hegy !nélkül és csiszolva és kisebb hosszon (30.5") 22.362gr. szerintem a könnyű vesszővel most meglesz a 230 méter, pedig elsőre 215 volt a cél. jövő héten lövök távot.

*** az első távlövési próbánál úgy meghúztam a biokompozitot, hogy kifordult a vessző bal oldalra, mint egy teljesen amatőrnél. persze, hiszen összenyomta a mutató és középső ujjamat. talán kéne egy török íj távlövésre max. 30 hosszon, de akinek írtam nem válaszol. pedig szerintem a Grózert el is adnám nemesebb felhasználásra. a Szimeiszter persze marad(na) célra tartva, az olyan mint a kispárnám :) anélkül kemény napok jönnének. távlövésnél nagyon tapogatózok, de mint látod minden érdekel.

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

A rövid íj-hosszú húzás-három ujj tényleg okoz problémákat, nem is egyszerű kezelni néha. Pl. a mutatóujj húzásának erejével "állítható" a lövés magassága, és nehéz mindig ugyanolyan erővel tartani a mutatóujjat.
Rövid íjra ideálisabb a gyűrű. Csak egy ponton húz. Kicsit alá kell fogni a nyílnak, úgy 3-5 mm-t, hogy ne szoruljon be.

A nyíl könnyítésével azért óvatosan, lehet próbálgatni az első lövéseknél rövidebb húzással, hogy bírja-e. Nem rossz ötlet egy szemüveg, ha lövéskor törik a nyíl, az íjról visszapattanó szilánk ne vigye ki az ember szemét.

A nagy Grózer török lényegesen azt hiszem, nem tér el méretben a perzsától. A kis török pedig inkább csak gyűrűhöz való. 44" hosszú, ha jól rémlik.
A török/asszír íjak nekem azért jönnek be jobban, mert nincs reflex a markolatban. Van egy már nem használt Kovács Krími-tatár íjam, üvegszálas műgyanta, még az első szériás, mióta lecseréltem, kerülöm a reflexes markolatú íjakat.

------------------------

amikor márciusban ismét kigondoltam, hogy nekivágok a témának -szabadidő alapján komolyan- már akkor tudtam hogy csúnya betegség lesz. ezen az albumon van a mai termésem (nem röhögni):

https://imgur.com/a/o05Or

az alkarvédő ma lett finiselve, minden egyes hajlata a saját alkaromhoz igazodik. a kézfej elé lesz hozva egy aláfűzött bőr, így a vesszőveszély remélhetőleg nem fog érinteni. a hüvelyk védő kemény bőr csak pár lövésre kell, mellette egy (ismét nem röhögni) ujjvédő prototípus mediterránhoz. érzésre jónak tűnik. a Szimeiszter markolatára is tettem bőrt, mert a saját vesszőim jobban marják a kelleténél. azt hiszem tudom miért, de próbálkozom. a markolat nekem lényeges részén 0.6mm-re van feszítve, így lőképen nem kellene megjelenjen. majd megnézem. mindent varrtam, pálinkázás közben ráértem. minden oldható.

a bőrt már a nyáron Sopronban megkaptam a várkerületi bőrdíszműves csókától, csak a napokban értem rá foglalkozni vele. majd írok neki egy semest hétfőn, rém segítőkész volt és nagyon rendes volt velünk én meg nem felejtek.

szemüveg alap, mindig van komoly napszemüveg. anélkül nem is megyek :)

próbáltam infót kérni egy Centaur törökről. az árát már tudom, a szállítási idejét is - más egyebet nem, nem jött több válasz. Szimeiszter Pista most válaszolt török ügyben, még rágódok a dolgon. ez 30-ig húzható. nekem a laminált amúgy kicsit reflexel a markolaton, de annyira kicsit, hogy annyira sem zavar mint a vesszőfogómból kilógó szalmaszál :)

ui az előző linken lévő bemutatkozós kérelem ellenében még nem kaptam semmilyen választ (szaracén). szerinted az egy élő dolog lehet?

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

Kentaurról sok tapasztalatom nincs, sose lőttem velük, sokan dícsérik.
Egy ismerős beszerzett egy Kentaur magyar valahányast. Azt mondja, pontosabban tud vele lőni, mint az újabb fajta Grózer Nomád L1-el, de nem olyan gyors. 30 m-en sokkal jobban rá kell vele emelnie.

Utánajártam, a szaracenijaszat at gmail . com fiókban nincs ott az emailed.

Előkerült. Spamnak lett minősítve.

------------------------

No, sikerült előkotornom ezt az oldalt:
http://turkishflightarchery.blogspot.hu/2010/10/making-thumbring-that-f…

Többé-kevésbé ezt követtem, amikor gyűrűt reszeltem, csak meredekebb nyelvet álmodtam rá.

Kb. egy vagy két nap alatt lövésre kész volt, és négy hónapig tartott, míg készen lett. Mert, ha piszkálni kellett rajta, ami 8-10 húzás a láncfűrész-reszelővel a tapasztalatok alapján, utána egy hét lövés, hogy tesztelődjön.
Ezt az "Egy Gyűrűt" ( :) ) készítettem, ezzel lövök má' nem tom, talán három éve. De sokan mondják, hogy csak a sokadik gyűrű sikerülhet jól, szóval so-so. És ezt értem, mert anno tabból is csináltam vagy ötvenet, mert a végén mindet egy fél mm-el rövidebbre vágtam a nagy alakításban, és kezdhettem elölről.

Van ebben egy trükk, amit nem olvastam sehol, saját kútfőből van, és most leírom. (de majdnem biztos, hogy máshol is rájöhettek már erre)
Szóval a gyűrű úgy marad az ujjon, hogy ovális. Ahhoz, hogy fel lehessen húzni, el kell fordítani 90°-ban, majd felhúzás után befordítani a rendes helyzetébe, így elvileg ott marad. Ez eddig sok helyen olvasható.
Csakhogy a gyűrű bacik ott maradni. Ha az ovális kúpos belső felülete szabályos, a gyűrű, úgymond, "hegyen van, és völgybe törekszik". Felfekszik az ovális szűk peremén, de igyekszik kifordulni oldalra. (Nem tudom, mennyire érthető). Emiatt a két oldalsó belső ívre mélyítettem egy-egy "völgyet", ami rászorul a hüvelykujj izületének két oldalára, és így nem "akar" kifordulni oldalra lövéskor.

Ami fontos, ha szaruból készül a gyűrű, hogy nagyon nem mindegy a szaruban lévő rétegek iránya, ha nem jó, törni fog.

------------------------